Sportlétesítmény felújításának áfája

Kérdés:

Áfakörbe tartozó önkormányzat tulajdonát képezi egy ingatlan, melyre korábban nem volt adólevonási joga. Az ingatlan felújítása megtörtént, a felújítás során általános fogalmi adó levonása nem volt. A felújítással az ingatlan rendeltetése megváltozott (sportlétesítmény lett). Az önkormányzat adóköteles bevételt is szerez, ugyanakkor iskolások számára köznevelési célokból a sportlétesítményt ingyenesen is rendelkezésre bocsátja.
1. Az ellenérték nélkül nyújtott szolgáltatás után fizetendő áfa alapját az Áfa-tv. 69. §-a határozza meg. E szerint az adót az ingyenes szolgáltatás érdekében felmerült többletkiadás összege után kell megfizetni. A Költségvetési Levelek 305. lapszámában azt olvastam, hogy "az adóhatóság álláspontja szerint a funkcionális költségek – mint például fűtés, víz, üzemeltetési költség – nem tekintendők az ingyenes szolgáltatás érdekében felmerült többletkiadásnak, ezért ezeket nem kell figyelembe venni az adóalap meghatározásánál". Számításaim szerint viszont ezeken kívül nem keletkezik többletkiadás, így a fizetendő adó alapja 0 forint lesz. Ebben az esetben jogosultak vagyunk az adó 100%-os levonására, hiszen számításba vettük a fizetendő adót is az ingyenes szolgáltatások után? Ugyanakkor az Áfa-tv. 14. §-a szerint az ingyenes szolgáltatások akkor keletkeztetnek áfafizetési kötelezettséget, ha az ügylet tárgyával kapcsolatban korábban áfalevonási jogot gyakoroltak. (Nálunk nem volt korábban áfalevonás). Keletkezik-e áfafizetési kötelezettség az ingyenes szolgáltatás után?
2. Ugyanezen ingatlanra vonatkozóan újabb beruházást tervezünk. Véleményünk szerint az ingyenes szolgáltatás után keletkezik áfafizetési kötelezettség, mert már volt előtte levonásba helyezett áfa. A beruházás áfája így akkor 100%-ban levonható?

Részlet a válaszából: […] ...érdekében merült fel. Főszabály szerint a beszerzéseket tételesen kell elkülöníteni aszerint, hogy levonható, nem levonható vagy arányosításba vonható. Abban az esetben, ha a beszerzések egyaránt szolgálják az adóköteles és az adólevonásra nem jogosító (pl...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Múzeumfelújítás áfája

Kérdés: Önkormányzatunk pályázott az általa fenntartott, üzemeltetett múzeum épületének felújítására. A pályázat beadáskori állapota szerint bruttó támogatásban részesültünk, a támogatás intenzitása 100%-os volt. A támogatás intenzitása változott, mivel turisztikai fejlesztés, ezért csak a kiadások nettó összege számolható el. Az önkormányzat a múzeum működését nagyobb részben a központi támogatásból és kisebb részben a jegybevételekből finanszírozza. A tervezett felújítás tekintetében az áfát teljes összegben visszaigényelhetjük?
Részlet a válaszából: […] ...teljes egészében levonásba helyezhetik, hiszen akkor az áfás bevételszerző tevékenység megvalósul.Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ha arányosítással osztják meg az előzetes áfát, akkor ingatlanberuházás esetén figyelemmel kell lenni az Áfa-tv. 135., 136....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Vásárlási utalvány visszaváltása

Kérdés: Cégünk zártkörűen működő részvénytársaság formában működik (továbbiakban: társaság), a régió önkormányzataival kötött együttműködési szerződés alapján egy általunk kitalált fantázianéven papíralapú utalvány nyomtatványokat gyártat és helyez forgalomba. Az utalvány értékesítése névértéken történik, a társaság jutalékot nem számít fel, és az utalvány használata az elfogadóhelyek között költségmentes. Az utalványtulajdonosoknak lehetőségük van az utalvány visszaváltására is a társaságunknál. A visszaváltásra jogosult utalványtulajdonosnak társaságunk a kezelési költség (2 százalék + áfa, minimum 200 Ft) megfizetésével egyidejűleg visszafizeti az utalvány értékét. A társaságnak adóköteles bevétele csak a kezelési költségből (visszaváltási jutalékból) van. Az utalvány előállításához, forgalmazásához, reklámozásához történt beszerzések (pl.: nyomdai költség, tervezési díj, helyiség­bérlet, könyvelési díj) előzetesen felszámított adója levonásba helyezhető-e? Megalapozza-e a társaság adólevonási jogát az adóköteles utalvány-vissza­váltási jutaléka mint egyedüli adóköteles ellenérték?
Részlet a válaszából: […] ...(tételes elkülönítéssel vagy egyéb alkalmas más módszer alkalmazásával), végső soron az Áfa-tv. 5. számú mellékletében foglalt arányosítás alkalmazására az Áfa-tv. 123. §-a tekintendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Szociális alapon nyújtott étkeztetés

Kérdés: Az önkormányzatnak van főzőkonyhája. Szociális étkeztetésre, szervezett kedvezményes étkeztetésre normatívát kapunk. Van térítésidíj-bevételünk is az étkeztetésből? Hogyan alakul a fizetendő áfa?
Részlet a válaszából: […] ...támogatásból is finanszírozott tevékenységhez kapcsolódóbeszerzésekre jutó előzetesen felszámított levonható adót arányosítássalkellett megállapítani. A 2006. január elsejétől hatályba lépett új szabályozásértelmében a hatálybalépést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 2.

