Vízi turizmus infrastrukturális fejlesztése

Kérdés: 1. Önkormányzatunk TOP PLUSZ pályázatot nyert el. A projekt keretében turisztikai fejlesztés valósul meg, mely magában foglalja a vízi turizmus infrastrukturális fejlesztését (kishajók fogadására alkalmas kikötő létesítése, napkollektoros rendszer telepítése) és közúti infrastruktúra fejlesztését (kiszolgáló út és járdafelújítás, parkolók kialakítása). A fejlesztés egyszerre szolgálja a helyi turizmus élénkítését, továbbá a helyi, valamint a környékbeli lakosság szabadidős és sporttevékenységekre vonatkozó lehetőségeinek bővítését. A pályázati anyagban felsorolásra kerültek azok az ingatlanok, melyeken a beruházás megvalósul, melyhez kapcsolódik a megvalósítani kívánt úszóműves kikötőhely, mely az engedélyeztetést követően lajtsromszámmal kerül azonosításra.
A pályázatra nettó finanszírozást nyertünk, azaz az áfa nem elszámolható költség, azt önerőként biztosítjuk.
2. Önkormányzatunk az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének l) pontja és a 88. §-ának (4) bekezdése tekintetében az adókötelezettséget választotta.
3. Önkormányzatunk a projekt keretében megvalósuló úszóműves kikötőhelyet előbérleti szerződés alapján bérbe adta a 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkező kft.-jének. A kft. tevékenységei között szerepel a 9329 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység, valamint az 5030 Belvízi személyszállítás. A pályázat megvalósulását követően a pályázati kritériumoknak megfelelően üzemeltetési szerződést kívánunk kötni. A nyertes üzemeltető szerződés alapján működteti a projekt során megvalósított úszóműves kikötőt.
4. Önkormányzatunk áfalevonási, visszaigénylési jogát az alapozhatja meg, hogy a projekt megvalósításával kialakított úszóműves kikötő használata, hasznosítása az önkormányzat áfaköteles gazdasági tevékenysége részeként történik, ahogy ez az Áfa-tv. 120. §-ának szövegéből következik. Az önkormányzat előbérleti szerződése megalapozza-e az áfalevonási jogát, a beruházás során élhet-e áfalevonási jogával? A pályázat során megvalósuló úszóműves kikötőhely ingatlan vagy ingó bérbeadásnak minősül?
Kérem szíves állásfoglalásukat a jogszabály értelmezésével kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] Önkormányzatuk áfalevonási, -visszaigénylési jogát az Áfa-tv. 120. §-a szerint megalapozza az a körülmény, hogy áfaköteles gazdasági tevékenység keretében működteti az úszókikötőt. Az áfalevonási jog érvényesítéséhez nem kell megvárni a bevételek beérkezését,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Önkormányzati ingatlanon végzett felújítás

Kérdés:

Önkormányzatunk üzemeltetésbe adta nemzeti vagyonba tartozó ingatlanját 100%-ban önkormányzati tulajdonú kft.-nek. Ezen az ingatlanon a cég árbevételes tevékenységet folytat, ezért áfalevonásra jogosult. Elvégezhet-e az ingatlanon értéknövelő felújítást a cég, illetve élhet-e az áfalevonási jogával? Ha igen, akkor a felújítás mikor és milyen módon kerülhet az önkormányzat könyveibe és a vagyonkataszterbe? Lehetséges-e az üzemeltetési szerződés lejártakor elszámolni?

Részlet a válaszából: […] ...kiállítani, ami megalapozza azt, hogy a beruházás áfáját levonásba helyezze a kft.Ha viszont a kft.-vel bérbeadási szerződésük van, az üzemeltetési szerződés is bérbeadás, akkor a felújítás értékét a kft. az Szt. szerint idegen tulajdonon végzett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Helyi védettség alá eső ingatlan hasznosítása

