Kataalanyiság változása

Kérdés: Önkormányzatunk 2020 decemberében szerződést módosított az (akkor áfás és katás) egyéni vállalkozóval, mely szerint az egyéni vállalkozó a 2021. év folyamán a szerződésben vállaltakat továbbra is teljesíti. A vállalkozó 2020 decemberében a NAV felé jelezte, hogy az áfakötelezettség tekintetében az alanyi adómentességet választja a 2021. évre. Az önkormányzatot nem tájékoztatta a változásról. Az egyéni vállalkozó a 2021. január 1-jétől hatályos Katv. 32/E. §-ának (2), valamint a 13. §-ának (2) bekezdései értelmében nyilatkozati kötelezettségének nem tett eleget az önkormányzat felé, pedig a kata jogállásában nem történt változás. Az egyéni vállalkozó 3 millió forint feletti szolgáltatást nyújtott az önkormányzat részére.
1. Az önkormányzat felé elmulasztott nyilatkozatok leadása miatt milyen szankció terheli az egyéni vállalkozót?
2. Az egyéni vállalkozó arról adott tájékoztatást, hogy 21T101E nyomtatványt nyújt be a NAV részére, melyben kéri, hogy 2021. január 1-jétől nem katás egyéni vállalkozóként működik. A kiállított számláit helyesbíti, a mulasztási bírságot kifizeti, a többlet-járulékfizetési kötelezettségének eleget tesz. Megteheti ezt az egyéni vállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...fel kell tüntetni a kataadózó mivoltát. Ha a számlán szerepelt ez a tény, akkor az önkormányzat teljesíteni tudta határidőben a 40%-os adófizetési kötelezettségét.Amennyiben a kisadózó vállalkozás az általa kiállított számlán nem tünteti fel a "Kisadózó" szöveget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

Informatikai szolgáltatás

Kérdés: Önkormányzatunk külföldi amerikai székhelyű gazdasági szereplőtől vesz igénybe informatikai szolgáltatást, ez távolsági értékesítésnek minősül. Az egyik esetben a partnerünk megkérte az EU-s közösségi adószámot EU8*5, azonban a VIES uniós adószám-ellenőrzésében nem valid adószámot jelöl. Szervezetünk nem rendelkezik közösségi adószámmal, így 27%-os áfatartalommal számlázott felénk. Mivel nem rendelkezünk közösségi adószámmal, így a fordított adózás nem jöhet létre. Ezt az áfatartalmat a külföldi illetékességű adóhatóságtól lehetne visszaigényelni. Főszabály szerint a szolgáltatás teljesítésének helye attól függ, hogy a szolgáltatás igénybevevője adóalany-e, ha igen, akkor a teljesítési helyet a szolgáltatást igénybe vevő adóalany székhelye határozza meg. A másik esetben is külföldi illetőségű (amerikai) cégtől vettünk igénybe digitális szolgáltatást (szoftverlicencelés), ott áfatartalom nélkül került kiállításra a számla. Jól kerültek kiállításra a számlák? Keletkezik-e adófizetési kötelezettségünk az utóbbi esetben, illetve hogyan érintik a határokon átnyúló digitális szolgáltatásokat a 2021. július 1-jétől hatályba lépő Áfa-tv.-változások?
Részlet a válaszából: […] ...belüli kereskedelem esetén van jelentősége, tehát akkor, ha az eladó is rendelkezik érvényes közösségi adószámmal.Az önkormányzat adófizetésre kötelezett, akár a Közösség más tagállamától, akár harmadik országbeli adóalanytól szerez be szolgáltatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Közösségen belüli adómentes termékértékesítésre vonatkozó új feltételek

Kérdés: Úgy értesültem, hogy 2020. január 1-jétől a Közösségen belüli adómentes termékértékesítés feltétele, hogy a vevő rendelkezzen közösségi adószámmal. Ez azt jelenti, hogy ha a vevő – társaságunk elsődlegesen osztrák és német területre értékesít – nem rendelkezik közösségi adószámmal, akkor áfát kell felszámítanunk? Társaságunk természetesen rendelkezik közösségi adószámmal, de az új szabály alapján, ha nem rendelkeznénk, akkor, mondjuk, a német eladó a Németországban érvényben lévő adókulccsal számlázná részünkre a terméket?
Részlet a válaszából: […] ...nem belföldön, hanem a Közösség más tagállamában eljáró adóalanynak, vagy a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett adófizetésre kötelezett, nem adóalany jogi személynek történik, ésb) az az adóalany vagy adófizetésre kötelezett nem adóalany...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Online számlaadat-szolgáltatás

Kérdés: Az alanyi adómentes és tárgyi adómentes tevékenységet végzőket hogyan érinti a számlaadat-szolgáltatás? Hogyan készüljünk fel a 2020. évközi és a 2020-tól hatályba lépő szabályokra?
Részlet a válaszából: […] ...azokra a számlákra, amelyet nem adóalany részére, másik tagállamban teljesített ügyletekről bocsátottak ki, és amely után az adóalany adófizetési kötelezettségének az egyablakos rendszer alkalmazásával tesz eleget.A jelenleg ismert tervek szerint a nem adóalany...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.

