Pedagógus "címzetes igazgatói" pótléka


Az óvodavezető vezetői megbízása 2020. 07. 31-én lejárt, pályázott az óvodavezetői állásra, de nem kapott megbízást. Óvónőként folytatja tovább munkáját az intézményben. 1993-1998 között 5 évig volt óvodavezető intézményünkben, majd 2014-2020 között, összesen 11 évig. A dolgozó az Ép. rendelet 16. §-ának (1) bekezdése alapján kéri a "címzetes igazgatói" címet és az azzal járó pótlékot. A vezetői megbízás megszűnését megelőzően leg-alább 10 év esetében a két vezetői időszakot össze kell számítani vagy nem? Meg kell állapítani esetében a címet és az azzal járó pótlékot?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2020. október 13-án (298. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5301

[…] lejártát vagy megszűnését követően továbbra is a korábban általa vezetett intézményben marad. A pótlék mértéke a volt intézményvezető korábbi vezetői pótlékának huszonöt százaléka.Korábbi rendelkezések valójában rendelkeztek úgy, hogy folyamatosan kellett betölteni a vezetői megbízatást, legalább két cikluson keresztül. Azonban a jelenleg hatályos rendelkezése a kormányrendeletnek csak azt mondja ki, hogy a megszűnést követően az intézményben kell maradni. Tehát a vezetői megbízás megszűnése után nem lehet megszakítás, tovább […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.