Vízi turizmus infrastrukturális fejlesztése

Kérdés: 1. Önkormányzatunk TOP PLUSZ pályázatot nyert el. A projekt keretében turisztikai fejlesztés valósul meg, mely magában foglalja a vízi turizmus infrastrukturális fejlesztését (kishajók fogadására alkalmas kikötő létesítése, napkollektoros rendszer telepítése) és közúti infrastruktúra fejlesztését (kiszolgáló út és járdafelújítás, parkolók kialakítása). A fejlesztés egyszerre szolgálja a helyi turizmus élénkítését, továbbá a helyi, valamint a környékbeli lakosság szabadidős és sporttevékenységekre vonatkozó lehetőségeinek bővítését. A pályázati anyagban felsorolásra kerültek azok az ingatlanok, melyeken a beruházás megvalósul, melyhez kapcsolódik a megvalósítani kívánt úszóműves kikötőhely, mely az engedélyeztetést követően lajtsromszámmal kerül azonosításra.
A pályázatra nettó finanszírozást nyertünk, azaz az áfa nem elszámolható költség, azt önerőként biztosítjuk.
2. Önkormányzatunk az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének l) pontja és a 88. §-ának (4) bekezdése tekintetében az adókötelezettséget választotta.
3. Önkormányzatunk a projekt keretében megvalósuló úszóműves kikötőhelyet előbérleti szerződés alapján bérbe adta a 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkező kft.-jének. A kft. tevékenységei között szerepel a 9329 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység, valamint az 5030 Belvízi személyszállítás. A pályázat megvalósulását követően a pályázati kritériumoknak megfelelően üzemeltetési szerződést kívánunk kötni. A nyertes üzemeltető szerződés alapján működteti a projekt során megvalósított úszóműves kikötőt.
4. Önkormányzatunk áfalevonási, visszaigénylési jogát az alapozhatja meg, hogy a projekt megvalósításával kialakított úszóműves kikötő használata, hasznosítása az önkormányzat áfaköteles gazdasági tevékenysége részeként történik, ahogy ez az Áfa-tv. 120. §-ának szövegéből következik. Az önkormányzat előbérleti szerződése megalapozza-e az áfalevonási jogát, a beruházás során élhet-e áfalevonási jogával? A pályázat során megvalósuló úszóműves kikötőhely ingatlan vagy ingó bérbeadásnak minősül?
Kérem szíves állásfoglalásukat a jogszabály értelmezésével kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] ...bérbeadás, -vétel fogalmára, mely szerint a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan egyéb jogviszony is bérbeadásnak, bérbevételnek minősül, amelynek tartama alatt a jogosult az ellenérték egészét vagy túlnyomó részét a termék időleges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Sportszolgáltatás vagy terembérbeadás?

Kérdés:

Tankerületi Központ költségvetési szervként mint fenntartó, vagyonkezelői, fenntartói jogok alapján vezetjük/intézzük az általános és gimnáziumi iskolák működését. Az iskolák uszodájának és tornatermeinek szabad kapacitását értékesítjük. Az uszodában vannak napi vendégek, akik jegyet vesznek, amit online pénztárgépünkkel készpénzben és SZÉP-kártya-terminállal tudnak kiegyenlíteni. Valamint vannak egyesületek és vállalkozások, akik bérleti szerződés alapján úszósávokat bérelnek (melyet a tankerület által kiállított számla alapján átutalással rendeznek), hogy ott úszásoktatást vagy úszóedzéseket végezzenek az általuk szervezett csoportoknak (gyerekeknek, felnőtteknek). Tornatermeinket is a meglévő szabad kapacitásig bérleti szerződés alapján kiadjuk egyesületeknek és vállalkozásoknak rendszeres sportmozgás céljára, pl.: foci, tánc, röplabda. Tankerületünk nem tette adókötelessé (Áfa-tv. 88. §-a) a bérbeadásokat. Az uszodai és tornatermi bérleti díjas szerződéseink esetében áfamentes vagy áfás számlát kell kiállítanunk?

