Vízi turizmus infrastrukturális fejlesztése

Kérdés: 1. Önkormányzatunk TOP PLUSZ pályázatot nyert el. A projekt keretében turisztikai fejlesztés valósul meg, mely magában foglalja a vízi turizmus infrastrukturális fejlesztését (kishajók fogadására alkalmas kikötő létesítése, napkollektoros rendszer telepítése) és közúti infrastruktúra fejlesztését (kiszolgáló út és járdafelújítás, parkolók kialakítása). A fejlesztés egyszerre szolgálja a helyi turizmus élénkítését, továbbá a helyi, valamint a környékbeli lakosság szabadidős és sporttevékenységekre vonatkozó lehetőségeinek bővítését. A pályázati anyagban felsorolásra kerültek azok az ingatlanok, melyeken a beruházás megvalósul, melyhez kapcsolódik a megvalósítani kívánt úszóműves kikötőhely, mely az engedélyeztetést követően lajtsromszámmal kerül azonosításra.
A pályázatra nettó finanszírozást nyertünk, azaz az áfa nem elszámolható költség, azt önerőként biztosítjuk.
2. Önkormányzatunk az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének l) pontja és a 88. §-ának (4) bekezdése tekintetében az adókötelezettséget választotta.
3. Önkormányzatunk a projekt keretében megvalósuló úszóműves kikötőhelyet előbérleti szerződés alapján bérbe adta a 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkező kft.-jének. A kft. tevékenységei között szerepel a 9329 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység, valamint az 5030 Belvízi személyszállítás. A pályázat megvalósulását követően a pályázati kritériumoknak megfelelően üzemeltetési szerződést kívánunk kötni. A nyertes üzemeltető szerződés alapján működteti a projekt során megvalósított úszóműves kikötőt.
4. Önkormányzatunk áfalevonási, visszaigénylési jogát az alapozhatja meg, hogy a projekt megvalósításával kialakított úszóműves kikötő használata, hasznosítása az önkormányzat áfaköteles gazdasági tevékenysége részeként történik, ahogy ez az Áfa-tv. 120. §-ának szövegéből következik. Az önkormányzat előbérleti szerződése megalapozza-e az áfalevonási jogát, a beruházás során élhet-e áfalevonási jogával? A pályázat során megvalósuló úszóműves kikötőhely ingatlan vagy ingó bérbeadásnak minősül?
Kérem szíves állásfoglalásukat a jogszabály értelmezésével kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] ...áfalevonási, -visszaigénylési jogát az Áfa-tv. 120. §-a szerint megalapozza az a körülmény, hogy áfaköteles gazdasági tevékenység keretében működteti az úszókikötőt. Az áfalevonási jog érvényesítéséhez nem kell megvárni a bevételek beérkezését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Ingatlan vagyonkezelésbe adása

Kérdés: Egy önkormányzat az egyik ingatlanát 2021-ben 15 évre egy gazdasági társaság részére vagyonkezelésbe adta, amely ezt adóköteles tevékenysége érdekében hasznosítja. Korábban ezt az ingatlant az érintett gazdasági társaságnak bérbe adta áfa felszámításával, mert a nem lakáscélú ingatlanok bérbeadását adókötelessé tette. Az ingatlanberuházáskor a beruházással összefüggő bejövő számláinak áfatartalmát – az adóköteles bérbeadási szándékra tekintettel – levonásba helyezte, a beruházás aktiválására 2010-ben került sor. A vagyonkezelésbe adás nem volt ingyenes. Erre vonatkozóan a vagyonkezelői szerződés a következőket tartalmazza: "A felek a vagyonkezelési jog (a használati jog) ellenértékét, éves vagyonkezelői díjat határoznak meg azzal, hogy a 15 évre szóló vagyonkezelési díjat egy összegben, áfát is tartalmazó számla ellenében, még 2021-ben kell a vagyonkezelésbe vevőnek megfizetnie." A vagyonkezelésbe adó egy számlát bocsátott ki a vagyonkezelői jog, 15 évre szóló vagyonkezelői díj megjelöléssel. Jelen esetben gondot okoz az Áfa-tv. 135. §-ának alkalmazása, konkrétan az, hogy a vagyonkezelésbe adónak a 240 hónapos figyelési időszak alatt kell-e kiigazítást végeznie, tehát az előzőekben bemutatott számlázást figyelembe véve a vagyonkezelésbe adó az el-következendő 15 évben tekintheti-e ezt úgy, hogy a levonható áfa összegét eredetileg meghatározó tényezőkben nem következett be változás?
Részlet a válaszából: […] ...bérbeadás útján hasznosította, majd a bérbeadás megszűnése után azt vagyonkezelésbe adta. A vagyonkezelésbe adás is adóköteles gazdasági tevékenység (egy adóköteles szolgáltatás nyújtás), annak díját a kérdésében hivatkozott szerződés szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Önkormányzat áfa-visszaigénylése

