Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...ajándék. Mindegyik esetben egyes meghatározott juttatásként adóköteles. A terem díszítésére felhasznált virág után nem keletkezik adófizetési kötelezettség.Nyilvános rendezvény keretében adott ajándék adómentességének feltétele, hogy minden résztvevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Külföldi tanulmányút elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testülete úgy határozott, hogy a község általános iskolájába járó gyermekek közül azokat, akik a megyei tanulmányi versenyeken jó helyezést értek el, és az őket felkészítő pedagógusokat többnapos külföldi tanulmányútban részesíti. Az önkormányzat nevére 9 db repülőjegy megnevezéssel szóló számlát küldött az utazási iroda. Kérdésem, hogy ezt milyen kiadásnemre kell elsődlegesen könyvelni az önkormányzatnál a tanulók, illetve a pedagógusok tekintetében, annak fényében, hogy az iskola fenntartását január 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó látja el? Továbbá kapcsolódik-e a kifizetéshez adó- és járulékfizetési kötelezettség az önkormányzat részéről?
Részlet a válaszából: […] ...és étkezés is. Az adómentesség jelen esetben azt jelenti, hogy sem a juttatónak, sem a magánszemélynek (tanuló, pedagógus) nem keletkezik adófizetési kötelezettsége. A jogszabály szerint nem feltétele az adómentességnek, hogy az iskola nyújtsa, csak az a feltétel, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 17.

Iskolai tárgyjutalom adómentessége

Kérdés: Általános iskolában a tanulóknak év végén, a tanulmányi eredmény alapján, illetve év közbeni versenyek díjazásaként adott jutalomkönyv, egyéb eszköz elszámolásának mi a módja? Pontosan hogyan könyveljük? Kell-e erről a NAV-nak adatot szolgáltatni? Ha igen, milyen módon és adattartalommal? (A gyerekek többségének nincs adóazonosító jele.)
Részlet a válaszából: […] ...tanulmányi eredményért adott könyvjutalmat is. Az adómentesség azt jelenti, hogy sem a juttatást adónak, sem a gyermeknek nem keletkezik adófizetési, bevallási kötelezettsége. A NAV-nak nem kell erről semmilyen adatszolgáltatást adni, és nem szükséges, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 30.

Tanulmányi versenyen biztosított étel adómentessége

Kérdés: Milyen adózási vonzata van, ha az oktatási intézmény az általa szervezett tanulmányi versenyen pogácsával és üdítővel megvendégeli a tanulókat?
Részlet a válaszából: […] ...Ebbe a körbe tartozik az iskolai könyvjutalom is. Ejogszabályi hely értelmében tehát sem az intézményüknek, sem a tanulóknak nemkeletkezik adófizetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 12.

Kötelező étkezés elrendelése

Kérdés: A 2010. 04. 06-án megjelent 128. sz. Költségvetési Levelek 2623. kérdés-válaszával kapcsolatban merült fel kérdésem. A kötelező étkezéssel kapcsolatban hivatkoznak a 19/2006. (VI. 16.) AB határozatára. A fenti határozat nem ezzel a problémával foglalkozik. Mivel intézményünk is hasonló gondokkal küszködik, kérném a vonatkozó határozat számát részemre megadni szíveskedjenek.
Részlet a válaszából: […] ...Ha például a kedvezményesár alacsonyabb, mint a szokásos piaci ár, akkor személyi jövedelemadóban akettő közötti különbözet után adófizetési kötelezettség keletkezik – azSzja-tv. 69. § (1) bekezdés e) pont szerinti feltételek teljesülése esetén – azSzja-tv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 20.

Egyidejűleg több részmunkaidős jogviszony fennállása egyéni vállalkozás mellett

Kérdés: Az előző tanévben a közalkalmazott teljes állásban volt egy kulturális intézménynél közalkalmazotti jogviszonyban. 2009. szeptember 1-jétől három zeneiskolában tanít. A tanároknak heti 22 óra megtartása jelenti a 40 órás munkahetet. Az egyik iskolában félállásban, heti 11 órára alkalmazzák, egy másikban heti 8, a harmadikban hetente 5 órát tart. Ez összesen heti 24 óra. Minden intézmény megfizeti a jogszabály szerinti járulékot, a béréből is levonásra kerülnek előírás szerint. Művésztanár lévén több együttesben is fellép, egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik. Amikor egy munkahelyen volt 36 órában közalkalmazotti jogviszonya, akkor ilyen időtartamú foglalkoztatás után adófizetési kötelezettsége kisebb volt, mert "másodállásban" végezte vállalkozását. Kérdések: 1. Ha több részmunkaidős foglalkoztatásból "áll össze" egy teljes közalkalmazotti státusznyi foglalkoztatás, akkor a magánvállalkozást adózás szempontjából ez hogyan érinti? Ugyanolyan járulékfizetési kötelezettség illeti-e a vállalkozót, ha egy főállású helyen van legalább 36 órában foglalkoztatva, mint ha több helyen összesen legalább 36 órában történik a foglalkoztatása? 2. Maradhat-e ezek után is "másodállásban" a vállalkozó, vagy főállású vállalkozóvá kell válnia? 3. Összeszámíthatók-e a három helyről a jogviszonyai? Pl.: Betegség esetén arányosan mindhárom helyről számíthat táppénzre? 4. A félállású – őt legnagyobb óraszámban alkalmazó – munkahelyről kaphat csak béren felüli juttatásokat (étkezési utalvány, utazási kedvezmény, szakirodalom-vásárlási hozzájárulás), vagy a többi intézményben is? 5. Amiatt, hogy különböző helyeken dolgozik részmunkaidőben, éri-e hátrány a nyugdíj megállapításkor? Valamennyi jogviszony beszámít a – jelenleg érvényes – nyugdíjszámítási alapjába?
Részlet a válaszából: […] A kérdés alapján mindenekelőtt arra kell felhívni afigyelmet, hogy a pedagógusok kötelező óraszáma és a munkaidő mértéke nemazonos fogalmak. Ennek megfelelően az, hogy egy pedagógusnak heti 22 óra akötelező órája, még nem jelenti azt, hogy esetében ez felelne meg a heti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 22.

Tanulmányi verseny fődíjának adókötelezettsége

Kérdés: Iskolánk tanulója országos szakmai tanulmányi versenyen vett részt, melyen első helyezést ért el. A verseny fődíja egy 1 éves csikó volt, amit az első helyezett tanuló iskolája kapott meg. Intézményünknek azonban nincs szüksége a lóra, szeretné azt a versenyen részt vevő tanulónak átadni. Hogyan járjunk el helyesen? Milyen adófizetési kötelezettség keletkezik az iskolánál, illetve a tanulónál?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 8.22. pontja alapjánadómentes az a juttatás, amelyet az államháztartás valamely alrendszeréből(akár közvetetten is), egyházi forrásból vagy a közoktatási intézmény sajátbevételéből a közoktatásban vagy hasonló képzésben részt vevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 27.

Tanulmányi verseny résztvevőinek étkeztetése

Kérdés: Intézményünk tanulói közül többen szakmai versenyen vesznek részt, aminek helyszíne egy vidéki város. Diákjainkat éttermi ebéddel szeretnénk támogatni számla alapján. Terhel-e bennünket ez után a kifizetői 44 százalék adó?
Részlet a válaszából: […] ...mellékletben, akkor azt a magánszemélynek nem kell a jövedelem megállapításánál figyelembe vennie, és a kifizetőnek sem keletkezik adófizetési kötelezettsége. Az Szja-tv. az adómentes bevételek felsorolása között a 8.22. pontjában külön nevesíti azt a bevételt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 22.