Munkaruha-juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk és intézménye, az óvoda belső szabályzata alapján munkaruha--juttatásban részesíti a dolgozóit, egységesen évente 20 000 forint összegben. A dolgozóknak a 20 000 forint kerül kifizetésre, mellyel – az intézmény nevére szóló – számlák ellenében kell elszámolniuk. Az óvodában az óvodapedagógusok és a dajkák kapnak, az önkormányzatnál a fizikai dolgozók (takarító, közterület-fenntartók). A szabályzat tartalmazza, hogy az egyes munkakörökben milyen ruházat vásárolható munkaruhaként. Pl. óvodapedagógus esetén: sportruházat, sportcipő, póló, dzseki, csizma, nadrág, papucs, kosztüm, blúz, köpeny vagy nadrág tunikával. Az Szja-tv. 1. számú melléklete 9.2. pontjának b) alpontja szerint munkaruházat az olyan öltözet és tartozékai, amelyet a munkavállaló egészségének védelme, a munkakörén, feladatainak ellátásán kívül hordott ruházatának megóvása céljából az adott munkakörben, a feladat ellátása közben visel, feltéve, hogy a körülményekből megállapíthatóan a munkaruházati termék használata nélkül a munkavállaló egészsége veszélyeztetett, illetőleg a ruházat nagymértékű szennyeződése, gyors elhasználódása következik be.
1. Van-e olyan jogszabály, ami kötelezően előírja ezen dolgozók esetében munkaruha vagy védőruha kötelező juttatását?
2. Megfelelnek-e a szabályzatban felsorolt ruházatok az Szja-tv. 9.2. pontjának?
3. A jelenleg alkalmazott megoldásnál kell-e a dolgozóktól járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót fizetni, illetve a KIRA-rendszerben számfejteni?
4. Más-e az eljárás és a juttatás adóvonzata, ha a munkáltató vásárolja meg a munkaruhát, tehát mindenkinek egységesen ugyanolyan ruházatot?
5. Miként könyveljük a munkaruha-juttatást, K1108 Ruházati költségtérítésként, vagy K312 rovatra dologi kiadásként?
Részlet a válaszából: […] ...óvodapedagógusok, dajkák, továbbá a takarítók, közterület-fenntartók esetében mindkét feltétel fennáll.A dolgozóktól nem kell járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak sem keletkezik az előzőek szerinti munkaruha-juttatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Munkaruha-vásárlás

Kérdés: Központi költségvetési intézmény vagyunk. Minden évben – év elején – pénzben adunk ruházati ellátmányt a hivatásos személyi állomány részére. A kifizetett összeget a K 1108 rovaton számoljuk el, amely rovat tartalmilag pénzben fizetendő ruházati költségtérítést takar. A számfejtés során a KIRA bérszámfejtési rendszerben (MÁK) azon jogcímen kerül rögzítésre a kifizetésre kerülő összeg, amely alapján a magánszemélynek nem lesz adófizetési kötelezettsége, sem pedig intézményünknek, tehát adómentesen kapja a meghatározott keretösszeget. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról, valamint a különleges foglalkoztatási állomány ruházati, fegyverzeti, kényszerítőeszköz- és világítástechnikai felszereléséről szóló 14/2016. (V. 10.) BM rendelet 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés előírja, hogy az állomány tagjának számlát kell kérnie az ellátmányt biztosító szervezeti egység nevére és címére a vásárolt ruházati termékekről. A BM rendelet 8. számú melléklete felsorolja az ellátmányból beszerezhető termékek körét. Az állománynak október hónapban kell elszámolni a kapott keretösszeggel oly módon, hogy a pénzügyi szakszolgálat részére a számlákat leadják, ahol a számlaellenőrzés megtörténik (megjegyzem, a számlák nem kerülnek könyvelésre a főkönyvi nyilvántartásban, azokat csak megőrizzük). Amennyiben a teljes megkapott összegről benyújtja a számlákat a dolgozó, nem válik adóköteles juttatássá a kifizetés, viszont az el nem költött rész esetén adókötelessé válik a számlával nem igazolt rész, és megadóztatjuk mint a bérjövedelmet. A személyi jövedelemadó alóli mentesség érdekében a kiállított ruházati számlán vevőként a rendőri szervnek kell szerepelni, kerül-e ezáltal az intézmény, illetve a dolgozó abba a helyzetbe, hogy a terméket a megvásárlást követően a dolgozó részére "temészetben átadja"? Kérdés, hogy az Szja-tv. 2019. évi változása miatt az adóztatásra befolyással van-e az a körülmény, hogy a ruhapénzről kérnek-e számlát vagy sem? Számlával történő elszámolás esetén és számla nélkül is összevonandó jövedelemként kellene adózni?
Részlet a válaszából: […] ...kivételével a munkáltató dönti el, hogy adja-e vagy nem, és milyen mértékben. A munkavállaló a munkabér szabályai szerinti adókat és járulékokat fizeti meg, a munkáltatónak pedig szociális hozzájárulási adót kell fizetni a juttatás után. 2020-ban az adózási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Ruházati költségtérítés felhasználásának igazolása

Kérdés: Központi költségvetési intézmény vagyunk, és adunk ruházati költségtérítést a dolgozóinknak. A szabályzatunkban előírtuk, hogy a ruhákról az intézmény nevére szóló számlát kell hozni. A ruházati költségtérítés összevonandó jövedelemként adózik. Van-e értelme előírni, hogy számlával számoljanak el a dolgozók, jelent-e adózásban különbséget, ha nem számoltatjuk el a dolgozókat a ruhapénzzel?
Részlet a válaszából: […] ...elegendő lenne egy pénzösszegkeretet meghatározni, amit a dolgozó belátása szerint költhet el a munkabérre vonatkozó adó- és járulékterhek megfizetése mellett. Ez esetben nincs értelme megcímkézni a dolgozók részére adható juttatásokat.(Kéziratzárás: 2020. 05...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Ruházati költségtérítés adóvonzata

