Sorsjegy-értékesítés

Kérdés: Önkormányzatunk postát üzemeltet. A Szerencsejáték Zrt.-vel szerződést kötöttünk sorsjegy-értékesítés kapcsán. A Szerencsejáték Zrt. óvadéki számla nyitását tette kötelezővé, mely ügynöki számla, nem pénzforgalmi, és korlátozott rendeltetésű. Az óvadéki számlára egy előírt összegű óvadékot kell befizetni, valamint felhatalmazást kell adni csoportos beszedési megbízásra. Az óvadék átvezetésének könyvelésében (mind kiadásként, mind bevételként), valamint az utána lévő sorsjegy-értékesítés során keletkező bevétel és a Szerencsejáték Zrt. által inkasszált vagy csoportos beszedéssel teljesített kiadás könyvelési tételeiben szeretnék segítséget kérni. Elegendő a fent leírt tranzakciók végrehajtásához egy óvadéki számla, vagy szükséges pénzforgalmi számlát is nyitni? Kötelező POS-terminált üzemeltetni a sorsjegy-értékesítéshez? Amennyiben igen, ez a POS-terminál hozzárendelhető az óvadéki számlához? A Szerencsejáték Zrt. külön kérése, hogy az óvadéki számlára utaljunk 5000–10.000 forintot, ami fedezheti az esetlegesen felmerülő többletköltségeket. Jeleztem, hogy számla, bizonylat hiányában ennek nem tudunk eleget tenni, ám erre azt mondták, hogy ebben az esetben megbontják az óvadék összegét, és azt kötbér terheli. Ezt hogyan tudnám szabályosan elkerülni?
Részlet a válaszából: […] ...óvadékot az Áhsz. 48. §-a (8) bekezdésének i) pontja alapján a követelés jellegű sajátos elszámolások között kell elszámolni a 3659. Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok főkönyvi számlán. Az óvadék utalásakor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. november 25.

Hamis bankjegy elszámolása

Kérdés: Szociális intézményünknél az idősek a házi segítségnyújtás díját készpénzben fizetik be a pénztárunkba, melyet a pénztáros meghatározott időszakonként fizet be a bankszámlára. Az egyik ilyen rendszeres befizetés során a bank egy darab hamis 20 ezer forintos bankjegyet fedezett fel, melyről a bank által készített jegyzőkönyv rendelkezésünkre áll. Könyveléstechnikailag hogyan kell helyesen eljárnunk, mivel így 20 ezer forinttal kevesebb a bevétel, mint az ezzel szemben kiállított számlák értéke? Kell-e jegyzőkönyvet felvennünk az esetről, vagy lehet a könyvelés dokumentuma a banki jegyzőkönyv?
Részlet a válaszából: […] ...Javasoljuk, hogy a bank által készített jegyzőkönyv alapján az intézmény vegyen fel egy jegyzőkönyvet, és az legyen az elszámolás bizonylata.(Kéziratzárás: 2025. 10....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. november 4.

Önkormányzati uszodai bevétel elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk saját fenntartású nyitott uszodát üzemeltet a nyári időszakban. Az uszodába történő belépőjegy vásárlása az uszoda helyszínén történik, ahol pénztárgépet üzemeltet az önkormányzat. A kialakult gyakorlat és a belső szabályzat szerint az adott napon beszedett bevételt az uszoda pénztárosa másnap csekken befizeti az intézmény számlájára, mely 2-3 nap múlva jelenik meg a bankszámlakivonaton. A gazdasági esemény könyvelési tétele jelenleg:
T B402 – K 321 A bevétel intézményi pénztárba történő bevételezése
T 321 – K 363
T 363 – K 331 A bankszámlán történő jóváírás
Helyes-e a bevált gyakorlat és annak könyvelése, vagy célszerűbb lenne, ha az uszodában beszedett bevétel másnap az intézményi pénztárba kerülne bevételezésre (a pénztárgép nyugták alapján), és így a könyvelési tétele a T B402 – K 321 lenne?
Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 52. §-a alapján a költségvetési és a pénzügyi számvitelben a bizonylati elvre, bizonylati fegyelemre és a számviteli bizonylatokra az Szt. 165. §-ának (1), (2) és (4) bekezdéseit, 166–169. §-ait kell alkalmazni, vagyis minden gazdasági eseményről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 2.

