Jubileumi jutalomra jogosultság kérdése

Kérdés: 1983 júliusában álltam munkába egy üdülési és szanatóriumi igazgatóságnál, illetve a SZOT Igazgatóság Gazdasági Szervezeténél. 1989-ben GYES-re mentem, majd 1992. február 29-én "áthelyezve" munkaviszony megszűnésének módja bejegyzés szerepel a munkakönyvemben. Ettől fogva dolgozom a jelenlegi pénzügyi köztisztviselői munkakörömben a közös önkormányzati hivatalnál. 2012-ben megváltozott a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása a közszolgálati tisztviselők esetében. A bérügyekkel foglalkozó kolléga úgy ítélte meg, hogy az 1992 előtti évek beszámítása – a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál – nem fogadható el az én esetemben. (Megjegyzem, hogy két másik kolléganőm is önkormányzatnál helyezkedett el, és náluk elismerték a SZOT-nál eltöltött időt közszolgálatnak.) Szerintük már 2012-ben sem voltam jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra, mivel a 25 éveset már korábban (2007-ben) megkaptam. A 35 éveset sem kaptam meg, úgy tájékoztattak, hogy majd csak 2022-ben jár a 30 éves jubileumi jutalom. A polgármesteri hivatal álláspontjával a mai napig nem értek egyet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa is a költségvetési szférához tartozott, az államháztartás egy bizonyos szintjén helyezkedett el – véleményem szerint –, hiszen "piros beszámolófüzetet" készítettünk a SZOT Üdülési Szanatóriumi Főigazgatóság, illetve a Pénzügyminisztérium számára, ugyanúgy, mint az önkormányzatok abban az időben. Munkakörömhöz jelentkeztem be az államháztartási mérlegképes tanfolyamra is. Próbáltam keresgélni az interneten az alapító okiratot, de sajnos nem jutottam eredményre, ellenben a következőt találtam:
Szerző: Magyarország Egészségügyi Minisztérium
Cím és szerzőségi közlés: Tájékoztató a Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló jelentéshez, az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére/ [közread. az] Egészségügyi Minisztérium, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság
Megjelenés: Budapest: Egészségügyi Minisztérium Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság 1986
Úgy vélem, hogy 1992-ben, amikor munkahelyet váltottam, a SZOT – igaz, nem az önkormányzati – az államháztartás rendszerébe tartozott, és méltánytalannak tartom a megkülönböztetést.
Másik kérdésem: a közalkalmazottaknál hogyan számítják a jubileumi jutalomra való jogosultságot 1992 előtt? Ott is csak a Kjt. hatálya alá tartozó jogviszonyt lehet számítani, vagy pedig minden egyéb jogviszony is beleszámít?
Részlet a válaszából: […] ...A jubileumi jutalomra tehát az a köztisztviselő jogosult, aki ténylegesen az állam, a köz szolgálatában tölt el hosszú időt, ezen juttatás egy, a jogviszonyokon átívelő, a közszférában fennállt jogviszony tényéhez kapcsolódó juttatási forma.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony 2014-től

Kérdés: Milyen változások érintik a nevelőszülőket 2014-től?
Részlet a válaszából: […] ...2013. december 31-én megillető díjazás. A hivatásos nevelőszülőt a 2013. december 31-én hatályos szabályok szerint megillető 13. havi juttatás összegét egyenlő mértékben elosztva havonta kell folyósítani. A 2013. december 31-én ikergyermekeket nevelő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 28.

Adómentes iskolakezdési támogatás

Kérdés: Milyen feltételekkel és kinek adható adómentes iskolakezdési támogatás?
Részlet a válaszából: […] ...folyósítják. Elegendő, ha arra a törvény szerint a szülőegyébként jogosult lenne. Élettársi kapcsolatban élő magánszemély esetében ajuttatás csak akkor adható adómentesen, ha a vonatkozó szabályok szerint ő magais jogosult a családi pótlékra, azaz a gyermek közös....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 9.

Felmentési idő számítása

Kérdés: Egyik dolgozónk 1992 előtti jogviszonya átszervezés és nem áthelyezés címén szűnt meg. A felmentési idő számításakor figyelembe lehet-e venni azt a jogviszonyt?
Részlet a válaszából: […] ...Így – többek között – a jogviszonynak minősülő időkmeghatározása is eltérő, és ennek következtében az ehhez kapcsolódó juttatásokis különbözőek.Először tekintsükát a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseket.Közalkalmazottijogviszonyban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 5.

Jubileumi jutalom és nyugdíjas felmentése

Kérdés: 1993. július 1-je óta közalkalmazott dolgozónk 2005. március 13-án betöltötte 60. évét, nyugellátásban részesül, de dolgozik tovább. 1993. július 1-je előtt a Megyei Vízmű Vállalat dolgozója volt. A vízművet ezen időponttól az önkormányzat üzemelteti tovább, így munkahelye nem, csak a munkaadó változott. Jubileumi jutalom számításához figyelembe vehető-e az 1993. július 1-je előtti 25 év, valamint, ha 2006-tól nem kíván tovább dolgozni, milyen juttatás jár neki?
Részlet a válaszából: […] Közalkalmazotti jogviszonyban is a jogviszonyban töltöttidőt kell megvizsgálni és alapul venni annak meghatározásához, hogy egy adottidőtartam a jubileumi jutalom tekintetében jogosító időnek minősül-e vagy sem.A konkrét esetben is tehát azt kell áttekinteni, hogy melyek azok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 21.

GYED és GYES egyidejű igénybevétele

Kérdés: Jelenleg 2 éves örökbe fogadott gyermekemmel vagyok fizetés nélküli szabadságon, és gyermekgondozási segélyt kapok. Két hét múlva megszületik második gyermekem. Igénybe veheti-e öregségi nyugdíjban részesülő édesanyám az első gyermekre a gyermekgondozási segélyt, amíg én a kicsivel terhességi-gyermekágyi segélyben, illetve gyermekgondozási díjban részesülök?
Részlet a válaszából: […] ...majd újabb gyermek születése miatt jogosult lesz terhességi-gyermekágyi segélyre, majd gyermekgondozási díjra. Két jogcímen egyidejűleg juttatásra azonban nem jogosult (pl. GYES és gyermekágyi segély), ezért választania kell, hogy melyik juttatást veszi igénybe....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 18.