Gyermekétkeztetési térítési díj

Kérdés: Önkormányzatunk eddig bruttó összegben állapította meg a gyermekétkeztetés térítési díját a mindenkori önkormányzati rendeletében. Ezt a gyakorlatot a kormányhivatal megkifogásolta, szerintük a térítési díjat nettó összegben kell meghatározni. Ennek értelmében módosítottuk a rendeletet, amelyben már nettó díjak szerepelnek. A nettó díjak meghatározásánál figyelembe vettük a következő jogszabályt:
A 328/2011. Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés alapján: "Az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól szóló 2008. évi III. törvény 2. §-ának megfelelő módon kerekítve kell meghatározni." Például ahol a nyersanyagnorma alapján a nettó térítési díj 492 Ft-ra jött ki, ott nettó 490 Ft-ban állapítottuk meg a díjat, mivel a fenti kormányrendelet alapján a díjakat kerekítve kell meghatározni. Tekintettel arra, hogy az áfakulcs 27%, így a bruttó térítési díj nem lesz kerek szám.
A példában vett 490 Ft-os díjnál a bruttó térítési díj 622 Ft lenne. Azonban a 328/2011. Korm. rendelet 5. §-a (2) bekezdésének első fordulata alapján (1 és 2 forintos címletű érmék bevonása) véleményünk szerint a bruttó díjat is kerekítenünk kellene, így 620 Ft-ot kellene számláznunk. Azonban ha a számlára bruttó 620 Ft-ot írunk, annak a nettója 488 Ft, ami nem egyezik meg a rendeletben rögzített 490 Ft-tal.
1. A 328/2011. Korm. rendelet 5. §-a (2) bekezdésének alapján a nettó vagy a bruttó térítési díjat, vagy mindkét díjat (a nettót és a bruttót is) kell kerekíteni?
2. Amennyiben mindkét díjat kerekítenünk kell, hogyan kell kiállítani a számlát, hogyan kell elszámolni a kerekítési különbözetet?
Részlet a válaszából: […] ...árral, mert nem tartalmazza az áfát.A Gyvt. előírásai szerint kell megállapítani. A Gyvt. 151. §-ának (4) bekezdése szerint a gyermekétkeztetés személyi térítési díját az intézményvezető a (3) bekezdés szerinti napi összeg általános forgalmi adóval...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Vagyonkezelési szerződések

Kérdés: Tankerületi központunknál az önkormányzatokkal kötött vagyonkezelési szerződések, az üzemeltetési költségek viseléséről szóló megállapodások, valamint az étkeztetési feladatok ellátásával kapcsolatos együttműködésről szóló megállapodások alapján az alábbi két eset áll fenn:
1. Az étkeztetésre használt helyiségeket az adott önkormányzat nem adta át részünkre.
2. Az étkeztetésre használt helyiségek a vagyonkezelésünkbe kerültek ugyan, azonban azokat az adott önkormányzat részére ingyenes használatba adja a tankerület, a bérleti díj fizetésétől eltekint, de a működtetéshez kapcsolódó üzemeltetési költségeket megállapodás szerint az önkormányzat fizeti.
Mindkét esetben közös épületekről, a közüzemi díjak szempontjából közös főmérőkről van szó. Az Áfa-tv. 15. §-áról, illetve a vagyonkezelő és a tulajdonos közötti költségmegosztásról van szó, ezért továbbszámlázott szolgáltatásként kell kezelni a közüzemi díjak önkormányzatot terhelő részének az önkormányzat felé történő számlázását. Ez igaz a második esetre is, vagy ilyenkor az Áfa-tv. 259. §-ának 4. pontja alapján már bérbeadásként kell kezelni (függetlenül attól, hogy a másik fél a tulajdonos), ezért a közüzemi díjak mint a bérbeadás járulékos költsége, annak megfelelően áfamentesen kerülnek kiszámlázásra? (Ebben az esetben a közüzemi díjak alapján számlázott összeg is a B402-re kerül?)
Részlet a válaszából: […] ...az ellenérték egészét vagy túlnyomó részét a termék időleges használatáért térítsék.Az előzőek alapján el lehet jutni arra a következtetésre is, hogy az ingatlan használatáért térítik a közüzemi költségeket, és felveszi az ingatlan-bérbeadás áfáját, és arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Konyha működtetése – számlázási kérdések

