Készlet és tárgyi eszköz beszerzési értékének megállapítása

Kérdés:

A készlet- és a tárgyieszköz-beszerzési érték számításához és a számlák könyveléséhez szeretnénk állásfoglalást kérni, mivel az Szt. és az Áht. a bekerülési érték számításánál, illetve azok nyilvántartásánál véleményünk szerint nem fogalmaz teljesen következetesen. Az Áhsz. kormányrendelet a beruházásként elszámolt költségek körét az alábbiakban határozza meg: "A vásárolt, más által korábban már előállított termékek bekerülési értéke a piaci, forgalmi értéket leginkább tükröző nettó vételár, mivel az előállítás költségét (anyagok, munka stb. értéke) az előállító már elszámolta, a beszerzéshez kapcsolódó egyéb jogcímeken elszámolt kifizetések (szállítás, szerelés, biztosítás, hitelkamat, hatósági engedélyek stb.) pedig torzítanák ezt az értéket. Így a szállítási, kezelési stb. járulékos tételek nem részei a bekerülési értéknek, amennyiben azok nem részei a vételárnak. Ingatlanvásárlás esetén szintén elmondható, hogy a vételárként kifizetett összeget kell bekerülési értéknek tekinteni, a járulékos költségeket, díjakat nem lehet figyelembe venni."
Az Áhsz. 16. §-ának (7) bekezdése a vásárolt anyagok bekerülési értékére vonatkozóan az alábbiakat fogalmazza meg: "A vásárolt anyagok bekerülési értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése, K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk bekerülési értéke a K313. Árubeszerzés rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételár." Az Áhsz. 1. § (1) bekezdés 7. pont: "vételár, eladási ár: a termékek, szolgáltatások beszerzése, értékesítése után fizetett, kapott, felárral növelt, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenérték, hitelviszonyt megtestesítő kamatozó értékpapír esetén ide nem értve az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti vételárban lévő felhalmozott kamatot".
Az Szt. a bekerülési érték számításánál figyelembe vehető költségek körét az alábbiakban határozza meg: 62. § (2) bekezdés: Vásárolt készleteknél (anyag, áru) bekerülési érték a 47–50. § szerinti tételek vagy a beszerzési értékek alapján számított átlagos (súlyozott) beszerzési ár, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott bekerülési érték; saját termelésű készleteknél (befejezetlen termelés, félkész és késztermék, állatok) előállítási érték az 51. § szerinti közvetlen önköltség, vagy az átlagos (súlyozott) közvetlen önköltség, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott közvetlen önköltség. A közvetlen önköltség utókalkulációval meghatározott vagy norma szerinti közvetlen önköltség lehet. A befejezetlen termelés norma szerinti közvetlen önköltsége a félkész termék, a késztermék norma szerinti közvetlen önköltségéből a készültségi fok alapján arányosítással is meghatározható.
Az Szt. 47. § (1) bekezdés: Az eszköz bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A bekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételárat, továbbá az eszköz beszerzésével, üzembe helyezésével, raktárba történt beszállításával kapcsolatban felmerült szállítási és rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési, közvetítői tevékenység ellenértékét, díjait (ezen tevékenységeknek saját vállalkozásban történt végzése esetén az 51. § szerinti közvetlen önköltség aktivált értékét), a bizományi díjat, a beszerzéshez kapcsolódó adókat és adójellegű tételeket, a vámterheket foglalja magában.
(2) A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi – az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően – az eszköz beszerzéséhez szorosan kapcsolódó
c) a jogszabályon alapuló hatósági igazgatási, szolgáltatási díj.
Az Szt. alapján a vásárolt anyagok tekintetében a közbeszerzés költségének a bekerülési ár részének kell lennie, azonban az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 7. pontja ezt már nem részletezi, illetve nem utal az Szt.-re sem. A fenti jogszabályi hivatkozások alapján szeretném az állásfoglalásukat kérni arra vonatkozóan, hogy a készlet- és tárgyieszköz-beszerzések esetén a számlán szereplő szállítási költség és közbeszerzési díj (KEF-es szerződések után a szállítónak fizetendő 1%) a beszerzési érték részének tekinthető-e? Ezen költségeket a beszerzési árra történő szétosztással a K311 – K312 – K64 rovatokon szükséges nyilvántartani a készlet/eszköz értékének megemelésével, vagy a K337 (szállítási díj) és K355 (közbeszerzési díj) rovatokon a beszerzési ártól elkülönítve?

Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 4. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a számviteli alapelveken túl a könyvvezetés és az éves költségvetési beszámoló elkészítése során az Szt. rendelkezéseit csak akkor lehet alkalmazni, ha azt e rendelet kifejezetten elrendeli. A bekerülési érték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Víziközmű-társulat végelszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk a víziközmű-társulat végelszámolással történő megszűnése után átvette a társulat vagyoni eszközeit (tárgyi eszközök); az önkormányzati utakon végzett víziközmű-társulati felújítások nyilvántartási számláit; pénzeszközeit; tartozásállományát. Hogyan kell ezeket az önkormányzat könyveiben megjeleníteni mind a költségvetési, mind a pénzügyi számvitelben? Az önkormányzat a pénz átvételére külön elkülönített számlát nyitott, melyre terveink szerint a későbbiekben befizetett érdekeltségi hozzájárulásokat fogja kezelni. A később befizetett érdekeltségi hozzájárulásokat milyen főkönyvi számlán kell könyvelni? A társulat egyes esetekben részletfizetést engedélyezett. Azok havi befizetéseit hogyan kell megjeleníteni a költségvetési és pénzügyi számvitelben?
Részlet a válaszából: […] ...könyvelik majd. A társulás úgy jött létre, hogy az ingatlantulajdonosok belépésiszándék-nyilatkozattal elismerték, hogy a beruházás megvalósulását támogatják, és fizetni fogják a meghatározott módon és határidőben az érdekeltségi hozzájárulást....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 17.

Ingatlanberuházással kapcsolatban felmerült áfa levonhatósága

Kérdés: Egy egyesület a látványcsapatsport-támogatás pályázaton elnyert összeg felhasználása segítségével új sportcsarnokot építtet. A csarnok megvalósítása részben az említett támogatásból, részben önkormányzati kölcsönből, valamint saját erő bevonásával valósul meg. A kivitelezőtől kapott számlákat az Áfa-tv. 142. §-a alapján a fordított adózás szabályai szerint vallják be. Az elkészült csarnokot az egyesület értékesíti az önkormányzat ingatlanüzemeltető vállalkozásának (üzemeltető), mivel az egyesületnek sem szakértelme, sem erőforrása nincs az üzemeltetési tevékenységre. Az értékesítés áfa felszámításával valósulna meg, mivel az egyesület az ingatlanértékesítésre és -bérbeadásra adókötelezettséget választ az Áfa-tv. 88. §-a alapján. Az egyesületnek használati joga és jelzálogjoga maradna az elkészült épületen, ezzel biztosítva a látványcsapatsport-támogatás céljainak megfelelő hosszú távú használatot. Az egyesület a csarnokot a teljes üzemeltetési idő egy meghatározott részében kívánja használni, ezért erre az időre bérelni fogja az üzemeltetőtől. A maradék időben az üzemeltető hasznosíthatja az ingatlant, de az ő kötelessége gondoskodni a hasznosíthatóság alapvető feltételeiről (pl. fűtés, világítás, takarítás, őrzés stb.). Az itt vázolt ügylettel kapcsolatban a kérdésem az, hogy helyesen jár-e el az egyesület, amikor a kivitelezőtől kapott számlákról benyújtandó adóbevallásban az általa felszámított adó mellett ugyanazt az összeget levonásba is helyezi, mivel az ingatlan-bérbeadásra és -értékesítésre adókötelezettséget választott, és így az értékesítés áfa felszámításával valósul majd meg?
Részlet a válaszából: […] ...az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta rendelkezésre. Amennyiben a szóban forgó beruházás nem minősül saját rezsis beruházásnak, és az Áfa-tv. 10. §-ának d) pontja alá tartozik, akkor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 31.

Tojótyúkok és tojások nyilvántartása

Kérdés: Önkormányzatunk a mezőgazdasági START munka keretén belül tojótyúkokat vásárolt. Hogyan tartsuk nyilván a tyúkokat, a termelt tojásokat? Hogyan könyveljük a hozzákapcsolódó költségeket (tápot, gyógyszert... stb.), ha nincs raktár? Kell-e hozzá raktár? A tojásokat hogyan adjuk át/átadhatjuk-e az iskola-óvoda konyhára vagy magánszemélynek? Kell-e, és ha igen, milyen engedély? Ha tojóládát készítenek a közmunkások, akkor azt hogyan vegyük be a nyilvántartásunkba? Van-e valamilyen formanyomtatvány, milyen kötelező elemei vannak, hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...segítségével elszámolhatók.Az előállítási költségek között kell elszámolni:– az idegen vállalkozó által megvalósított beruházáshoz a beruházó által biztosított (az idegen vállalkozó felé nem számlázott) vásárolt anyag bekerülési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.

