Gépjárműadó


Mi a teendő abban az esetben, ha idén nem kaptunk gépjárműadó-fizetésre vonatkozó határozatot, emiatt az I. negyedéves cégautó-bevallásban nem tudtuk érvényesíteni a gépjárműadó adott időszakra eső összegét kedvezményként? Az adófolyószámlánkat lekérve azt láttuk, hogy sem februárban, sem márciusban nem került még előírásra az összeg, azonban a fizetési határidő napjával felkönyvelésre került az előírás. Van-e mód arra, hogy ebben az esetben visszamenőleg érvényesítsük az utólag befizetett gépjárműadó összegét a negyedéves cégautóadó--bevallásokban?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2021. október 12-én (314. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5580

[…] tett.A gépjárműadó első részletét főszabály szerint 2021. április 15-éig kellett megfizetni. Ha eddig az időpontig a határozat nem végleges, akkor az adó első részletének megfizetési határideje – fellebbezés nélkül – az átvételt követő 30. nap.Ez azonban nem jelenti törvényszerűen azt, hogy csak azok az adózók élhetnek a gépjárműadó beszámításának lehetőségével, akik azt 2021-ben április, illetve szeptember 15-ig fizetik meg.Előfordulhat olyan eset, hogy az adózó hibájára vissza nem vezethető okból a cégautóadó-bevallás benyújtásakor a bevallással érintett hónapokra eső gépjárműadót még nem fizették meg, például abban az esetben, amikor a gépjárműadó-határozat későbbi kiadása miatt az adót az említett időpontig még nem tudta megfizetni.Ebben az esetben tehát nem esik el a gépjármű-adó-kötelezettségét jogszerűen, a NAV által előírt esedékességi időpontig teljesítő adózó a gépjármű-adó-beszámítás lehetőségétől. Ekkor a 2101. számú bevallás önellenőrzésével lehetőség van a kétszeres adózás elkerülésének szabályával élni, azaz a 2021. év első negyedévére eső gépjárműadóval csökkenthető a cégautóadó-kötelezettség.Fontos azonban, hogy a gyakorlatban előfordulnak olyan esetek, amikor a határozat kézbesítése szabályszerűen megtörtént, erről az ügyfél mégsem szerzett tudomást. Például a határozatot a jogszabályoknak megfelelően nem az ügyfélnek, hanem a meghatalmazottjának kellett kézbesíteni, […]
 
Kapcsolódó címkék:      
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.