Vezető illetményének megállapítása 2011. január 1-jétől

Kérdés: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervnél dolgozom közalkalmazottként 2000. március 1-jétől. Alkalmazásomkor mérlegképes könyvelői végzettséggel, és szakmai tapasztalattal rendelkeztem. Munkáltatóm "gazdasági csoportvezető (főkönyvelő) munkakörbe" vett föl "E/3" besorolással a Kjt. 64. § alapján. Munkaköri leírásom alapján feladatom a könyvelési faladatok mellett az intézmény gazdasági vezetői feladatainak ellátása, költségvetésének tervezése, beszámolók, szabályzatok elkészítése, ellenjegyzési feladatok. Illetményem a bértábla szerinti garantált bér, illetve munkáltatói döntés szerinti bérelemből áll. 2002 augusztusában munkáltatóm a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 18. § (4) bekezdésére hivatkozva módosította képesítési követelményemet, kötelezett a szakirányú felsőfokú végzettség megszerzésére. 2007. évben közgazdászdiplomát szereztem (gazdálkodási szak, államháztartási szakirány). Munkáltatóm ekkor elvégezte az átsorolásom "E" fizetési osztályból "F" fizetési osztályba. Munkaköri feladataim az évek során nem változtak. Kérdéseim a közalkalmazotti kinevezésemmel kapcsolatosan: Szabályosan került-e megállapításra az illetményem a kinevezésem, illetve a felsőfokú végzettség megszerzését követően? A jogszabályi változásoknak megfelelően az évek során nem kellett volna módosítani a kinevezésem (kinevezett vagy megbízott gazdasági vezető)? A Kjt. szerinti pótlékok (vezetői pótlék, mérlegképes végzettség miatti pótlék) megilletnek-e és mikortól? Amennyiben a munkáltatóm rendezni szeretné a pótlékkérdést, megteheti-e azt, hogy a munkáltatói döntés alapján megítélt béremet csökkenti a pótlékok összegével? Minden minősítésem "kiválóan alkalmas" volt az elmúlt évek során.
Részlet a válaszából: […] ...vezetőistátusza tekintetében. Mindazonáltal nem teljesen egyértelmű, hogy a gazdaságicsoportvezető (főkönyvelő) munkakör tulajdonképpen gazdasági vezetői munkakörtkíván-e jelölni. Vélhetően igen, mert azért végeztették el Önnel a főiskolát.2011. január...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 22.

Gazdasági vezető besorolása, illetménynövekedés

Kérdés: Önállóan működő és gazdálkodó intézmény gazdasági vezetőjének személyügyi szervező szakon főiskolai végzettsége és felsőfokú költségvetési oklevele van. Ebben az évben a Corvinus Egyetem közigazgatási karán költségvetési ellenőrzés szakirányú diplomát szerzett (fő tantárgyak: pénzügy, költségvetési számvitel, költségvetési gazdálkodás, elemzés, ellenőrzés). Átsorolható-e "G" kategóriába, vagy további szakképesítésként vehető figyelembe ez a másoddiploma?
Részlet a válaszából: […] ...a közalkalmazottbesorolásánál alapul vettel azonos képzettségi szinten szerzett szakképesítést,szakképzettséget lehet figyelembe venni. A gazdasági vezetőkre nézve az Ámr. 18. §-a is megállapítképesítési követelményt. Az ezzel kapcsolatos új, 2010....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.

Bölcsődében foglalkoztatott közalkalmazottak besorolása

Kérdés: Intézményünk a 257/2000. (XII. 26) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatot ellátó helyi önkormányzati szerv, egészen pontosan bölcsőde. 1. Milyen fizetési osztályba sorolható be az a közalkalmazott, aki – klasszikus értelemben vett – szakmunkás-bizonyítványt (8 osztály + szakmunkásképző intézet) szerzett, pl. villanyszerelő, szakácsnő, asztalos, víz-, gázszerelő, géplakatos stb.? 2. Milyen fizetési osztályba sorolható be az a közalkalmazott, aki alapfokú iskolai végzettséggel (8 általános) és 2 éves szakiskola elvégzésével szerzett szakmát? 3. Milyen fizetési osztályba sorolható be az a közalkalmazott, aki alapfokú iskolai végzettséggel (8 általános), valamint különböző központok által szervezett OKJ-s képzés keretében szerzett szakmát? 4. Milyen fizetési osztályba sorolható be az a közalkalmazott, aki alapműveltségi vizsga (9-10. osztály elvégzése) és 2-3 éves szakiskola elvégzésével szerzett szakmát? 5. Melyek azok a szempontok, melyek eldönthetik, hogy ki sorolható be a "B", illetve a "C" fizetési osztályba? 6. Az "F" és "G" fizetési osztályba sorolt gazdasági vezető, illetve belső ellenőr esetében a mérlegképes végzettség beszámítható-e további szakképesítésként, adható-e számukra 5%-os illetménynövekedés?
Részlet a válaszából: […] ...melléklete tartalmazzaaz illetménynövekedésre jogosító szakképesítéseket, illetve szakmaiképesítéseket. A belső ellenőr, illetve gazdasági vezető munkaköröket külön nemnevesíti a jogszabály. A felsorolásban nem szereplő bármely egyéb munkakörreúgy rendelkezik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 21.

