Előzetesen felszámított adó arányosítása

Kérdés: Költségvetési szervünknél az arányosítás képlete az Áfa-tv. 5. számú mellékletében rögzítetteknek megfelelően:
- a számlálóban: az adóköteles nettó árbevételét (szolgáltatásnyújtás) és
- a nevező: a számlálóban szereplő összege + adólevonásra nem jogosító szolgáltatásnyújtás ellenértéke, és az összes támogatás (intézményfinanszírozás + átvett pénzeszközök + fenntartói támogatások) szerepel.
Állásfoglalásukat kérjük a nevezőben szereplő támogatás összegét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. A költségvetési szerv az átvett pénzeszközhöz kapcsolódó és a támogatótól kapott összegek általánosforgalmiadó-részét kifizeti, a támogatásokkal elszámol. Ezenfelül még az arányszám számításánál a nevezőben is szerepelteti a támogatási összegeket, csökkentve ezzel (az adóköteles bevételhez kapcsolódó) levonható általános forgalmi adó arányszámát. Továbbá a pénzforgalom nélküli intézményfinanszírozás is torzítja az arányszámot, melyhez nem kapcsolódik adóköteles kiadás (bér + munkaadót terhelő járulékok). Ebből adódóan az intézménynél ezek az összegek nem ellenértékhez kapcsolódnak, így a jogszabály által előírtnál magasabb áfaösszeg kerül befizetésre a költségvetésbe.
Részlet a válaszából: […] ...továbbá az ellenértéknek minősülő támogatások is a számláló értékében szerepeltetendők.Idetartoznak az adóköteles bevételek, valamint azok az ellenértékek, amelyek után az adót ugyan nem az adóalany fizeti, de az ügylet nem minősül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Intézményi társulásnál elszámolt állami támogatás

Kérdés: Több önkormányzat a szociális alapellátási és gyermekjóléti szolgálati feladatainak közös megvalósítására Család- és Gyerekjóléti Intézményi Társulást hozott létre. A feladatellátást a társulás intézménye, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat látja el. Mindkét szerv önálló költségvetéssel rendelkezik. Az állami támogatást a székhely önkormányzat kapja meg nettósítva. Ő az éves normatíva 12-ed részét havonta bruttó módon, pénzforgalommal átadja a társulásnak. A társulás a nettósítási különbözetet (Kincstári adatközlője alapján) szintén pénzforgalommal visszautalja az önkormányzatnak. Ez a "pénzjáratás" megengedett? A társulás sem a bruttó, sem a nettósítási különbözettel csökkentett normatívát nem adja tovább pénzforgalmilag az intézményének, amely az általa számlázott működési díj bevételéből fedezi a költségeit. A társulás B16 rovaton veszi be a támogatást, majd K915 rovatot használva utalja vissza a nettósítási különbözetet. Kérem, véleményezzék a szervek gazdaságossági működését, könyveléstechnikai tevékenységét, jogszabályi hivatkozással alátámasztva!
Részlet a válaszából: […] ...bevétel sztornózásával, tehát a B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről rovaton elszámolt bevételek csökkentésével kell lekönyvelni az Áhsz. 40. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint (az önkormányzatnál pedig a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 11.

Városüzemeltetési és város- gondnoksági feladatok ellátására nyújtott önkormányzati támogatás

Kérdés: Az önkormányzat 100%-os nonprofit gazdasági társaságának városüzemeltetési és városgondnoksági feladatok ellátására támogatást nyújt.
Kérdéseink:
1. Ha az önkormányzat konkrétan meghatározza, hogy a támogatást milyen feladatokra és mekkora összegben költheti el a társaság, akkor az így nyújtott támogatás ellenértéknek minősül-e, kell-e általános forgalmi adót fizetni utána?
2. Ha a támogatást az önkormányzat gazdasági társaságának általános jelleggel adja, hogyan tudja az önkormányzat a feladatok ellátására adott támogatás felhasználását előírni és azt ellenőrizni?
Részlet a válaszából: […] ...nettó költséget, beleértve az ésszerű nyereséget is. A kompenzációt úgy kell meghatározni, hogy a közszolgáltatásból származó bevételekkel szemben el kell számolni az összes felmerült közvetett és közvetlen költséget és az ésszerű (adott ágazatra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 11.

