Készlet és tárgyi eszköz beszerzési értékének megállapítása

Kérdés:

A készlet- és a tárgyieszköz-beszerzési érték számításához és a számlák könyveléséhez szeretnénk állásfoglalást kérni, mivel az Szt. és az Áht. a bekerülési érték számításánál, illetve azok nyilvántartásánál véleményünk szerint nem fogalmaz teljesen következetesen. Az Áhsz. kormányrendelet a beruházásként elszámolt költségek körét az alábbiakban határozza meg: "A vásárolt, más által korábban már előállított termékek bekerülési értéke a piaci, forgalmi értéket leginkább tükröző nettó vételár, mivel az előállítás költségét (anyagok, munka stb. értéke) az előállító már elszámolta, a beszerzéshez kapcsolódó egyéb jogcímeken elszámolt kifizetések (szállítás, szerelés, biztosítás, hitelkamat, hatósági engedélyek stb.) pedig torzítanák ezt az értéket. Így a szállítási, kezelési stb. járulékos tételek nem részei a bekerülési értéknek, amennyiben azok nem részei a vételárnak. Ingatlanvásárlás esetén szintén elmondható, hogy a vételárként kifizetett összeget kell bekerülési értéknek tekinteni, a járulékos költségeket, díjakat nem lehet figyelembe venni."
Az Áhsz. 16. §-ának (7) bekezdése a vásárolt anyagok bekerülési értékére vonatkozóan az alábbiakat fogalmazza meg: "A vásárolt anyagok bekerülési értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése, K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk bekerülési értéke a K313. Árubeszerzés rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételár." Az Áhsz. 1. § (1) bekezdés 7. pont: "vételár, eladási ár: a termékek, szolgáltatások beszerzése, értékesítése után fizetett, kapott, felárral növelt, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenérték, hitelviszonyt megtestesítő kamatozó értékpapír esetén ide nem értve az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti vételárban lévő felhalmozott kamatot".
Az Szt. a bekerülési érték számításánál figyelembe vehető költségek körét az alábbiakban határozza meg: 62. § (2) bekezdés: Vásárolt készleteknél (anyag, áru) bekerülési érték a 47–50. § szerinti tételek vagy a beszerzési értékek alapján számított átlagos (súlyozott) beszerzési ár, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott bekerülési érték; saját termelésű készleteknél (befejezetlen termelés, félkész és késztermék, állatok) előállítási érték az 51. § szerinti közvetlen önköltség, vagy az átlagos (súlyozott) közvetlen önköltség, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott közvetlen önköltség. A közvetlen önköltség utókalkulációval meghatározott vagy norma szerinti közvetlen önköltség lehet. A befejezetlen termelés norma szerinti közvetlen önköltsége a félkész termék, a késztermék norma szerinti közvetlen önköltségéből a készültségi fok alapján arányosítással is meghatározható.
Az Szt. 47. § (1) bekezdés: Az eszköz bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A bekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételárat, továbbá az eszköz beszerzésével, üzembe helyezésével, raktárba történt beszállításával kapcsolatban felmerült szállítási és rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési, közvetítői tevékenység ellenértékét, díjait (ezen tevékenységeknek saját vállalkozásban történt végzése esetén az 51. § szerinti közvetlen önköltség aktivált értékét), a bizományi díjat, a beszerzéshez kapcsolódó adókat és adójellegű tételeket, a vámterheket foglalja magában.
(2) A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi – az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően – az eszköz beszerzéséhez szorosan kapcsolódó
c) a jogszabályon alapuló hatósági igazgatási, szolgáltatási díj.
Az Szt. alapján a vásárolt anyagok tekintetében a közbeszerzés költségének a bekerülési ár részének kell lennie, azonban az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 7. pontja ezt már nem részletezi, illetve nem utal az Szt.-re sem. A fenti jogszabályi hivatkozások alapján szeretném az állásfoglalásukat kérni arra vonatkozóan, hogy a készlet- és tárgyieszköz-beszerzések esetén a számlán szereplő szállítási költség és közbeszerzési díj (KEF-es szerződések után a szállítónak fizetendő 1%) a beszerzési érték részének tekinthető-e? Ezen költségeket a beszerzési árra történő szétosztással a K311 – K312 – K64 rovatokon szükséges nyilvántartani a készlet/eszköz értékének megemelésével, vagy a K337 (szállítási díj) és K355 (közbeszerzési díj) rovatokon a beszerzési ártól elkülönítve?

Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 4. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a számviteli alapelveken túl a könyvvezetés és az éves költségvetési beszámoló elkészítése során az Szt. rendelkezéseit csak akkor lehet alkalmazni, ha azt e rendelet kifejezetten elrendeli. A bekerülési érték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Vásárolt anyagok bekerülési értéke

Kérdés: Költségvetési intézményeknél az anyagok bekerülési értékének meghatározására van-e külön szabályozás, vagy az Szt. 47. §-a az irányadó? Példának okáért az Szt. értelmében a szállítási költség, a hatósági igazgatási díjak a bekerülési értéket növelik. Költségvetési intézményeknél is ennek megfelelően kell eljárni?
Részlet a válaszából: […] ...értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése, K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Szociálishozzájárulásiadó- kedvezmény

Kérdés: Jár-e a szociálishozzájárulásiadó-kedvezmény a dolgozóknak folyosóra kihelyezett ballonos víz után?
Részlet a válaszából: […] ...eltérően nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni az Szja-tv. 70. §-ának (4) és (5) bekezdései szerinti reprezentáció és üzleti ajándék juttatása után.A reprezentáció fogalmát az Szja-tv. 3. §-ának 26. pontja határozza meg. E szerint reprezentáció...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 21.

