Vevő-szállító számvitele

Kérdés: 1. 2013. december 31-i dátummal a 44-es főkönyvi számlákra lekönyveltük a 2013. december 31-i teljesítési határidejű szállítói számlákat a 413 tőkeváltozás számlákkal szemben. A nyitást követően a záró egyenlegek a megfelelő 42-es főkönyvi számlákon megjelentek. A 2014. évi számviteli előírásoknak megfelelően ezeknek a szám­lák­nak lekönyveltük a kötelezettségvállalását (pl. gázdíjnál T 05331212 – K 0022), valamint a pénzügyi kifizetés esedékességét (gázdíjnál T 5222 – K 4213131). Az utóbbi lépéssel még egyszer rákerült a 421-es főkönyvi számlára, ahol már a nyitóban úgyis rajta volt. Kifizetéskor T 4212131 – K 33, de ezzel a duplázódás nem szűnik meg.
2. Ugyanez a probléma a követeléseknél is. 2013. december 31-én fennálló követelésünket lekönyveltük a 28-as számlákra a 413 tőkeváltozással szemben. A nyitást követően ezek az egyenlegek megjelentek a megfelelő 35-ös főkönyvi számlákon. A 2014. évi számviteli előírásoknak megfelelően ezeket a bevételeket előírtuk követelésként a költségvetési számvitel szerint [T 09(2) – K0041], illetve a pénzügyi számvitel szerint (T 35 – K 9). Teljesítéskor pedig a költségvetési számvitel szerint [T 005 – K 09(3)], valamint a pénzügyi számvitel szerint (T 33 – K 35). A nyitó egyenleg itt is rajta marad. A 2013-ban előírt kötelezettségek és követelések hogyan tűnnek el a nyitó egyenlegből?
3. Az év végi befejezetlen beruházási állomány 127-ről 15-re került. Ennek értéke tartalmazza az áfát is. 2014-től a bekerülési értéknek nem része az áfa. Az előző évi befejezetlen beruházást milyen értéken kell aktiválni (áfával vagy áfa nélkül)?
4. Ingatlanunkon végzett telekalakítás, telekösszevonás során megváltozik a telek nagysága, ezáltal az értéke is – pénzmozgás nélkül. A változást, a növekedést, illetve a csökkenést hogyan tudjuk lekönyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...miatti duplikációt változatlanul hagyják, és a jogalkotó részéről adott számviteli instrukció birtokában év közben, a 2014. évi beszámoló elkészítését megelőzően kerül majd rendezésre.2. Ugyanez a probléma a követeléseknél is, ott is hasonló okok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 14.