Kérdés: 2017. január 1-jétől a polgármesteri hivatal átvette a konyhák működését az önkormányzattól, ami felvet néhány kérdést. A szociális étkeztetés maradt önkormányzati feladat, az intézményi és szünidei gyermekétkeztetés, valamint a munkahelyi és vendégétkeztetés azonban hivatali feladat lett. Korábbi években minden költséget az intézményi gyermekétkeztetésen számoltunk el, majd negyedévet követően a lefőzött adagszám alapján lett felosztva az egyes étkezési típusok között, és átkönyveléssel került a megfelelő kormányzati funkcióra és részgazdára (típus szerinti elkülönítés a könyvelőprogram szerint). A helyzetet nehezíti, hogy az iskola és a konyha közös óráról működik, így egy korábban kikalkulált adagszámra jutó rezsiösszeggel számolunk. Január-ban az iskolát átvette a KLIK, így 3. félként bejön a számlázásba. Mi a véleményük a következőkről?
1. A KLIK-nek 2 számlát kell kiállítani, egyet az önkormányzatnak a szociális étkezési adagok után fizetendő rezsiről, egy másikat a hivatalnak a gyermek-, munkahelyi és vendégétkezők adagja után fizetendő rezsiről.
2. A hivatal számlát állít ki az önkormányzatnak a szociális étkezők adagjára jutó bér-, járulék- és felhasznált nyersanyag után, mindhárom költség-elem után fel kell számolni a 27% áfát. Az önkormányzatnál pedig vásárolt szolgáltatásként lesz lekönyvelve. Annyiban növeli meg a költségeket, hogy a bér és járulék után is kell áfát fizetni. Így az egyik intézmény áfabefizető lesz, a másik áfa-visszaigénylő. És csak összességében, konszolidáltan nem lesz több az áfafizetési kötelezettség. A korábbi átkönyvelés megtörténhet-e az intézmények között, hogy ne kelljen számlát kiállítani?
3. Ha az előző számlában tételesen van kimutatva a bér, a járulék és a nyersanyag, akkor az önkormányzatnak a bért és járulékot közvetített szolgáltatásként kell könyvelnie a K335-re, illetve a nyersanyagot a K332-re? De ha nincs részletesen kimutatva, csak egyösszegű számla kerül kiállításra? Esetleg továbbszámlázott tételként kezelhető-e?
A következő probléma a kötelezettségvállalással kapcsolatban merült fel:
4. A hivatal közbeszerzés keretében kötött szerződést a nyersanyag-beszállítókkal. Ez egy keretszerződés, mely meghatározott egységárra vonatkozik, meghatározott mennyiség rendelése esetén. A szerződés szerinti összegnél azonban kevesebbet és többet is rendelhet a hivatal meghatározott százalékkal. Így a közbeszerzési szerződéssel lekötött összeg előzetes kötelezettségvállalásnak minősül. A végleges kötelezettségvállalás akkor keletkezik, amikor az élelmezésvezető megrendeli az adott árut. Mivel kötelezettséget előzetes pénzügyi ellenjegyzés után lehet vállalni, mindkét dokumentum (közbeszerzési szerződés és a megrendelő is) pénzügyileg ellenjegyzésre kerül. Abban az esetben nincs probléma, ha a megrendelő nagyobb összegre szól, mert a vállalt végleges kötelezettség pénzügyi teljesítése kisebb. Viszont ha nagyobb összegről szól a számla, akkor a különbségre nem történt végleges kötelezettségvállalás. Ez hogyan küszöbölhető ki?
Részlet a válaszából: […] ...polgármesteri hivatal működteti a konyhát, vagyis főzi a szociális, intézményi és szünidei gyermekétkeztetéshez, a munkahelyi és vendégétkeztetéshez is az ételt.A hivatal készételt értékesít a KLIK és az önkormányzat részére. Az étel ára munkabér, járulék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 16.

Tojótyúkok és tojások nyilvántartása

Kérdés: Önkormányzatunk a mezőgazdasági START munka keretén belül tojótyúkokat vásárolt. Hogyan tartsuk nyilván a tyúkokat, a termelt tojásokat? Hogyan könyveljük a hozzákapcsolódó költségeket (tápot, gyógyszert... stb.), ha nincs raktár? Kell-e hozzá raktár? A tojásokat hogyan adjuk át/átadhatjuk-e az iskola-óvoda konyhára vagy magánszemélynek? Kell-e, és ha igen, milyen engedély? Ha tojóládát készítenek a közmunkások, akkor azt hogyan vegyük be a nyilvántartásunkba? Van-e valamilyen formanyomtatvány, milyen kötelező elemei vannak, hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...minőségi követelményeket a 853/2004/EK, a forgalmazási előírásokat a 1028/2006/EK és az 557/2007/EK rendeletek tartalmazzák.A közétkeztetést végző konyha oldaláról be kell tartani a HACCP előírásait a saját termeléséből átvett termékekre is....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.

