Készlet és tárgyi eszköz beszerzési értékének megállapítása

Kérdés:

A készlet- és a tárgyieszköz-beszerzési érték számításához és a számlák könyveléséhez szeretnénk állásfoglalást kérni, mivel az Szt. és az Áht. a bekerülési érték számításánál, illetve azok nyilvántartásánál véleményünk szerint nem fogalmaz teljesen következetesen. Az Áhsz. kormányrendelet a beruházásként elszámolt költségek körét az alábbiakban határozza meg: "A vásárolt, más által korábban már előállított termékek bekerülési értéke a piaci, forgalmi értéket leginkább tükröző nettó vételár, mivel az előállítás költségét (anyagok, munka stb. értéke) az előállító már elszámolta, a beszerzéshez kapcsolódó egyéb jogcímeken elszámolt kifizetések (szállítás, szerelés, biztosítás, hitelkamat, hatósági engedélyek stb.) pedig torzítanák ezt az értéket. Így a szállítási, kezelési stb. járulékos tételek nem részei a bekerülési értéknek, amennyiben azok nem részei a vételárnak. Ingatlanvásárlás esetén szintén elmondható, hogy a vételárként kifizetett összeget kell bekerülési értéknek tekinteni, a járulékos költségeket, díjakat nem lehet figyelembe venni."
Az Áhsz. 16. §-ának (7) bekezdése a vásárolt anyagok bekerülési értékére vonatkozóan az alábbiakat fogalmazza meg: "A vásárolt anyagok bekerülési értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése, K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk bekerülési értéke a K313. Árubeszerzés rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételár." Az Áhsz. 1. § (1) bekezdés 7. pont: "vételár, eladási ár: a termékek, szolgáltatások beszerzése, értékesítése után fizetett, kapott, felárral növelt, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenérték, hitelviszonyt megtestesítő kamatozó értékpapír esetén ide nem értve az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti vételárban lévő felhalmozott kamatot".
Az Szt. a bekerülési érték számításánál figyelembe vehető költségek körét az alábbiakban határozza meg: 62. § (2) bekezdés: Vásárolt készleteknél (anyag, áru) bekerülési érték a 47–50. § szerinti tételek vagy a beszerzési értékek alapján számított átlagos (súlyozott) beszerzési ár, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott bekerülési érték; saját termelésű készleteknél (befejezetlen termelés, félkész és késztermék, állatok) előállítási érték az 51. § szerinti közvetlen önköltség, vagy az átlagos (súlyozott) közvetlen önköltség, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott közvetlen önköltség. A közvetlen önköltség utókalkulációval meghatározott vagy norma szerinti közvetlen önköltség lehet. A befejezetlen termelés norma szerinti közvetlen önköltsége a félkész termék, a késztermék norma szerinti közvetlen önköltségéből a készültségi fok alapján arányosítással is meghatározható.
Az Szt. 47. § (1) bekezdés: Az eszköz bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A bekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételárat, továbbá az eszköz beszerzésével, üzembe helyezésével, raktárba történt beszállításával kapcsolatban felmerült szállítási és rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési, közvetítői tevékenység ellenértékét, díjait (ezen tevékenységeknek saját vállalkozásban történt végzése esetén az 51. § szerinti közvetlen önköltség aktivált értékét), a bizományi díjat, a beszerzéshez kapcsolódó adókat és adójellegű tételeket, a vámterheket foglalja magában.
(2) A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi – az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően – az eszköz beszerzéséhez szorosan kapcsolódó
c) a jogszabályon alapuló hatósági igazgatási, szolgáltatási díj.
Az Szt. alapján a vásárolt anyagok tekintetében a közbeszerzés költségének a bekerülési ár részének kell lennie, azonban az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 7. pontja ezt már nem részletezi, illetve nem utal az Szt.-re sem. A fenti jogszabályi hivatkozások alapján szeretném az állásfoglalásukat kérni arra vonatkozóan, hogy a készlet- és tárgyieszköz-beszerzések esetén a számlán szereplő szállítási költség és közbeszerzési díj (KEF-es szerződések után a szállítónak fizetendő 1%) a beszerzési érték részének tekinthető-e? Ezen költségeket a beszerzési árra történő szétosztással a K311 – K312 – K64 rovatokon szükséges nyilvántartani a készlet/eszköz értékének megemelésével, vagy a K337 (szállítási díj) és K355 (közbeszerzési díj) rovatokon a beszerzési ártól elkülönítve?