Részlet a válaszából: […] ...a sportesemény megtekintését, valamint a sportolást, testedzést szolgáló ingatlan (ingatlanrész) bérbeadását.A bérbeadás (bérbevétel) fogalmát az Áfa-tv. 259. §-ának 4. pontja határozza meg.E szerint: "bérbeadás, -vétel: a bérleti szerződésen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Üzemeltetési költségek áthárítása

Kérdés: Önkormányzati hivatal és a kormányhivatal közös használatában van a hivatal egyik ingatlana, melynek üzemeltetője a hivatal, használója a kormányhivatal, amely üzemeltetési megállapodás alapján viseli a felmerülő üzemeltetési, fenntartási és javítási költségek rá eső részét az ingatlan tekintetében. A költségek a használt terület arányában átszámlázásra kerülnek. Továbbá átadásra került a kormányhivatal részére egy gépjármű, amelynek a felelősségbiztosítását, casco biztosítását, cégautóadóját a kormányhivatal mint üzembentartó, használó fizeti az átszámlázás alapján. Az ingatlant mint parkolót használja közösen a hivatal és a kormányhivatal. A parkoló megközelíthetősége érdekében úthasználati díjat fizet a hivatal egy külső szervezet részére. A külső szervezet a számlában nem számít fel áfát, mivel a szervezet az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének l) pontja szerint mentes az adó alól a tevékenység egyéb sajátos jellegére tekintettel az ingatlan (ingatlanrész) bérbeadása, haszonbérbe adása. A hivatal az adókötelessé tételt választotta ugyan az ingatlan-bérbeadásra, de a kormányhivatal az ingatlanrész használatáért bérleti díjat nem fizet, csak a közösen használt ingatlan költségeit osztják meg. Az Áfa-tv. 86. §-ának (2) bekezdése értelmében: "Az (1) bekezdés l) pontja nem alkalmazható: ... b) a közlekedési eszköz elhelyezésének, parkolásának biztosítását szolgáló bérbeadásra." A polgármesteri hivatal az általános áfaszabályok szerint adózik, az ingatlan bérbeadását adókötelessé tette. Milyen módon kell átszámláznia az üzemeltetési költségeket a hivatalnak a kormányhivatal felé, üzemeltetési költségként, illetve közvetített szolgáltatásként? Az átszámlázást milyen áfakulcs felszámításával teheti meg, ha a fentiek alapján ezen ügylet közvetített szolgáltatás, illetve milyen áfakulccsal, ha szolgáltatásnak minősül? Válaszukban szíveskedjenek kitérni az áfa felszámítása nélkül bejövő úthasználati díj, a használatba adott gépjármű cégautóadója és a felelősség, illetve a cascodíjak átszámlázásáról! A közvetített szolgáltatás továbbszámlázásáról a Költségvetési Levelek 317. számában, az 5634., és a Költségvetési Levelek 311. számában, az 5521. számú válaszban a továbbszámlázás esetén eltérő áfatartalmat írnak, az egyikben, ha az önkormányzat áfás, akkor mindent 27%-os áfatartalommal kell továbbszámlázni. A másik válaszban azt írják, hogy azzal az áfatartalommal, amivel a bejövő számlát kapja az önkormányzat. Kérem a fenti eset alapján a pontosítást!
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységgel azonos megítélés alá esik.Az Áfa-tv. 259. §-ának 4. pontja szerint az Áfa-tv. alkalmazásában bérbeadás, illetve bérbevétel a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan egyéb jogviszony is, amelynek tartama alatt a jogosult...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Ingyenes használatban lévő önkormányzati épület rezsije