Kérdés: Önkormányzatunk az utóbbi években több önkormányzati út felújítását végezte el, illetve számos építési, felújítási projektet valósított meg (óvodabővítés, gyermekorvosi rendelő felújítása, egészségház bővítése, bölcsőde építése stb.) pályázati forrás és saját erő igénybevételével. Emellett építési telkeket is alakítottunk ki, illetve tervezzük további építési telkek kialakítását, ehhez kapcsolódóan közművesítést. Önkormányzatunknak milyen konkrét esetekben van lehetősége áfa-visszaigénylésre (telekalakítás, közművesítés, építési beruházások stb.) úgy, hogy "2-es" adószámmal rendelkezünk?
Részlet a válaszából: […] ...120. §-ának felvezető szövege rendelkezik. Ennek lényege, hogy a beruházások megvalósítása önkormányzatuk saját áfaköteles gazdasági tevékenysége mint áfaalanyiságot megalapozó ok érdekében történjen. Ilyen áfaköteles gazdasági tevékenység lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Közterület-használat áfakötelezettsége

Kérdés: Az ingatlan-bérbeadás számlázásával kapcsolatos, a Költségvetési Levelek 303. számában a 5379. kérdésre adott válaszból kiindulva szeretnénk kérdezni, hogyan alakul a közterület--használat áfakötelezettsége a 2020/12. Adózási kérdésre (A közterület-használati díj áfabeli megítélése) adott válasz alapján, ha az önkormányzat áfakötelezettséget választott az egyéb ingatlanok bérbeadására?
Részlet a válaszából: […] ...egy kúriai döntés alapján azt mondta ki, hogy a közterületfoglalás az Áfa-tv. 7. §-ának (1) bekezdése alapján nem gazdasági tevékenység és nem eredményez adóalanyiságot. Közhatalmi tevékenységként nem kell róla számlát kiállítani,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

A közterület-foglalási díj áfája

Kérdés: A közterület-foglalási díj után kell-e áfát felszámítani?
Részlet a válaszából: […] ...alapján az adóhatóság közleményt tett közzé, amely szerint a közterület-foglalás az Áfa-tv. 7. §-ának (1) bekezdése alapján nem gazdasági tevékenység, és nem eredményez adóalanyiságot.Tekintettel arra, hogy a közterület-használat engedélyezéséhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben közölt információk alapján intézményük vélhetően nem közhatalmi tevékenységet végez, hanem az Áfa-tv. 5. §-a szerint gazdasági tevékenységet nem folytató szervezet.A gazdasági tevékenység fogalmát az Áfa-tv. 6. §-ának (1) bekezdése határozza meg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Áfa levonása lakóingatlan rendeltetésének megváltoztatása esetén

Kérdés: Központi költségvetési szerv vagyunk, és az egyik 100 százalékos tulajdonunkban álló társaságnál felmerült adólevonással kapcsolatos kérdésben kérjük a segítségüket. A társaság egy társasházban vásárolt egy lakóingatlant, melyet a tervei szerint irodaként fog használni. A?lakást egy ideig bérbeadás útján hasznosította a társaság, majd felhagyott az ingatlan bérbeadásával, és megkezdődtek az átalakítási, felújítási munkálatok. Ugyanakkor úgy tudjuk, hogy a lakó-ingatlan felújításához igénybe vett szolgáltatásokat, beszerzett termékeket terhelő előzetesen felszámított adó nem helyezhető levonásba. Kérdésünk, hogy a lakóingatlan rendeltetésének megváltoztatása (irodává történő átminősítése) esetén a lakóingatlan átalakításához, rendeltetésének megváltoztatásához kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonásba helyezhető-e? A lakóingatlan rendeltetésének megváltoztatását megelőzően történt felújítás során felmerült beszerzéseket terhelő adó utólag, az ingatlan átminősítését követően levonásba helyezhető-e?
Részlet a válaszából: […] ...abból a célból, hogy az átalakított, és az átalakítás következtében már nem lakóingatlanként nyilvántartott ingatlant adóköteles gazdasági tevékenységhez használják, feltéve hogy a beszerzésekkel kapcsolatban egyértelműen megállapítható, hogy már az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 21.