Átszervezés miatti bérfinanszírozás

Kérdés: 2013. február 1. napjával alakult meg a közös önkormányzati hivatalunk két körjegyzőség (B falu és K falu) egybeolvadásával. A közös önkormányzati hivatal költségvetésében az önkormányzatok a finanszírozást 11 hónapra tervezték. A gesztor B falu részére minden önkormányzat a költségvetésnek megfelelően utalta a havi finanszírozást, a megszűnt másik gesztor K falu kivételével. K falu és N falu körjegyzőségének 4 dolgozója is átkerült a közös önkormányzati hivatalhoz. A 4 dolgozó nettó munkabére 513 913 Ft, mely K falu önkormányzatának számlájáról került leutalásra 2013. február 4-én. 2013. március 1-jén K falu önkormányzatának állami támogatásából került levonásra a 4 dolgozó utáni nettósítási különbözet 486 231 Ft összegben. A megalakult B falusi közös önkormányzati hivatalnál 11 havi bér került tervezésre. Mivel a B falusi közös önkormányzati hivatal jogutód, neki kell könyvelni a január havi béreket és járulékokat a könyvelési értesítő alapján mindkét volt körjegyzőség esetében. (Megszűnt költségvetési szerv a megszűnés napját követően gazdasági eseményt a könyveiben nem rögzíthet – hivatkozással a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatójára a közös önkormányzati hivatalokról.) K falu önkormányzatának a finanszírozási terv szerint 2013. február-március hónapokra 1 318 104 Ft-tal kellett hozzájárulni a közöshöz. A költségvetés elfogadását követően 2013. március 19-én K falu önkormányzata B falu önkormányzatának – a társulási megállapodásban foglalt kötelezettségének eleget téve – átutalt 317 960 Ft-ot. (A 2013. február-március hónapra a finanszírozási terv szerint fizetendő 1 318 104 Ft-ot csökkentve a kifizetett 513 913 Ft-tal, 2013. január havi, február hónapban esedékes nettó bér és annak járulékai 486 231 Ft összegével.) A nettó bér és a nettósítási különbözet összegét K falu könyveiben átadott pénzként könyveljük a közös hivatal finanszírozására. K falu önkormányzata B falunak átadta a 2013. január havi könyvelési értesítőt és a nettósági különbözet bizonylatát, hogy a fenti összeget pénzforgalom nélküli bevételként átvett pénzként ismerje el, mint finanszírozást; illetve a közös önkormányzati hivatal könyveiben rögzíteni tudja ki­adásként a bért és járulékait. K falu önkormányzatának álláspontja szerint az egyértelmű jog­utódlás miatt a közös önkormányzati hivatalnál 11 havi bér lett tervezve. K falu önkormányzata a gesztor B falu helyett 2013. február 4-én kifizette a 2013. február havi nettó bért, illetve 2013. március 1-jén az állami támogatásból levonták ennek járulékát – s ezzel, valamint a különbözet 2013. március 19-i átutalásával teljesítette a havi finanszírozási ütemterv szerinti fizetési kötelezettségét, azaz elutasítja B falu önkormányzatának azt az álláspontját, mely szerint 1 000 144 Ft-tal tartozik. A tartozást B falu önkormányzata – élve a társuláshoz kapcsolódó inkasszós jogával – K falu számlájára érvényesíteni kívánja. B falu önkormányzatának véleményére reagálva: ha a körjegyzőségi január havi bért és járulékait a körjegyzőség zárszámadásában kell elszámolni, akkor miért készült 11 havi bér- és járuléktervezéssel a közös hivatali költségvetés? B falu önkormányzata szerint: A jogelőd körjegyzőség költségvetésében szereplő és a jogelőd körjegyzőség január hónapra járó bére és járulékai nem tekinthetők a közös hivatalban finanszírozásnak. A közös hivatal költségvetésében és a társulási megállapodásban rögzítetteknek megfelelően kell a finanszírozást teljesíteni, függetlenül a jogelődnek folyósított támogatástól. A január havi bér és annak járulékai a jogelőd, megszűnt körjegyzőséghez kapcsolódnak; a megszűnt körjegyzőség zárszámadásához kapcsolódóan kell kezelni, és a körjegyzőség intézményfinanszírozásához kell elszámolni, mivel az egy hónapra készült költségvetés tartalmazza. K falu önkormányzata 1 000 144 Ft-tal kevesebb pénzt adott át, mint amit a társulási megállapodás és az elfogadott költségvetés megállapít, s a fenti összeggel tartozik B falu önkormányzatának.
Kérem a fentiek alapján szíves véleményüket, tartozik-e intézményfinanszírozással K falu önkormányzata!
Részlet a válaszából: […] ...fordulónapján fennálló pénzkészlet összegét ki kellett vezetni. Ezáltal K falu önkormányzatának a megszűnés napjára készített beszámolójában a pénz­eszköz soron nulla értéknek kellett szerepelnie.Tehát a megszűnést követő pénzmozgást (akár bevétel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 10.

Európai uniós pályázat számviteli elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk EU-s projektet valósított meg. Hogyan történik a támogatás könyvviteli elszámolása? A projekt keretében létrehozott beruházásnak ötéves fenntartási kötelezettsége van. Önkormányzatunk esetében hogyan kell értelmezni a támogatás tőketartalékba helyezését?
Részlet a válaszából: […] ...támogatási programok átfutó ki­adásai főkönyvi számon. Ha – helytelenül – végleges költség­vetési kiadásként jelenítik meg a beszámolóban, akkor úgy látszik, hogy saját beszerzés, illetve beruházás történt, ami nem igaz, nem valós. A következő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 9.