Kérdés: Hivatalunk a Játv. alapján ingyenesen, közhatalmi tevékenység végzésére átengedte a hivatal épületében lévő helyiségét, mivel az adott feladat ellátása kikerült a hivatal által ellátandó feladatok közül. Az üzemeltetési költségek megtérítésére megállapodást kötött az adott szervvel, mely keretében a fenntartási költségek (közüzemi díjak, szemétszállítás díja stb.) továbbszámlázásra kerülnek. A hivatkozott törvény 2. §-a rögzíti, hogy a feladat ellátását biztosító vagyontárgyak ingyenesen kerülnek a hatáskörök új gyakorlója kezelésébe. A 2. § (3) bekezdése rögzíti, hogy e tevékenységek (többek között a vagyontárgy ingyenes biztosítása) az Áfa-tv. 7. §-ának (1) bekezdése alapján közhatalmi tevékenységgel azonos megítélés alá esnek. Álláspontunk szerint a kötelezően állami használatba kerülő vagyontárgy biztosítása nem minősül bérletnek, így a továbbszámlázott üzemeltetési költségeket nem tekintjük járulékos költségnek, mivel nem bérletnek minősülő főszolgáltatáshoz kapcsolódnak. A fentiek alapján 27%-os áfakulccsal számlázzuk tovább a felmerült költségeket. Ebben az esetben a hivatalunk a közüzemi díjak továbbszámlázása során helyesen alkalmazta-e a szolgáltatások eredeti áfakulcsát?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységgel azonos megítélés alá esik.Az Áfa-tv. 259. §-ának 4. pontja szerint az Áfa-tv. alkalmazásában bérbeadás, illetve bérbevétel a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan egyéb jogviszony is, amelynek tartama alatt a jogosult...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Sportolással kapcsolatos szolgáltatás és bérbeadás áfarendszerbeli megítélése

Kérdés: Egy nonprofit kft. sportcsarnokot üzemeltet. A nem lakóingatlanok bérbeadására áfakötelezettséget választott. Az alábbi hasznosítási esetek fordulnak elő:
1. Magánemberek részére sportolás céljára sportpályát, termet adnak ki (például baráti társaság kibérli futballozni a sportcsarnok nagytermét). Ez bérbeadás és/vagy sportolási szolgáltatás?
2. Jóga-, torna- vagy táncoktató kibérli a sportcsarnok egyik kistermét, ahol magánembereknek tart foglalkozásokat, akik ezért díjat fizetnek az oktatónak.
3. Az iskolák és/vagy az óvodák fenntartói kibérlik a sportcsarnok egyik termét az iskolák, óvodák számára, tornaórák tartása érdekében.
4. Helyi sportegyesület egyik szakosztálya (például kosárlabda) számára kibérli a sportcsarnok egyik termét edzések megtartására.
5. Helyi sportegyesület vagy országos sportági szakszövetség kibérli a sportcsarnokot versenyek, mérkőzések megtartására, ahol nézők is lesznek, és a nézők a szervezőknek fizetnek belépőt. Jegyértékesítés történik a bérlő, használó részéről.
6. Helyi sportegyesület vagy országos sportági szakszövetség kibérli a sportcsarnokot versenyek, mérkőzések megtartására, ahol nézők is lesznek, és a nézők a sportcsarnok üzemeltetőjének fizetnek belépőt. Jegyértékesítés történik sportcsarnok üzemeltetője részéről.
7. A sportcsarnokot kibérlik koncert, táncverseny, szalagavató megtartása, előadás, egyéb, például vállalati rendezvény céljára.
Az 1-6. pont alá tartozó eseteknél a sportolók részére jellemzően öltözőhasználatot, zuhanyozási lehetőséget és sporteszközöket is biztosít a sportcsarnok. A használat szólhat néhány órára, vagy heti több alkalomra, illetve 1-2 hétre is, például edzőtábort tart a sportegyesület, illetve kiterjedhet a teljes sportcsarnokra vagy annak egy pályájára, termére. A sportcsarnok üzemeltetését a nonprofit kft. saját alkalmazottaival látja el (karbantartás, takarítás stb.).
A vázolt tényállással kapcsolatban felmerült kérdések:
- Hogyan kell értelmezni Áfa-tv. 85. §-a (1) bekezdésének m) pontjában foglalt szabályokat?
- A fenti esetek közül melyik szolgáltatás minősül bérbeadásnak és melyik sportolási szolgáltatásnyújtásnak?
- Milyen tartalmú szerződést kell kötni az egyes jogcímen használókkal annak érdekében, hogy az áfaminősítés egyértelmű legyen?
Részlet a válaszából: […] ...rögzíti, hogy az adómentesség nem vonatkozik a sportolást, testedzést szolgáló ingatlan (ingatlanrész) bérbeadására.A bérbeadás (bérbevétel) fogalmát az Áfa-tv. 259. §-ának 4. pontja határozza meg. E szerint "bérbeadás, -vétel: a bérleti szerződésen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 26.