Önkormányzati ingatlan felújítása

Kérdés: A 2014. április 29-én megjelent 3686. kérdéshez kapcsolódóan szeretnék kérdezni. A kérdés arra vonatkozott, hogy az intézmény saját költségvetése terhére újítja fel az önkormányzat tulajdonában lévő épületet, és ezt hogyan tudja az önkormányzat mint tulajdonos aktiválni? A válaszadó azt írja, hogy adójogilag és számvitelileg is kezelhetőbb lenne, ha a kivitelező közvetlenül a tulajdonos önkormányzatnak számlázná a felújítást, annak kiadásait az önkormányzatnál terveznék meg. Vegyünk egy konkrét példát. Az önkormányzat tulajdonában van a konyha épülete, amelyben a közétkeztetési feladat ellátása történik. A közétkeztetési feladat ellátására a képviselő-testület az általa alapított intézményt jelölte ki, amely feladat az intézmény alapító okiratában szerepel. Az intézmény költségvetésében kerülnek megtervezésre a konyha üzemeltetésével kapcsolatos bevételek és kiadások, szükség esetén az épület felújításához, korszerűsítéséhez szükséges előirányzat is, amely feladatok ellátásához intézményfinanszírozást kap. Az intézmény áfaalany, nincs önálló gazdasági szervezete, pénzügyi, számviteli feladatait a polgármesteri hivatal látja el. Mivel önálló jogi személy, külön adószáma van, végzett adóköteles tevékenységei miatt az áfakörbe bejelentkezett. Ha az intézmény a konyha épületének felújítását külső vállalkozóval elvégezteti, a felújítással kapcsolatban felmerült kiadások után előzetesen felszámított áfát az intézmény levonhatja. Hogyan alakul az áfa elszámolása az intézmény által történő felújítás esetén, illetve ha az önkormányzat mint tulajdonos újítaná fel az épületet (aki áfakörbe tartozik, azonban nem ő látja el az étkeztetési tevékenységet)?
Részlet a válaszából: […] Önmagában abból a tényből, hogy a közétkeztetést az önkormányzat az intézmény feladatává tette, még nem következik az is, hogy az épület felújítása is az intézmény feladata. Nem elegendő az intézmény alapító okiratából kiindulni. Az önkormányzat vagyonrendeletét is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 15.

Alapítványi iskola konyhájának étkezési szolgáltatása

Kérdés: Alapítvány által működtetett iskola melegítőkonyhával rendelkezik, egy kft.-től vásárolják az ebédet, amiről az iskola áfás számlát kap. Étkeztetésre önkormányzati támogatásban (bizonyos kerületektől a rászoruló gyermekek részére külön helyi rendelet határozata alapján), valamint állami étkezési normatív támogatásban is részesül az iskola. Az étkeztetéssel kapcsolatos áfás bevételek, költségek tételesen elkülönítésre kerülnek, az iskola vállalkozási tevékenységet nem végez. Kérdéseink: A diákok részére az ebéd befizetésekor nyugtát állítanak ki, szükséges lenne-e számla kiállítása? Az iskolának az önkormányzat részére a kapott térítésről kell-e számlát kiállítani, vagy elég a határozat? Ennek a pénzösszegnek, illetve az állami normatívának is van áfatartalma? A fenti esetben milyen módszerrel, milyen mértékben vonható le a beszerzés áfája? Amennyiben a levonható áfa megállapításánál arányosításról van szó, mi számít bele a bevételekbe, és mi kerül pontosan a képletbe? Az étkeztetéshez kapcsolódó további eszközök beszerzésének áfája levonható-e, ha igen, milyen mértékben (edények, poharak, tányérok)?
Részlet a válaszából: […] Az alapítvány által üzemeltett konyhával kapcsolatosvalamennyi kérdés tisztázásakor mindenekelőtt azt szükséges áttekinteni, hogyaz Áfa-tv. 22. § (1) bekezdése alapján adóalapot képező ellenértéknekminősíthető-e az állam, illetve önkormányzat által nyújtott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 20.