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonában van egy helyi védettség alatt álló – nagyon rossz állapotban lévő – régi épület, ami jelenleg üresen áll. Önkormányzatunknak jövőbeni tervei között szerepel az épület felújítása és az ingatlanon bérlakások kialakítása. Önkormányzatunknak van egy 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő, településüzemeltetésre létrehozott korlátolt felelősségű társasága. Ötletként merült fel, hogy a képviselő-testület átadja ezt a helyi védettség alá eső ingatlant a kft.-jének annak érdekében, hogy a 2019. év végén életbe lépett kedvező adóváltozásokat ki tudja használni. A tulajdon átadását követően a kft. végezné az ingatlan felújítását és hasznosítását. Kivitelezhető-e a fent leírt "ötlet", és az önkormányzat milyen módon, milyen feltételek mellett adhatja át ezt az ingatlant tulajdonba a kft.-jének, illetve ennek esetlegesen van-e többletköltsége?
Részlet a válaszából: […] A kérdést általános forgalmi adó és illeték szempontjából is meg kell vizsgálni. Nem egyértelmű, hogy az ingatlan átadása alatt értékesítést vagy térítésmentes átadást értenek-e, de fontos figyelembe venni, hogy a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének sz) pontja szerint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Önkormányzat áfa-visszaigénylése

Kérdés: Önkormányzatunk az utóbbi években több önkormányzati út felújítását végezte el, illetve számos építési, felújítási projektet valósított meg (óvodabővítés, gyermekorvosi rendelő felújítása, egészségház bővítése, bölcsőde építése stb.) pályázati forrás és saját erő igénybevételével. Emellett építési telkeket is alakítottunk ki, illetve tervezzük további építési telkek kialakítását, ehhez kapcsolódóan közművesítést. Önkormányzatunknak milyen konkrét esetekben van lehetősége áfa-visszaigénylésre (telekalakítás, közművesítés, építési beruházások stb.) úgy, hogy "2-es" adószámmal rendelkezünk?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység lehet például: a kialakított (közművesített) építési telkek értékesítése, vagy a létrehozott közművagyon saját üzemeltetése, vagy a közmű-, illetve egyéb ingatlan áfaköteles bérbeadás útján történő hasznosítása. Ugyanakkor azonban, például...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Közműrendszer bérbeadásának áfája

Kérdés: Önkormányzatunk új utcát alakít ki a településen. A telkeket közművesítve értékesíti. A víz- és szennyvízrendszert az önkormányzat építi ki. A telektulajdonosoknak közművesítési hozzájárulást kell fizetni, amelyet áfafizetési kötelezettség terhel. Az elkészült közműrendszert használatba adás után üzemeltetésre átadja a vízműnek, amely bérleti díjat fizet. Az önkormányzat a lakóingatlannak nem minősülő ingatlan bérbeadása tevékenységre adómentesség helyett az általános szabályok szerinti adókötelessé tételt választotta. Az önkormányzat levonásba helyezheti-e a víz-, szenny-víz-közműépítés áfáját (hiszen a közművesítési hozzájárulással bevétele származik a tevékenységből)? Levonásba helyezhető-e minden esetben – ha nincs közművesítésihozzájárulás-fizetési kötelezettség – a közműberuházás áfája, mivel a későbbiekben áfás bérletidíj-bevétel kapcsolódik hozzá?
Részlet a válaszából: […] ...módjától függ, hanem az adóköteles hasznosítástól, ami megvalósul, ezért a beruházással, fej-lesz-téssel, felújítással és üzemeltetéssel kapcsolatos ki-adások előzetesen felszámított áfája is levonásba helyezhető, ideértve az áthárított adót...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Közfoglalkoztatási feladatok egyéb állami támogatással nem fedezett része

Kérdés: A 2016. évi költségvetésről szóló 2015. C. törvény 2. számú mellékletének V. beszámítás, kiegészítés fejezete 5. A III. jogcím szerinti támogatásokra vonatkozó speciális kiegészítő szabályok nb) pontjában szereplő "a közfoglalkoztatási feladatok egyéb állami támogatással nem fedezett részére" keretében milyen költségek számolhatók el? Csak kis értékű dologi, vagy beruházás, felújítás?
Részlet a válaszából: […] ...program", a "Közfoglalkoztatási mintaprogram", a "Lakáshoz jutást segítő támogatások", a "Lakóingatlan szociális célú bérbeadása, üzemeltetése", a "Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások" kormányzati funkciókon, valamint az oc) és oe)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 12.