Ajándék áfája

Kérdés: Önkormányzatunk dolgozói Lengyelországban voltak kiküldetésben saját gépkocsival. Hoztak az önkormányzat nevére szóló számlával ajándéktárgyakat, amelyeket karácsonyi ajándékként szeretnénk majd kiosztani. A számlán 23% áfa szerepel. Hogyan kell ezt lekönyvelnünk? Nincs közösségi adószámunk, és nem volt még ilyen esetünk.
Részlet a válaszából: […] ...képezi a fizetendő áfa alapját.A terméket ajándékozás célra vásárolták, ezért a felszámított magyar áfa nem lesz levonható. Az üzleti ajándék után az Szja-tv. szerint fizetendő adót is a lengyel és a magyar áfával terhelt árral kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Reprezentáció könyvelése

Kérdés: Kérem, adjanak részletes tájékoztatást arról, hogyan kell helyesen elvégezni a reprezentáció könyvelését önkormányzatoknál (adómentes, adóköteles)!
Részlet a válaszából: […] ...15. sz. melléklete szerint a K123-as „Egyéb külső személyi juttatások” rovaton kell elszámolni az Szja-tv. szerinti reprezentáció és üzleti ajándék kiadásait. A reprezentáció fogalmát az Szja-tv. 3. §-ának 26. pontja határozza meg. E szerint reprezentáció a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 26.

Reprezentáció és vendéglátás adózása

Kérdés: Az óvoda 70 éves évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztünk. A vásárolt pogácsát K123-ra könyveltem, és nem adóztam le, mert bárki ehetett belőle. Szintén ugyanezen alkalomból étteremben ebédelt 10 fő, amit szintén K123-ra könyveltem, leadóztam, mert meg tudtam mondani, hogy ki ebédelt. Kérdésem, hogy csak abban az esetben fizetem meg a reprezentáció utáni járulékot, ha meg tudom mondani, ki fogyasztott?
Részlet a válaszából: […] ...ital) és a rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás (utazás, szállás, szabadidőprogram stb.). Az adóévben reprezentáció és üzleti ajándékok juttatása alapján meghatározott jövedelem egyes meghatározott juttatásnak minősül. Ezek után tehát a kifizető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 18.

EU-s forrásból finanszírozott konferenciaszervezés adózása

Kérdés: Európai uniós pályázatból konferenciákat szervezünk testvérvárosainkkal mind külföldön, mind Magyarországon egyaránt. A résztvevőknek nyújtott étkezés, szállás, utazás ebben az esetben adóköteles-e?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolódó étkezés vagy más szolgáltatás révén a magánszemélynek juttatott jövedelem, továbbá az adóévben reprezentáció és üzleti ajándékok juttatása alapján meghatározott jövedelem, ha az Szja-tv. alapján nem adómentes.A hivatali, üzleti utazás fogalmát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 5.

Reprezentáció

Kérdés: Önkormányzatoknál a reprezentáció nyilvántartása, bevallása, az utána fizetendő adó teljesítése hogyan szabályos?
Részlet a válaszából: […] ...a K123. Egyéb személyi juttatások rovaton kell elszámolni: "a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti reprezentáció és üzleti ajándék kiadásait, ideértve azt az esetet is, ha azok megfelelnek a reprezentáció, üzleti ajándék feltételeinek, de a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 31.

Reprezentáció – idegenforgalmi adó

Kérdés: A reprezentációnak minősülő szállásdíjról kiállított számlában a kibocsátó idegenforgalmi adót is felszámít. A reprezentációnak része-e ilyen esetben a hozzá kapcsolódó idegenforgalmi adó, azaz reprezentációra kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a rendeltetésszerű joggyakorlás sérelme akár közvetve is megállapítható. Az Szja-tv. 3. §-ának 27. pontja szerint az üzleti ajándék a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti kapcsolatok keretében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 3.

Reprezentáció nyilvántartása

Kérdés: Reprezentáció esetén a nettó értéket a személyi jellegű kiadások, a hozzá kapcsolódó áfa értékét a dologi kiadások között kell nyilvántartanunk. Szja-oldalról viszont a bruttó összeg után kell adót fizetnünk, a Kincstár felé a KIR-ben a bruttó összeg kerül jelentésre. Ezáltal az intézményi bérfeladás eltér a könyveléstől az áfa összegében. A fenti jogszabályok nincsenek összhangban, ezért sérül az átláthatóság. A tételeket nehéz egyeztetni. Szükséges esetleg valamilyen analitika vezetése a különbözethez kapcsolódóan?
Részlet a válaszából: […] ...értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése, K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 13.
1
2