Követelés behajthatatlanná minősítése

Kérdés: Intézményünknek elhunyttal szemben ellátási díj jogcímen követelése áll fenn. Az ellátási költségről hagyatéki hitelezői igényünket bejelentettük az önkormányzat jegyzőjénél. A jegyző által küldött tájékoztatás szerint nincs leltárba vehető örökhagyói hagyaték. Mindezekre tekintettel közjegyzői eljárásra nem került sor. A jogász véleménye szerint követelésünk jelenleg nem behajtható, azonban tekintettel arra, hogy a követelés jogi sorsa még nem tisztázott, ezért továbbra is nyilván kell tartani, figyelemmel az 5 éves elévülési időre. Az Szja-tv. szerint "a behajthatatlan követelés: az a követelés,
a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre, és a végrehajtást szüneteltetik, az óvatosság elvéből következően a behajthatatlanság – nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján – vélelmezhető),
b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,
c) amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet,
d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,
e) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása »igazoltan« nem járt eredménnyel,
f) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet,
g) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült."
Amennyiben a lezajlott hagyatéki eljárás szerint nincs hagyatéki vagyon, vagy vagyon hiányában nem kerül sor eljárás lefolytatására, a követelés leírható-e behajthatatlan követelésként?
Részlet a válaszából: […] ...örökösnek a tartozásokért. A behajtatlanság tényét és mértékét bizonyítani kell. Szükséges lenne a jegyző részéről végzés vagy határozat, ami tartalmazza, hogy nem lehetett lefolytatni a hagyatéki eljárást örökhagyói hagyaték hiányában. Javasoljuk tisztázni, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Végelszámolással megszűnő gazdasági társaság

Kérdés: Önkormányzati társulás saját alapítású, 100%-osan tulajdonában lévő kft.-je 2018-ban végelszámolásra került, a cégbíróság is törölte. A végelszámoló viszont a megszűnt kft. számlájáról csak 2019. januárban vezettette át a társulás számlájára – a vagyonfelosztásban az alapítóra engedményezett – összeget.
Kérdéseim:
1. 2018-ban a társulás kivezetheti-e ezt a részesedést a könyveiből (az állományi számláról)?
2. Az alapítói tőke 500 E Ft volt, ennél nagyobb összeg lett visszavezetve a megszűnt kft. bankszámlájáról 2019-ben. Hogyan kell a könyvelést 2018-ban és 2019-ben elvégezni?
Részlet a válaszából: […] ...tulajdonosánál (tagjánál) a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén, a végelszámolás befejezésekor, az erről szóló határozat jogerőre emelkedésekor a megszűnt tartós részesedés (részvény, üzletrész, egyéb társasági részesedés)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 26.

Önkormányzati adóhatóságnál fennálló adóhátralék behajthatatlansága, elévülése és törlése

Kérdés: Milyen eljárásrendet kell követnie az adóirodának abban az esetben, ha a 2009. adóévig felmerülő adóhátralék, továbbá a tartozást terhelő késedelmi pótlék összegének az elévülés jogcímén történő törlését szeretnénk elrendelni gépjárműadó, helyi iparűzési adó tekintetében? Elévülés jogcímen mikor lehet törlést elrendelni adójogi szempontból? Az ONKADÓ az elévült tételeket le tudja válogatni. Egy darab végzésben el lehet-e rendelni az elévült tételek törlését, vagy minden adózóra tételesen kell végzést hozni? Az Áht. 97. §-ára és a behajthatatlan követelést szabályozó Áhsz. szabályaira figyelemmel kell-e lenni elévült adótartozás törlésekor? Ha a követelés az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 1. pontjában foglaltak szerint behajthatatlan, akkor a behajthatatlanság tényét és mértékét (adózónként) bizonyítani kell? Külön kell-e kezelni a 100 000 forint alatti tételeket?
Részlet a válaszából: […] ...az adópolitikáért felelős miniszter vagy a NAV-ot irányító miniszter felügyeleti intézkedés keretében, illetve az adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata során a bíróság új eljárás lefolytatását rendeli el.Az adóbevallás késedelmes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 22.

Törölt adószám visszaállítása

Kérdés: Ha egy társaság adószáma törlésre került, az utóbb visszaállítható-e?
Részlet a válaszából: […] ...azoknak, akik bevallási vagy adófizetési kötelezettségüknek 365 napon belül, felszólítás ellenére sem tesznek eleget. A felfüggesztő határozat jogerőre emelkedése után 180 nap elteltével az adóhivatal törli az adószámot, ha az adózó továbbra sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 22.

Gazdasági vezetők képesítési követelményei az új Ámr. alapján

Kérdés: Iskolai végzettségem gimnáziumi érettségi, OKJ-s mérlegképes könyvelői szakképesítés államháztartási szakon, és OKJ-s pénzügyi és számviteli szakellenőr szakképesítés államháztartási szakon. 2002. március 1-jén neveztek ki határozatlan időre gazdasági vezetőnek egy önállóan működő és gazdálkodó városi szociális intézményben, mely másik két önállóan működő intézmény operatív gazdálkodását is elvégzi. Az intézmények könyvviteli szolgáltatását államháztartási szakon regisztrált mérlegképes könyvelőként látom el. (41 éves vagyok.) Kérdésem, hogy a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdése vonatkozik-e rám, vagy csak az új kinevezésekre értendő? Ha vonatkozik rám, meddig kell megkezdenem a felsőfokú iskolai végzettség megszerzését? Ha a munkakör betöltésekor a képesítés megfelel a képesítési előírásnak, és közben változik a képesítési előírás, akkor a munkáltatónak kell-e kötelezni? Ha a munkáltató kötelez, köteles-e a képzési költség teljes költségét fizetni? Ha a munkakör betöltéséhez szükséges a felsőfokú iskolai végzettség és nem kötelez, jogszerűen jár-e el? Ha nem kötelez a felsőfokú iskolai végzettség megszerzésére, és nem iratkozom be, akkor elláthatom-e a munkakört, a munkáltató felmondhat-e?
Részlet a válaszából: […] Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet (új Ámr.) 18. § (1) bekezdés szerint a gazdasági vezetőnekfőszabályként – a felsőoktatásban szerzett pénzügyi-számvitelivégzettséggel, vagy – a felsőoktatásban szerzett egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 27.

Adószám felfüggesztése

Kérdés: Visszakaphatjuk-e az általános forgalmi adót, ha olyan vállalkozás állította ki a számlát, amelyiknek az adószámát az adóhatóság felfüggesztette?
Részlet a válaszából: […] ...nemvalós személy, illetve a megadott elérhetőségeken nem lelhető fel. A felfüggesztésről az adóhatóság hirdetményi úton közzétetthatározattal dönt, az ez ellen benyújtott fellebbezést a másodfokúadóhatóságnak 15 napon belül el kell bírálnia. A jogerőre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 26.

Behajthatatlan követelés elszámolása

Kérdés: A 100 000 Ft-nál nagyobb összegű behajthatatlan követelés leírását engedélyezte a felügyeleti szerv. Hogyan kell szabályosan kivezetni a nyilvántartásokból?
Részlet a válaszából: […] ...áll fenn, és a szerintkell behajthatatlanná minősíteni.Ezek az esetek a következők:– a követelés behajtására tett, jogerős bírósági határozatalapján tett intézkedés nem valósulhatott meg;– a felszámolási eljárás az adósnál, vevőnél nem járteredménnyel;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 6.