Ingatlanértékesítés

Kérdés: Önkormányzat képviselő-testülete 2016 szeptemberében, saját tulajdonában álló ingatlanértékesítésről döntött. Az ingatlan (nem használatból kivont) értékesítése adásvételi szerződés alapján 2017 márciusában történt meg. Az Áhsz. 12. §-ának (6) bekezdése az alábbiakat írja elő: "A mérlegben az átsorolt, követelés fejében átvett készletek között kell szerepeltetni az értékesítésre szánt eszközöket, így különösen a végelszámolási, felszámolási vagy vagyonrendezési eljárásból állami, helyi önkormányzati tulajdonba került eszközöket, az Áht. 100. §-a szerint követelés fejében átvett, értékesítendő eszközöket, valamint mindazon eszközöket, amelyeket az immateriális javak és tárgyi eszközök közül értékesítés céljából átsoroltak. Kötelező az immateriális javak, tárgyi eszközök átsorolása, ha azokat a használatból kivonták, de az értékesítés három hónapnál hosszabb időszakot vesz igénybe." Nem egyértelmű, hogy csak az értékesítési céllal vásárolt ingatlanok esetében, vagy a nem értékesítési céllal meglévő, de – a képviselő-testület döntése alapján – értékesíteni kívánt ingatlanok esetében is szükséges-e az átsorolás elvégzése. Amennyiben az utóbbi esetben is szükséges az átsorolás elvégzése, akkor azt mely időpontban kell megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...kivezetése8412-8416 1211, 1311, 1411, 1511Terv szerinti, terven felüli értékcsökkenés kivezetése118-148, 119-149 8411Kapcsolódó értékhelyesbítés kivezetése415 126, 136, 146Vevő részére számla kibocsátásaSzámlázott (készpénzért értékesített) eladási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.

Önkormányzat és az egyház közötti ingatlan-csereszerződés

Kérdés: Az önkormányzat és az egyház ingatlan-csereszerződést kötött. A csereszerződésben az önkormányzat 1/1 tulajdonú ingatlanát adta el, az egyház pedig 2/3 tulajdonát (1/3 már az önkormányzaté volt). Az ingatlan-értékbecslő és igazságügyi szakértő által készített értékbecslés szerint a csere tárgyát képező ingatlanok értékét egyformán állapította meg. A szerződés szerint nincs egymás felé fizetési kötelezettség. Az önkormányzati 1/1 tulajdonú ingatlan könyv szerinti értéke több, mint az értékbecslés által megállapított. Szabályosan hogyan kell levezetni az ingatlancsere folyamatát (könyvelését)?
Részlet a válaszából: […] ...  8411  14811, 1581  kapcsolódó PIE kivezetése  4432   9421– kapcsolódó értékhelyesbítés kivezetése  415   126, 136, 1464. Vevő felé számla kibocsátásaSzámlázott (készpénzért értékesített)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 2.

Alanyi adómentesség választására jogosító összeghatár

Kérdés: Alanyi adómentes tevékenység választása esetén milyen bevételek számítanak a 2 millió forintos bevételi határba? Beszámítanak-e pl. a bérleti díjak, a kártérítési díjak, az árfolyamnyereség, a kamatbevételek? Vagy nem is vonatkozik ránk a 2 millió forintos értékhatár, mert óvodánk saját konyhát üzemeltet?
Részlet a válaszából: […] ...realizált bevételt kell érteni, hiszen ez esetben az adóalany a későbbi pénzügyi realizálástól függően állandó önellenőrzésre és helyesbítésre kényszerülne. Azon ellenértéket – és abban az időpontban – kell az értékhatárba beleszámítani, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. június 3.

Az alanyi adómentesség értékhatárának megállapítása

Kérdés: A befolyt bevételt vagy a kiszámlázott összeget alapul véve kell-e kiszámolni az alanyi adómentesség értékhatárát? Milyen tételek számítanak az értékhatárba?
Részlet a válaszából: […] ...realizált bevételt kell érteni, hiszen ez esetben az adóalany a későbbi pénzügyi realizálástól függően állandó önellenőrzésre és helyesbítésre kényszerülne. A bevételen azt az ellenértéket kell érteni, amely az Áfa-tv. 16. §-a – illetve halasztásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 22.