Civil szervezet támogatása

Kérdés: Civil szervezeteket támogat önkormányzatunk. Az elszámolásban elfogadható-e olyan eurós bizonylat, mely csak nyugta, nem számla, nem tartalmazza a támogatott civil szervezet nevét? Le kell ezt szabályozni valahol, amennyiben elfogadjuk? A civil szervezet nem áfa-visszaigénylő.
Részlet a válaszából: […] ...ilyennek minősíthető irat) – függetlenül annak nyomdai vagy egyéb előállítási módjától –, amely a gazdasági esemény számviteli elszámolását (nyilvántartását) támasztja alá. A (2) bekezdés szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. június 3.

Kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére feljogosított személyek

Kérdés: Az Ávr. 55. §-ának (3) bekezdése határozza meg a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére feljogosított személyek körét, miszerint a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie. A pénzügyi-számviteli képesítés fogalma nem kerül egyértelmű meghatározásra, ezért a kérdésünk az lenne, hogy intézményünk dolgozói az alábbi végzettséggel megfelelnek-e a törvény által előírt pénzügyi-számviteli képesítési követelménynek:
– középfokú iskolai végzettség + 5234401 azonosító számú pénzügyi-számviteli ügyintézői szakképesítés (végzettség megszerzésének éve: 2014);
– középfokú iskolai végzettség + 5434401 azonosító számú pénzügyi-számviteli ügyintézői szakképesítés (végzettség megszerzésének éve: 2024)?
Részlet a válaszából: […] ...stb. A könyvvezetési és beszámolókészítési feladatok között felsorolta a különböző gazdasági események könyvelését, az elszámolásokat, a nyilvántartások vezetését, a kalkulációkészítést, a zárlati munkálatok elvégzését, a mérleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. március 25.

Behajthatatlan elszámolásra adott előleg

Kérdés: Nemzetiségi önkormányzat elnöke jelentős összeget vett fel az önkormányzat pénztárából elszámolásra. Az összeg egy rendezvény készpénzes kiadásait finanszírozta volna. A felvett készpénzt még aznap elhagyta, melyet a rendőrségre is bejelentett. Az elszámolásra kiadott pénz elszámolási határideje 30 nap, de az utolsó napon sincs meg az összeg, a rendezvény sem kerül így megrendezésre. Mi a teendő ebben az esetben? Az előleget vissza kell venni, jegyzőkönyvezni a hiányt, és egyéb kiadásra könyvelni? A rendőrségi feljelentést természetesen a jegyzőkönyv felvételét követően megtettük hűtlen kezelés miatt. A felvett és elvesztett összeg működési támogatásból származik. A működési támogatással hogyan számol el az önkormányzat?
Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 15. melléklete alapján a K355. Egyéb dologi kiadások rovaton kell elszámolni a behajthatatlan adott előlegeket. Így a vásárlásra kiadott előleget, amellyel nem tud elszámolni az önkormányzat elnöke, ezen a rovaton javasoljuk elszámolni anélkül, hogy a pénztárba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. november 5.