Elismert követelés

Kérdés: Napközi otthonos óvodánk főzőkonyhával rendelkezik, és igény esetén vendégétkezést is biztosít. Az elmúlt években az étkezési térítési díjak megfizetése utólag történt, hó végén. Ez azt eredményezte, hogy folyamatosan voltak hátralékos étkezők, akik nem fizették meg az étkezési térítési díjat. A mai napig is van néhány személy, akik viszonylag nagy összegű tartozást halmoztak fel. Az étkezési térítési díjak befizetése készpénzben történt az óvodában, melyről az élelmezésvezető készpénzes számlát állított ki. A nem fizető egyének esetében az elfogyasztott ételekről analitikus nyilvántartást vezetnek, ahonnan az elfogyasztott adag, valamint a fizetendő összeg kigyűjthető. Az óvoda önállóan működik, de nem önállóan gazdálkodik, az önkormányzat van megbízva a gazdálkodással. A követelések kimutatása a mérlegben (önkormányzat mérlegében) elismert vevői tartozás esetén lehetséges. Mi tehát a teendő, hogyan lehet "elismertetni" a tartozásokat a vevőkkel? Nyilatkoztatni kell az elfogyasztott étellel – dátum, összeg feltüntetésével – kapcsolatban? És ha nem ismeri el, illetve nem reagál a vevői elismerő nyilatkozatra, mi a teendő? Mi a teendő akkor, ha az illető külföldön dolgozik, tehát egyáltalán nem elérhető (itthoni tartózkodása bizonytalan)? Az elismerő nyilatkozatok megelőzik a felszólító levelet, vagy függetlenek egymástól?
Részlet a válaszából: […] ...belső szabályozásban is törekedniük kell arra, hogy aszolgáltatás nyújtása, azaz külső személy részére történő étkeztetés esetén aszolgáltatás térítési díjának megfizetése ne utólag történjen, hanem azt megelőzően,ezzel kiküszöbölhető a kifizetetlen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Fotovillamossági panelek beszerzése más tagállamból

Kérdés: Felsőoktatási intézmény vagyunk. Egyik karunk 2003-ban egy német kutatóintézettel közösen elnyert egy EU5-ös pályázatot foto-villamossági panelek vásárlására. A pályáztató feltételként szabta meg, hogy egy német cégtől ő fogja megvásárolni a paneleket. Így hozzánk pénz nem érkezett, csak egy, a nevünkre kiállított számla, 2003. 12. 27-ei teljesítési dátummal, 0% áfatartalommal. A termékek – alkatrészként – 2004. augusztus 17-én érkeztek meg Magyarországra intézményünkhöz. A pályázat további feltételként írta elő, hogy a termék használatba állítása előtt egy meghatározott svájci cég a panelek bevizsgálását végezze el. Folyó év január 14-én sajnos a külkereskedelmi tevékenységet bonyolító cég hibás eljáráskódot tüntetett fel az okmányon, és így ideiglenes kivitel helyett a terméket végleges (kóddal) jelleggel léptette ki az országból. A vámhivatali intézkedést sem mi intéztük. Mivel a német társpartner vállalta az áfa rendezését, így mi azt az áfabevallásunkban nem szerepeltettük. Az INTRASTAT jelentésünkben is ennek megfelelően jelentettük. A vámhivatalt kértük a vámáru-nyilatkozat módosítására. Helyesen jártunk-e el? Kellett volna-e ezek után áfát fizetnünk? Kellett volna-e szerepeltetnünk az áfabevallásunkban, ha igen, melyik évben és melyik hónapban?
Részlet a válaszából: […] ...nem minősül Közösségen belülrőltörténő termékbeszerzésnek. A levele alapján a pénz nem érkezettMagyarországra. Ebből két következtetést lehet levonni. Egyrészt amennyiben apályáztató saját nevében rendelte meg a paneleket a német cégtől, ezt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 11.

Étkeztetés számlázása

Kérdés: Dolgozóink egy része saját konyhán étkezik és szeretné igénybe venni a melegétkezési hozzájárulást. Hogyan kell kiállítani az áfás számlát? Külön kell-e a hozzájárulás összegéből és az azon felüli részről a számlát kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...az ott étkező sajátdolgozóinak járó melegétkezési hozzájárulás összegét. De a juttatás történhetúgy is, hogy a dolgozó kifizeti az étkeztetés teljes összegét, és a munkáltatóa dolgozónak a teljes étkezési költségről szóló számla ellenében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 26.

Bérleti díj utáni áfafizetés időpontja

Kérdés: Bérleti szerződésünk szerint a bérleti díjat negyedévente előre kell fizetni. Többletadminisztrációt okoz, ha előlegként kellene bizonylatolni, és a negyedéves bérleti időszak végén kiállítani a végszámlát, nulla adóalappal. Az évközi módosítást követően elfogadható-e, ha a szerződésben a részkifizetés időpontját jelöljük meg áfa szerinti teljesítési időpontnak, és ekkor állítjuk ki a számlát? Más szerződésnél (például: vállalkozási vagy részletvételi, illetve zárt végű lízingszerződés) is kijelölhető-e egy tetszőleges időpont áfafizetési időpontnak?
Részlet a válaszából: […] ...is ekkor és nem az elszámolási időszak utolsó napján keletkezik.Ez nyilvánvalóan akkor célszerű, ha (például bérbeadás, előfizetéses étkeztetés, újság- és folyóirat-előfizetés) előre történik a fizetés, és a felek által kijelölt nap megegyezik a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. május 13.