Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...A terem díszítésére felhasznált virág után nem keletkezik adófizetési kötelezettség.Nyilvános rendezvény keretében adott ajándék adómentességének feltétele, hogy minden résztvevő azonos értékű ajándékot kapjon, tehát pl. gyereknap alkalmával minden gyerek kap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Számítógép-juttatás adózása

Kérdés: Szeretnénk tudni, hogy a köztisztviselőknek a cafeteria-rendszerben lehet-e új számítógépet számlára venni, és a köztisztviselők ezt adnák le. Ha igen, akkor milyen adókulccsal adózna?
Részlet a válaszából: […] ...a havi, a forgalmi díjátvállalását, a modem biztosítását. Ezen juttatások nem képeznektársadalombiztosításijárulék-alapot sem. Az adómentességnek nem feltétele atermészetbeni juttatási forma, de az nem is zárható ki. Ennek megfelelőenidetartozhatnak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Étkezési utalvány adómentessége

Kérdés: Városi önkormányzathoz tartozó intézmény (iskola) vagyunk. Az önkormányzattól nem számíthatunk fedezetre az étkezési hozzájáruláshoz. Az igen szűkös költségvetésből nem tudjuk kigazdálkodni, ha mégis, kérdésünk lenne, hogy ha év közben nem fizettünk étkezési hozzájárulást, december hónapban adómentesen kifizethető-e a 12 x 5000 Ft = 60 000 Ft összegig utalványban?
Részlet a válaszából: […] ...adott jövedelemnek a havi 5000 forintot meg nemhaladó részét. Erről az Szja-tv. 1. számú mellékletének 8.17. pontjarendelkezik.Az adómentességnek nem feltétele, hogy az utalványt havontaadja a munkáltató. Az említett értékhatárig terjedő adómentesség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 3.

2006-tól korlátozottan adómentes juttatásokról

Kérdés: Igaz-e az, hogy az adómentes juttatások után is kell 2006. évben adót fizetni?
Részlet a válaszából: […] Egyes adómentesnek minősítettmunkáltatói juttatások esetében a mentesség csak bizonyos korlátigérvényesíthető ténylegesen 2006. évtől. Az Szja-tv. január 1-jén hatálybalépett 71. §-a alapján adóköteles béren kívüli juttatásnak minősül amunkavállalónak adott egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 31.

Étkezési hozzájárulás

Kérdés: Kötelező járandóság-e a dolgozó részére a 2000, illetve a 4000 forint/hó étkezési hozzájárulás? (Szja-tv. 1. számú melléklet 8.17. pont.)
Részlet a válaszából: […] ...étkeztetést vagy azonnal fogyasztható élelmiszer vásárlására jogosító utalványt biztosítani. A törvény csupán arra szolgál, hogy adómentességet biztosít arra az esetre, ha a természetbeni étkeztetés vagy az utalvány juttatása a törvényben meghatározott módon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 22.

A különböző jogcímeken adott munkáltatói juttatások adózási szabályai

Kérdés: A Ktv. 49/H §-a különböző jogcímű juttatások biztosítását teszi lehetővé a köztisztviselők részére. Ilyen a bővítéssel, a komfortfokozat növelésével nem járó lakásfelújításhoz nem hitelintézeten keresztül nyújtott, vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes kamatozású kölcsön, a lakhatási, családalapítási és szociális támogatás, az üdülési hozzájárulás. Ezen támogatások juttatásáról a hivatal közszolgálati szabályzata rendelkezik. Milyen adókötelezettséget eredményeznek az előzőekben felsorolt juttatások?
Részlet a válaszából: […] ...költség 30 százalékát, de legfeljebb az utolsó folyósítástól számított 5 éven belül az 500 ezer forintot nem haladja meg. Az adómentesség feltétele, hogy a lakás a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. március 11.