Intézményi gyermekétkeztetés

Kérdés: A helyi önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz (100%/50%). Tehát a hatályos éves költségvetési törvény természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést biztosít kérelemre intézményi étkeztetés, valamint szünidei gyermekétkeztetés keretében. Egy helyi önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján saját költségvetési forrása terhére további támogatást kíván biztosítani azon gyermekek, tanulók – illetve szüleik – részére, akik a fentieken felül térítési díj fizetésére kötelezettek, ugyanis az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja vagy a 8.1. pontja alapján egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak így nem merül fel. Az intézményi gyermekétkeztetést az önkormányzat intézményének konyhája biztosítja, és szedi be a térítési díjakat, az intézmény alapító okirata szerint vállalkozási tevékenységet nem végez, valamint az önkormányzat és intézménye is alanya az áfának.
1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak nélkül közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az adó- és járulékköteles juttatásnak minősül-e?
2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján biztosítja a támogatást a térítésidíj-fizetésre kötelezett gyermekek részére (szülői kérelem alapján, határozatban foglalt eljárásrenddel), helyes-e az az eljárás, hogy az intézmény havonta, a tárgyhót követően számlát (nettó térítési díj+27% áfa) állít ki a tényleges étkezésiadag-számokról a támogató önkormányzat részére (részletes gyermekenkénti étkezési nyilvántartással alátámasztva)?
3. Ebben az esetben az intézmény a teljes beszerzési áfát levonhatja-e, egyrészt azért, mert másik településen élő szülők részére áfásan számláz, másrészt azért, mert áfásan számlázza a támogatni kívánt szülők által meg nem fizetett részt az önkormányzatnak, azaz az élelmezés beszerzési kiadásainak áfája teljes egészében levonható-e az Áfa-tv. 120. §-a alapján?
4. Helyes-e, hogy az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult (nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat), azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben?
5. Helyes-e az, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción és K355 Egyéb dologi kiadások K332. Vásárolt élelmezés és K351 Működési célú áfa rovaton számolják el, adómentes természetbeni juttatásként?
6. Helyes-e az, hogy az intézménynél a bevételt 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon számolják el?
7. Felmerül a kérdés, hogy a felvázolt támogatási eljárásrend az intézmény alaptevékenysége keretében végzett tevékenységnek minősül-e, tehát amennyiben az önkormányzat szociális rendeletében jóváhagyott térítési díjat számlázza csak tovább a szülő helyett az önkormányzatnak?
8. A felvázolt önkormányzati támogatási eljárásrendnek van-e hatása a költségvetési törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetéshez igényelt normatív támogatás elszámolására?
Részlet a válaszából: […] 1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak szerint közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az nem minősül adó- és járulékköteles juttatásnak.2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Működési célú támogatás elszámolása

Kérdés: Az önkormányzat közvetlen az Uniótól, illetve társintézménytől kap működési célú támogatást. A 38/2013. Korm. rend. H) 1. c) pontja alapján a támogatási szerződés szerinti teljes támogatást előírjuk követelésként (T09652 – K0041) a szerződés kelte szerinti MNB-árfolyamon. A támogatás jóváírásakor a T33 – K36791-et könyveljük a beérkezéskori MNB-árfolyamon. A tárgyévi teljesült kiadással megegyező rész kerül előírásra a tárgyévi bevételre B65 rovatra, illetve levételre a 36791-ről.
1. Szükséges-e előírni a szerződés szerinti teljes összeget követelésként?
2. A tárgyévben nem teljesült bevétel részét szükséges-e elhatárolni?
3. Kell-e értékelni a követelésként felvitt összeget?
4. Fenti kérdésekkel kapcsolatban milyen könyvelési lépések szükségesek?
Részlet a válaszából: […] ...a valutapénztárban lévő valutakészlet, a devizaszámlán lévő deviza, a követelések és kötelezettségek, a követelés jellegű sajátos elszámolások, a kötelezettség jellegű sajátos elszámolások, az egyéb sajátos elszámolások, valamint az időbeli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 14.

Kis értékű beszerzések elszámolása

Kérdés: Egy munkatárs a polgármesteri hivatal részére vásárol, de saját bankkártyájával egyenlíti ki a vételárat. A hivatal nevére szóló egyszerűsített számla alapján a pénztárból a munkatárs részére a vételárat kifizetik. Szabályos ez a gyakorlat?
Részlet a válaszából: […] ...belső szabályzatban ennél alacsonyabb összeg is meghatározható.Szintén belső szabályzatban kell előírni az utólagos elszámolásra felvett előleg felvételének és elszámolásának szabályait, továbbá azt, hogy a kis értékű beszerzéseket milyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Utólagos elszámolásra kiadott előleg

Kérdés: Önkormányzatunknál a polgármester elszámolási kötelezettséggel vásárlási előleget vesz fel, mely előleggel 30 napon belül elszámol. Az előleg terhére történő kiadásokhoz tartozó számlákhoz hogyan állítjuk ki a kiadási pénztárbizonylatot? Ki az ügyfél, ki a pénz átvevője, és jelen esetben ki utalványoz (a polgármesteri vásárlás esetén)?
Részlet a válaszából: […] ...utólagos elszámolásra kiadott előleg elszámolásának rendjét és a házipénztár működését, bizonylatait pénzkezelési szabályzatban kell rögzíteni.Az utólagos elszámolásra kiadott előlegek elszámolásánál az alábbi szabályokat, illetve szempontokat kell betartani:–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 5.
1
2
3
13