Gyermekétkeztetési térítési díj


Önkormányzatunk eddig bruttó összegben állapította meg a gyermekétkeztetés térítési díját a mindenkori önkormányzati rendeletében. Ezt a gyakorlatot a kormányhivatal megkifogásolta, szerintük a térítési díjat nettó összegben kell meghatározni. Ennek értelmében módosítottuk a rendeletet, amelyben már nettó díjak szerepelnek. A nettó díjak meghatározásánál figyelembe vettük a következő jogszabályt:
A 328/2011. Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés alapján: "Az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól szóló 2008. évi III. törvény 2. §-ának megfelelő módon kerekítve kell meghatározni." Például ahol a nyersanyagnorma alapján a nettó térítési díj 492 Ft-ra jött ki, ott nettó 490 Ft-ban állapítottuk meg a díjat, mivel a fenti kormányrendelet alapján a díjakat kerekítve kell meghatározni. Tekintettel arra, hogy az áfakulcs 27%, így a bruttó térítési díj nem lesz kerek szám.
A példában vett 490 Ft-os díjnál a bruttó térítési díj 622 Ft lenne. Azonban a 328/2011. Korm. rendelet 5. §-a (2) bekezdésének első fordulata alapján (1 és 2 forintos címletű érmék bevonása) véleményünk szerint a bruttó díjat is kerekítenünk kellene, így 620 Ft-ot kellene számláznunk. Azonban ha a számlára bruttó 620 Ft-ot írunk, annak a nettója 488 Ft, ami nem egyezik meg a rendeletben rögzített 490 Ft-tal.
1. A 328/2011. Korm. rendelet 5. §-a (2) bekezdésének alapján a nettó vagy a bruttó térítési díjat, vagy mindkét díjat (a nettót és a bruttót is) kell kerekíteni?
2. Amennyiben mindkét díjat kerekítenünk kell, hogyan kell kiállítani a számlát, hogyan kell elszámolni a kerekítési különbözetet?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2022. augusztus 9-én (327. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5799

[…] étkezések számának, valamint a 21/B. §-ban megjelölt normatív kedvezményeknek a figyelembevételével állapítja meg. A 328/2011. Korm. rendelet nem tartalmazza azt az előírást, hogy nettó módon kell az árakat megállapítani.A termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet 2. §-a szerint a termék vagy szolgáltatás eladási árát kell feltüntetni. Az eladási ár a bruttó áfával növelt összeget jelenti.Az önkormányzati rendeletek rendszerint a nettó és a bruttó árat is tartalmazzák.A végső fogyasztói árat, vagyis a fizetendő összeget kell kerekíteni, nem az adóalapot.Az áfát a nettó árra rá kell számítani. Ha a nettó ár 490 forint, akkor a bruttó árat úgy állapítjuk meg, hogy rászámítjuk az áfát, így a bruttó ár 622 forint lesz.A számlán 622 forint -2 forint kerekítési különbözet szerepel. A kerekítési különbözet nem képez áfaalapot, vagyis az adóalapot a nem kerekített összeg visszaosztásával […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.