Részlet a válaszából: […] ...szűkebben határozza meg, mint az Szt., és vásárolt eszközök esetében az Áhsz. 16. §-ának (3) bekezdése alapján, a vásárolt anyagoknál pedig a 16. § (7) bekezdése alapján tehát csak a vételár lehet a bekerülési érték, az Szt. előírásainak alkalmazását...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Lombkorona-tanösvény létesítése

Kérdés: Önkormányzat védett természeti területén, beruházás keretében, lombkorona-tanösvény létesítése valósul meg. Az Áfa-tv. 142. §-ának (1) bekezdése szerint az adót a termék beszerzője fizeti abban az esetben, ha az építés-szerelés építési hatóságiengedély-köteles, építési hatósági tudomásulvételi eljáráshoz vagy egyszerű bejelentéshez kötött. A magasösvény építésére nem építési hatósági engedélyt, hanem természetvédelmi engedélyt kapott az önkormányzatunk. Jelen esetben a beruházó részéről alkalmazható-e a fordított áfás számlázás?
Részlet a válaszából: […] ...az ingatlan--nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta rendelkezésre.Előbbi jogszabályi rendelkezésekből az következik, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 7.

5%-os áfa alkalmazása új ingatlan értékesítése esetén – többlakásos épület lakófunkciójának elhatárolása

Kérdés: Önkormányzatunk városrehabilitációs programja keretében egy kivitelezőtől többlakásos épületegyüttes kivitelezését rendelte meg. Az ingatlan 48 lakásos társasház, mely 18 szociális alapú és 30 db piaci alapú önkormányzati bérlakást foglal magában. Egyetlen lakás hasznos alapterülete sem haladja meg a 150 nm-t. Az ingatlan alatt mélygarázs kerül kialakításra. Az ingatlan leg-alsó szintjén a mélygarázst és a hozzá tartozó területet nem lakófunkcióként vettük számításba. A lakások funkcionális működtetéséhez tartozó tárolók a lakófunkcióhoz tartozó helyiségként kerültek beszámításra. A földszinten helyet kap egy szociális iroda és néhány közösségi használatra kialakított helyiség, melyek területe szintén nem lakófunkcióként került beszámításra. A kivitelezői vállalkozói szerződés tervezete a pénzügyi ütemezésre az arányos előrehaladást alkalmazza. A kivitelező a teljesítési jelentések és számlázás ütemét a 25%-os, 50%-os, 75%-os és 100%-os készültségi fokok elérésekor aktiválja. Valamennyi, az előrehaladás során benyújtott számla esetében az áfa-hozzárendelést – tekintve, hogy az Áfa-tv. alapján a fordított adózás szabályai szerint önkormányzatunk állapítja meg az áfát – ezen arányok alapján kívánjuk megvalósítani. A lakófunkció és nem lakófunkció/gazdasági funkció közötti területi megoszlás alapján megállapított százalékos megosztás, illetve százalékos arány, az 5 százalékos és 27 százalékos áfa ennek megfelelő alkalmazása, valamint a készültségi fokok szerinti teljesítés és számlázás üteme megfelel-e az Áfa-tv. előírásainak?
Részlet a válaszából: […] ...az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta rendelkezésre. E tényállás lényegi eleme, hogy az ügyletet teljesítő adóalany...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Ingatlanátalakítás, -felújítás, -korszerűsítés áfája

