Adómentes Közösségen belüli termékértékesítéshez járulékosan kapcsolódó ügylet

Kérdés: Egy Németországban letelepedett társaság – mely Magyarországon sem áfaregisztrációval, sem letelepedettséggel nem rendelkezik – járműalkatrészek gyártásához szükséges eszközöket, szerszámokat szerzett be egy magyarországi értékesítőtől (magyar beszállító). A társaság által beszerzett eszközöket a magyar beszállító a társaság részére értékesített járműalkatrészek gyártásához használja. A legyártott alkatrészeket a társaság Németországban található gyártóüzemébe szállítják, ahol beépítésre kerülnek a társaság által gyártott járművekbe. A gyártás során használt eszközök kizárólagos tulajdonosa a társaság, melyek hasznos élettartamuk alatt (legfeljebb 8 év) mindvégig a magyar beszállító birtokában maradnak. Ezt követően az eszközöket megsemmisítik. Az ágazatban általánosan elfogadott és alkalmazott gyakorlat, hogy az alkatrészek gyártásához szükséges eszközöket, szerszámokat a beszállítók értékesítik a vevők számára, mivel azok jellemzően nagy értékűek, a kapcsolódó finanszírozási terheket a beszállítók pedig nem vállalják, figyelemmel arra, hogy maga az eszköz speciális, azzal általában csak az adott vevő számára tudnak alkatrészeket gyártani.
A járműalkatrészeket az értékesítéskor kiszállítják az EU másik tagállamába, Németországba, ezért az alkatrészeladások – a vonatkozó feltételek teljesítése mellett – az Áfa-tv. 89. §-ának (1) bekezdése alapján Közösségen belüli adómentes termékértékesítésnek minősülnek. A társaság az eszközöket, szerszámokat kizárólag a jármű-alkatrészek gyártása érdekében szerezte be, az eszközbeszerzés nem önálló gazdasági célként jelent meg a társaság részéről. Ebből következően – véleményünk szerint – az eszközök, szerszámok értékesítése a járműalkatrészek Közösségen belüli értékesítéséhez mint fő ügylethez kapcsolódó járulékos ügyletként kezelendő. Ebből az is következik, hogy a gyártáshoz szükséges eszközök, szerszámok értékesítése is adómentes Közösségen belüli termékértékesítésnek minősül az áfa rendszerében. Helyes ez az értelmezés?
Részlet a válaszából: […] ...tekintettel arra, hogy a termék nem hagyja el az értékesítés közvetlen következményeként Magyarország területét -, ezért az eszközök besorolásának megfelelő magyar áfamértékkel terhelten kell azt kiszámlázni a társaság felé.A tekintetben, hogy az eszközök,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Adómentes Közösségen belüli termékértékesítés járulékos költsége (szerszámértékesítés és artworkszolgáltatás)