Kérdés: Közös hivatalként működünk, melybe két település tartozik. Az idei évben mindkét település elfogadta a köztisztviselők juttatásairól szóló rendeletét, és a közös önkormányzati hivatal költségvetésében a köztisztviselők és a polgármesterek részére ruházati költségtérítést állapított meg. Különbözik-e a levonandó közterhek összege a ruházati költségtérítés után, ha a köztisztviselői szabályzatban számla benyújtását írom elő, vagy ha az összeget számla benyújtása nélkül fizetem ki a dolgozóknak?
Részlet a válaszából: […] ...az jogviszonyból származó jövedelemként (bérként) adóköteles (a magánszemélytől levonandó 15% személyi jövedelemadó, 10% nyugdíjjárulék, 4% természetbeni és 3% pénzbeli egészségbiztosítási járulék, 1,5% munkaerőpiaci járulék, a kifizető pedig 27%...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 21.

Ruházati költségtérítés adókötelezettsége

Kérdés: A polgármesteri hivatal a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó (pl. fizikai munkát végző alkalmazottak, kézbesítők stb.) dolgozói részére ruházati költségtérítést fizet úgy, hogy a ruházat megvásárlására az év elején előleget biztosít. Az előleg felhasználásáról a dolgozóknak 30 napon belül a polgármesteri hivatal nevére kiállított felsőruházatról szóló számlával kell elszámolniuk. Helyesen járunk-e el akkor, ha e juttatás után a természetbeni juttatásokra vonatkozó szabályok szerint fizetjük a közterheket? A 30 napon túli elszámolás esetén keletkezik-e kamatkedvezmény miatti adókötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...Ez azt jelenti, hogy a munkáltatónak ajuttatás után 54 százalékos személyi jövedelemadót, 29 százaléktársadalombiztosítási járulékot, illetőleg 3 százalék munkaadói járulékot kellfizetnie.Ha azonban a juttatás körülményei nem felelnek meg azelőzőekben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 22.

Köztisztviselők részére pénzben kifizetett üdülési hozzájárulás adózása

Kérdés: A Ktv. üdülési hozzájárulás mint egyéb juttatás nyújtására ad lehetőséget. Hogyan alakulnak az adózási szabályok, ha ebben a támogatási formában köztisztviselők részesülnek, nem üdülési csekk, hanem készpénz formájában? Hasonlóan adómentes, mint a Ktv. hatálya alá tartozóknak a ruházati költségtérítés? A dolgozó a teljes összeget kézhez kapja-e, vagy levonások terhelik?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv.-ben. A köztisztviselők az üdülési hozzájárulást a köztisztviselői jogviszonyukra tekintettel kapják, így azt az adózás (és a járulék) szempontjából munkabérnek kell tekinteni. Az üdülési hozzájárulás kifizetésekor a nem rendszeres bérjövedelmekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. november 18.

Köztisztviselők ruházati költségtérítése

Kérdés: 2003. I. félévében az ügykezelők még az Mt. hatálya alá tartoztak. 2003. július 1-jétől ismét a Ktv. hatálya alá kerültek, és számukra is kötelezően fizetendő ruházati költségtérítés.- Az ügykezelőknek fizetett ruhapénzt terheli-e 44 százalék szja-, illetve 29 százalék tb-járulékfizetési kötelezettség?- Ebből a szempontból van-e jelentősége annak, hogy a dolgozó a ruhapénzt az I. félévben kapta, amikor még az Mt. hatálya alá tartozott, vagy július 1. után, miután újra a Ktv. hatálya alá került?- A dolgozónak el kell-e számolnia számlával az összeg felhasználásáról?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 5.5. pontja a köztisztviselőnek törvényi előírás szerint járó ruházati költségtérítést mentesíti az adó alól.Azon ügykezelők, akik 2003. július 1-jétől ismét a Ktv. hatálya alá kerültek, a köztisztviselőkkel azonos mértékű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. október 7.

Munkaruha adómentessége

Kérdés: 2003. január 1-jétől a Ktv. alapján juttatott munkaruha adó- és járulékmentes lett. A munkaruha-juttatás címén adott költségtérítést számlákkal kell-e bizonylatolni?
Részlet a válaszából: […] A Ktv. 49/G. § (2) bekezdésében meghatározott munkaruha-juttatás a 2003. évet megelőzően is adómentes volt. A munkaruha a juttatási idő letelte előtt a munkáltató tulajdonában marad, vásárlásáról és használatbaadásáról nyilvántartást kell vezetnie. A munkaruha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 15.

Köztisztviselők ruházati költségtérítésének munkáltatói kötelezettsége

Kérdés: A Ktv. 49/G. § (1) bekezdés alapján a köztisztviselőket ruházati költségtérítés illeti meg. Az Szja-tv. 1. számú melléklet 5.5. pontja szerint a költségtérítés jellegű bevételek közül adómentes a ruházati költségtérítés. Milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli a munkáltatót? Az elszámolás milyen bizonylat alapján történik?
Részlet a válaszából: […] ...– a Ktv. 49/G. § (1) bekezdése alapján – megillető ruházati költségtérítés után 2003. január 1-jétől nem kell adót, járulékot fizetnie a munkáltatónak. Az szja szempontjából a ruházati költségtérítéssel összefüggésben nincs a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 15.