Arányosítási kötelezettség

Kérdés: A Költségvetési Levelek 56. számának 1280-as kérdését és annak válaszát elolvastam, melyet úgy értelmeztem, hogy 2006-tól az önkormányzat által az intézmény részére megállapított támogatás miatti arányos adómegosztási kötelezettség megszűnik. Az APEH-nál is érdeklődtem a fenti módosításról, és az a véleményük, hogy ez az intézményfinanszírozás nem tartozik ebbe a változásba. Tehát függetlenül attól, hogy adóköteles tevékenységet is folytatok, a beszerzéseket, igénybe vett szolgáltatásokat el tudom különíteni, ennek ellenére továbbra is az arányos, adómegosztási szabály vonatkozik intézményünkre. (Intézményünk uszodát, műjégpályát és sportcsarnokot üzemeltet. A tevékenységekre önkormányzattól támogatást kapunk. Az uszodában és a jégpályán csak adóköteles tevékenységet folytatunk.)
Részlet a válaszából: […] ...a hatályosÁfa-tv. rendelkezéseit. Az egyik ilyen módosítás az adóalap részét nem képezőállamháztartási támogatások miatti arányosítási kötelezettség megszűnése 2006.január 1-jétől. Fontos, hogy az államháztartási támogatások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 16.

Támogatási szerződés áfája

Kérdés: Kutatóintézetként egyedi támogatási szerződéseket kötünk egy-egy kutatási feladatra. 2006-tól az állami támogatások áfarendszerbeli elszámolásának változása – jól értem-e – azt jelenti, hogy a támogatás után nem kell áfát fizetni, és arányosítás már nem kötelező?
Részlet a válaszából: […] ...tárgyi adómentestevékenységet is végez, és a tételes elkülönítés nem lehetséges, akkor akutatóintézetnek arányosítania kell. Az arányosításba be kell vonni az összesbevételt és a támogatást, beleértve az államháztartási támogatások összegét is.Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 25.

Önkormányzati szolgáltatások áfája

Kérdés: Az önkormányzat kötelező feladatainak elvégzése során különböző adóköteles tevékenységeket végez, melynek díjait a lakosságtól szedi be. Ezek az önkormányzati bevételek azonban csak egy részét fedezik az önkormányzat kiadásainak, hiszen a szolgáltatásnyújtást vállalkozóval végezteti szerződés alapján. A vállalkozók számlái előzetesen felszámított áfát tartalmaznak, amit az önkormányzat levonásba helyez a számlák alapján. A lakosság által befizetett térítések áfáját befizetendő áfaként szerepelteti. A levonásba helyezett áfa összege sokkal nagyobb a befizetendőnél, hiszen az önkormányzat a kiadások többletét állami támogatásokból, egyéb más önkormányzati bevételekből fedezi, tovább nem hárítja a lakosság felé. Igaz-e, hogy a tovább nem hárított szolgáltatások után be kell fizetnie az önkormányzatnak az áfát, vagyis az állami támogatásból fedezett rész után az adót meg kell fizetnie?
Részlet a válaszából: […] ...– tevékenységet is végezhet. Ha a konkrét beszerzést az önkormányzat nem tudja tételesen elkülöníteni, akkor a levonható adót az arányosítás szabályai szerint meg kell állapítania.2004. január 1-jétől a támogatások áfarendszerbeli megítélése megváltozott. Így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 3.

Saját rezsis beruházás áfája

Kérdés: Hogyan történik a költségvetési intézetnél saját rezsis beruházás, felújítás áfaelszámolása, ha arányosításba tartozik?
Részlet a válaszából: […] ...beruházásnak, így a felújítás során igénybe vett szolgáltatások, illetve beszerzett termékek előzetesen felszámított adóját kell az arányosításba bevonni. Természetesen ez esetben is a főszabály nem az arányosítás, hanem a tételes elkülönítés. Így,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 3.

Költségvetési szervek adóalanyisága 2004-ben

Kérdés: Mitől függ a költségvetési szervek adóalanyisága 2004-ben?
Részlet a válaszából: […] ...áfatartalmát levonhatja, az átadáskor azonban áfakötelezettsége keletkezik, továbbá az Áfa-tv. tárgyi eszközzel összefüggő arányosítási szabályait (39. §) alkalmaznia kell [2003. évi XCI. törvény 211. § (7) bekezdés]. Az ilyen beruházás után,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 13.