Felsőfokú szakképesítés és felsőfokú végzettséget adó képzés elhatárolása

Kérdés: Szociális intézmény gazdasági vezetője vagyok 1980 óta. 1986 júliusában felsőfokú költségvetési szakvizsgát tettem (mérlegképes könyvelő). Az "E" osztályba soroltak. Munkahelyi döntésű illetményként kaptam meg az "F" fizetési osztály közötti különbözetet. Ezt 2008. január 1-jétől az önkormányzat elvette. Jól gondolom-e, hogy mivel 1986-ban szereztem ezt a felsőfokú szakvizsgát, az "F" osztályba történhet a besorolásom? Az oklevél nem tartalmaz OKJ-számot.
Részlet a válaszából: […] A felsőoktatás keretében a felsőfokú végzettséget adóképzések mellett felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzéskéntfelsőfokú szakképzés és szakirányú továbbképzés is szervezhető. A felsőfokúszakképesítés tehát nem jelent felsőfokú végzettséget (!).A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 9.

Közalkalmazotti besorolás

Kérdés: Önkormányzati fenntartású általános iskola gazdasági vezetője főiskolai végzettséggel és felsőfokú mérlegképes könyvelői (vállalkozói szak) végzettséggel rendelkezik. Besorolása "F" fizetési osztály. Időközben – intézményi támogatással – megszerezte az államháztartási szakos mérlegképes könyvelői végzettséget is. Az intézmény azért támogatta az államháztartási szak elvégzését, mert tulajdonképpen az adott munkakörben erre van szükség. Ez az OKJ szerint 54-es emelt szintű szakképesítés. A 138/1992. Korm. rendelet 12. § (4) bekezdése szerint a közalkalmazottak esetében az emelt szintű szakképesítést a besorolásnál, illetve további képesítés elismerésénél felsőfokú szakképesítésnek kell tekinteni. A Kjt. pontosan meghatározza a képzettségi szinteket. ("E" fizetési osztálytól felfelé felső képzettségi szint.) Ezek szerint ez esetben az államháztartási mérlegképes könyvelői szak egy azonos képzettségi szinten megszerzett végzettség, amelyre 5%-os további szakképesítésért járó illetmény adható?
Részlet a válaszából: […] ...217/1998. (XII. 30.)Korm. rendelet nem tesz különbséget vállalkozási és államháztartási szakközött, mindkét szakiránnyal betölthető a gazdasági vezetői állás, ha a többifeltétel is teljesül. Amennyiben az érintett gazdasági vezető szakirányú...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 9.

Gazdasági vezető fizetési osztályának megállapítása

Kérdés: Helyi önkormányzat által fenntartott költségvetési intézmény, szociális foglalkoztató vagyunk. Az intézmény gazdasági vezetője mérlegképes könyvelő képesítéssel látja el feladatát 1995 óta. Főiskolai tanulmányainak befejezéséig másfél év van hátra. Átsorolható-e 2008. január 1-jétől az "E" fizetési osztályból az "F" fizetési osztályba?
Részlet a válaszából: […] ...jelent. A közalkalmazottat amunkakör ellátásához előírt legmagasabb iskolai végzettségnek megfelelően kellbesorolni. Az érintett gazdasági vezető a főiskolai tanulmányait mégnem fejezte be, tehát felsőfokú végzettséget és szakképesítést igazolóoklevéllel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 18.

Illetménynövekedés

Kérdés: Iskolánk gazdasági vezetője 1990-ben végzett a számviteli főiskolán. 2003-ban regisztráltatta magát, mint mérlegképes könyvelő. Jár-e a számviteli főiskola és a mérlegképes könyvelői felsőfokú végzettség alapján a Kjt. 66. § (2) bekezdése szerinti 5%-os illetménynövekedés?
Részlet a válaszából: […] Mint azt már többször hangsúlyoztuk, a közalkalmazottbesorolására a munkaköre ellátásához szükséges iskolai végzettség, illetveszakképzettség alapján kerül sor. A Kjt.-hez kapcsolódó jogszabályokrendelkezése szerint ugyanazon munkakörök többféle iskolai végzettség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 9.