Kérdés: Egy Magyarországon letelepedett társaság vevői megrendelésére csomagolóanyagokat állít elő, amihez kapcsolódóan olyan speciális szerszámokat, kliséket, valamint mintákat (együttesen: eszközöket) értékesít az adott megrendelésekkel érintett vevői vagy ezek anyavállalatai részére, amelyek a csomagolóanyagok előállításához szükségesek. Az értékesítésre kerülő eszközök fizikailag nem kerülnek átadásra a vevőknek, azok minden esetben Magyarországon maradnak a társaság telephelyén. Az eszközök értékesítésének célja, hogy a vevők számára biztosított legyen, az adott csomagolóanyagok kizárólag adott vevőnek kerülhessenek gyártásra és értékesítésre. A társaság bizonyos esetekben a csomagolóanyagok vevői részére grafikai feldolgozásra irányuló szolgáltatást (artworkszolgáltatás) is nyújt a vevők külön megküldött megrendelése alapján. A társaság az eszközök értékesítésétől elkülönítve számlázza a szolgáltatásokat ezekben az esetekben (alapesetben egyébként a klisék árának a része ez a költség).
Az eszközök értékesítésére, illetve az artworkszolgáltatások nyújtására az alábbiak szerint kerül sor.
1. Az eszközök értékesítése a csomagolóanyagok vevőjének
A csomagolóanyagok vevői Finnországban, illetve Dániában letelepedett társaságok (vevők). A csomagolóanyagok az értékesítésekkel összefüggésben a vevők telephelyére, Dániába vagy Finnországba kerülnek leszállításra, ennek megfelelően a számlákat a vevők dán/finn közösségi adószámára állítja ki a társaság az adómentes Közösségen belüli értékesítésekről. A társaság a vevők által megrendelt termékek előállításához szükséges eszközöket a megrendelt terméktől elkülönülten értékesíti, a termékek elkészültét és leszállítását követően. Az eszközök értékesítéséről tehát a legyártott termékek értékesítését (illetve számlázását) követően bocsát ki számlát a társaság a vevőknek. A termékek és az eszközök értékesítése között legfeljebb néhány hónap telik el. Az eszközöket a társaság telephelyén, kizárólag a vevőknek értékesítendő termékek gyártásához használhatja, azok nem hagyják el Magyarország területét az értékesítést követően. Az eszközök nyilvántartása elkülönülten, egyedi azonosítószámok alatt történik, azonban ezek készletre vételére nem kerül sor, a társaság könyveiben az eszközöket közvetlen költségként számolják el. A gyártás befejeztével az eszközök a vevők kérésére Magyarországon kidobásra kerülnek a társaság által.
2. Az eszközök értékesítése a csomagolóanyagok vevőjétől eltérő vevőnek
A csomagolóanyagok vevői Dániában letelepedett társaságok. A csomagolóanyagok rendeltetési helye Dánia, azok értékesítése kapcsán a vevők dán közösségi adószámára kerülnek a számlák kiállításra az adómentes Közösségen belüli értékesítés(ek)ről. A társaság a vevői által megrendelt termékek előállításához szükséges eszközöket a megrendelt terméktől elkülönülten értékesíti, a termék elkészültét és leszállítását követően. Az eszközök értékesítéséről tehát a legyártott termékek értékesítését (illetve számlázását) követően bocsát ki számlát a társaság a vevőknek. A termékek és az eszközök értékesítése között legfeljebb néhány hónap telik el. Az eszközök vevői a termékek dán megrendelőinek német, illetve francia anyavállalatai. Az eszközök ez esetben sem hagyják el Magyarország területét az értékesítést követően, azokat a társaság telephelyén, kizárólag a dán vevők termékének gyártásához használják. Az eszközök nyilvántartása ebben az esetben is elkülönülten, egyedi azonosítószámok alatt történik, azonban ezek készletre vételére nem kerül sor, a társaság könyveiben az eszközöket közvetlen költségként számolják el. A gyártás befejeztével az eszközök a vevők kérése szerint Magyarországon szintén kidobásra kerülnek a társaság által.
3. Az artworkszolgáltatás az eszközök gyártási költségétől elkülönítve kerül kezelésre
Az artworkszolgáltatás a grafika feldolgozását jelenti, mely egyes vevők esetében az eszközök értékesítésétől elkülönítve kerül kiszámlázásra (más esetekben a klisék előállítási költsége ennek ellenértékét is tartalmazza). Ebben az esetben a csomagolóanyagok vevője egy Dániában letelepedett társaság. A csomagolóanyagok gyártásához kapcsolódó eszközök vevője és az artworkszolgáltatások megrendelője a dán társaság német anyavállalata. Az artworkszolgáltatás nem a speciális szerszámokhoz, klisékhez kapcsolódik, hanem az kifejezetten a csomagolóanyagok előállításához szükséges. Az artworkszolgáltatás ilyen esetben külön kerül megrendelésre, így ez már a megrendelés folyamatától fogva elkülönül az eszközök értékesítésétől.
A fentiekben részletezett tényállás kapcsán jól gondolom-e, hogy:
1. Az eszközök értékesítése járulékos ügyletként kapcsolódik az eszközök segítségével előállított csomagolóanyagok Közösségen belüli értékesítéséhez, amely alapján az eszközök értékesítése áfamentesen kezelendő?
2. Az eszközök értékesítése belföldi termékértékesítésként kezelendő áfaszempontból?
3. Az artworkszolgáltatás az Áfa-tv. területi hatályán kívülre eső, önálló ügyletként kezelendő?
Részlet a válaszából: […] ...tekintettel arra, hogy a termék nem hagyja el az értékesítés közvetlen következményeként Magyarország területét -, ezért az eszközök besorolásának megfelelő magyar áfamértékkel terhelten kell azt kiszámlázni a vevők felé.A tekintetben, hogy az eszközök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 10.

