Adómentes Közösségen belüli termékértékesítéshez járulékosan kapcsolódó ügylet


Egy Németországban letelepedett társaság – mely Magyarországon sem áfaregisztrációval, sem letelepedettséggel nem rendelkezik – járműalkatrészek gyártásához szükséges eszközöket, szerszámokat szerzett be egy magyarországi értékesítőtől (magyar beszállító). A társaság által beszerzett eszközöket a magyar beszállító a társaság részére értékesített járműalkatrészek gyártásához használja. A legyártott alkatrészeket a társaság Németországban található gyártóüzemébe szállítják, ahol beépítésre kerülnek a társaság által gyártott járművekbe. A gyártás során használt eszközök kizárólagos tulajdonosa a társaság, melyek hasznos élettartamuk alatt (legfeljebb 8 év) mindvégig a magyar beszállító birtokában maradnak. Ezt követően az eszközöket megsemmisítik. Az ágazatban általánosan elfogadott és alkalmazott gyakorlat, hogy az alkatrészek gyártásához szükséges eszközöket, szerszámokat a beszállítók értékesítik a vevők számára, mivel azok jellemzően nagy értékűek, a kapcsolódó finanszírozási terheket a beszállítók pedig nem vállalják, figyelemmel arra, hogy maga az eszköz speciális, azzal általában csak az adott vevő számára tudnak alkatrészeket gyártani.
A járműalkatrészeket az értékesítéskor kiszállítják az EU másik tagállamába, Németországba, ezért az alkatrészeladások – a vonatkozó feltételek teljesítése mellett – az Áfa-tv. 89. §-ának (1) bekezdése alapján Közösségen belüli adómentes termékértékesítésnek minősülnek. A társaság az eszközöket, szerszámokat kizárólag a jármű-alkatrészek gyártása érdekében szerezte be, az eszközbeszerzés nem önálló gazdasági célként jelent meg a társaság részéről. Ebből következően – véleményünk szerint – az eszközök, szerszámok értékesítése a járműalkatrészek Közösségen belüli értékesítéséhez mint fő ügylethez kapcsolódó járulékos ügyletként kezelendő. Ebből az is következik, hogy a gyártáshoz szükséges eszközök, szerszámok értékesítése is adómentes Közösségen belüli termékértékesítésnek minősül az áfa rendszerében. Helyes ez az értelmezés?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2022. március 8-án (320. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5683

[…] gyakorlata szerint kizárólag akkor történik Közösségen belüli termékbeszerzés, és vonatkozik adómentesség a Közösségen belüli termékértékesítésre, ha a termékkel való tulajdonosként történő rendelkezési jog átszáll a vevőre, és az értékesítő igazolja, hogy e terméket feladták vagy elszállították egy másik tagállamba, és a termék e feladás vagy szállítás során ténylegesen elhagyta a termékértékesítés helye szerinti tagállam területét [C 409/04. számú ügyben (Euro Tyre-ügy) hozott ítélet 42. pontja; C-273/11. számú Mecsek-Gabona ügyben hozott ítélet 31. pontja).Abban az esetben, ha az eszközök értékesítése önálló ügyletnek minősül, és azt nem szállítják el igazoltan másik tagállamba a társaság részére, akkor nem beszélhetünk az Áfa-tv. 89. §-a szerinti adómentes Közösségen belüli termékértékesítésről – tekintettel arra, hogy a termék nem hagyja el az értékesítés közvetlen következményeként Magyarország területét -, ezért az eszközök besorolásának megfelelő magyar áfamértékkel terhelten kell azt kiszámlázni a társaság felé.A tekintetben, hogy az eszközök, szerszámok értékesítése mikor tekinthető járulékos költségnek (járulékos ügyletnek), az alábbiakat kell mérlegelni.Azt, hogy egy konkrét termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás járulékos jellegűnek tekinthető-e, az adott ügylet összes körülményei alapján kell eldönteni. Az Európai Unió Bíróságának a közösségi szinten harmonizált áfa vonatkozásában kimunkált ítélkezési gyakorlata szerint "egyes esetekben több, alakilag különálló olyan szolgáltatást, amelyet külön-külön nyújtanak, és amelyek ennek megfelelően önmagukban adókötelesnek vagy adómentesnek minősülhetnek, egységet képező ügyletnek kell tekinteni abban az esetben, ha e szolgáltatások egymástól nem függetlenek. Egységet képező ügyletnek tekinthető különösen az, amikor az adóalany által teljesített két vagy több művelet, illetve cselekmény annyira szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy azok objektíve egyetlen osztatlan gazdasági ügyletet alkotnak, amelynek elemekre bontása erőltetett lenne. Ez az eset áll fenn akkor is, ha egy vagy több szolgáltatás egyetlen főszolgáltatást alkot, és a további szolgáltatás vagy szolgáltatások egy vagy több, a főszolgáltatás adójogi sorsát osztó járulékos szolgáltatást képeznek. Különösen valamely szolgáltatást akkor kell járulékosnak tekinteni a főszolgáltatáshoz képest, ha az nem önálló célként jelenik meg az ügyfelek számára, hanem arra szolgál, hogy a szolgáltatásnyújtó főszolgáltatását a lehető legjobb feltételek mellett tudják igénybe venni (Field Fisher Waterhouse ítélet, C-392/11, EU:C:2012:597, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat)." [C-41/14 számú Wojskowa ügyben hozott ítélet 31. pontja].A fent részletezett rendező elvek alapján a gyártáshoz készített, illetve beszerzett szerszámnak egy magyar adóalany gyártó által a Közösség egy másik tagállamában letelepedett adóalany vevő részére történő értékesítése abban az esetben tartozik a gyártó által a vevő részére teljesített Közösségen belüli adómentes termékértékesítés adóalapjába az Áfa-tv. 70. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján – függetlenül attól, hogy a szerszám az értékesítés közvetlen következményeként nem hagyja el Magyarország területét -, amennyiben– egy adott eszköz, szerszám beszerzésére, legyártására kifejezetten az adott vevővel kötött gyártási szerződéshez kapcsolódóan, annak teljesítése érdekében kerül sor a vevő utasításai szerint,– a gyártó […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.