Fordított áfa

Kérdés: Költségvetési szervként vállalkozási tevékenységet nem folytatunk, áfa visszaigénylése, illetve fizetése arányosítással történik a gyermekétkeztetésre, valamint ingatlan- és gépjármű-bérbe­adásra vonatkozóan. A felújítási, karbantartási, üzemeltetési feladatainkat saját intézményeink részére, nem üzleti jelleggel végezzük, az áfát ráfordításként könyveljük. A beszállító vállalkozásokhoz milyen nyilatkozatot kell tenni a fordított adózásra vonatkozóan, azaz követelhető-e tőlünk az adó megfizetése fordított adózás alá eső termékek vásárlása, illetve szolgáltatások igénybevétele esetén, ha azokat közfeladatok ellátására és nem vállalkozási célra kívánjuk felhasználni?
Részlet a válaszából: […] A fordított adózás hatálya alá tartozó ügyleteket az Áfa-tv. 142. §-a szabályozza. A fordított adózás feltételeit az Áfa-tv. 142. §-ának (3) bekezdése tartalmazza. E szerint a fordított adózás alkalmazásának feltétele, hogy az ügylet teljesítésében érintett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 24.

Csatornarendszer bérbeadása

Kérdés: Önkormányzatunk az elöregedett csatornarendszere felújítására pályázat útján vissza nem térítendő állami támogatásban részesül. A beruházás befejezése után a csatornarendszert az önkormányzat üzemeltetésre éves szinten megállapított bérleti díj fejében bérbe fogja adni az általa alapított kft.-nek. Kérdésünk, hogy e beruházás kapcsán az önkormányzat jogosult-e áfa levonására? Jól gondoljuk-e, hogy mivel a csatornák ingatlannak minősülnek, így abban az esetben, ha az önkormányzat ingatlan-bérbeadás tekintetében az adókötelessé tételt választja, a beruházás áfája levonható? 1. Csatornarendszer bérbeadásának megítélése
Részlet a válaszából: […] A közölt információk alapján a csatornarendszer felújításátkövetően az önkormányzat a tulajdonában lévő csatornarendszert ellenértékfejében bérbe kívánja adni az általa alapított kft.-nek. Az önkormányzat ezentevékenysége az áfa rendszerében az Áfa-tv. 259. § 4....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 9.

Lakásszövetkezet nem tag tulajdonosaként fizetett költségek (felújítási hozzájárulás, közös költség)

Kérdés: Lakásfenntartó szövetkezetnek a lakásszövetkezeti tag, illetve nem tag tulajdonos önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság (továbbiakban: gazdasági társaság) által fizetett közös költség és felújítási hozzájárulás adójogi megítélése az Áfa-tv. vonatkozásában. A fenti fizetési kötelezettségekkel összefüggésben kapnia kell-e számlát a gazdasági társaságnak, vagy elégségesnek bizonyul a vonatkozó jogszabályi előírások alapján az említett költségek pl. csekken történő megfizetése úgy, hogy a közösköltség- és felújításialap-fizetési kötelezettség összegéről 12 havi, előre kitöltött csekk gondoskodik?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően a lakásszövetkezet tevékenységének (egyéb) pénzügyiforrását a tagok és nem tag tulajdonosok fenntartással (üzemeltetés,karbantartás és felújítás) kapcsolatos befizetései szolgálják.A számviteli törvény szerinti egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Víziközmű bérbeadása

Kérdés: Szennyvízhez, szennyvíztisztításhoz használt viziközművet az önkormányzat többször, szakaszonként más időpontban felújította, majd bérbe adta egy kft.-nek. Visszaigényelhetjük-e a felújítás során kifizetett áfát? A kft. tovább bérbe adhatja-e a közművet?
Részlet a válaszából: […] ...amelyre külön törvény rendelkezéseialapján koncessziós szerződést lehet kötni. Ezek szerint, ha az önkormányzat a víziközmű üzemeltetésévelbíz meg egy kft.-t, ez a tevékenysége nem tartozik az Áfa-tv. hatálya alá, ígyáfát nem kell felszámítania, de...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 16.
1
2