Mt. hatálya alatt foglalkoztatott munkavállaló

Kérdés: Önkormányzatunk 4 főt foglalkoztat az Mt. hatálya alatt: közművelődési referenst, közművelődési asszisztenst, pályázati referenst és rendszergazdát. A KIRA rendszerben az alkalmazásuk kezdetén a 84-gyel kezdődő kulcsszámot választottuk, mert ennek az elnevezését találtuk megfelelőnek (önkormányzat és intézményei). Azonban ezen a kulcsszámon belül csak fizikai alkalmazottak szerepelnek (segédmunkás, betanított munkás stb.). A beszámoló készítése során szembesültünk azzal, hogy a MÁK által megküldött 08-as űrlapon ez a négy kolléga a fizikai alkalmazottak soron szerepel a kulcsszámuk miatt. A megyei kincstár azt mondta, hogy mivel a kulcsszámrendszer jogszabályban van rögzítve, ezért a 84-es kulcsszám után csak fizikai alkalmazotti besorolásra van lehetőség. A kulcsszámrendszer első két karakterét megvizsgálva máshova nem tudjuk őket besorolni, mert pl. nem külön intézményben dolgoznak, nem államigazgatási szerv stb. Ebben az esetben hogy járunk el helyesen? Ez azt jelenti, hogy Mt. hatálya alatt nem foglalkoztathatunk dolgozókat a fent leírt 4 munkakörben?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalókra.A Kttv. hatálya kiterjed – többek között – a helyi önkormányzat képviselő-testületének polgármesteri hivatala, közterület-felügyelete, a közös önkormányzati hivatala (a továbbiakban: képviselő-testület hivatala) köztisztviselőjének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Orvosi ügyeleti gépkocsivezető besorolása, részére védő- vagy munkaruha juttatása

Kérdés: Központi orvosi ügyeleten dolgozom, közalkalmazotti jogviszonyban. Munkaköröm: ügyeleti gépkocsivezető. Foglalkozási terület: egészségügyi feladat ellátása. Munkaköri leírásom szinte megegyező a mentősofőrökével, s a feladataim is ugyanazok. A munkakör PAV I. alkalmassági vizsgához kötött, mivel megkülönböztető jelzéseket is használunk, és 2014. január 1-jétől a mentők irányítása alá fogunk tartozni Tetra nyomkövetővel a gépkocsiban. Ellátási területünk 12 település és a hozzá tartozó közterületek, autópályák stb. A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint, úgy tudom, a sofőröket "B", "C" és "D" fizetési osztályba lehet sorolni. Én jelenleg "C" fizetési osztály 11. fokozatába vagyok sorolva. Mi kell ahhoz, hogy egy, a fent leírt munkakörben dolgozó sofőr "D" fizetési osztályba legyen sorolva? Iskolai végzettségeim: épületasztalos szakmunkás-bizonyítvány, faipari szakközépiskolai érettségi, faipari technikusi oklevél. 1982 óta van hivatásos vezetői engedélyem, elsősegélynyújtó tanfolyamon is részt vettem. Szeretném továbbá megtudni, hogy megillet-e munkaruha, ha igen, milyen jogszabály alapján? Ugyanis a saját ruhánkban segédkezünk sebellátásoknál, baleseteknél, halottvizsgálatnál, s minden olyan esetben, amikor az orvosnak szüksége van ránk. Természetesen a gépkocsit is ugyanabban a ruhában mossuk, takarítjuk.
Részlet a válaszából: […] A 356/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján az egészségügyben dolgozó gépkocsivezetők valóban "B"-"D" fizetési osztályba sorolhatók be, a Kjt. 61. §-ában foglaltak alkalmazásával. A középiskolai végzettségre épülő, illetve azt igénylő szakképesítés alapján a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 18.

Közszolgálatban eltöltött idő a jubileumi jutalomra jogosító idő számításánál

Kérdés: A Kttv. alapján a jubileumi jutalomra jogosító időbe beszámítható-e az 1992. július 1-jét megelőzően a megyei tanács gyógyszertári központban foglalkoztatott gyógyszertári asszisztens munkavállaló munkaviszonya, illetve milyen jogszabály rögzíti azon szervek listáját, melyek a Ktv. és a Kjt. jogelőd szerveinek számítanak?
Részlet a válaszából: […] ...hivatala, helyi önkormányzat képviselő-testületének hatósági igazgatási társulása, helyi önkormányzat képviselő-testületének közterület-felügyelete, körjegyzőség. A Kjt. hatálya alá tartoznak az állami és helyi önkormányzati költségvetési szervek. A Kjt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 30.

Önkormányzattal közalkalmazotti jogviszonyban állók tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlása

Kérdés: Az önkormányzatok igazgatási tevékenysége és a szociális étkeztetés szakfeladaton lévő 1-1 fő közalkalmazott takarítónő kéri 40 év munkaviszonyra tekintettel munkaviszonya megszüntetését (lemondással vagy közös megegyezéssel). A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 83/A. § (1) bekezdése alapján az önkormányzattal közalkalmazotti jogviszonyban állók esetében – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény eltérő rendelkezése hiányában – a kinevezés és felmentés, a fegyelmi eljárás megindítása, a fegyelmi büntetés kiszabása és az állásból való felfüggesztés a képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. A fenti esetekben a polgármesternek nem kell a képviselő-testület döntését kérni az ügyben, hanem elfogadhatja a lemondást, illetve hozzájárulhat a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszűnéséhez? A két álláshelyet be szeretnénk tölteni. E két állás betöltésére pályázatot kell kiírni a Kjt. 20/A. § (1) bekezdése alapján, vagy nem kötelező ez? Ha pályázat kiírása szükséges, akkor erről a képviselő-testület dönt? A kinevezésük a Kjt. 83/A. § (1) bekezdése alapján pedig szintén a képviselő-testület hatáskörébe tartozik (akkor is, ha nem kell pályázatot kiírni az állás betöltésére)?
Részlet a válaszából: […] ...környezet védelme, alakásgazdálkodás, a vízrendezés és vízelvezetés, csatornázás, köztemetőfenntartása, a helyi közutak és közterületek fenntartása, a helyi közutakon, ahelyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elöl el nem zárt magánutakon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 19.

Polgármesteri hivatalban informatikus foglalkoztatása

Kérdés: Polgármesteri hivatalban dolgozó informatikust milyen jogviszonyban kell alkalmazni? Megfelelő-e a munka törvénykönyves munkaszerződés, vagy csak köztisztviselő lehet?
Részlet a válaszából: […] ...a Ktv. hatálya kiterjed – többek között – ahelyi önkormányzat képviselő-testületének hivatala és hatósági igazgatásitársulása, közterület-felügyelete, a körjegyzőség (a továbbiakban:képviselő-testület hivatala) köztisztviselőinek és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 12.

Milyen jogviszonyt kell létesíteni a költségvetési szervek alkalmazottaival?

Kérdés: Költségvetési intézmény vagyunk. Munkaszerződés alapján foglalkoztathatunk-e munkavállalót megbízási szerződés helyett? Ez a létszám beleszámít a költségvetési engedélyezett létszámba? Kell-e felügyeleti szervi engedély?
Részlet a válaszából: […] ...a rendőrség(államigazgatási szerv), valamint a helyi önkormányzat képviselő-testületénekhivatala és hatósági igazgatási társulása, közterület-felügyelete, akörjegyzőség (képviselő-testület hivatala) köztisztviselőinek és ügykezelőinekközszolgálati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 8.