Raktáron lévő kis értékű tárgyi eszköz

Kérdés: Hogyan történik a raktáron lévő kis értékű tárgyi eszköz adatainak éves beszámoló mérleg­soraiban történő szerepeltetése, a mérleg 12-es sorában szerepeltetése? Hogyan alakulnak a 38-as űrlap sorai, milyen egyezőségnek kell lennie az 5-ös űrlappal és a mérleg befektetett eszközök összesen sorával?
Részlet a válaszából: […] ...eszköz bekerülési értéke a költségvetési szerv döntésétől függően dologi kiadásként egy összegben elszámolható, amit a szöveges beszámolóban rögzíteni kell, továbbá a költségvetési szerv belső szabályzataiban erről rendelkezni kell.A beruházások között...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Negyedéves mérlegjelentés

Kérdés: Mik a negyedéves mérlegjelentés leadásának főbb időpontjai, és mi a negyedéves mérleg­jelentés oszlopainak tartalma?
Részlet a válaszából: […] ...negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően kell az irányító szervhez benyújtani.Az irányító szerv az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 19.

Melegétkezés térítési díja

Kérdés: Hogyan történik a dolgozók által igénybe vett melegétkezés számviteli elszámolása a saját konyhával rendelkező költségvetési szerv esetében, ha a térítési díj alacsonyabb az élelmiszer tényleges bekerülési értékénél, és a különbözet utáni adófizetési kötelezettség a MÁK KIR-rendszerén keresztül teljesül?
Részlet a válaszából: […] ...élelmiszerkészletet alátámasztó analitikával. Az élelmiszer-beszerzés kiadása is és az étkezési hozzájárulás kiadása is megjelenik a beszámoló 03-as és 02-es űrlapján, hiszen mindkettő valós dologi, illetve személyi kiadás, így a készletanalitika és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 9.

Polgármesteri hivatal, illetve önkormányzat adószáma

Kérdés: A helyi önkormányzatok és a polgármesteri hivatalok bankszámlanyitásával kapcsolatban szeretnék kérdezni. A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvény 55. § (6) bekezdésében foglaltak alapján a Magyar Államkincstár hivatalból bejegyezte a helyi önkormányzatokat a törzskönyvi nyilvántartásba, melynek következtében saját törzskönyvi azonosító számot (PIR) kaptak. Ezt követően, aki kért adószámot az önkormányzatnak is, az kapott. A mi településünkön mindazokat az önkormányzati feladatokat, amelyek ellátására a képviselő-testület nem hozott létre külön intézményt, a polgármesteri hivatal látja el, az alapító okiratban foglaltak szerint. Tehát e feladatellátáshoz kapcsolódó minden gazdasági tevékenység/esemény a polgármesteri hivatal költségvetésén belül, a hivatal adószámán történik. Ezért a teljes pénzforgalomra vonatkozóan a NAV felé a bevallásokat a hivatal adószámán teljesítjük. (Természetesen az önállóan működő intézmények, akiknek külön adószámuk van, ők maguk a saját adószámukon teszik ezt.) Pénzforgalmi bankszámla/költségvetési elszámolási számla tulajdonosa az önkormányzat, amelyen a polgármesteri hivatal bonyolítja a gazdálkodását (ehhez a számlához kapcsolódóan kerültek megnyitásra a különböző alszámlák is, például az állami hozzájárulások alszámla). A probléma a közös bankszámlából adódik.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kérte, hogy minden pályázati támogatást nyert önkormányzatnak, akinek még nincs regisztrációs száma, kérnie kell (a mi esetünkben évekkel ezelőtt a polgármesteri hivatal kapott regisztrációs számot, a hivatal törzsszámára, adószámára és az önkormányzat tulajdonában lévő bankszámlaszámra). Most, hogy külön törzsszámot és adószámot kapott az önkormányzat is, ezt bejelentettük az MVH-hoz. Természetesen újabb bankszámlát nem nyithattunk, ugyanazt jelöltük meg, amit a polgármesteri hivatal regisztrációja során annak idején. A regisztrációs számot megkapta az önkormányzat, azonban önkormányzatunkat adategyeztetésre szólította fel az MVH. Megállapította, hogy a polgármesteri hivatal regisztrációs számon és az önkormányzat regisztrációs számon azonos bankszámlaszám szerepel, amely nem felel meg a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28-30. §-aiban foglalt előírásoknak.
Kérem szíves szakmai állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy hogyan oldható meg a fenti probléma! Lehet-e külön bankszámlája az önkormányzatnak és a polgármesteri hivatalnak? Ha igen, hogyan kellene különválasztani azokat az önkormányzati feladatokat, amelyek nem a polgármesteri hivatal gazdálkodási körébe/tevékenységébe, és ezáltal az adószáma alá tartozna? Milyen feladatok lehetnének ezek? Ha külön adószámon bonyolódnának egyes pénzforgalmak – véleményem szerint –, akkor külön gazdálkodó szervezetként kellene működnie az önkormányzatnak is, ami ellentmondana a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. § (2) bekezdés, valamint a 38. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Részlet a válaszából: […] ...azt a korábbi gyakorlatot is, hogy az önkormányzati gazdálkodásvégrehajtó szerve a polgármesteri hivatal, ezért nem kell külön beszámolótkészíteni a hivatalnak és az önkormányzatnak, ezért számvitelileg nem kellkülön gazdálkodó szervezetnek tekinteni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 30.

