Diákotthon dolgozóinak besorolása

Kérdés: Az egyházi fenntartású felsőoktatási diák-otthon (önálló intézmény) a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatók arányában jogosult költségvetési támogatásra. A támogatás normatív összegét az Nftv. 114/D. §-a (1) bekezdésének d) pontja határozza meg. A 2011. évi CCVI. törvény 21. §-ában foglaltak szerint: "21. § Közcélú tevékenységet ellátó egyházi jogi személynél az ilyen feladathoz kapcsolódóan foglalkoztatottak munka-viszonyának tartalma a munkabér, munkaidő és pihenőidő vonatkozásában a közalkalmazotti jogviszonyhoz igazodik azzal, hogy a foglalkoztatott javára történő eltérés megengedett. Az ilyen foglalkoztatottakra az állami vagy a helyi önkormányzati intézmények foglalkoztatottaira vonatkozó központi bérpolitikai intézkedések azonos feltételekkel terjednek ki."
Az egyház belső szabályozása szerint az állami támogatásban részesülő intézményben a közfeladat ellátására alkalmazottak munkaidejét és pihenőidejét, előmeneteli és illetményrendszerét a Kjt. 55-80. §-ai szerint kell megállapítani. A fentiek alapján jól gondoljuk-e, hogy a felsőoktatási diákotthonban dolgozó kollégiumi nevelők besorolását és illetményét a Kjt. 79/B.-79/E. §-ai szerint, az egyéb munkakörben dolgozók besorolását és illetményét a 395/2015. Korm. rendelet 8. §-a szerint, a dolgozók szabadságát a Kjt. 56-59. §-ai alapján kell megállapítani?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalókra az Önök által is hivatkozottak alapján valóban a közalkalmazottakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a bérezés, munkaidő, pihenőidő tekintetében, így a Kjt. és a vonatkozó végrehajtási rendelet, azaz a felsőoktatási intézményekre vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 20.

Közalkalmazott besorolása

Kérdés: Jelenleg az E6-os kategóriába vagyok besorolva. Az lenne a kérdésem, hol tudok utánanézni a jogviszony kiszámításához szükséges táblázatnak? A munkáltatóm elszámolta a jogviszonyomhoz szükséges éveket, kértem a helyesbítést, de még nem reagáltak rá.
Részlet a válaszából: […] A közalkalmazottak besorolását és (garantált) illetményénekmegállapítását illetően először is a fizetési osztályt kell meghatározni,amelyhez a munkakörből, az arra előírt képesítési követelményekből kellkiindulni, majd ezt kell összevetni azzal, hogy a közalkalmazott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 18.

2009-es szabályok vezetői munkaköröknél

Kérdés: Az önkormányzatunk egyik intézményénél 2004-ben nyugdíjba vonulás miatt megüresedett a gazdasági osztályvezetői önálló munkakör, melyre vezetői megbízást kapott egy volt munkatársam kinevezett gazdasági kiemelt főelőadói munkakör mellett, határozatlan időre. Első kérdésem, hogy ez szabályos volt-e? A nyugdíjba ment vezető kinevezett gazdasági osztályvezető volt (önálló munkakörben). 2009. január elsejével módosultak a jogszabályok, és konkrétan megmondják, hogy mely munkakör minősül kinevezett, és mely munkakör megbízott vezetői munkakörnek. Most marad minden változatlan, továbbra is kiemelt főelőadó munkakör vezetői megbízással, vagy a kinevezéshez meg kell pályáztatni az önálló munkakörű vezetői beosztást? A vonatkozó végrehajtási rendelet pedig még 5 éves szakmai gyakorlatot is előír, amit még pár hónap híján nem töltött be a kolléga. Kérdésem, hogy eddig jogszerűen jártak-e el irányában, illetve várja-e meg az öt évet, és pályázzon újból arra a munkakörre, amit eddig folyamatosan betöltött?
Részlet a válaszából: […] A korábbi eljárásuk, miszerint vezetői megbízással láttattákel a gazdasági osztályvezetői feladatokat, nem kifogásolható, ugyanakkor,ahogyan a kérdésben is írták, 2009. január 1-jétől a jogszabályi környezetmegváltozott.Az új előírások alapján a kinevezett és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 19.

Felsőfokú szakképesítés és felsőfokú végzettséget adó képzés elhatárolása

Kérdés: Szociális intézmény gazdasági vezetője vagyok 1980 óta. 1986 júliusában felsőfokú költségvetési szakvizsgát tettem (mérlegképes könyvelő). Az "E" osztályba soroltak. Munkahelyi döntésű illetményként kaptam meg az "F" fizetési osztály közötti különbözetet. Ezt 2008. január 1-jétől az önkormányzat elvette. Jól gondolom-e, hogy mivel 1986-ban szereztem ezt a felsőfokú szakvizsgát, az "F" osztályba történhet a besorolásom? Az oklevél nem tartalmaz OKJ-számot.
Részlet a válaszából: […] A felsőoktatás keretében a felsőfokú végzettséget adóképzések mellett felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzéskéntfelsőfokú szakképzés és szakirányú továbbképzés is szervezhető. A felsőfokúszakképesítés tehát nem jelent felsőfokú végzettséget (!).A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 9.