Vagyonkezelés

Kérdés: Hogyan történik az önkormányzati vagyonkezelés számviteli elszámolása, illetve a vagyonkezelési szerződés megszűnését követően az eszközök visszavételének számviteli elszámolása a 2013. de­cember 31-ig hatályos jogszabályok szerint?
Részlet a válaszából: […] ...át.A vagyonkezelő feladatai, jogai és kötelezettségei közé tartozik, hogy a vagyonkezelő a vagyon felújításáról, pótlólagos beruházásáról legalább a vagyoni eszköz elszámolt értékcsökkenésének megfelelő mértékben köteles gondoskodni, illetőleg e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 18.

Negyedéves mérlegjelentés

Kérdés: Mik a negyedéves mérlegjelentés leadásának főbb időpontjai, és mi a negyedéves mérleg­jelentés oszlopainak tartalma?
Részlet a válaszából: […] ...az oszlopba kerül a térítésmentes átadás, átvétel, alapítás, átszervezés miatti eszközátadás, -átvétel, saját kivitelezésű beruházások, felújítások, követelések előírása, kötelezettségek előírása, részletre történő vásárlás pénzforgalomban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 19.

Vagyonkezelésbe adás

Kérdés: Köthet-e, illetve kell-e kötnie az önkormányzatnak vagyonkezelői szerződést az irányítása alá tartozó intézményekkel (pl. oktatási, nevelési intézmények, GAMESZ) abban az esetben, ha használatukba, üzemeltetésükbe kívánja adni a feladat ellátásához szükséges épületeket, egyéb ingatlanokat, melyek az önkormányzat tulajdonát képezik? Ebben az esetben át kell-e adni a könyvekben az ingatlanokat aktuális értéken, vagy az önkormányzatnál maradnak? Hogyan kell könyvelni az átadást az önkormányzatnál, illetve az intézményeknél?
Részlet a válaszából: […] ...jog gyakorlásának, valamint a vagyonkezelés ellenőrzésének részletes szabályait.A vagyonkezelő a vagyon felújításáról, pótlólagos beruházásáról legalább a vagyoni eszközök elszámolt érték­csökkenésének megfelelő mértékben köteles gondoskodni, és e célokra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.

Sportcsarnok-beruházás

Kérdés: Egy önkormányzat mint eladó adásvételi szerződést kötött a városi kézilabdaklubbal mint vevővel, amelynek alapján a vevő 1/1 arányban megvásárolta az eladó kizárólagos tulajdonát képező, kivett sporttelep megnevezésű, 21 032 m2 alapterületű ingatlant, amelyen néhány kisebb építmény (öltöző, tekepálya) található. Az eladó feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adta ahhoz, hogy a földhivatal a vevő 1/1 arányú tulajdonjogát adásvétel jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezze. Egyúttal az eladó a vevőt birtokba bocsátja, aki a szerződés aláírása napjától viseli a kárveszélyt, és jogosult az ingatlan hasznait szedni. A vevő az ingatlan tulajdonjogát arra tekintettel szerezte meg, hogy annak területén egy legalább 2000 m2 alapterületű multifunkciós sportcsarnokot létesít. A vevő kötelezettséget vállalt továbbá arra, hogy a sportcsarnok használatbavételétől számított 20 éven keresztül a városi diáksportszervezetek és a városi oktatási intézmények számára ingyenes használatot biztosít akként, hogy a használatra jogosultak hetente 13 órát diák­sport keretében, 10 órát iskolai testnevelés keretében vehetik igénybe a sportcsarnok bármely funkcióját. A használatra különmegállapodást kell kötni, melynek óradíja 7500 Ft + áfa. A vevő kötelezettséget vállalt arra is, hogy a sportcsarnok használatbavételétől számított 20 éven keresztül ingyenesen évente 3 napot biztosít az eladó számára városi rendezvények megtartására. A gazdasági esemény során tényleges pénzmozgás nem történik, az eladási ár ellentételezése a majdan megépülő sportcsarnoknak a vevő "ingyenes" rendelkezésre bocsátása, esetenként óránként 7500 Ft + áfa használati díjért, illetve ingyenes városi rendezvények 20 éven keresztül. Ilyen esetben csereügyletről beszélhetünk? Hogyan minősülnek a felek által teljesített ügyletek?
Az adóalap meghatározása
Részlet a válaszából: […]  Az Áfa-tv. 66. §-ának (1) bekezdése alapján termékértékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében, ha az ellenérték nem pénzbenkifejezett, és megtérítése sem pénzzel, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzelvagy pénzhelyettesítő eszközzel történik, hanem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.