Hitelképesség megállapítása

Kérdés: A 46/2009. (XII. 30.) PM rendeletben előírtak szerint a K-11-es beszámolótáblázat 25. számú űrlapja "A helyi önkormányzatok adósságot keletkeztető Ötv. 88. § (2) bek. szerinti éves kötelezettségvállalásának (hitelképességének) felső határa" sorai és kitöltési útmutatója véleményem szerint nem teljesen egyértelműen fogalmazza meg a hitelképesség megállapításához szükséges információkat.
Az előző év(ek)ben keletkezett, tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (12-20. sorok) kitöltése során nem értelmezhető a 13. sor adatigénye, mivel a hosszú lejáratú kötelezettségekből a tárgyévet terhelő összeget a rövid lejáratú fizetési kötelezettségként kell minősíteni, bemutatni, elszámolni. Amennyiben a teljes hosszú lejáratú hitel még hátralévő teljes összegét kell bemutatni, akkor a hitel összege teljesen felborítja a számítást, hiszen csak egyévi bevétellel szemben lehetne kimutatni a hátralévő hitelösszeget.
A 14. sorban a tárgyévet megelőző évben felvett rövid lejáratú hitelek adatait kellene kimutatni. Problémát okoz, hogy a számviteli törvény szerint rövid lejáratú kötelezettségnek kell minősíteni – többek között – az egy üzleti (költségvetési) évet meg nem haladó lejáratra kapott kölcsönt, tehát amelyet abban az évben – december 31-e előtt – kell visszafizetni, amelyben a hitel felvételre került. Amennyiben a likvid hitelt nem kell ideszámítani, akkor minden éven belül visszafizetendő hitelt likvid hitelnek lehet minősíteni, és nincs adat ehhez a sorhoz. Az éven túli hitel nem rövid lejáratú hitel! A rulírozó hitel viszont inkább hosszú távú hitelnek nevezhető, hiszen a bank felé a rendelkezésre álló díjat folyamatosan kell fizetni, akár folyósítja a hitelt, akár nem. Amennyiben sor kerül a rulírozó hitel folyósítására, akkor annak a visszafizetése akár több éven keresztül is gördülhet, a folyamatos felvét és visszafizetés miatt. Viszont itt gond, hogy mely összeget kell bemutatni. A rendelkezésre álló hitelkeretet, vagy épp az adott pillanatban (december 31-én?) kimutatott, felhasznált hitelösszeget kell kimutatni?
A 18. sorba csak azokat a garancia- és kezességvállalásból származó fizetési kötelezettségeket kell beírni, amelyek nemcsak mint kötelezettség merültek fel, hanem mint pénzforgalom, biztosan megjelennek a könyvekben. Az egyezőség csak így állhat fel a mérleg hivatkozott sorával. Így viszont a valós, vállalt kötelezettség nincs bemutatva!
A 20. sor szállítói tartozások során is csak a számlával és nemcsak szerződéssel alátámasztott kötelezettséget kell kimutatni, bár a folyamatos szerződések számla nélkül is fizetési kötelezettséget eredményeznek. Ugyanakkor a ki nem fizetett számlák ellenértékének fedezete lehet a pénz (előirányzat)-maradvány is, és nem biztos, hogy azt a tárgyévi saját bevételből kell fedezni.
A táblázat nem tartalmazza teljeskörűen azokat a kifizetési kötelezettségeket, amelyeket a saját bevétel terhére vállalt a költségvetési szerv, csak azokat, amelyeket elvileg a saját bevételéből kellene fizetnie. Így egy saját bevételi forintot többször is elkölthet az önkormányzat, hiszen a táblázat adata – a gazdálkodásra jogosult képviselő-testület felé – azt sugallhatja, hogy hitelképes az önkormányzat.
Részlet a válaszából: […] ...esedékes szállítói tartozás állománya. A szállítókon belül mindennegyedév végén, illetve az éves elemi költségvetési beszámoló elkészítéséhezmeg kell állapítania az ún. nem számlázott szállítói állományt, és ezt különtechnikai számlára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 30.