Áfaarányosítás

Kérdés: Egy gazdasági társaság (kft.) PPP konstrukció keretében felépített, saját tulajdonát képező – sportcsarnok megjelölésű – ingatlanát értékesíteni kívánja önkormányzatunknak. Az ingatlan első rendeltetésszerű használatbavétele több mint két éve megtörtént. A kft. az Áfa-tv. 88. §-a (1) bekezdésének megfelelően adókötelessé tette az ingatlan értékesítését, illetve bérbeadását, haszonbérbe adását. Önkormányzatunk mint adóalany az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének l) pontja, valamint a 88. §-ának (4) bekezdése alapján adókötelessé tételt választott bérbeadásra, haszonbérbe adásra.
A kft. az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján az ingatlant fordított adózás keretében értékesíti, mely során az áfa megfizetésére önkormányzatunk lesz kötelezett. A megvásárolni kívánt sportcsarnokot nagyrészt feladataink térítésmentes ellátására hasznosítjuk, előreláthatólag adóköteles bérbeadásból csak csekély bevételünk fog származni.
A fentiekben megfogalmazottakkal kapcsolatban az a kérdésünk, hogy önkormányzatunk levonásba helyezheti-e a vásárláskor a fordított adózás alapján megállapított teljes áfatartalmat, melyet aztán időszakonként az arányosítás szabályainak figyelembevételével fizetne vissza?
Részlet a válaszából: […] ...idézett főszabálya értelmében, abban az esetben, ha az önkormányzat előre látja, hogy a beszerzett ingatlan csak részben fog adóköteles gazdasági tevékenységet szolgálni, akkor a saját maga által megállapított előzetesen felszámított adóra teljes egészében nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 4.

Önkormányzati kisbusz üzemeltetése

Kérdés: Községi önkormányzatunk kisbuszt vásárolt. A jogszabályoknak megfelelő üzemeltetéssel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy milyen szabályzatokat, dokumentumokat szükséges használnunk. A szabályzatokat kinek kell meghoznia? A képviselő-testületnek vagy a jegyzőnek? Milyen szabályzatokat szükséges készíteni abban az esetben, ha az önkormányzat a feladatai ellátására használja (pl. idősek számára gyógyszerbeszerzés, szakorvoshoz történő szállítás stb.), illetve ha bérbe adja? Önköltség-számítási szabályzat szükséges-e, vagy "elég" csak az üzemeltetési? Bérbeadás esetén a bérbeadás összegének meghatározása kinek a hatáskörébe tartozik: testület, polgármester vagy jegyző? Vállalkozási tevékenységnek számít-e ez, és kell-e az alapító okiratot módosítani? Mi a teendő az ingyenes (pl. sportegyesület részére) vagy kedvezményes bérbeadás esetén? Összességében egy önkormányzat tulajdonában lévő kisbusz üzemeltetésével és bérbeadásával kapcsolatos mindenfajta szabályozási, dokumentumhasználati, hatásköri kérdésekben kérném segítségüket.
Részlet a válaszából: […] ...ezért hacsak egyes pályázatok miatt nem kötelező, neváltsanak külön adószámot az önkormányzatoknak. Javasoljuk, hogy lehetőlegminden gazdasági tevékenységet (értékesítést) a hivatal, vagy annak valamelyintézménye folytasson. Ezzel kapcsolatban javasoljuk, hogy olvassa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 28.

Szociális intézmény áfanyilatkozata

Kérdés: Szervezetünk szociális karitatív tevékenységet folytat. Fenntartóként idősek gondozását szolgáló bentlakásos intézményt tartunk fenn 2009 áprilisa óta. Az épület műszaki átadásakor, átgondolva az intézmény működését segítő szükséges és lehetséges pénzügyi, gazdasági és szervezési feladatokat, könyvelőnk félreértésből, tévedésből – a sürgető decemberi határidőre tekintettel – bejelentette az intézményt az áfakörbe. Ez a tévedés csak 2009 folyamán vált nyilvánvalóvá számunkra. Van lehetőség arra, hogy az áfa alá bejelentkezést visszamenőleg töröltessük? 2009-ben nem folytattunk áfaköteles tevékenységet, így a tévedésből előállt helyzetben sem tettünk olyan intézkedést, amely akadályát jelentené az áfakörből való kilépésnek. Áfakötelezettségünk súlyos kárt okozhat nonprofit, szociális tevékenységünknek.
Részlet a válaszából: […] ...a tevékenység közérdekű vagy egyébjellegére tekintettel adómentes tevékenységet végzett, vagy esetleg alanyiadómentesként végzett gazdasági tevékenységet, és ezt a státuszát váltotta feláltalános szabályok szerint adózó adóalanyra, úgy a 2009....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 12.
1
2