Fordított adózás alkalmazása napelemes kiserőmű kivitelezése esetén

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonában álló egyik társaság (megrendelő) napelemes kiserőmű megvalósítását tervezi oly módon, hogy egy fővállalkozóval a teljes kiserőmű létesítésére fővállalkozói szerződést köt. A napelemes kiserőmű a földdel tartósan egyesített cölöprendszerből, a cölöprendszerre erősített napkollektorokból, a földdel tartósan egyesített inverterből, földben futó kábelekből, trafóházból és védelmi berendezésekből álló komplex technológiai berendezés. A megrendelő a napelemes kiserőmű terveit a fővállalkozóval vagy más vállalkozóval külön szerződés alapján készítteti el, a fővállalkozónak a megrendelő tervei szerinti kiserőművet kell létrehoznia.
A fővállalkozó teljesítéséhez több alvállalkozót tervez igénybe venni. Az egyes alvállalkozók teljesítései a napelemes kiserőmű létesítéséhez szükségesek, és mindegyik alvállalkozói teljesítésnek része az építési-szerelési munka is. Ugyanakkor az egyes alvállalkozóknál az alvállalkozó által előállított vagy harmadik személy beszállítótól megvásárolt és a napelemes kiserőműbe beszerelt termék értéke (például a napelemek, a trafó) meghaladja a termék beszereléséhez szükséges építési-szerelési munka, szolgáltatás értékét. Az alvállalkozók által a naperőműbe beszerelt nagyobb értékű berendezések műszakilag mind szükségesek ahhoz, hogy a napelemes kiserőmű villamosenergia-termelésre alkalmas legyen.
A vázolt ügylettel kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel:
1. A fővállalkozó által megvalósítandó napelemes kiserőmű és a tartószerkezeteken elhelyezett napkollektorok ingatlannak minősülnek-e az Áfa-tv. alkalmazásában?
2. A megrendelő és a fővállalkozó közötti ügylet az Áfa-tv. 10. §-ának d) pontja szerinti termékértékesítésnek vagy a 142. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti szolgáltatásnyújtásnak minősül?
3. A fővállalkozó és az építési-szerelési munkát végző alvállalkozók közötti ügyletek minősülhetnek-e az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti építési-szerelési szolgáltatásnak akkor, ha az alvállalkozó által leszállított, beszerelt és üzembe helyezett, a napelemes kiserőmű működése szempontjából elengedhetetlen gépek, műszaki berendezések értéke ténylegesen meghaladja a leszállítással, összeszereléssel és üzembe helyezéssel kapcsolatos építési-szerelési szolgáltatások értékét.
Részlet a válaszából: […] ...egyéb megváltoztatása építési hatóságiengedély-köteles, építési hatósági tudomásulvételi eljáráshoz vagy egyszerű bejelentéshez kötött, amelyről a szolgáltatás igénybevevője előzetesen és írásban köteles nyilatkozni a szolgáltatás nyújtójának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 15.

Nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége

Kérdés: Intézetünk kormánytisztviselőket foglalkoztat. A kormánytisztviselők illetményére, illetve besorolására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) vonatkozó részeit kell alkalmaznunk. Egyik kormánytisztviselőnk egy négygyermekes édesanya. Harmadik gyermekével GYES-en volt, mikor munkahelye megszűnt (1992-ben). Munkanélküli-ellátást igényelt, mivel nemsokára megszületett negyedik gyermeke, akire tekintettel GYÁS-t, GYED-et, GYES-t, majd pedig a gyermek nyolcéves koráig anyasági támogatást (járulékköteles volt) vett igénybe. Mivel a negyedik gyermek születésekor az édesanya nem rendelkezett foglalkoztatási jogviszonnyal, emiatt nyolc évet elveszít, amit ugyanúgy gyermekei nevelésével töltött el, mint más édesanyák, akiknek nem szűnt meg a munkahelyük. Jogosnak érezzük az édesanya felháborodását: az ő gyermekeibe fektetett munkája, energiája kevesebbet ér? Ráadásul ha ez annak idején tudható lett volna, a munkanélküli-ellátás helyett elvállalhatott volna egy képzettségének nem megfelelő munkát, ahonnan folytathatta volna a gyermeknevelési ellátások igénybevételét. Milyen jogorvoslati lehetőségei vannak az édesanyának, ha úgy érzi, hogy őt méltánytalanság érte? A munkáltatói jogkört intézetünkben a főigazgató gyakorolja. Van-e joga a főigazgatónak méltányosságból elfogadni a gyermekneveléssel eltöltött éveket?
Részlet a válaszából: […] ...szolgálati időnek minősülő időtartamot; – a szakmunkástanuló, a szakközép-iskolai tanuló kötelezőnyári gyakorlatát, amennyiben arra bejelentési adat található, ideértvetermészetesen az egyéb tanulmányokat folytató személy nyári szünetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Rehabilitációs hozzájárulás

Kérdés: Az önkormányzathoz, illetve annak hivatalához (körjegyzőség) tartozik az iskola, óvoda, konyha. A rehabilitációs hozzájárulás tekintetében egységenként kell nézni a létszámot, vagy összességében? A körjegyzőség adja be a rehabilitációsjárulék-bevallást?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott "munkáltató" és a 3. § 81. pontjaszerinti "kifizető" fogalmának, ezáltal az adózás rendjéről szóló törvénybejelentési, bevallási kötelezettsége is kiterjed rájuk. Az önállóan működő költségvetési szervek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 27.