Humánszervező egyetemi végzettség figyelembevétele iskolaigazgató besorolásánál

Kérdés: Általános iskola igazgatója elvégezte a közoktatási vezető szakirányú továbbképzést, mely pedagógus-szakvizsgával egyenértékű. Ez alapján "F" fizetési osztályból "G" fizetési osztályba került átsorolásra. Az igazgató további végzettséggel is rendelkezik, méghozzá humánszervező egyetemi végzettséggel. Ez alapján át lehet-e sorolni "H" fizetési osztályba?
Részlet a válaszából: […] ...szakos előadói, szociálpedagógiai, nevelőtanári továbbiszakképzettséggel rendelkezik.További szakképesítésként a közalkalmazott besorolásánálalapul vettel azonos képzettségi szinten szerzett szakképesítést,szakképzettséget lehet figyelembe venni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 26.

Közalkalmazottak előresorolása

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó megyei önkormányzat által fenntartott intézmény vagyunk. A Kjt. 65. § (1) bekezdése szerint a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő alapján háromévenként eggyel magasabb fizetési fokozatba lép. Évekkel ezelőtt néhány dolgozónk munkakörére, illetve jó munkavégzésére tekintettel munkáltatói többlet címén kapott illetményemelést. Az idei évben a fenntartó levele alapján, amennyiben egy dolgozó rendelkezik ilyennel, a soros előrelépés összegét, illetve a minimálbérre történő kiegészítést (2008. január 1-jétől) csak a munkáltatói döntésen alapuló többlet beszámításával lehet figyelembe venni. Így tehát, akinek van többlete (eddig megérdemelte), az rosszul jár, mert nem növekszik az illetménye, akinek nincs (mert eddig is magasabb volt a fizetése, vagy munkája alapján nem érdemelte ki), az pedig jól jár, mert megkapja a magasabb fokozatért járó többletet. Önök szerint így jogszerűen jár el a munkáltató?
Részlet a válaszából: […] A közalkalmazottak a Kjt. szabályai értelmében, aközalkalmazotti jogviszonyban töltött idejük alapján – általában három évvárakozási idő eltelte után – eggyel előrébb lépnek a fizetési fokozat szerintiilletményrendszerben.Az előrelépés a Kjt. melléklete szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 15.

Munkáltatói döntésen alapuló illetményrész

Kérdés: Változtatható-e a határozatlan időre megállapított munkáltatói döntésen alapuló illetményrész, vagyis munkáltatói döntéssel határozott időre emelhető-e vagy csökkenthető-e a juttatás? Pl. határozatlan időre van megállapítva 20 000 forint, ez emelhető-e június 1-jétől november 30-áig 30 000 forintra úgy, hogy december 1-jétől ismét csak a határozatlan időre megállapított 20 000 forint munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt kapja tovább a dolgozó?
Részlet a válaszából: […] A kérdéses esetben a közalkalmazott a Kjt. által biztosítottgarantált illetményen felül további illetménykiegészítésben részesül, nincsazonban pontosan meghatározva, hogy milyen jogcímen.A Kjt. lehetővé teszi, hogy a munkáltató a közalkalmazottata fizetési fokozata alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 18.

Gazdasági vezető besorolása

Kérdés: Oktatási intézményben kereskedelmi főiskolai felsőfokú és mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkező gazdasági vezető fizetési osztályba sorolásánál az "F" vagy a "G" besorolás helyes?
Részlet a válaszából: […] A kérdésből kiderült az is, hogy a munkáltató tevékenységétaz államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletalapján végzi. Ennek 18. § (4) bekezdése szerint az önállóan gazdálkodóköltségvetési szerv gazdasági vezetőjének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 18.

Illetménykiegészítés

Kérdés: 2000 óta egy gimnázium gazdasági ügyintézője vagyok. 2002. XII. 1-jén hatályba lépett 50%-os illetményemelés kapcsán alapilletményem kiegészült az ún. munkáltatói döntésen alapuló garantált illetményrésszel. Azóta is kapom ezt az összeget. 2006 márciusában diplomát szerzek, így a munkáltató a "D" osztályból "F" osztályba való átsorolásomat tervezte. Az önkormányzat el is fogadta ezt, azzal a feltétellel, hogy akkor "elveszi" a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészemet. Jogosan teszi-e ezt?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben felvetett esetben a közalkalmazott a Kjt. általbiztosított garantált illetményen felül további illetménykiegészítésbenrészesül, nem kerül azonban pontosan meghatározásra, hogy milyen jogcímen.Több megoldás lehetséges, melyek "elvonásának" más és más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 16.

Közalkalmazott átsorolása

Kérdés: A közalkalmazott vegyipari szakközépiskolában általános vegyésztechnikus végzettséget szerzett 1989-ben. A gimnáziumban jelenleg laboránsként dolgozik, ez alapján a D fizetési osztályba lett besorolva. Most saját költségén irodavezető szakképesítést szerzett, OKJ 543901. Át kell-e sorolni az E fizetési osztályba?
Részlet a válaszából: […] A közalkalmazotti előmeneteli és illetményrendszer arraépül, hogy a különböző munkakörök ellátásához különböző szintű iskolaivégzettségek és képzettségek szükségesek.A Kjt. hatálya alá tartozó ágazatokban miniszteri rendeletekhatározzák meg, hogy egyes munkakörök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 13.
1
2