Szolgáltatás vagy termék

Kérdés: Minisztériumunk által kötött vállalkozói szerződés esetében az a kérdés merült fel, hogy a szerződés tárgyát képező igazolványok legyártását szolgáltatásként (K337) vagy szakmai anyagként (K311) kell-e nyilvántartanunk. A szerződés tárgya a következő: Az "A" okmányvédelmi kategóriába sorolt biztonsági okmányok előállítása és kapcsolódó szolgáltatások beszerzése tárgyában kötött vállalkozói szerződés szerint a Megrendelő megrendeli, a Vállalkozó vállalja az alább felsorolt kötelezettségek ellátását:
1. az "A" okmányvédelmi kategóriába sorolt biztonsági okmányok előállítását, úgymint:
- gépjárművezetői képesítési igazolvány,
- vasúti járművezetői igazolvány,
- nemzetközi kedvtelési célú hajóvezetői bizonyítvány,
- belvízi hajóvezetői bizonyítvány,
- tengeri kedvtelési célú hajóvezetői bizonyítvány.
2. a biztonsági okmányok beszerzését, raktározását, megszemélyesítését és kézbesítését,
3. a biztonsági okmányok életútkövető központi okmánynyilvántartásának kialakítását, a kapcsolódó szakrendszerek illesztését, és a megszemélyesítéshez szükséges adatok kezelését, az okmányok kiadását, statisztikák, riportok elkészítését, személyes adatok kezelését.
Ezen okmányok kiadására jelenleg csak az ITM jogosult, a 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 28. §-ának (1) bekezdése szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak az ITM-be történő beolvadása következtében. A szerződésben meghatározott feladatok teljesítéséről a vállalkozó havonta teljesítési összesítőt készít, mely tartalmazza a teljesítés dátumát, a megjelölt okmányokat, valamint azok darabszámát.
A teljesítésigazolás után beérkező számla az igazolvány típusát, egységárát, darabszámát, nettó, áfa- és bruttó értékét tartalmazza, nincs szolgáltatásonként részletezve. A fent leírtak tekintetében melyik rovatot kell alkalmaznunk a helyes nyilvántartás érdekében?
Részlet a válaszából: […] A szerződés pontos részleteit nem árulta el a kérdező. A rendelkezésünkre bocsátott információk alapján a szerződés három tevékenységet foglal magában. Feltételezzük, hogy a szerződésben az egyes tevékenységek ellenértékét külön-külön határozták meg.Az 1. pont az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Adómentes Közösségen belüli termékértékesítés járulékos költsége

