Készlet és tárgyi eszköz beszerzési értékének megállapítása

Kérdés:

A készlet- és a tárgyieszköz-beszerzési érték számításához és a számlák könyveléséhez szeretnénk állásfoglalást kérni, mivel az Szt. és az Áht. a bekerülési érték számításánál, illetve azok nyilvántartásánál véleményünk szerint nem fogalmaz teljesen következetesen. Az Áhsz. kormányrendelet a beruházásként elszámolt költségek körét az alábbiakban határozza meg: "A vásárolt, más által korábban már előállított termékek bekerülési értéke a piaci, forgalmi értéket leginkább tükröző nettó vételár, mivel az előállítás költségét (anyagok, munka stb. értéke) az előállító már elszámolta, a beszerzéshez kapcsolódó egyéb jogcímeken elszámolt kifizetések (szállítás, szerelés, biztosítás, hitelkamat, hatósági engedélyek stb.) pedig torzítanák ezt az értéket. Így a szállítási, kezelési stb. járulékos tételek nem részei a bekerülési értéknek, amennyiben azok nem részei a vételárnak. Ingatlanvásárlás esetén szintén elmondható, hogy a vételárként kifizetett összeget kell bekerülési értéknek tekinteni, a járulékos költségeket, díjakat nem lehet figyelembe venni."
Az Áhsz. 16. §-ának (7) bekezdése a vásárolt anyagok bekerülési értékére vonatkozóan az alábbiakat fogalmazza meg: "A vásárolt anyagok bekerülési értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése, K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk bekerülési értéke a K313. Árubeszerzés rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételár." Az Áhsz. 1. § (1) bekezdés 7. pont: "vételár, eladási ár: a termékek, szolgáltatások beszerzése, értékesítése után fizetett, kapott, felárral növelt, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenérték, hitelviszonyt megtestesítő kamatozó értékpapír esetén ide nem értve az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti vételárban lévő felhalmozott kamatot".
Az Szt. a bekerülési érték számításánál figyelembe vehető költségek körét az alábbiakban határozza meg: 62. § (2) bekezdés: Vásárolt készleteknél (anyag, áru) bekerülési érték a 47–50. § szerinti tételek vagy a beszerzési értékek alapján számított átlagos (súlyozott) beszerzési ár, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott bekerülési érték; saját termelésű készleteknél (befejezetlen termelés, félkész és késztermék, állatok) előállítási érték az 51. § szerinti közvetlen önköltség, vagy az átlagos (súlyozott) közvetlen önköltség, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott közvetlen önköltség. A közvetlen önköltség utókalkulációval meghatározott vagy norma szerinti közvetlen önköltség lehet. A befejezetlen termelés norma szerinti közvetlen önköltsége a félkész termék, a késztermék norma szerinti közvetlen önköltségéből a készültségi fok alapján arányosítással is meghatározható.
Az Szt. 47. § (1) bekezdés: Az eszköz bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A bekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételárat, továbbá az eszköz beszerzésével, üzembe helyezésével, raktárba történt beszállításával kapcsolatban felmerült szállítási és rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési, közvetítői tevékenység ellenértékét, díjait (ezen tevékenységeknek saját vállalkozásban történt végzése esetén az 51. § szerinti közvetlen önköltség aktivált értékét), a bizományi díjat, a beszerzéshez kapcsolódó adókat és adójellegű tételeket, a vámterheket foglalja magában.
(2) A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi – az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően – az eszköz beszerzéséhez szorosan kapcsolódó
c) a jogszabályon alapuló hatósági igazgatási, szolgáltatási díj.
Az Szt. alapján a vásárolt anyagok tekintetében a közbeszerzés költségének a bekerülési ár részének kell lennie, azonban az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 7. pontja ezt már nem részletezi, illetve nem utal az Szt.-re sem. A fenti jogszabályi hivatkozások alapján szeretném az állásfoglalásukat kérni arra vonatkozóan, hogy a készlet- és tárgyieszköz-beszerzések esetén a számlán szereplő szállítási költség és közbeszerzési díj (KEF-es szerződések után a szállítónak fizetendő 1%) a beszerzési érték részének tekinthető-e? Ezen költségeket a beszerzési árra történő szétosztással a K311 – K312 – K64 rovatokon szükséges nyilvántartani a készlet/eszköz értékének megemelésével, vagy a K337 (szállítási díj) és K355 (közbeszerzési díj) rovatokon a beszerzési ártól elkülönítve?

