Sportcsarnok-beruházás

Kérdés: Egy önkormányzat mint eladó adásvételi szerződést kötött a városi kézilabdaklubbal mint vevővel, amelynek alapján a vevő 1/1 arányban megvásárolta az eladó kizárólagos tulajdonát képező, kivett sporttelep megnevezésű, 21 032 m2 alapterületű ingatlant, amelyen néhány kisebb építmény (öltöző, tekepálya) található. Az eladó feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adta ahhoz, hogy a földhivatal a vevő 1/1 arányú tulajdonjogát adásvétel jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezze. Egyúttal az eladó a vevőt birtokba bocsátja, aki a szerződés aláírása napjától viseli a kárveszélyt, és jogosult az ingatlan hasznait szedni. A vevő az ingatlan tulajdonjogát arra tekintettel szerezte meg, hogy annak területén egy legalább 2000 m2 alapterületű multifunkciós sportcsarnokot létesít. A vevő kötelezettséget vállalt továbbá arra, hogy a sportcsarnok használatbavételétől számított 20 éven keresztül a városi diáksportszervezetek és a városi oktatási intézmények számára ingyenes használatot biztosít akként, hogy a használatra jogosultak hetente 13 órát diák­sport keretében, 10 órát iskolai testnevelés keretében vehetik igénybe a sportcsarnok bármely funkcióját. A használatra különmegállapodást kell kötni, melynek óradíja 7500 Ft + áfa. A vevő kötelezettséget vállalt arra is, hogy a sportcsarnok használatbavételétől számított 20 éven keresztül ingyenesen évente 3 napot biztosít az eladó számára városi rendezvények megtartására. A gazdasági esemény során tényleges pénzmozgás nem történik, az eladási ár ellentételezése a majdan megépülő sportcsarnoknak a vevő "ingyenes" rendelkezésre bocsátása, esetenként óránként 7500 Ft + áfa használati díjért, illetve ingyenes városi rendezvények 20 éven keresztül. Ilyen esetben csereügyletről beszélhetünk? Hogyan minősülnek a felek által teljesített ügyletek?
Az adóalap meghatározása
Részlet a válaszából: […] ...ha a felek részletfizetésben vagy határozott időre szólóelszámolásban állapodtak meg, teljesítés az ellenérték megtérítésének esedékessége,amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik.Amennyiben az adott esetben a felek határozott időre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Szemétszállítás

Kérdés: A polgármesteri hivatal szedi be a lakosságtól a szemétszállítási díjat, amit kiszámlázunk áfásan. A szemétszállítást ugyanakkor egy külső cég, egy kft. végzi. A kft. a testületi jóváhagyás után, szerződés alapján, az elvégzett szolgáltatást az önkormányzatnak leszámlázza. Mivel a méltányosságok a költségvetési rendeletben szerepelnek, és a hetven éven felülieknek ingyenes a kuka ürítése, így az önkormányzat fizeti meg a kft.-nek. A bejövő számlánk áfásan 8 millió, a kimenő számlánk 6 millió. Az áfát a bejövő számlák után visszaigényelhetjük? A kimenő számlák után az áfát befizetjük. Az önkormányzat adóalany.
Részlet a válaszából: […] ...befolyással bírnak a ki nem fizetett beszerzések. Az Áfa-tv.rögzíti, hogy a visszaigényelhető adó összegét csökkenteni kell azesedékességig maradéktalanul meg nem fizetett beszerzésekre jutó áfaösszegével, amelyet az adóalany a soron következő időszak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 23.

Teljesítés időpontja folyamatos jogviszony esetén

Kérdés: Kérem, segítsenek az Áfa-tv. 58. §-ának értelmezésében! Önkormányzatunk iskolabuszjáratot üzemeltet. A szolgáltatást nyújtó céggel 2006. május 1-jétől határozatlan tartamú időre szóló szerződésben állapodtunk meg. A szállítást a cég hétfőtől péntekig munkanapokon végzi. A számla kiegyenlítése a hónapot követő 20-a. Kérdésem a teljesítési időre vonatkozik. Az áfabevallásban a tényleges teljesítés hónapjában, vagy a pénzügyi teljesítés hónapjában kell szerepeltetni a fizetendő adót?
Részlet a válaszából: […] ...meg. A leírtakból feltételezhetően a határozatlanidőszakra megkötött szerződésben előre megállapították a felek a havi díjat,melynek esedékessége a tárgyhónapot követő hó 20. napja. Ez esetben az adófizetésikötelezettség keletkezésének időpontja az 58. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 20.

Telefonköltség áfája 2006. szeptember 1-jétől

Kérdés: 2006 szeptemberétől a telefonköltség áfájának 70 százaléka levonható. Mikortól lehet alkalmazni az új szabályt?
Részlet a válaszából: […] ...minősül. A közüzemi szolgáltatás teljesítési időpontja azÁfa-tv. 16. § (6) bekezdése értelmében az egyes részkifizetések esedékességéneknapja.Előfordulhatolyan eset is, amikor ugyanazon a számlán egyszerre szerepel több tétel: egyaugusztusi és egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. október 17.

