Utazási költségtérítés


Egy szakképzési centrum Budapestről Budaörsre teszi át a székhelyét. A munkavállalók nagy része budapesti lakos, az új székhelyre csak budapesti BKV-bérlettel és egy kiegészítő bérlettel tudnak menni, mely Budapest és Budaörs között érvényes. Kötelező-e megtéríteni a budapesti helyi bérletet és a budaörsi kiegészítő bérletet 86%-ban? Milyen adókötelezettség keletkezik a juttatás után?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2021. július 20-án (310. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5508

[…] tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő helyközi (távolsági) utazással, illetve átutazás céljából helyi közösségi közlekedéssel megvalósuló napi munkába járás és hazautazás, továbbáab) a közigazgatási határon belül, a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő napi munkába járás és hazautazás is, amennyiben a munkavállaló a munkavégzés helyét – annak földrajzi elhelyezkedése miatt – sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem tudja elérni, vagy olyan helyi közösségi közlekedési eszközzel tudja elérni, amelynek közlekedési útvonalát kifejezetten a település külterületén lévő munkáltató elérhetőségének biztosítása miatt létesítették vagy módosították;b) napi munkába járás: a lakóhely vagy a tartózkodási hely és a munkavégzés helye közötti napi, valamint a munkarendtől függő gyakoriságú rendszeres vagy esetenkénti oda- és visszautazás.A kormányrendelet 3. §-ának (1) bekezdése alapján a munkáltató megtéríti a munkavállaló munkába járását szolgáló teljes árú, valamint a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet szerinti utazási kedvezménnyel megváltott, illetve az üzletpolitikai kedvezménnyel csökkentett árú bérlet vagy menetjegy árának (2)-(3) bekezdésben foglalt mértékét, amennyiben a munkavállalóa) belföldi vagy határon átmenő országos közforgalmú vasút 2. kocsiosztályán,b) menetrend szerinti országos, regionális és elővárosi autóbuszjáraton,c) elővárosi vasúton (HÉV-en),d) menetrend szerint közlekedő hajón, kompon vagy révenutazik a munkavégzés helyére, továbbá, ha hazautazás céljából légi közlekedési járművet vesz […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.