Szociális alapon nyújtott étkeztetés

Kérdés: Önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény vagyunk. Tevékenységi körünkbe tartozik tárgyi adómentes tevékenység, illetve adóköteles tevékenység is. 2006. március 1-jétől a városi önkormányzat feladatkörünkbe utalta a városban élő idős betegek szociális étkeztetését. A szociális gondozás, támogatói szolgálat feladatkörét továbbra is a városban működő szociális intézmény látja el. Konyhával nem rendelkezünk, ezért egy másik költségvetési intézménytől vásároljuk az ételt. Nyersanyagköltséget és rezsiköltséget számláznak felénk áfával, továbbá intézményi szinten is felmerülnek költségek. (Gázolaj, benzin, autó-karbantartás stb.) Mi az ellátottak felé állítunk ki 15%-os tartalmú számlát a szociális étkeztetésről. Természetesen az általunk beszedett étkeztetés bevétele nem fedezi a kiadásokat, ezért önkormányzati támogatás is kapcsolódik a feladatellátáshoz. A főkönyvben a tevékenység kiadásait és bevételeit teljes mértékben el tudjuk különíteni. Könyvelőprogramunk lehetőséget nyújt arra, hogy a szociális étkeztetés szakfeladatra csak az ezzel kapcsolatos kiadásokat és bevételeket könyveljük. Az adót milyen mértékben lesz jogunk levonni, kell-e arányosítani? (Ismereteim szerint 2006. január 1-jétől nem kötelező a költségvetési intézményeknek alkalmazni az áfaarányosítás szabályait.) Miután az étel kiszállításához üzemanyagként gázolajat és benzint is vásárolunk, ezek beszerzési áfáját levonhatjuk-e, vagy csak a gázolaj után, hiszen az Áfa-tv. 33. §-a alapján nem vonható le motorbenzin beszerzése utáni áfa?
Részlet a válaszából: […] Mindenekelőtt a szociális étkeztetés adómértékét szükségesvizsgálni a szóban forgó esetben. A szociális étkeztetést önmagában 15%-os adóterheli az Áfa-tv. 1. számú melléklet II. részének 69. sorában foglaltakszerint. Amennyiben azonban a szociális ellátás részeként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 16.

Állami támogatásokból finanszírozott beszerzések áfája

Kérdés: Önállóan gazdálkodó központi költségvetési szervként működő kutatóközpontban az intézményfinanszírozás mellett a bevételek nagy részét pályázati úton elnyert támogatási bevételek jelentik. Az alaptevékenységünk adóköteles tevékenység. Helyesen értelmezzük-e az Áfa-tv. hatályos rendelkezéseit, ha a támogatási szerződések alapján kapott állami támogatásokból finanszírozott beszerzések után az áfa összegét visszaigényeljük?
Részlet a válaszából: […] Az áfa rendszerében az adólevonási jog gyakorlásánaklényeges feltétele, hogy a tevékenység ellenében nyújtott összeg ellenértéknekminősüljön. Így adott esetben azt szükséges vizsgálni, hogy a kutatásitevékenységhez nyújtott összeg az áfa rendszerében ellenértéknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 25.

Étkeztetés támogatásával kapcsolatos arányosítás

Kérdés: Óvodánk konyhát üzemeltet. Havi áfabevallók, illetve -fizetők vagyunk. Az áfa arányosításánál a számlálóban, illetve a nevezőben mi szerepeljen?
Részlet a válaszából: […] ...hányad számításakor a tevékenységszintű arányosítás során a számlálóban a támogatott tevékenységgel kapcsolatos adóköteles bevételek és adóalapot képező támogatások összegét, a nevezőben pedig a számlálóban szereplő adatokon felül az adóalapot nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 12.