Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...béren kívüli juttatásként nem adhat a munkáltató étkezési, vendéglátási szolgáltatást a dolgozóknak. Ha a munkahelyen van dolgozói étkeztetés, és a munkavállalók az ételt ingyen vagy a piaci ár alatt kapják, akkor a piaci ár és a térített összeg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Egyidejűleg több részmunkaidős jogviszony fennállása egyéni vállalkozás mellett

Kérdés: Az előző tanévben a közalkalmazott teljes állásban volt egy kulturális intézménynél közalkalmazotti jogviszonyban. 2009. szeptember 1-jétől három zeneiskolában tanít. A tanároknak heti 22 óra megtartása jelenti a 40 órás munkahetet. Az egyik iskolában félállásban, heti 11 órára alkalmazzák, egy másikban heti 8, a harmadikban hetente 5 órát tart. Ez összesen heti 24 óra. Minden intézmény megfizeti a jogszabály szerinti járulékot, a béréből is levonásra kerülnek előírás szerint. Művésztanár lévén több együttesben is fellép, egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik. Amikor egy munkahelyen volt 36 órában közalkalmazotti jogviszonya, akkor ilyen időtartamú foglalkoztatás után adófizetési kötelezettsége kisebb volt, mert "másodállásban" végezte vállalkozását. Kérdések: 1. Ha több részmunkaidős foglalkoztatásból "áll össze" egy teljes közalkalmazotti státusznyi foglalkoztatás, akkor a magánvállalkozást adózás szempontjából ez hogyan érinti? Ugyanolyan járulékfizetési kötelezettség illeti-e a vállalkozót, ha egy főállású helyen van legalább 36 órában foglalkoztatva, mint ha több helyen összesen legalább 36 órában történik a foglalkoztatása? 2. Maradhat-e ezek után is "másodállásban" a vállalkozó, vagy főállású vállalkozóvá kell válnia? 3. Összeszámíthatók-e a három helyről a jogviszonyai? Pl.: Betegség esetén arányosan mindhárom helyről számíthat táppénzre? 4. A félállású – őt legnagyobb óraszámban alkalmazó – munkahelyről kaphat csak béren felüli juttatásokat (étkezési utalvány, utazási kedvezmény, szakirodalom-vásárlási hozzájárulás), vagy a többi intézményben is? 5. Amiatt, hogy különböző helyeken dolgozik részmunkaidőben, éri-e hátrány a nyugdíj megállapításkor? Valamennyi jogviszony beszámít a – jelenleg érvényes – nyugdíjszámítási alapjába?
Részlet a válaszából: […] ...a kötelező órákon felüli feladatok elvégzésévelteljesít. Ebből következően a heti 11 kötelező óraszámból nem lehet azt akövetkeztetést levonni, hogy őt félállásban foglalkoztatják, ugyanis a félállásaz a Kjt. és Mt. szerinti heti 40 órás teljes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 22.

Természetbeni juttatás

Kérdés: Saját konyhával rendelkező oktatási intézmény vagyunk. A költségvetésünkben 12 000 Ft/hó természetbeni juttatást tervezhettünk dolgozóink étkeztetésére. A munkahelyi vendéglátást igénybe vevőnél a havi étkezési díj csak 10 000 Ft. A maradék 2000 Ft-ból más, vendéglátóhelyről is elfogadható-e a megfelelően kiállított számla?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv.1. számú melléklet 8.17. pontja definiálja atermészetben biztosított adómentes étkeztetés feltételeit. Ennek értelmébentermészetbeni adómentes juttatásnak számít, amikor a munkáltató a munkavállalórészére vagy étkezőhelyi vendéglátást, munkahelyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 30.

13. havi illetmény III.

Kérdés: A nem állami oktatási intézmény munkavállalóira az Mt. rendelkezései az irányadók, de legalább a Kjt.-ben megállapított illetményrendszerre vonatkozó feltételeket biztosítani kell. Különböző tartalmú tájékoztatókat kaptunk arra vonatkozóan, hogy jár-e az itt foglalkoztatott pedagógusok számára a 13. havi juttatás.
Részlet a válaszából: […] ...a munkaidőre, pihenőidőre,előmeneteli és illetményrendszerre vonatkozó feltételeket köteles biztosítani.Ezen előírásból az a következtetés vonható le, hogy amunkáltatónak, aki az Mt. hatálya alá tartozó munkaviszony keretébenfoglalkoztatja alkalmazottját, a munkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 4.

Gondnok készenléte

Kérdés: Egy középiskola gondnokaként dolgozom, iskolánk riasztórendszerrel van felszerelve. Feladatomul tűzték ki a riasztások ellenőrzését is, ezért bármely napszakban, időszakban, ha riasztás történik, be kell mennem azt ellenőrizni. Van hogy hetente, de van amikor fél év is eltelik riasztás nélkül. A munkaköri leírásomban ez a feladat nem szerepel, csupán az, hogy "köteles ellátni minden egyéb feladatot, amivel felettese megbízza". Jár-e ezért nekem valamilyen díj, pl. készenléti díj, amiért szabadidőmben ezt a feladatot is ellátom?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő a48 órát nem haladhatja meg. A kérdésben nem történik utalás a konkrétmunkaidő-beosztásra, azonban mégis levonhatjuk azt a következtetést, hogymindaz, ami kívül esik a munkaidőkereten, valamint eltér amunkaidő-beosztástól, a tekintetben vizsgálni kell a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 9.