Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] 1. A kórházak gazdasági irányításának átadása valóban nem számít szervezeti átalakulásnak. Az államháztartási (Áht., Ávr.) és a számviteli szabályok (Áhsz., Szt.) a leltározással kapcsolatban azokat az eseteket határozzák meg, amikor kötelező a fizikai leltározás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Gyermekétkeztetési díj rendezése

Kérdés: Önkormányzatunk biztosítja az óvodai és iskolai gyermekétkeztetést, azonban van egy család, amely rendszeresen nem egyenlíti ki a tartozását, a fizetési felszólítóra nem reagálnak. Milyen lehetőségeink vannak a térítési díj behajtására? Megtagadható ilyen esetben a gyermekek étkeztetése? Mennyire szabályos az étkezési térítési díj előre történő beszedése? Például szeptember 30-ig az októberi térítési díjak beszedése.
Részlet a válaszából: […] ...fennálló díjhátralékot nyilvántartásba veszi.A nyilvántartott díjhátralékról az intézmény vezetője negyedévenként tájékoztatja a fenntartót a térítési-díj-hátralék behajtása vagy a behajthatatlan hátralék törlése érdekében.Az önkormányzatnak arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Ingyenes szolgáltatáshoz kapcsolódó áfa

Kérdés: Intézményünk egy önkormányzat által fenntartott költségvetési szerv, egy múzeum. Alaptevékenységei közé tartozik a múzeumi kiállítási tevékenység, mely feladat a kulturális javakra alapozott hazai vagy külföldi állandó, időszakos vagy vándorkiállítások, tárlatok szervezésével, rendezésével (beleértve a tudományos előkészítést, tématerv-, illetve forgatókönyvírást és -bírálatot), továbbá a kiállítások rendezését és bemutatását közvetlenül szolgáló grafikai-tervezési, installálási, ügyeletesi tevékenységekkel összefüggő feladatok ellátása. A múzeum az áfafizetési kötelezettséget az általános szabályok alapján állapítja meg. A?szervezett kiállításokat a nyilvántartásaink szerint a látogatók közel 45%-a ingyenesen látogatja, vannak jogszabály alapján meghatározott ingyenességek (70 év felettiek, 6 éven aluliak pl.), és vannak saját, belső utasítás alapján adott ingyenes esetek is (pl. különböző tagsági kártyával rendelkezők, vagy a múzeumnál dolgozók családtagjai, egyéb tiszteletjegyek). Továbbá a megnyitókon is ingyenesen tekinthetik meg a látogatók a kiállításokat.
Kérdéseink:
- Az Áfa-tv. 14. és 69. §-ai alapján kell-e az ingyenes szolgáltatás után áfát fizetnünk, mi az áfa alapja?
- Kell-e az ingyenes szolgáltatásokról számlát kiállítani?
- Hogyan tudnánk szabályosan a kiadások teljes áfáját levonni? A kiadás több, mint a bevétel.
- Az ingyenes látogatások esetében, ha minden esetben megfizetjük a teljes árú jegyár áfáját, akkor visszaigényelhetjük-e minden (figyelembe véve az áfatörvény szabályozásait, hogy melyek a nem levonható tételek), a kiállítások megvalósítása érdekében igénybe vett szolgáltatás, vásárolt termék áfáját?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 120. §-a alapján az adóalany olyan mértékben jogosult a rá áthárított előzetesen felszámított áfa levonására, amilyen mértékben a kiadás áfaköteles bevételszerző tevékenységét szolgálja. Az ingyenes szolgáltatásnyújtás nem keletkeztet adólevonási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 7.

Gyermekétkeztetéssel kapcsolatos térítésidíj-hátralék

Kérdés: A Gyvt. 21. §-a és a 146-151. §-ai szabályozzák az önkormányzat gyermekétkeztetéssel kapcsolatos feladatait. Amennyiben térítésidíj-hátralék keletkezik, van-e lehetősége az önkormányzatnak (vagy a szolgáltatást nyújtó intézménynek) a gyermek étkezésből való kizárására? A díjtartozás behajtására milyen jogi eszközök vehetők igénybe?
Részlet a válaszából: […] ...díjhátralékot nyilvántartásba veszi, és a nyilvántartott díjhátralékról az intézmény vezetője negyedévenként tájékoztatja a fenntartót a térítésidíj-hátralék behajtása vagy a behajthatatlan hátralék törlése érdekében.A Gyvt. hatálya alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 21.

Közhatalmi tevékenység

Kérdés: Mely szerv minősül közhatalmi költségvetési szervnek az államigazgatás területén?
Részlet a válaszából: […] ...forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet 2010....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 28.