Internetszolgáltatás továbbszámlázása

Kérdés: Önkormányzatunk továbbszámlázza az internetet. Megtehetjük-e a kedvezményes 18%-os áfakulccsal, ha olyan vállalkozásnak állítjuk ki a számlát, amellyel van bérleti szerződés, illetve nincs bérleti szerződés, csak a rezsit számlázzuk a részükre? Nem lakóingatlan-bérbeadás tekintetében áfaalanyok vagyunk.
Részlet a válaszából: […] ...mérőórával történik).Az internethasználat díja a közös költséggel azonos megítélés alá esik, mivel az ingatlan használata, bérbevétele nélkül az adott ingatlannal kapcsolatban áthárítható internethasználati díj sem merülne fel, azaz az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 23.

Sportcélú ingatlanok, sportpályák bérbeadása

Kérdés: Problémánk merült fel ingatlanok, közelebbről sportolásra használt ingatlanok bérbeadásával kapcsolatban, azon belül is az adómentesség kérdését illetően. Az önkormányzat, a hasznosítási jogosultságot is magában foglaló üzemeltetési joga alapján nem saját tulajdonú sportcélú ingatlanokat, sportpályákat ad bérbe. Kérdésként fogalmazódott meg, hogy helyes-e az az álláspont, mely szerint az említett ügylet az Áfa-tv. 86. § (1) bekezdésének l) pontja alapján mentes az adó alól. Az önkormányzat nem választott adókötelezettséget az ingatlanok bérbeadására, és nem is minősül közszolgáltatónak a sportcélú ingatlanok üzemeltetése esetén. Felmerült még az Áfa-tv. 86. § (1) bekezdése m) pontjának alkalmazhatósága, mi azonban inkább az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének l) pontja szerinti mentességet tartjuk helyesnek. Ez utóbbi esetben fel kell tüntetni a számlán az Áfa-tv. említett pontját?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdésének l) pontja kimondja, hogy mentes az adó alól az ingatlan (ingatlanrész) bérbeadása, haszonbérbe adása.A bérbeadás (bérbevétel) fogalmát az Áfa-tv. 259. §-ának 4. pontja határozza meg. E szerint "bérbe­adás, -vétel: a bérleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 22.

Önkormányzati lakások bérbeadása

Kérdés: Az önkormányzati lakások bérbeadásából származó bevételeket köteles-e önkormányzatunk (hasonlóan az önkormányzati lakások értékesítésének bevételeihez) elkülönítetten kezelni? Felhasználható-e a lakbérbevétel más egyéb kiadások forrásaként, vagy csak az önkormányzati lakások kiadásaira fordítható?
Részlet a válaszából: […] Az önkormányzati lakások bérbeadásából származó bevételeketabban az esetben fogja az önkormányzat elkülönítetten kezelni, ha államitámogatásból hozta létre és bővítette lakásállományát, erre vonatkozóbevételeinek és bérletidíj-bevételeinek kezelése elkülönítve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 9.