Emelt összegű cafeteria


A Költségvetési Levelek 292-es számában, az 5208-as kérdésre adott válaszuk az emelt összegű SZÉP-kártya-juttatással kapcsolatos. A mi önkormányzatunk nem emelte fel a cafeteriakeret összegét, így 2020-ban is bruttó 200 ezer forintot kap minden dolgozó. A válasz elolvasása után úgy értelmezzük ezt a változást, hogy a járvány miatti jogszabály-módosítások hatására a bruttó 200 ezer forint helyett nettó 200 ezer forint illet meg minden dolgozót június 30-ig. Jól értelmezzük a választ, vagy az csak a felemelt 400 ezer forintos összeg esetében jelent nettó összeget? Önkormányzatunknál március elején kapták meg a dolgozók az éves bruttó 200 ezer forintos juttatás 50%-át, most júniusban lenne esedékes az összeg másik fele. Így nettó 162 613 forint illetné meg a dolgozókat, figyelembe véve a szochómentességet is. A 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet 4. §-a szerint a Kvtv. 58. §-ának (4) bekezdésétől eltérően a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafeteriajuttatásának kerete, illetve cafeteriajuttatást nem nyújtó költségvetési szervek esetében az egy foglalkoztatottnak éves szinten – az Szja-tv. 71. §-ának (1) bekezdésében meghatározott juttatások – adott juttatások együttes nettó összege – törvény eltérő rendelkezése hiányában – 2020-ban nem haladhatja meg a 400 000 forintot.


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2020. július 14-én (294. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5234

[…] meghosszabbította december 31-ig.A kormányrendeletben meghatározott keretösszeg maximális keretösszeg, nem kötelező felemelni. Arra is van lehetőség, hogy a munkáltató a felszabaduló szociális hozzájárulási adót, amit korábban betervezett, átcsoportosítsa a dolgozóknak adható juttatás megemelésére.A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében közzétett szabályok nem visszamenőleges hatályúak, tehát az április 21. előtt adott juttatásokra a költségvetési törvény 58. §-a szerinti bruttó 200 000 forint időarányos […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.