Részlet a válaszából: […] ...amelyeket az Áhsz. is előír.Az Áhsz. a bekerülési érték részét képező tételeket szűkebben határozza meg, mint az Szt., és vásárolt eszközök esetében az Áhsz. 16. §-ának (3) bekezdése alapján, a vásárolt anyagoknál pedig a 16. § (7) bekezdése alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések

Kérdés: Az önkormányzati alrendszerben szabályozza-e jogszabály a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzéseknél azt, hogy mekkora összeg felett kell három ajánlatot bekérni? Vagy ezt belső szabályzatban elég rögzíteni, hogy például nettó 3 millió forint esetén kell három ajánlatot kérni?
Részlet a válaszából: […] ...során be kell tartani a költségvetési gazdálkodás államháztartási törvényben és Ávr.-ben rögzített alapelveit, amelyek szerint a pénzeszközöket, előirányzatokat takarékosan, szabályszerűen, eredményesen kell felhasználni. A követelmények betartásához tartozik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Követelés fejében átvett eszköz

Kérdés: Az önkormányzat vásárolt követelése a felszámolási eljárásban egy ingatlan átvételével lett kiegyenlítve. Milyen értéken kell az ingatlant az önkormányzatnak lekönyvelnie?
Részlet a válaszából: […] ...fejében átvett ingatlan számviteli elszámolását a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet 1. melléklet III. Immateriális javakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatos egyéb elszámolások Fejezet, Növekedések rész, M) Követelés fejében átvett immateriális javak, tárgyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 9.

Ingyenes földhasználati jog alapítása

Kérdés: Önkormányzatunk ingyenes földhasználati jog alapítására kötött szerződést egy másik önkormányzattal. A szerződés arra irányul, hogy önkormányzatunk a másik önkormányzat tulajdonában levő földterületen (külterületi telek, önálló helyrajzi számmal) ingyenes földhasználatot kap, amelyre egy felépítményt épít, ami önkormányzatunk tulajdona lesz. Az ingyenes földhasználati jogot önkormányzatunk vagyonában milyen jogcímen és milyen értékben vegyük nyilvántartásba?
Részlet a válaszából: […] ...jogok.A másik önkormányzattól kapott földhasználati jogot az Áhsz. 11. §-a szerint a mérlegben a nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök között, ezen belül az immateriális javak, vagyoni értékű jogok között kell kimutatni. A vagyoni értékű jogoknál...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 24.

Zöldmunka

Kérdés: Intézményünk adásvételi szerződést kötött ingatlan (földterület) vásárlására. A földterületet bevetett állapotban vettük (a 2018. évi termés már bennünket illet meg), és a szerződés magában foglalta a zöldmunkák értékét is külön kiemelve. Ennek értékét is a K62-re kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...a károkozók elleni védekezés, az ápolás, a pótlás egyaránt beruházás lesz, amely beruházást a termőre forduláskor kell a tárgyi eszközök, azon belül is az ingatlanok között előállítási költségen aktiválni.Az Szt. 14. §-ának (5) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 29.

Munkaruha-juttatás

Kérdés: A Gyermekjóléti Központ munkaruha címén évi 10 000 Ft-ot térít meg az egyes munkavállalói részére, függetlenül attól, hogy mennyi a munkaruha beszerzési értéke. A munkaruhát a munkavállaló vásárolja meg, amelyről az intézmény nevére kiállított számlát kér, és amely alapján történik a költségtérítés kifizetése. Abban az esetben, ha a számla végösszege magasabb, mint 10 000 Ft, hogyan történik a könyvelése? Miként kell kezelni a számla áfatartalmát? Probléma-e, hogy a számla magasabb összegről szól, mint a munkavállalónak kifizetett rész?
Részlet a válaszából: […] ...részt kell könyvelni.A munkaruhát az Szt. 23. §-ának (4) bekezdése alapján az alábbiak szerint kell könyvelni:– A befektetett eszközök között akkor, ha azok kihordási ideje legalább egy év,– A készletek között akkor, ha a vállalkozó tevékenységét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 23.