Pályázati támogatás miatt kapott előirányzat-módosítás elszámolása

Kérdés: Intézményünk központi költségvetési szerv, a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) keretében kedvezményezettként támogatást nyert. A támogatás mértéke a projekt elszámolható költségének 100 százaléka. A számlák támogatási összegének kifizetése az irányító hatóság lebonyolítási számlájáról közvetlenül a szállítók részére történik. A kiadások és bevételek pénzforgalom nélküli tételként az alábbiak: A kiadások elszámolása - közgazdasági osztályozás szerinti kiadások elszámolása T 1-5. Ki ei. telj. számlái – K 499. Pénzforg. nél. B és Ki sajátos elsz. - funkcionális osztályozás szerinti kiadások elszámolása T 662. Struk A tám. Ki – K 1-5. Átvezetési számlák - ha eszközbeszerzés történt, állományba vétele T 1-2. Eszköz állományi számlája – K 4122. Tőkeváltozások (pénzf) kötelezettség kivezetése T 441. Szállítók – K 4122 Tőkeváltozások (pénzf) Az IH/KSZ-től kapott támogatás elszámolása (IHSZ-értesítés alapján) közgazdasági osztályozású bevételek elszámolása T 499. Pénzforg. nél. B és Ki sajátos elsz. – K 46422 Működési célú támogatásértékű bevétel fejezeti kezelésű előirányzatból - K 46522. Felhalm. célú támogatásértékű bevétel fejezeti kezelésű előirányzatból funkcionális osztályozású bevételek elszámolása T 479. Tám. PÁ átvezetési számlája – K992. Alaptev. szakfeladatának bevételei Kérdésünk: A pénzforgalom nélküli bevétel és kiadás elszámolásához kapcsolódik-e előirányzat-módosítás? A könyvelési tételeknek meg kell-e jelenniük a pénzforgalmi jelentésben?
Részlet a válaszából: […] ...(bevételi túlteljesítés)keletkezik. Ez az állapot pedig nem a valós helyzetet tükrözi. A pénzforgalmi jelentés a költségvetési beszámoló részérekészül. A beszámolót a könyvelt tételek támasztják alá. Ennek megfelelően mindaz elszámolt kiadásokat, mind...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 16.

Bruttó elszámolás elvének alkalmazása a követelések és kötelezettségek elszámolásánál

Kérdés: Kérem szíves állásfoglalásukat, hogy az alábbi esetben a követelés és a kötelezettség egymással szemben elszámolható-e! Intézményünk egy kft. részére átutalt egy meghatározott összeget, amely visszaérkezett, mert az időközben felszámolás alá került társaság bankszámlája megszűnt. A kft.-vel szemben azonban a visszaérkezett összegnél jelentősen magasabb összegű (amely kamatot is tartalmaz) – jogalap nélkül fel vett ellátáshoz kapcsolódó – követelésünk van. A hatályos számviteli törvény, továbbá az eszközök és források értékelésének szabályozásáról szóló utasításunk értelmében a bruttó elszámolás elve szerint a bevételek és a kiadások, ill. a követelések és a kötelezettségek egymással szemben nem számolhatók el. Azonban a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 296. §-ának (1) bekezdése a beszámítás feltételeiről rendelkezik oly módon, hogy a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését számíthatja be a jogosulthoz intézett, vagy bírósági eljárás során tett nyilatkozattal. A Cstv. a Ptk. szabályaitól eltérően szabályozza a beszámítás jogintézményét, minthogy az elismert tartozások és követelések tekintetében az adós és hitelezők közötti beszámítást minden korlátozás nélkül lehetővé teszi. A követelésnek egyneműnek sem kell lennie, egyedüli feltétel az elismerés.
Részlet a válaszából: […] ...elszámolás elvét kell figyelembe venni, hanem alkalmazni kell a tartalomelsődlegessége a formával szemben elvet is. Ezen alapelv szerint "Abeszámolóban és az azt alátámasztó könyvvezetés során a gazdasági eseményeket,ügyleteket a tényleges gazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 2.