9 cikk rendezése:
1. cikk / 9 Tárgyi eszközök bekerülési értéke
Kérdés: Önkormányzati költségvetési szerv az alapfeladata ellátásához (gyermekétkeztetés) szerzett be új asztalokat és székeket. Az idegen vállalkozó által előállított tárgyi eszközök egyenkénti értéke nem éri el a 200 ezer forintot, a számla végösszege meghaladja az 1 millió forintot. A számlán külön feltüntetésre került a beszerzéshez kapcsolódó szállítási költség. A szállítási költség része-e a bekerülési értéknek? Ha igen, milyen szempont szerint kerüljön felosztásra az egyes eszközökre (sima darabszám alapján, vagy az eszközök egyedi értékét figyelembe vevő súlyozással)? Milyen típusú beruházások esetében kell az Áhsz. 16. §-ának (3b) bekezdése szerinti költségeket figyelembe venni a bekerülési érték részeként (pl. szállítási, rakodási stb. költségek)? Kérhetnénk erre konkrét példá(ka)t?
2. cikk / 9 Szálláshely-szolgáltatók turizmusfejlesztésihozzájárulás-fizetési kötelezettsége 2020-tól
Kérdés: Érinti-e a költségvetési szerveket a szálláshely-szolgáltatás utáni turizmusfejlesztésihozzájárulás-fizetési kötelezettség?
3. cikk / 9 Postaköltség áthárítása közhatalmi tevékenység esetén
Kérdés: Hivatalunk mint központi költségvetési szerv látja el a Magyar Államkincstár Nyugdíjbiztosítási Alaphoz kapcsolódó, jogszabályban meghatározott feladatainak egy részét (így például határozatok és egyéb dokumentumok ügyfelek részére történő megküldése), melyhez kapcsolódóan a postaköltségeket a Nyugdíjbiztosítási Alap részére megállapodás alapján továbbszámlázzuk. A postaköltség a Kincstár alapfeladatának ellátásához kapcsolódik. A posta által kibocsátott számlákon előfordul AAM és 27%-os áfaartalom is a szolgáltatások függvényében. Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a postaköltségek Nyugdíjbiztosítási Alap részére történő áthárítása, a kiállított számla áfatartalmának helyes megállapítása során hogyan kell helyesen eljárnunk?
4. cikk / 9 Költségvetési intézmény áfaalanyisága
Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
5. cikk / 9 Közhatalmi tevékenység
Kérdés: Önkormányzat esetén mi minősül közhatalmi tevékenységnek az Áfa-tv. 7. §-a alapján? A köztemető-fenntartás, közvilágítás, zöldterület-kezelés, óvodai, iskolai étkeztetés, közművelődés, intézményi rezsiköltségekkel kapcsolatos kiadások, tehát minden kiadás, ami az önkormányzat alaptevékenységével kapcsolatos?
6. cikk / 9 Önkormányzati kisbusz üzemeltetése
Kérdés: Községi önkormányzatunk kisbuszt vásárolt. A jogszabályoknak megfelelő üzemeltetéssel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy milyen szabályzatokat, dokumentumokat szükséges használnunk. A szabályzatokat kinek kell meghoznia? A képviselő-testületnek vagy a jegyzőnek? Milyen szabályzatokat szükséges készíteni abban az esetben, ha az önkormányzat a feladatai ellátására használja (pl. idősek számára gyógyszerbeszerzés, szakorvoshoz történő szállítás stb.), illetve ha bérbe adja? Önköltség-számítási szabályzat szükséges-e, vagy "elég" csak az üzemeltetési? Bérbeadás esetén a bérbeadás összegének meghatározása kinek a hatáskörébe tartozik: testület, polgármester vagy jegyző? Vállalkozási tevékenységnek számít-e ez, és kell-e az alapító okiratot módosítani? Mi a teendő az ingyenes (pl. sportegyesület részére) vagy kedvezményes bérbeadás esetén? Összességében egy önkormányzat tulajdonában lévő kisbusz üzemeltetésével és bérbeadásával kapcsolatos mindenfajta szabályozási, dokumentumhasználati, hatásköri kérdésekben kérném segítségüket.
7. cikk / 9 Közműberuházás áfája
Kérdés: Önkormányzatunk 2010-ben, a Közép-magyarországi Operatív Program keretében kommunális szennyvíz kezelésére és tisztítására kiírt felhívásra pályázatot nyújtott be. A szennyvízcsatorna kiépítése és tisztítása közműberuházásra benyújtott pályázat kedvező elbírálása révén, az önkormányzat jelentős összegű vissza nem térítendő állami támogatást nyert. Önkormányzatunk alanya az áfabefizetésnek. A lakossági érdekeltségi hozzájárulás befizetések és az azt kiegészítő önkormányzati hitel adja a közműberuházásban az önerőt, ehhez jön hozzá az elnyert állami támogatás. Mindez együtt a közműberuházás nettó összegét adja ki. Önkormányzatunknak tehát elemi érdeke, hogy az áfa levonható, illetve visszatéríthető legyen, mert csak a nettó pályázati összegből képes megépíteni a község szennyvízcsatorna és szennyvíztisztító telep közműberuházását. Kérdésünk, hogy levonhatóvá, illetve visszaigényelhetővé válik-e az áfa a közműberuházásban, ha az önkormányzatunk használatra átadja a megépített szennyvízcsatorna közműveket egy Regionális Vízmű Zrt.-nek a felek közötti megállapodásban rögzített használati díj fejében? Kérdés továbbá, hogy levonhatóvá, illetve visszaigényelhetővé válik-e a közműberuházáshoz kapcsolódó áfa, ha az önkormányzat 100%-os arányú tulajdonában álló, gazdasági társasággal üzemelteti a megépítendő szennyvízcsatorna közművet?
8. cikk / 9 Önkormányzat sorozatos jellegű telekértékesítései
Kérdés: Önkormányzatunk nem adóalanyként építési telkeket értékesít sorozatos jelleggel. - Hogyan vonatkozik rá az Áfa-tv.? - Ha be kell lépni az áfakörbe, az önkormányzat szolgáltatásból származó bevétele is adóköteles lesz-e? - A közműberuházás áfája levonható-e, és milyen arányban oszlik szét a telkekre? - A későbbi években értékesített telkeknél a közműberuházás áfája elszámolható-e?
9. cikk / 9 Áfa arányosítása
Kérdés: Az Áfa-tv. 3. sz. mellékletében szereplő levonási hányad képletének adattartalmával, illetve alkalmazásával kapcsolatban szeretnénk segítséget kérni, az intézmény belső ellenőrzésekor felmerült kérdésben.