Vízdíj áfája

Kérdés: Vízdíjat óraleolvasás alapján számlázó adóalany 2002. 01. 01-jétől 2006. 09. 10-éig terjedő időtartamra utólag számláz, mert az üdülő vízórájához nem lehetett bejutni. Jogszerű-e a teljes összeget 12%-os áfa felszámításával számlázni?
Részlet a válaszából: […] ...termékértékesítésnél ésszolgáltatásnyújtásnál az Áfa-tv. 16. § (6) bekezdése szerint azadókötelezettség a részkifizetés esedékességének időpontjában keletkezik. Ezazt jelenti, hogy folyamatosan teljesített szolgáltatás utáni adókötelezettség-...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 26.

Bérbe adott területen végzett beruházás áfája

Kérdés: Önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkező költségvetési intézmény vagyunk. Bérleti szerződést kötöttünk egy gazdálkodó szervezettel. A bérleti szerződés értelmében a gazdálkodó szervezet 20 éves időtartamra bérel az intézményünktől egy, a kezelésünkben és üzemeltetésünkben lévő sportlétesítmény területéből egy meghatározott területet és ingatlant. A sportlétesítmény az önkormányzat tulajdonában van. A bérelt beépítetlen területen a bérlő beruházást, sportlétesítményt, parkolót épít, a meglévő, kezelésünkben lévő ingatlanon felújítást és bővítést végez. A területhasználatért a tulajdonos döntése alapján 20 évre a bérleti díj megegyezik a meglévő épületen végzett felújítás, valamint a parkolókiépítés kivitelezési költségével. Így a szerződés szerint bérleti díj fizetésére nem kerül sor. A beruházással megvalósított sportlétesítmény és parkoló, valamint a meglévő épület bővítésével kialakított felépítmény a bérlő tulajdonában marad. A beruházás és felújítás kivitelezési költségeiről a bérlő az üzembe helyezés után tájékoztatja intézményünket. A tájékoztatás alapján az egy évre eső bérleti díjat intézményünk kiszámlázza a bérlő részére, melyből a bérleti szerződés alapján a bérlő csak az áfa összegét köteles megfizetni. Helyes-e, ha az intézményünk áfabefizetési kötelezettsége intézményünk áfaelszámolási időszakának utolsó napja (minden év december 31. napja, havi bevalló az intézmény)? A bérleti szerződésben elszámolási időszakot nem állapítottunk meg. Mit kell tenni, ha 2005. évben nem fejeződött be a beruházás, akkor az áfa befizetése, bevallása mikor esedékes? Helyes-e, ha az alábbiak szerint számlázunk: SZJ: 62.62.10 Sportlétesítmény bérbeadása rendeltetésszerű használatra 15 százalék áfa (intézményünk 2005. 01. 01. napjától az ingatlan-bérbeadás tekintetében az általános szabályok szerinti adózást választotta). Helyes-e, ha a számlán az adóalapot és az áfát is feltüntetjük, illetve ha ez így jó, a kibocsátott számla alapján helyes-e, ha csak az áfát fizeti meg a bérlő [Áfa-tv. 43. § (4) bekezdés rendelkezései vonatkoznak erre az esetre]?
Részlet a válaszából: […] ...szerint kell meghatározni. Vagyis az adófizetésikötelezettség keletkezésének időpontja a kérdező esetében az egyesrészkifizetések esedékességének napja. Amennyiben erről a szerződésbenkifejezetten nem rendelkeztek, de megállapodásuk szerint mégis évente...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 4.

A 2006-os évre vonatkozó áfaszabályokról

Kérdés: Az adótörvények 2006. évi módosítása és a 25 százalékos adókulcs 20 százalékra történő csökkentése sok kérdést vetett fel, melyeket az átmeneti rendelkezések alapján nem tudtunk megnyugtatóan értelmezni. Amennyiben lehetséges, szeretnénk, ha részletesebb tájékoztatást kaphatnánk ezzel kapcsolatban.
Részlet a válaszából: […] ...és szolgáltatásnyújtásnál az Áfa-tv. 16. § (6) bekezdéseszerint az adókötelezettség a részkifizetés esedékességének időpontjábankeletkezik. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan teljesített szolgáltatás utániadókötelezettség –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 31.

Néhány fontos teendő az áfakulcscsökkenéssel kapcsolatban

Kérdés: A 25 százalékról 20 százalékra történő áfakulcsváltozással kapcsolatos teendőkről érdeklődnénk, mert van néhány áthúzódó tételünk, amit még nem számláztunk, és szeretnénk helyesen eljárni.
Részlet a válaszából: […] ...időszaki elszámolása,folyamatos készletfeltöltés időszaki elszámolása stb.)Közüzemi szolgáltatásoknál azadókötelezettség a fizetés esedékességének az időpontjában keletkezik(függetlenül attól, hogy fizettek-e akkor vagy sem). Ha az elszámolt időszak2005-ben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 31.