Ellenőrzéssel le nem zárt időszak adóbevallásának önellenőrzése

Kérdés:

Költségvetési szervünk áfaalany, 2016. március és 2019. november közötti időszakokra benyújtott áfabevallásai negatív összegű elszámolandó adót tartalmaztak, melyet intézményünk 2019. júliusig következő időszakra átvihető követelésként vallott be. Az így felhalmozott áfát intézményünk 2019 augusztusában igényelte vissza. Ezt követően a NAV 2018. és 2019. évekre vonatkozóan valamennyi adóra és költségvetési támogatásra (így áfaadónemre is) irányuló adóellenőrzést folytatott a társaságnál, melynek következtében a vizsgálattal érintett évek ellenőrzéssel lezárt időszaknak minősülnek. A fenti előzmények után intézményünk belső átvilágítása feltárta, hogy 2016–2021. évekre vonatkozóan egyes esetekben a levonási jogát nem érvényesítette sem az érintett, sem pedig későbbi időszakokra benyújtott bevallásaiban. A társaság a 2017. május és 2017. július hónapokban keletkezett, korábban levonásba nem helyezett áfát önellenőrzéssel szeretné visszaigényelni. Az önellenőrzés mindkét időszak esetében azt eredményezi, hogy az alapbevallásban kimutatott negatív összegű elszámolandó adó tovább csökken, vagyis a társaságnak visszaigényelhető adója keletkezik. Annak megerősítését kérjük, hogy a levonásba még nem helyezett áfa nem tekinthető úgy, hogy arra vonatkozóan az intézmény az Áfa-tv. 153/A. §-ának (2) bekezdése szerinti választási lehetőséggel élt. Ebből következően az intézmény azon döntése, hogy az általa korábban le nem vont áfát az adólevonási jog keletkezésének időszakára benyújtott önellenőrzésben szerepelteti, és a kötelezettségcsökkenés összegét az Áfa-tv. 186. §-ban meghatározott feltételek szerint visszaigényli, akkor sem ütközik az Art. 54. §-ának (3) bekezdésébe, ha az intézmény az eredetileg kimutatott negatív összegű elszámolandó adót az alapbevallásban következő időszakra átvihető követelésként szerepeltette.

Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 153/A. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha az adott adómegállapítási időszakban megállapított fizetendő adó és az ugyanezen adómegállapítási időszakban figyelembe vett levonható előzetesen felszámított adó különbözete negatív előjelű, akkor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 7.

Behajthatatlan követelés miatti áfacsökkentés lehetősége

Kérdés: Mit kell tudni a behajthatatlan követelés miatti adóalap-csökkentésről?
Részlet a válaszából: […] ...feltételekkel lehetőség nyílt arra, hogy önellenőrzés keretében az általános forgalmi adó alapját utólag csökkentsék a behajthatatlan követelésként elszámolt ellenérték egészének vagy részének adót nem tartalmazó összegével.Először azt tisztázzuk, hogy mi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Alanyi adómentesség választására jogosító összeghatár

Kérdés: Alanyi adómentes tevékenység választása esetén milyen bevételek számítanak a 2 millió forintos bevételi határba? Beszámítanak-e pl. a bérleti díjak, a kártérítési díjak, az árfolyamnyereség, a kamatbevételek? Vagy nem is vonatkozik ránk a 2 millió forintos értékhatár, mert óvodánk saját konyhát üzemeltet?
Részlet a válaszából: […] ...az ellenértékét, illetve már a 61. napot megelőzően is akkor, ha az ellenértéket kifizették számára, vagy ha a szóban forgó követelést engedményezi, illetve adóalanyként megszűnik.A jelzett összeghatárba a 49. §, illetve 51. § szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. június 3.

Az alanyi adómentesség értékhatárának megállapítása

Kérdés: A befolyt bevételt vagy a kiszámlázott összeget alapul véve kell-e kiszámolni az alanyi adómentesség értékhatárát? Milyen tételek számítanak az értékhatárba?
Részlet a válaszából: […] ...ellenértékét, illetve már a 61. napot megelőzően is akkor, ha az ellenértéket kifizették számukra, vagy ha a szóban forgó követelést engedményezik, illetve adóalanyként megszűnnek.A jelzett összeghatárba az Áfa-tv. 49. §, illetve 51. § szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 22.