Jubileumi jutalomra jogosultság kérdése

Kérdés: 1983 júliusában álltam munkába egy üdülési és szanatóriumi igazgatóságnál, illetve a SZOT Igazgatóság Gazdasági Szervezeténél. 1989-ben GYES-re mentem, majd 1992. február 29-én "áthelyezve" munkaviszony megszűnésének módja bejegyzés szerepel a munkakönyvemben. Ettől fogva dolgozom a jelenlegi pénzügyi köztisztviselői munkakörömben a közös önkormányzati hivatalnál. 2012-ben megváltozott a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása a közszolgálati tisztviselők esetében. A bérügyekkel foglalkozó kolléga úgy ítélte meg, hogy az 1992 előtti évek beszámítása – a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál – nem fogadható el az én esetemben. (Megjegyzem, hogy két másik kolléganőm is önkormányzatnál helyezkedett el, és náluk elismerték a SZOT-nál eltöltött időt közszolgálatnak.) Szerintük már 2012-ben sem voltam jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra, mivel a 25 éveset már korábban (2007-ben) megkaptam. A 35 éveset sem kaptam meg, úgy tájékoztattak, hogy majd csak 2022-ben jár a 30 éves jubileumi jutalom. A polgármesteri hivatal álláspontjával a mai napig nem értek egyet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa is a költségvetési szférához tartozott, az államháztartás egy bizonyos szintjén helyezkedett el – véleményem szerint –, hiszen "piros beszámolófüzetet" készítettünk a SZOT Üdülési Szanatóriumi Főigazgatóság, illetve a Pénzügyminisztérium számára, ugyanúgy, mint az önkormányzatok abban az időben. Munkakörömhöz jelentkeztem be az államháztartási mérlegképes tanfolyamra is. Próbáltam keresgélni az interneten az alapító okiratot, de sajnos nem jutottam eredményre, ellenben a következőt találtam:
Szerző: Magyarország Egészségügyi Minisztérium
Cím és szerzőségi közlés: Tájékoztató a Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló jelentéshez, az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére/ [közread. az] Egészségügyi Minisztérium, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság
Megjelenés: Budapest: Egészségügyi Minisztérium Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság 1986
Úgy vélem, hogy 1992-ben, amikor munkahelyet váltottam, a SZOT – igaz, nem az önkormányzati – az államháztartás rendszerébe tartozott, és méltánytalannak tartom a megkülönböztetést.
Másik kérdésem: a közalkalmazottaknál hogyan számítják a jubileumi jutalomra való jogosultságot 1992 előtt? Ott is csak a Kjt. hatálya alá tartozó jogviszonyt lehet számítani, vagy pedig minden egyéb jogviszony is beleszámít?
Részlet a válaszából: […] ...a jubileumi jutalomra való jogosultságot, illetve a jogviszonyban töltött idő beszámíthatóságát attól teszik függővé, hogy a köztisztviselő mely törvény hatálya alá tartozó szervnél töltötte el azt.A Kttv. 150. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Jubileumi jutalomra jogosító idő figyelembevétele

Kérdés: A Költségvetési Levelek 202. számában megjelent 3801. számú válasz elbizonytalanított, ezért szeretném megkérdezni, hogy mikor lesz jogosult a 25 éves jubileumi jutalomra az a köztisztviselő, akinek a munkaviszonya 1990. augusztus 6-án kezdődött egy halgazdaságban, és munkaviszonya áthelyezéssel szűnt meg 1991. június 30-ával, mert 1991. július 1-jétől a városi tanácsnál létesített munkaviszonyt? Jelenleg is a hivatal köztisztviselője.
Részlet a válaszából: […] A halgazdaságban fennállt munkaviszony, tekintettel arra, hogy nem közszférába tartozó szervnél (azok jogelőd szervénél) állt fent, nem vehető figyelembe jubileumi jutalomra jogosító időként, még akkor sem, ha az érintett áthelyezéssel került a következő, már közszférába...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.

Köztisztviselő jubileumi jutalomra jogosító ideje

Kérdés: Dolgozónk jubileumi jutalomra való jogosultsági ideje érdekelne minket.
Munkaviszonyai az alábbiak:
1994. 09. 1-jétől 1987. 06. 14-ig MÁV
1987. 06. 15-től 1996. 04. 22-ig ÁFÉSZ (MÁV-tól áthelyezéssel)
1996. 04. 23-tól 1999. 11. 23-ig HK Szupermarket Kft.
1999. 11. 24-től 2000. 03. 31-ig mezőgazdasági szakközépiskola
2000. 04. 1-jétől jelenleg is polgármesteri hivatal
Kérem, szíveskedjenek megírni, mikor jogosult a 25 éves jubileumi jutalom kifizetésére?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésükben nem szerepel, vélhetően köztisztviselőről van szó. A Kttv. 150. §-ának (3) bekezdése szerint a jubileumi jutalomra jogosító idő megállapításánál a következő időtartamokat lehet figyelembe venni:– a Kttv., Ktv., Ktjv., Kjt. hatálya alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 19.

Köztisztviselői jubileumi jutalomra jogosító idő

Kérdés: Köztisztviselő vagyok. Szeretném tudni, hány év vehető figyelembe jubileumi időként az alábbi munkaviszonyaimból:
1978. 09. 01.-1980. 03. 30-ig Mt. jogviszony,
1980. 04. 01.-1985. 12. 31-ig GYES,
1986. 01. 01.-12. 31-ig bedolgozó kft.-ben,
1987. 01. 02-től közalkalmazott a helyi óvodában,
majd áthelyezéssel 1995. június 1-jétől a polgármesteri hivatalban dolgozom.
Részlet a válaszából: […] A Kttv. 150. §-a alapján a jubileumi jutalomra jogosító idő megállapításánál figyelembe vehető a Kttv. és a Ktv., valamint a Ktjv. hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közszolgálati és kormánytiszt­viselői jogviszonyban, továbbá a Kjt. hatálya alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 26.

Jegyző jogviszonyának megszüntetése

Kérdés: Kinevezett jegyzőnk 2005 júniusától GYES-en van, előreláthatólag 3 évig, munkaviszonya 1996-ban létesült, előzőleg költségvetési szervnél dolgozott közalkalmazottként, és áthelyezéssel került a Ktv. hatálya alá. Ebben az évben körjegyzőséget hozunk létre a szomszédos községgel. Jegyzőnknek is lehetősége lesz a körjegyzői állás megpályázására. Amennyiben nem él ezzel a lehetőséggel, fizethető-e számára végkielégítés? Ha igen, a közalkalmazotti munkaviszonyát is figyelembe kell venni? Mikor kell a végkielégítést kifizetni (a körjegyzőség megalakulásakor, vagy a GYES lejártakor)?
Részlet a válaszából: […] ...megszűnte utánszüntethető meg a jogviszony felmentéssel. Megilleti-e végkielégítés a jegyzőt,és mely időtartamok figyelembevételével?A köztisztviselőt a Ktv. 19. § (1) bekezdése alapjánvégkielégítés illeti meg, a (8) bekezdésben foglalt kivételekkel....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 18.