Kérdés: Egy vasúti kocsikhoz szükséges alkatrészek gyártásával és értékesítésével foglalkozó magyar társaság alaptevékenysége ellátásához az általa gyártott alkatrészeket és ezen termékek legyártásához szükséges speciális gyártószerszámot (a továbbiakban: eszköz) értékesít a Közösség más tagállamaiban nyilvántartásba vett megrendelőjének.
A társaság az Európai Unió más tagállamában letelepedett vevőnek értékesít vasúti kocsikhoz szükséges alkatrészeket. Ezek legyártásához speciális gyártószerszámok, jellemzően öntőformák, sablonok (eszközök) szükségesek, melyeket szintén a társaság gyárt le vagy szerez be. A társaság ezeket az eszközöket (is) értékesíti a vevőnek, külön megrendelés alapján, még az alkatrészek gyártásának megkezdése előtt. Az eszköz és annak tervrajzai tehát a külföldi vevő tulajdonába kerülnek, azonban azt mindvégig Magyarországon használják, mivel a társaság kizárólag az eszközt használva tud eleget tenni a vevő megrendelésének. A társaság az eszközt kizárólag az adott vevő számára előállított alkatrészek gyártása során használhatja fel. Az eszközön a tulajdonos személyét jól láthatóan jelzik a vevő nevét tartalmazó felirattal. Az eszközzel előállított alkatrészeket a társaság adómentes Közösségen belüli termékértékesítés keretében értékesíti a vevőnek. A fenti tényállással kapcsolatban az a kérdésem, hogy ez önálló termékértékesítésnek minősül-e, és így általános forgalmi adó szempontjából belföldi adóköteles termékértékesítésként szükséges-e kezelni, vagy az eszköz értékesítéséért fölszámított ellenérték a vele gyártott alkatrészek értékesítésének járulékos költsége, így osztja az alkatrészek értékesítésének adóügyi sorsát (Közösségen belüli termékértékesítés), tehát általános forgalmi adó felszámítása nem indokolt (annak ellenére, hogy az eszköz nem hagyja el Magyarország területét)?
Részlet a válaszából: […] ...– tekintettel arra, hogy a termék nem hagyja el az értékesítés közvetlen következményeként Magyarország területét -, ezért az eszköz besorolásának megfelelő magyar áfamértékkel terhelten kell azt kiszámlázni a külföldi partner felé.A tekintetben, hogy az eszköz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Turizmusfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos változások

Kérdés: 1. A koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek csökkentése érdekében Magyarország Kormánya számos intézkedést hozott. Ismereteim szerint az intézkedések a turizmusfejlesztési hozzájárulást is érintik, mégpedig a fizetési kötelezettséget. Mind az éttermi szolgáltatások, mind a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás után fizetni kell turizmusfejlesztési hozzájárulást. Mindkét típusú szolgáltatás utáni fizetési kötelezettségre vonatkozik a könnyítés?
2. Két lakást adok ki rövid távra egy online felület segítségével, amelyekben elsősorban turisták szállnak meg, de más is igénybe veheti a szolgáltatást (az ingatlanokat nem adom bérbe hosszú távra). Ez is kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásnak minősül? Ezt a tevékenységet magánszemélyként végzem, és nem adok például reggelit a vendégek számára, amit egy szálloda rendszerint biztosít. Nem csak a szállodák, hotelek, panziók nyújtanak kereskedelmi szálláshely-szolgáltatást?
Részlet a válaszából: […] ...ha olyan szálláshely-szolgáltatásról van szó, amely alapvetően turisztikai jellegű.Az adott szálláshely-szolgáltatás áfarendszerbeli besorolása során tehát arra kell tekintettel lenni, hogy a szállást idegenforgalmi körben, turisztikai jelleggel biztosítja-e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Online szállásközvetítés

