10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 2005. évi AVOP támogatás áfája
Kérdés: Intézményünk AVOP támogatásban részesült 2005. évben. A pályázati feltételek szerint ki kellett számítani a támogató által szabott képlettel a támogatás miatt levonásba nem helyezhető adó összegét, melyre kiegészítő támogatás formájában fedezetet kaptunk. Az így kiszámított összeg azonban kevesebb volt, mint amit az akkori áfaszabályok szerint a támogatás miatti arányosítás okán ténylegesen nem helyezhettünk levonásba. A kérdésem tehát az volna, hogy az az áfaösszeg, amit a támogatásból nem kaptunk meg, utólagosan visszaigényelhető-e a Közösségi Bíróság döntése nyomán megnyílt lehetőségnek megfelelően?
2. cikk / 10 Lapkiadáshoz kapott vissza nem térítendő támogatás
Kérdés: Közhasznú alapítványunk egyik tevékenysége folyóirat megjelentetése. Az ebből származó bevételünk csekély, ezért annak megjelentetése csak támogatásokból lehetséges. 2007. évben is pályáztunk, és utófinanszírozás keretében támogatást szereztünk a lap megjelentetéséhez. A szerződés szerint a lap 11 számához 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptunk. Kérdésünk, hogy az effajta támogatás indokolja-e az arányosítási kötelezettséget, és amennyiben nem, akkor mikortól helyezhetjük levonásba az előzetesen felszámított adó összegét?
3. cikk / 10 Önkormányzati támogatás áfája
Kérdés: Költségvetési szervünk önkormányzati szakfeladatot lát el, amelyhez kapcsolódóan az önkormányzattól támogatásban részesülünk. Az általunk elvégzett szakfeladatot kizárólag ellenérték fejében végezzük, ami után adófizetési kötelezettségünket teljesítjük. Kérdésünk az önkormányzattól kapott támogatás áfabeli megítélésére vonatkozik, 2006-ra és 2005-re vonatkozóan. Keletkezett-e arányosítási kötelezettségünk az elmúlt években?
4. cikk / 10 Államháztartási támogatások áfája
Kérdés: Pályázat útján minisztériumoktól kapunk támogatásokat meghatározott feladatok ellátására. A támogatás pénzügyi rendezése utólagos elszámolás és a megvalósult támogatási program elfogadása után történik. A pályázati szerződésben áfalevonási jogunkról nyilatkoztunk. Az elszámoláskor csak a ráfordítások áfa nélküli összegét vehetjük figyelembe?
5. cikk / 10 Támogatás áfája
Kérdés: Önállóan gazdálkodó intézmény vagyunk, éves költségvetésből gazdálkodunk. Az éves intézményfinanszírozásból, plusz saját bevételeinkből áll össze költségvetésünk. Konyhánk áfakörbe tartozik, élelmiszer-beszerzéseinkre konkrét összeget igénylünk, bevételeink tartalmazzák a térítési díjakat. Adataink a következők: kiadás 7523 ezer forint. Bevételek: 3337 ezer forint + 2158 ezer forint + 638 ezer forint, ez összesen 6133 ezer forint. A kiadás és a bevétel közötti 1390 ezer forint különbözet az 50 százalékos térítési díjakból származik. Levonhatom-e továbbra is teljes egészében az étkezési nyersanyagok beszerzését terhelő áfát, vagy csak arányosítva, illetve ha konyhai felszerelést vásárolok, ott is arányosítani kell-e?
6. cikk / 10 Európai Uniós Keretprogram költségvetéséből származó támogatások adókötelezettsége
Kérdés: Milyen áfarendelkezések vonatkoznak az EU 5. és az EU 6. Keretprogramra? Ez államháztartási támogatás-e, így az arányosítási kötelezettséget hogyan érinti a folyósításuk? Visszaigényelhető-e az abból finanszírozott áfa?
7. cikk / 10 Áfa megosztása arányosítással II.
Kérdés: Hogyan kell a támogatásokat figyelembe venni az arányosításnál a közhatalmi szerveknek?
8. cikk / 10 Strandüzemeltetési tevékenység áfája
Kérdés: Önkormányzatunk az adómentes tevékenységén túl strandüzemeltetési tevékenységet is folytat. Ez adóköteles tevékenység, ami után áfát fizetünk. A strandi tevékenységet külön szakfeladaton számoljuk el, kiadásait el tudjuk különíteni. Kell-e arányosítást alkalmaznunk az önkormányzat egészére vonatkozóan az áfa-visszaigénylésnél? Beleszámít-e a bevételekbe az államháztartási költségvetési támogatás? Illetve kezelhetjük-e külön a strandot, mint önálló tevékenységet az áfa szempontjából?
9. cikk / 10 Önkormányzati támogatások áfája
Kérdés: Önkormányzatunk a községgazdálkodási feladatok ellátására kht.-t alapított, amelynek 100 százalékban tulajdonosa. Bevételének 5-6 százaléka származik szolgáltatási tevékenységből. Községgazdálkodási feladatait csaknem teljes egészében önkormányzati finanszírozásból látja el.A kht.-nak az önkormányzat által nyújtott támogatása áfa szempontjából hogy kedvezőbb, ha a) általánosságban kapja a községgazdálkodási feladatok ellátására, vagyb) konkrétan megjelölve (pl. x fm útpadka karbantartására, x számú játszótér gondozására, tehergépkocsi, fűnyírók javítására)?
10. cikk / 10 Áfa visszaigénylése többségében intézményfinanszírozásos támogatás esetén
Kérdés: Színházunk saját bevétele csak a kiadások kisebb részét fedezi, a nagyobb részt intézményfinanszírozásként kapjuk. Kizárólag adóköteles tevékenységet végzünk. Visszaigényelhetjük-e az összes felmerült költség áfáját, annak ellenére, hogy így állandó visszaigénylő pozícióban lennénk?