Beruházási terület értékesítése

Kérdés: Önkormányzat a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett "beruházási területet" kíván értékesíteni. Kérdés: a beruházási terület adójogi megítélés szempontjából beépítetlen ingatlannak, vagy építési teleknek minősül az Áfa-tv. vonatkozó rendelkezései alapján?
Részlet a válaszából: […] ...általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény(továbbiakban: Áfa-tv.) rendelkezései alapján a felvetett kérdés forgalmi adófizetését érintő vonatkozásában lényeges annak meghatározása, hogy az adottesetben beépítetlen ingatlan, illetve építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 17.

"Kivett ipartelep" értékesítése

Kérdés: Önkormányzat tulajdonában lévő, az ingatlan-nyilvántartásban "kivett ipartelep" megjelöléssel nyilvántartott ingatlan értékesítésére vonatkozó forgalmiadó-fizetési kötelezettség hogyan alakul?
Részlet a válaszából: […] ...általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény(továbbiakban: Áfa-tv.) rendelkezései alapján a felvetett kérdés forgalmi adófizetését érintő vonatkozásában lényeges annak meghatározása, hogy az adottesetben beépített ingatlannak nem minősülő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Munkáltatói adómegállapítás

Kérdés: 2006. január 1-jével megszűnt a magánszemélyek jövedelemadójának munkáltatói megállapítása. A múlt év decemberének elején egy előadáson azt hallottuk, hogy ennek ellenére a munkáltatónak közre kell működnie a magánszemély bevallásában. Milyen feladatai vannak a munkáltatónak? Megtagadhatja-e a munkáltató az adómegállapítást?
Részlet a válaszából: […] ...adójánakátutalásáról rendelkezik;– l) lakás önkormányzatnak történő bérbeadásávalösszefüggésben a szerződés megszűnése miatt adófizetési kötelezettsége van;– m) fizető-vendéglátó tevékenységére tételes átalányadózástválasztott;– n)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 6.

Ingatlan-bérbeadás adózása

Kérdés: 2003-ban adóköteles bérbeadás útján hasznosított ingatlanokat vásároltunk, a beszerzéseket terhelő áfát levontuk. Ez a tevékenység a 2004. január 1-jével életbe lépett új szabályok alapján tárgyi adómentes körbe került. Meg kell-e fizetni a levont adót a 7. § szerint teljes egészében, vagy csak a pótlólagos arányosítás alapján, elosztva? Levonhatunk-e adót, ha az idén karbantartás, felújítás történik az ingatlanon?
Részlet a válaszából: […] ...venni, és azt az adóhatósággal rendezni kell. Amennyiben az Áfa-tv. 30. § (2) bekezdése alapján az ingatlan-bérbeadásra 2004. évre adófizetési kötelezettséget nem választottak, és a bérbeadás a 2. számú mellékletben foglalt tárgyi mentes körbe tartozik, azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 21.

Áfaalanyiságukat elvesztő szervezetek Európai Közösségen belüli adózási szabályai

Kérdés: Mi a változás 2004. május 1-jétől az alanyi áfamentes, illetve a kizárólag tárgyi mentesként bejelentkezett költségvetési szerv áfaadózásában? A közhatalmi tevékenység miatt az adóalanyiságból kijelentkezett költségvetési szervnek kell-e áfát fizetnie Közösségen belüli beszerzéseire?
Részlet a válaszából: […] ...irányuló bejelentését azon termékbeszerzését megelőzően kell teljesítenie, amelynek ellenértékével a küszöbértéket túllépi. Az adófizetési kötelezettség arra a termékbeszerzésre vonatkozik először, amelynek ellenértékével a beszerző túllépi a küszöbértéket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 8.

Ingatlan-bérbeadás áfája

Kérdés: Hogyan változott 2004-től a bérbeadás áfája?
Részlet a válaszából: […] ...mentesség helyett azonban a 30. § (2) bekezdése szerint adókötelezettséget lehet választani, mely választás azt eredményezi, hogy – adófizetés mellett – a bérbeadáshoz kapcsolódó beszerzések áfatartalma (egyéb feltételek megléte esetén) továbbra is levonható,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 6.