Kérdés: 2016-ban vásároltunk egy "kivett lakóház, udvar" megnevezésű ingatlant. Az ingatlan egy 540 m2 telken álló, 300 m2 alatti lakóépület/ház. Az 1987-ben épült épületnek, illetve az ingatlannak soha nem volt használatbavételi engedélye. Az eladónak a lakcíme oda volt bejelentve, de ismereteink szerint nem lakott ott életvitelszerűen.
Az ingatlanon 2017-ben átalakítási, korszerűsítési és felújítási munkák kezdődtek, amely munkák nem engedélykötelesek, hanem bejelentéskötelesek voltak. Az építéshatósági bejelentést megtettük, az e-naplót szabályszerűen megnyitottuk. A kivitelezés az épület 300 m2 alatti jellegét nem érintette, az alapterület nem változik. Az épületet ugyanakkor szerkezetig visszabontattuk, azon jelentős átalakítási, korszerűsítési és felújítási munkák kerülnek elvégzésre. 2019 májusában a generálkivitelező szerződésszegést követett el, ennek okán a generálkivitelezési szerződéstől visszamenőleges hatállyal elálltunk.
Ezt követően az ingatlanpiacon kialakult helyzet miatt 2021-ig az építési munka állt. 2021 májusában az átalakítási, korszerűsítési, felújítási, építési munkák befejezésére új generálkivitelezési szerződést kötöttünk egy másik generálkivitelező céggel. Mivel az ingatlannak korábban soha nem volt használatbavételi engedélye, a 300 m2 alatti, a jelen átalakítási, korszerűsítési, felújítási, építési munkák esetén 5 százalékos vagy 27 százalékos adómértéket kell alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta rendelkezésre. E tényállás lényegi eleme, hogy az ügyletet teljesítő adóalany...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Komplex szolgáltatások megítélése

Kérdés: Egy társaság új építésű társasházi lakások – kulcsrakész – kivitelezését vállalja vevői számára, amely projektek egy része megfelel az 5 százalékos adókulcs alkalmazása feltételeinek. Ezen projektek keretében a társaság a vevőivel megkötésre kerülő adásvételi előszerződésekben, illetőleg szerződésekben az annak mellékletét képező műszaki tartalom szerinti lakások – jogszabályok és szakmai követelményeknek megfelelő – kulcsrakész kivitelezését és értékesítését vállalja a szerződésben megállapított ellenérték mint vételár ellenében. A vevők oldalán ugyanakkor számos alkalommal merülnek fel egyedi, a műszaki tartalomtól való eltérést eredményező kérések (pl.: a műszaki tartalomhoz képest jobb, drágább kivitelű hideg-, melegburkolatok, szaniterek, mosdók, kádak, zuhanyzók beszerelése), amelyeknek a társaság igyekszik eleget tenni. Tekintettel azonban arra, hogy ezen egyedi kérések jellemzően meghaladják a felek közötti szerződésben rögzített ellenérték által lefedett műszaki tartalmat, és mert ezek rendszerint jóval – esetenként hónapokkal – az adásvételi szerződés megkötése után merülnek fel, ezen kérések megvalósítására a társaság pótmunkaként tekint. Ennek megfelelően a vevők által megrendelt és a társaság által elvégzendő pótmunkák miatt a felek nem módosítják az adásvételi szerződésüket, hanem azt egy külön ügyletként, vállalkozási szerződésként kezelik, és azzal az adásvételi szerződéstől függetlenül, külön számolnak el, amelynek megfelelően a társaság minden esetben 27 százalékos áfatartalom mellett állítja ki a vevők részére a számláit ezen pótmunkákról. Helyes a fenti eljárás, vagy a társaságnak ezen (pót)munkákat az adásvételi ügylettel együtt komplex szolgáltatásként kell kezelnie, amelynek tekintetében a főszolgáltatás az adásvételi ügylet, amely így meghatározza a szolgáltatásegység adójogi sorsát, és amelyből következően a társaságnak ezen (pót)munkákat 5 százalékos áfa mellett kell számláznia a vevők felé? Jól értelmezzük-e, hogy a társasházi lakások – függetlenül attól, hogy elnevezésük nem az Áfa-tv. szövege szerinti "többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakás", amennyiben a négyzetméterre vonatkozó kritériumok is teljesülnek az egyes lakások esetében – megfelelnek az Áfa-tv. 3. számú mellékletében foglalt előírásoknak?
Részlet a válaszából: […] ...az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta rendelkezésre.Az ingatlanértékesítés Áfa-tv. szerinti teljesítési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Ingatlanértékesítés teljesítési időpontja