Kérdés: Egy magyar társaság fő tevékenysége online (azaz interneten keresztül történő) szállásközvetítés. A társaság ügyfelei különböző szálláshelyeket (pl. szállodákat, apartmanokat, vendégházakat) üzemeltető és azokat kiadó vállalkozások, illetve magánszemélyek (szálláshely). A?társaság egy általa fejlesztett és üzemeltetett rendszer segítségével biztosítja, hogy a szálláshely megjelenjen és foglalható legyen a társaság internetes szállásfoglalási rendszerében. A társaság biztosítja, hogy a rendszerébe beérkező szállásfoglalások és ajánlatkérések a szálláshely részére továbbításra kerüljenek. A társaság a szálláshely részére alapszolgáltatásként a rendszer használatát biztosítja, beleértve a használathoz szükséges adminisztrációs felületet is. A rendszerben a szálláshelyre vonatkozó információk jelennek meg, és biztosítja annak foglalhatóságát. A szálláshely saját maga adja meg és tölti fel a rendszerbe a rá vonatkozó információkat, adatokat és fotókat. A vendégek a rendszerben regisztrálva kiválaszthatják a számukra megfelelő szálláshelyet és időpontot, illetve le is foglalhatják azt, vagy ajánlatot kérhetnek. A szálláshely valós idejű foglalási rendszert alkalmaz. A vendég a szálláshely által alkalmazott és vezetett valós idejű foglalási rendszerében feltüntetett szabad helyre vonatkozóan küld foglalást, amely esetben a foglalás automatikusan elfogadásra kerül egy válaszüzenet formájában. A válaszüzenettel a vendég és a szálláshely között létrejön a szerződés. A társaság a vendég és a szálláshely közötti jogviszonynak nem alanya. A társaság a vele szerződéses kapcsolatban álló szálláshelyektől jutalékot kap a szolgáltatásaiért a ténylegesen kifizetett vendégéjszakák után. A KSH besorolása szerint a társaság tevékenysége a 79.11.21 Szállásközvetítés.
Kérdéseim a fent vázolt tényállással kapcsolatban:
- A társaság tevékenysége áfa szempontjából elektronikus úton nyújtott szolgáltatásnak minősül-e, és az arra vonatkozó, speciális áfaszabályok vonatkoznak rá?
- A társaság tevékenységének KSH általi besorolása nem befolyásolja-e az áfamegítélést, illetve a társaság tevékenysége a KSH-besorolástól függetlenül elektronikus úton nyújtott szolgáltatásnak minősül-e?
Részlet a válaszából: […] ...az Áfa-tv. 45/A. §-ának (1) bekezdése alapján kell meghatározni.A szóban forgó szolgáltatás áfarendszerbeli megítélését, illetve besorolását nem befolyásolja az a tény, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a társaság tevékenységét szállásközvetítésként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 26.

Fordított adózás alkalmazása napelemes kiserőmű kivitelezése esetén

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonában álló egyik társaság (megrendelő) napelemes kiserőmű megvalósítását tervezi oly módon, hogy egy fővállalkozóval a teljes kiserőmű létesítésére fővállalkozói szerződést köt. A napelemes kiserőmű a földdel tartósan egyesített cölöprendszerből, a cölöprendszerre erősített napkollektorokból, a földdel tartósan egyesített inverterből, földben futó kábelekből, trafóházból és védelmi berendezésekből álló komplex technológiai berendezés. A megrendelő a napelemes kiserőmű terveit a fővállalkozóval vagy más vállalkozóval külön szerződés alapján készítteti el, a fővállalkozónak a megrendelő tervei szerinti kiserőművet kell létrehoznia.
A fővállalkozó teljesítéséhez több alvállalkozót tervez igénybe venni. Az egyes alvállalkozók teljesítései a napelemes kiserőmű létesítéséhez szükségesek, és mindegyik alvállalkozói teljesítésnek része az építési-szerelési munka is. Ugyanakkor az egyes alvállalkozóknál az alvállalkozó által előállított vagy harmadik személy beszállítótól megvásárolt és a napelemes kiserőműbe beszerelt termék értéke (például a napelemek, a trafó) meghaladja a termék beszereléséhez szükséges építési-szerelési munka, szolgáltatás értékét. Az alvállalkozók által a naperőműbe beszerelt nagyobb értékű berendezések műszakilag mind szükségesek ahhoz, hogy a napelemes kiserőmű villamosenergia-termelésre alkalmas legyen.
A vázolt ügylettel kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel:
1. A fővállalkozó által megvalósítandó napelemes kiserőmű és a tartószerkezeteken elhelyezett napkollektorok ingatlannak minősülnek-e az Áfa-tv. alkalmazásában?
2. A megrendelő és a fővállalkozó közötti ügylet az Áfa-tv. 10. §-ának d) pontja szerinti termékértékesítésnek vagy a 142. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti szolgáltatásnyújtásnak minősül?
3. A fővállalkozó és az építési-szerelési munkát végző alvállalkozók közötti ügyletek minősülhetnek-e az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti építési-szerelési szolgáltatásnak akkor, ha az alvállalkozó által leszállított, beszerelt és üzembe helyezett, a napelemes kiserőmű működése szempontjából elengedhetetlen gépek, műszaki berendezések értéke ténylegesen meghaladja a leszállítással, összeszereléssel és üzembe helyezéssel kapcsolatos építési-szerelési szolgáltatások értékét.
Részlet a válaszából: […] ...képezi-e, a döntő tényező az, hogy az alkotóelem beépítése nélkülözhetetlen vagy szükséges-e ahhoz, hogy az építmény a megfelelő besorolást kapja. Az alkotóelem akkor szükséges az építményhez, ha nélküle az építmény használhatatlanná válna. [Például...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 15.