Szállítási költség

Kérdés: Költségvetési intézményünk többször rendel interneten keresztül karbantartási anyagokat, amit rendelés után postán kapunk meg. A számlán az adott termék mellett külön fel van tüntetve a szállítási költség is. Ezt a költséget külön rovatra kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...összegét a végleges bizonylatok kézhezvétele időpontjában egyéb ráfordításként, illetve egyéb bevételként kell elszámolni.A tárgyi eszközöknél értéket növelő beszerzési költségként kell figyelembe venni a meglevő tárgyi eszköz bővítésével,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 8.

Szállítói állomány

Kérdés: A kormányrendelet előírásai szerint a mérlegkészítés időpontja február 25. A pénzügyi számvitelben a december havi vevők és szállítók rögzítésénél problémát jelent, hogy nem érkezik be a számla a mérlegkészítés időpontjáig, nem állítják ki, különösen ha a fenntartó korábbi mérlegkészítési időpontot határoz meg. Még érdekesebb a helyzet a készletek könyvelésénél, itt ugyanis könnyen előfordulhat az év végi beszerzéseknél, hogy a bevételezése az anyagnak megtörténik, a számla viszont nem érkezik meg, vagy nem kerül feldolgozásra a mérlegkészítés határidejére, emiatt a technikai számlának egyenlege marad. Ha jól tudom, a pénzügyi számvitelben nem értelmezhető a nem számlázott szállító szállítóként történő könyvelése. Amennyiben így van, hova kell könyvelni év végén a technikai számlán maradt egyenleget? Az egyéb, nem készletet érintő, de le nem könyvelt szállítókkal van-e teendő? Hibának minősül-e a költségvetési beszámoló szempontjából, ha nincs lekönyvelve az összes december havi számla a be nem érkezés/feldolgozás miatt? Ha igen, és ez jelentős, akkor a következő évben 3 oszlopos mérleget kell készítenie a költségvetési szervnek?
Részlet a válaszából: […] ...érték 1%-át, de legalább a százezer forintot.Mivel nincs még számlájuk, ezért azt a vevő-szállítóban előírni nem tudják, viszont az eszközök értékét a rendelkezésre álló szerződések, visszaigazolt megrendelések, információk, katalógusok alapján tudják...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 21.

Közfoglalkoztatottak által előállított termények értékesítése

Kérdés: 1. A közfoglalkoztatottak által előállított mezőgazdasági termény értékesíthető-e önköltségi ár alatt külső szerv vagy magánszemély részére, ha a piaci ár alacsonyabb, mint az önköltségi ár? (Az önkormányzatnál feleslegessé vált, a közétkeztetésben történő felhasználást és a természetbeni szociális juttatás formáját már kimerítettük.)
2. Ha a közfoglalkoztatottak által előállított termény önköltségi ára magasabb, mint a piaci ár, melyik áron kell a saját konyhának közétkeztetési felhasználásra átadni, vagy természetbeni szociális ellátás formájában kiosztani?
3. A közfoglalkoztatásra kötött hatósági szerződésben szereplő kedvezményezett (önkormányzat) kötelezettségeinek felsorolásai között az alábbi mondat szerepel: "a kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy a programból származó bevételeiből kizárólag közfoglalkoztatási programjait vagy a Kftv. szerint létrehozott szociális szövetkezetek működését segíti elő."
Konkrétan milyen kötelezettséget jelent ez az önkormányzat számára? Milyen bevételeket kell ez alatt érteni? Csak a külső szerv vagy magánszemély részére történő értékesítésből befolyó tényleges befolyt bevételeket? Vagy a közétkeztetés, illetve a szociális alapon történő saját felhasználás esetén a számviteli elszámolással kimutatott bevételeket is?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésre együtt válaszolunk, mivel ugyanazt a kérdéskört érinti.Az Áhsz. 8. §-ának (1) bekezdése alapján az Szt.-ben meghatározott eszközök után értékvesztést kell elszámolni. Az értékvesztés elszámolására a (2)-(7) bekezdésben foglalt eltérésekkel az Szt. 54-56...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 14.

Forgatási célú értékpapír

Kérdés: Önkormányzatunk kamatozó kincstárjegy formájában hasznosította 1 éves időtartamra időlegesen szabad pénzeszközeit. Szíveskedjenek a könyvelési tételeit levezetni az értékpapír-vásárlásnak!
Részlet a válaszából: […] ...az Áhsz. 16. §-ának (6) bekezdése szerint.A K9121. Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása rovaton kell elszámolni a forgóeszközök között kimutatott, belföldön kibocsátott vásárolt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok – ideértve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 14.
1
2