Kérdés: Társaságunk egy ingatlant értékesített, amely a tulajdoni lapon mint kivett gazdasági épület, udvar szerepel. Az adásvételi szerződésben foglaltak szerint az ingatlan birtokbaadására, átruházására a vevővel történt megállapodás alapján 2019. július 1-jéig kerül sor. A birtokba bocsátásig a társaságunk, azt követően a vevő viseli az ingatlan terheit, kárveszélyt, illetve "húzza" annak hasznait. A vevő a birtokbavétellel egyidejűleg fizeti meg a vételárat. A vevő magánszemély.
Kérdéseim a fenti ügylettel kapcsolatban:
- Mit kell az ingatlanértékesítés időpontjának tekinteni?
- Befolyásolja-e a teljesítés időpontját, és így az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontját, hogy a szerződés megkötésére 2018. szeptember 17-én került sor?
- Az Áfa-tv. szabályai szerint az értékesítés fordított vagy egyenes adózás alá tartozik, vagy tárgyi adómentes ügyletként kell kezelni?
- Hogyan kell kezelni az ellenértéket, ha a vételár kapcsán nem határoztuk meg az adásvételi szerződésben (és egyéb megállapodásban sem), hogy az tartalmazza-e az áfát?
Részlet a válaszából: […] ...az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta rendelkezésre.Az Áfa-tv. 9. §-ának (1) bekezdésében rögzített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Fordított adózás alkalmazása napelemes kiserőmű kivitelezése esetén

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonában álló egyik társaság (megrendelő) napelemes kiserőmű megvalósítását tervezi oly módon, hogy egy fővállalkozóval a teljes kiserőmű létesítésére fővállalkozói szerződést köt. A napelemes kiserőmű a földdel tartósan egyesített cölöprendszerből, a cölöprendszerre erősített napkollektorokból, a földdel tartósan egyesített inverterből, földben futó kábelekből, trafóházból és védelmi berendezésekből álló komplex technológiai berendezés. A megrendelő a napelemes kiserőmű terveit a fővállalkozóval vagy más vállalkozóval külön szerződés alapján készítteti el, a fővállalkozónak a megrendelő tervei szerinti kiserőművet kell létrehoznia.
A fővállalkozó teljesítéséhez több alvállalkozót tervez igénybe venni. Az egyes alvállalkozók teljesítései a napelemes kiserőmű létesítéséhez szükségesek, és mindegyik alvállalkozói teljesítésnek része az építési-szerelési munka is. Ugyanakkor az egyes alvállalkozóknál az alvállalkozó által előállított vagy harmadik személy beszállítótól megvásárolt és a napelemes kiserőműbe beszerelt termék értéke (például a napelemek, a trafó) meghaladja a termék beszereléséhez szükséges építési-szerelési munka, szolgáltatás értékét. Az alvállalkozók által a naperőműbe beszerelt nagyobb értékű berendezések műszakilag mind szükségesek ahhoz, hogy a napelemes kiserőmű villamosenergia-termelésre alkalmas legyen.
A vázolt ügylettel kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel:
1. A fővállalkozó által megvalósítandó napelemes kiserőmű és a tartószerkezeteken elhelyezett napkollektorok ingatlannak minősülnek-e az Áfa-tv. alkalmazásában?
2. A megrendelő és a fővállalkozó közötti ügylet az Áfa-tv. 10. §-ának d) pontja szerinti termékértékesítésnek vagy a 142. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti szolgáltatásnyújtásnak minősül?
3. A fővállalkozó és az építési-szerelési munkát végző alvállalkozók közötti ügyletek minősülhetnek-e az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti építési-szerelési szolgáltatásnak akkor, ha az alvállalkozó által leszállított, beszerelt és üzembe helyezett, a napelemes kiserőmű működése szempontjából elengedhetetlen gépek, műszaki berendezések értéke ténylegesen meghaladja a leszállítással, összeszereléssel és üzembe helyezéssel kapcsolatos építési-szerelési szolgáltatások értékét.
Részlet a válaszából: […] ...az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta rendelkezésre.Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzendő ingatlanok körébe nemcsak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 15.

