21 cikk rendezése:
1. cikk / 21 Tárgyi eszközök bekerülési értéke
Kérdés: Önkormányzati költségvetési szerv az alapfeladata ellátásához (gyermekétkeztetés) szerzett be új asztalokat és székeket. Az idegen vállalkozó által előállított tárgyi eszközök egyenkénti értéke nem éri el a 200 ezer forintot, a számla végösszege meghaladja az 1 millió forintot. A számlán külön feltüntetésre került a beszerzéshez kapcsolódó szállítási költség. A szállítási költség része-e a bekerülési értéknek? Ha igen, milyen szempont szerint kerüljön felosztásra az egyes eszközökre (sima darabszám alapján, vagy az eszközök egyedi értékét figyelembe vevő súlyozással)? Milyen típusú beruházások esetében kell az Áhsz. 16. §-ának (3b) bekezdése szerinti költségeket figyelembe venni a bekerülési érték részeként (pl. szállítási, rakodási stb. költségek)? Kérhetnénk erre konkrét példá(ka)t?
2. cikk / 21 Hitelezői igénybejelentés nyilvántartása
Kérdés: Intézményünk (költségvetési szerv) számlavezetője a jelenleg végelszámolás alatt álló Sberbank volt. Sajnos minket nem érint az OBA-kártalanítás, ezért a végelszámoló felé benyújtottuk a hitelezői igénybejelentésünket. Miként kell nyilvántartani és lekönyvelni a bankban zárolt összeget?
3. cikk / 21 Vásárolt, majd lebontott épület
Kérdés: Önkormányzatunk megvásárolt egy régi iskolaépületet, mely lebontásra került. A helyére park, játszótér épül. A lebontott épület bontási költségét hogyan számoljuk el? Dologi kiadásként könyveljük le, vagy esetleg a parképítés bekerülési értékébe beleszámíthatjuk?
4. cikk / 21 Közhatalmi bevételek
Kérdés: Hogyan kell eljárnunk abban az esetben, ha a közhatalmi bevételek között vannak olyan tételek, amelyek nem minket illetnek meg teljes egészében, egy része más szervezet részére beszedett közhatalmi bevétel? Hogyan történik a számviteli elszámolása?
5. cikk / 21 Járda aszfaltozása és futóút murvázásának számviteli elszámolása
Kérdés: Önkormányzatunk a település parkjában a járda ismételt aszfaltozását végeztette el a nyáron (az előző járda a téli hidegben feltöredezett), és a mellette lévő futóutat murvával szóratta fel végig, mivel már sok helyen elfogyott a murva, veszélyeztetve ezzel a futók testi épségét. Hogyan kell elszámolnunk ezeket az idegen kivitelezővel elvégzett munkálatokat? Könyvelhetjük mindkettőt felújításnak?
6. cikk / 21 Márványtábla számvitele
Kérdés: Műemlék jellegű épületre készített és elhelyezett emlék márványtábla könyvviteli elszámolása hogyan történjen?
7. cikk / 21 Szakmai anyag vagy üzemeltetési anyag beszerzése
Kérdés: Mindig nehézséget okoz számunkra annak eldöntése, hogy a beszerzett anyagokat a K311 vagy a K312 rovatra számoljuk-e el. Milyen szempontok szerint tudjuk besorolni egyik vagy másik rovatba? A K311 rovaton a jogszabály által felsorolt anyagokon túl mik számolhatók el, illetve a K312 rovaton történő elszámolásnál vannak-e a meghatározásra szempontok? A beszerzésnek milyen számviteli elszámolási lépései vannak?
8. cikk / 21 Leltári többlet
Kérdés: Önkormányzatunkhoz tartozó művelődési házunkban év elején leltároztunk, és a leltározáskor derült ki, hogy a leltárban valamilyen téves nyilvántartás miatt nem szerepelt egy szakkörökön használt, nagy méretű szövőszék, amit pár évvel ezelőtt vásároltunk. Így nincs leltárba véve. Hogyan szerepeltessük a könyveinkben, hogyan könyveljük le, és milyen értéken mutassuk ki?
9. cikk / 21 Térítés nélküli átadás/átvétel
Kérdés: Hogyan történik az önkormányzati alrendszerben a költségvetési szervek között az eszközök térítésmentes átadása? Milyen szabályokat szükséges figyelembe vennünk?
10. cikk / 21 Működési támogatás elszámolása
Kérdés: Cégünk működési támogatást kapott 2018. decemberben, de csak 2019 első negyedévében fogja felhasználni. Passzív időbeni elhatárolásra könyveljük, de 2019-ben hogyan vezetjük össze a tárgyi eszközökkel a könyvelésben?