Házipénztár kialakítása

Kérdés: Költségvetési szerv házipénztárának kialakításához milyen biztonsági előírásokat, szabályokat kell figyelembe venni, milyen jogszabály vonatkozik erre?
Részlet a válaszából: […] ...akkor a pénzt apáncélszekrényben azonnal el kell zárni.Amennyiben az ajtó, páncélszekrény zárjában, riasztó- vagymás biztonságot fenntartó eszközben, berendezésben hiba jelentkezik, akkor aztazonnal jelenteni kell a gazdasági vezetőnek, vagy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Áfaelszámolás önálló és részben önálló intézmények esetén

Kérdés: Az önkormányzat adóalany, melyhez kapcsolódnak részben önálló intézmények (óvoda, iskola). Az intézmények vezetői munkáltatói jogokat gyakorolnak, intézményvezetői feladatokat látnak el. Önálló jogi személyek, a TÁH törzskönyvi nyilvántartásában részben önállóként, különálló törzskönyvi számmal szerepelnek, az APEH-nél a TÁH nyilvántartással egyezően a törzskönyvi számból képzett adószámmal vannak nyilvántartva. 2004-től az intézményeknek és az önkormányzatoknak is arányosítaniuk kell. Az arányosítást minden egyes adóalanynál külön képzett arányosítási képlettel számoljuk ki. A részben önálló intézményeknél a kiadás sokkal több, mint a bevétel (csak terembérleti díjai és étkezési bevételei vannak). A fennálló különbözetet az önkormányzat fedezi, de nem adja intézményfinanszírozásként ténylegesen oda, mint önálló intézménynek, hanem költségvetési számlájáról fedezi a hozzá tartozó intézmények kiadásait. A könyvelésben sem jelenik meg az egy-egy adóalanyhoz tartozó bevétel, hiszen a kapott költségvetési támogatások az önkormányzatnál szerepelnek, ugyanakkor az intézményeknél kerülnek felhasználásra. Hogyan lehet adóalanyonként elkülönítve kimutatni az arányosításhoz szükséges tételeket a könyvelés alapján, illetve milyen kimutatás készítésével lehet esetleg kiegészíteni, hogy az adóalanyonként megfelelő legyen? Lehet-e a részben önálló intézményt adózási szempontból összevonni az önkormányzattal, egyszerűsítve ezáltal az adókapcsolatokat, illetve ebben az esetben nem kellene-e szétbontani az amúgy egyben elvégzett gazdálkodást a bevallások elkészítése miatt?
Részlet a válaszából: […] ...hanem a keret csupán rendelkezésre áll, illetve lehívható, akkor atámogatást akkor kapja meg az intézmény, amikor rendelkezik a számárafenntartott keret felhasználásáról (ez praktikusan akkor történik, amikor azintézmény nevére érkező számlákat kiegyenlítik)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 16.

Üzemanyag-túlfogyasztás elszámolása

Kérdés: Egy nagyváros közepes nagyságú költségvetési intézményének vagyok a gazdasági vezetője, amely 5 db hivatali gépjárművet üzemeltet. Az üzemanyag-megtakarításról már olvastam a Költségvetési Levelekben, és azt a gyakorlatot folytatjuk mi is. Nem tudom azonban, hogyan járjak el az üzemanyag-túlfogyasztás esetében. Vissza kell-e fizetnie a dolgozónak az üzemanyag-túlfogyasztás összegét? Melyik céggel, hivatallal kell, illetve lehet hivatalos üzemanyag-felhasználást, normát méretnem? Mennyi az a mérték, ami még elfogadható túlfogyasztásnak?
Részlet a válaszából: […] ...a következők: Közlekedési Főfelügyelet, valamennyi megyei közlekedési felügyelet, Közlekedéstudományi Intézet, AUTÓKUT, gépjárműfenntartó szervezet (amennyiben a vállalási szabályzatában üzemanyag-fogyasztási norma megállapítása szerepel), közúti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 24.

Használati jog átengedése

Kérdés: Egy önkormányzat földterületre vonatkozó használati jogot enged át egy gazdasági társaság részére. A felek megállapodnak továbbá, hogy a használati jog ellenértékeként a társaság vállalja, hogy a közterületet saját költségén tereprendezi, és az így létrehozott tárgyak (közvilágítás, padok stb.) az önkormányzat tulajdonába kerülnek. Hogyan kell az áfát rendezni, kinek kell számláznia?
Részlet a válaszából: […] ...az esetben a használati jog ellenében a parkfenntartó társaság bizonyos termékek tulajdonát engedi át. Ebből következik, hogy mind az önkormányzat, mind a parkfenntartó társaság vonatkozásában olyan áfa hatálya alá tartozó jogügylet (az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 1.