Étkeztetés

Kérdés: Intézményünkben problémát okoz az étkeztetési feladatok személyek közötti megosztása. Kérdésünk lenne, hogy melyek az élelmezéssel foglalkozó munkakörök, a feladatok hol, hogyan kerülnek megírásra, továbbá az élelmezésvezető milyen feladat- és hatáskörrel bír?
Részlet a válaszából: […] ...feladatok megtalálhatók legyenek a munkaköri leírásukban is.Az élelmezési egység (osztály, csoport, konyha) feladata:– élelmezési anyagok beszerzése, raktározása;– konyhatechnológiai feladatok, higiénés feladatok;– élelmezéssel kapcsolatos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 4.

Beruházás szállítói finanszírozása

Kérdés: Egy önkormányzat 2013-ban vissza nem térítendő támogatást kapott egy 2013-2015-ben megvalósuló projekttel kapcsolatban. A támogatás intenzitása 90%, a 10% finanszírozása saját forrásból történik. A projekthez kapcsolódóan a következők merültek fel: projekt-előkészítési költségek (pl. építési engedélyes tervdokumentáció elkészítése, földhivatali díjak), projektmenedzs­ment szolgáltatás, a projekt szakmai megvalósításának keretében bérköltség, egyéb személyi jellegű kifizetések, bérjárulékok, közbeszerzési, műszaki ellenőri szolgáltatás, tájékoztatás-nyilvánosság biztosítása, könyvvizsgálat, vagyoni értékű jogok beszerzése, ingatlanokon végzett kivitelezés (részben építésiengedély-köteles, részben engedély nélkül megvalósítható), eszközbeszerzés, egyéb anyagköltségek (pl. nyomtatványok, irodaszerek, reklámanyagok). A beruházás aktiválása 2015-ben várható.
1. A projekthez kapcsolódóan egy 2013-ban beérkezett szállítói finanszírozású, fordított áfás számla esetében – amelynek áfáját és az önrészt 2013-ban pénzügyileg rendeztük, de a szállítói finanszírozás 2014 februárjáig nem történt meg – milyen módon kell eljárni: hol kell kimutatni a pénzügyileg nem rendezett részt a 2013. évi beszámolóban, illetve annak könyvviteli elszámolása hogyan történik (a számla kézhezvételétől a pénzügyi rendezésig)?
2. A 2013-ban beérkezett, és 2013-ban pénzügyileg rendezett fenti tételek esetében mi minősül a bekerülési érték részének, mely tételeket kell a befejezetlen beruházások között kimutatni?
3. A 2013-ban beérkezett, de pénzügyileg csak 2014-ben rendezett fenti tételek esetében mi minősül a bekerülési érték részének, mely tételeket kell a befejezetlen beruházások között kimutatni?
4. A 2014-ben beérkező fenti tételek közül – különös tekintettel a 4/2013. (I. 11.) Korm. rendeletben (Áhsz.) foglaltakra, valamint az átmeneti rendelkezésekre – mi minősül a bekerülési érték részének, mely tételeket kell a befejezetlen beruházások között kimutatni, és mely tételeket kell egyéb ki­adási tételként elszámolni (pl. bérköltség, egyéb igénybe vett szolgáltatás)?
Részlet a válaszából: […] ...biztosítása, a könyvvizsgálat, a földhivatali díj, a projektmenedzsment (bér, járulék stb.), a nyomtatványok, irodaszer, reklámanyagok nem részei a beruházásnak. A közbeszerzési díj akkor része, ha központosított közbeszerzési eljárási díjként –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 2.

Diákélelmezési norma

Kérdés: Középiskolás kollégista esetében a napi normafelosztás hogyan oszlik meg akkor, ha napi háromszor étkezik (csak főétkezések vannak), és hogyan oszlik meg akkor, ha ötször étkezik (tízórai + uzsonna)? Hol van szabályozva ez a kérdés, milyen rendeletben találom meg?
Részlet a válaszából: […] ...nyersanyagnormát, amely az élelmezettek táplálkozás-élettanilag meghatározott energia- és tápanyagszükségletét kielégítő nyersanyagok fajtáját és mennyiségét foglalja magában.Az élelmezési norma előkészítése mindig az élelmezési üzemet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 11.
1
2