Műemlék épület rekonstrukciójának áfája


Múzeumunk Interreg pályázati támogatási forrás segítségével rekonstrukciós munkálatokat (külső felújítási, belső átalakítási és korszerűsítési munkák) végez az egyik műemlék épületén. A beruházás helyszíne kiemelt régészeti lelőhely. A kivitelezési munkálatok a megyei kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi főosztálya, örökségvédelmi osztályának 2021 júniusában kelt, módosított örökségvédelmi engedélye alapján végezhetőek el. Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy műemlék épület esetén az örökségvédelmi engedély beletartozik-e az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott építési hatósági engedély körébe, és így a fent ismertetett kivitelezési munkálatokra kötött vállalkozói szerződés kapcsán az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti fordított adózást szükséges-e alkalmazni?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2023. február 14-én (335. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5929

[…] építési-szerelési és egyéb szerelési munkával megvalósuló szolgáltatás – az arra vonatkozó egyéb feltételek fennállása esetén – "fordított adózás alá esik", függetlenül az engedély elnevezésétől, illetve attól, hogy a vonatkozó ágazati jogszabály az azt kiadó, illetve lefolytató hatóságot építésügyi hatóságnak nevezi-e. Önmagában az a tény, hogy egy ingatlan egy adott hatóság engedélyétől függően létesíthető, alakítható át, illetve változtatható vagy szüntethető meg, még nem teszi az engedélyt építési, bontási tartalmú engedéllyé, ugyanis bizonyos esetekben egyes engedélyek kiadása alapvetően nem építésügyi, hanem településesztétikai, egészségügyi, környezetvédelmi vagy egyéb szempontokból történik, és például ennek keretében az engedély nem konkrét műszaki paramétereket, építési feltételeket vagy módokat rögzít, hanem elérendő célokat, betartandó feltételeket, határértékeket, amelyek megvalósítási módját alapvetően a beruházóra bízza. Az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásában építési hatósági tudomásulvételi eljárás alatt kell érteni minden olyan építési hatóságként nevesített hatóság és más hatóság által lefolytatott, a vonatkozó építésügyi jogszabályokban, illetve egyéb ágazati jogszabályokban tudomásulvételi eljárásként nevesített eljárást, amelynek a tárgyát építési (bontási) tevékenység képezi, illetve amelynek keretében az építésügyi hatóság vagy más hatóság ez utóbbi tevékenység elvégzését veszi tudomásul. Az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásában az egyszerű bejelentés fogalmát szintén tágan kell értelmezni, vagyis az Étv. 33/A. §-a szerinti egyszerű bejelentés mellett egyszerű bejelentésnek kell minősíteni a vonatkozó építésügyi jogszabályok, illetve egyéb ágazati jogszabályok által építési hatóságként nevesített hatóságnál és más hatóságnál megtett minden olyan bejelentést, amelynek a tárgyát építési (bontási) tevékenység képezi, vagyis amely ez utóbbi tevékenység bejelentésére irányul. Az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti "fordított adózás" szabályai alá tartozás megállapításának alapját a szolgáltatásnyújtó, valamint a szolgáltatást igénybe vevő között létrejött megállapodás alapján teljesített ügylet tartalma, illetve összetett ügyleteknél azok jellegadó tartalma határozza meg, vagyis az egyes ügyleteket a "fordított adózás" szabályai alkalmazása szempontjából egyedileg kell megvizsgálni. Abban az esetben, ha egy adott, összetett (komplex) ügylet keretében örökségvédelem alatt álló épületet újítanak fel, és az épületen olyan építési-szerelési, egyéb szerelési munkálatokat végeznek, amelyek a megvalósulásuk körülményeit tekintve az épületnek az eredeti állapot megőrzésén túlmutató átalakítására vagy egyéb megváltoztatására irányulnak, és emellett építési hatósági engedélyezési eljárásnak vagy építési hatósági tudomásulvételi eljárásnak, vagy egyszerű bejelentésnek tekinthető […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.