Szálláshely-szolgáltatás

Kérdés: Költségvetési intézményként az ellátottaink és a dolgozóink, valamint azok hozzátartozói részére idényjelleggel üdülőt üzemeltetünk. Engedélyünk (hatósági igazolvány) a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet alapján került kiadásra. Az üdülő igénybevételének díja önköltségi áron lett meghatározva. Üzemeltetése a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet szerinti szálláshely-szolgáltatás fogalomba nem tartozik, az üdültetés nem üzletszerű gazdasági tevékenység keretében történik, tehát az nem kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás. Véleményünk szerint ezért az Áfa-tv. 3/A. mellékletének II. részében nevesített "Kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás 18%" áfakulcs alá ez a szolgáltatás nem sorolható be. Üdülési díj számlázása során intézményünk 27%-os áfakulccsal számol. Szeretnénk megtudni, hogy a véleményünk helytálló-e?
Részlet a válaszából: […] ...szálláshely-szolgáltatás, az üdülők szálláshely-szolgáltatása, vagy a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosítása. A besorolás szempontjából elsődleges jelentősége van a hasznosítás jellegének. Ezt támasztja alá a Pénzügyminiszté­rium Forgalmi Adók...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 2.

Kis értékű tárgyi eszközök elszámolási szabályai

Kérdés: Kis értékű tárgyi eszköz könyvelési tételeihez kérném segítségüket. Például egy 150 ezer Ft-os mosógép esetében el kell számolni egy összegben az értékcsökkenést is, ez jelen esetben 150 000 Ft, az áfával növelt érték? A kis értékű tárgyi eszköz leltári nyilvántartásával kapcsolatban kérdezném, hogy itt nincs alsó értékhatár, tehát a 800 Ft értékű tűzőgépet is üzembe kell helyezni és leltári nyilvántartásba kell venni, valamint értékcsökkenést számolni utána?
Részlet a válaszából: […] ...költségvetési szerv, hogy egy-egy irodaszer éven túl szolgálja a tevékenységét, de dönthet úgy is, hogy éven belül elhasználódik.Ez a besorolási szabály megegyezik az Szt. szabályaival, nem változott az Áhsz. 2014. január 1-jétől történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 2.

Termékbeszerzés és szolgáltatásnyújtás áfájának elszámolása

Kérdés: Termékbeszerzéshez, illetve szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó le nem vonható áfát hová kell könyvelni, a beszerzési ár részeként az adott termékbeszerzésre, illetve szolgáltatásra, vagy az 56-osok közé, áfára? Hogyan kell ezt kezelni a kötelezettségvállalások nyilvántartásában? Meg kell bontani a kötelezettségvállalást nettó értékre és áfára, vagy csak a bruttó értékkel számolok egy adott, le nem vonható áfás termékbeszerzést, illetve szolgáltatás-igénybevételt?
Részlet a válaszából: […] ...egy összegben kerül rávezetésre az áfa összege. Itt figyelni kell, hogy egy-egy eszközcsoportba csak olyan eszközféleségek kerülhetnek besorolásra, ahol az áfakulcs is azonos.A felhalmozási kiadásoknál a számlában szereplő áfát szintén külön kell választani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 27.
1
2