Munkaruha-vásárlás

Kérdés: Központi költségvetési intézmény vagyunk. Minden évben – év elején – pénzben adunk ruházati ellátmányt a hivatásos személyi állomány részére. A kifizetett összeget a K 1108 rovaton számoljuk el, amely rovat tartalmilag pénzben fizetendő ruházati költségtérítést takar. A számfejtés során a KIRA bérszámfejtési rendszerben (MÁK) azon jogcímen kerül rögzítésre a kifizetésre kerülő összeg, amely alapján a magánszemélynek nem lesz adófizetési kötelezettsége, sem pedig intézményünknek, tehát adómentesen kapja a meghatározott keretösszeget. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról, valamint a különleges foglalkoztatási állomány ruházati, fegyverzeti, kényszerítőeszköz- és világítástechnikai felszereléséről szóló 14/2016. (V. 10.) BM rendelet 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés előírja, hogy az állomány tagjának számlát kell kérnie az ellátmányt biztosító szervezeti egység nevére és címére a vásárolt ruházati termékekről. A BM rendelet 8. számú melléklete felsorolja az ellátmányból beszerezhető termékek körét. Az állománynak október hónapban kell elszámolni a kapott keretösszeggel oly módon, hogy a pénzügyi szakszolgálat részére a számlákat leadják, ahol a számlaellenőrzés megtörténik (megjegyzem, a számlák nem kerülnek könyvelésre a főkönyvi nyilvántartásban, azokat csak megőrizzük). Amennyiben a teljes megkapott összegről benyújtja a számlákat a dolgozó, nem válik adóköteles juttatássá a kifizetés, viszont az el nem költött rész esetén adókötelessé válik a számlával nem igazolt rész, és megadóztatjuk mint a bérjövedelmet. A személyi jövedelemadó alóli mentesség érdekében a kiállított ruházati számlán vevőként a rendőri szervnek kell szerepelni, kerül-e ezáltal az intézmény, illetve a dolgozó abba a helyzetbe, hogy a terméket a megvásárlást követően a dolgozó részére "temészetben átadja"? Kérdés, hogy az Szja-tv. 2019. évi változása miatt az adóztatásra befolyással van-e az a körülmény, hogy a ruhapénzről kérnek-e számlát vagy sem? Számlával történő elszámolás esetén és számla nélkül is összevonandó jövedelemként kellene adózni?
Részlet a válaszából: […] ...számlának mindig a munkáltató nevére kell szólnia.Ezzel szemben a ruházati költségtérítés adóköteles, összevonandó jövedelem, a köztisztviselők kivételével a munkáltató dönti el, hogy adja-e vagy nem, és milyen mértékben. A munkavállaló a munkabér...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Ruházati költségtérítés

Kérdés: A közalkalmazottak részére utólagos elszámolási kötelezettséggel biztosított ruházati költségtérítés összegét előlegként vagy ruházati költségtérítésként kell-e könyvelni, illetve hogyan kell nyilvántartani? Az adófizetési kötelezettség a kifizetéskor vagy a számlával történő elszámoláskor keletkezik-e?
Részlet a válaszából: […] ...hanem pénzbentörténik a munkaruha megtérítése, akkor adómentes lesz az egyenruha pénzbenimegtérítése. Adómentes továbbá a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényszerint a magánszemélyt megillető ruházati költségtérítés, legfeljebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 2.

Ruházati költségtérítés elszámolása

Kérdés: Felügyelőségünk központi költségvetési szerv, dolgozóink a Ktv. alá tartoznak, kivéve a fizikai munkakörben dolgozó munkatársaink, akik a Ktv. 2001. július 1-jei módosításával kikerültek a Ktv. hatálya alól. Köztisztviselőinknek – a törvényi kereteket figyelembe véve – az idei évben 66 000 Ft ruházati hozzájárulást fizetünk ki, mely összeggel – belső vezetői utasítás alapján – a juttatásban részesülő dolgozóknak a felügyelőség nevére kiállított ruházati számlával kell elszámolniuk. A köztisztviselőkkel egy időben az Mt. alá tartozó munkatársaink is részesülnek ruházati hozzájárulásban. A részükre kifizetett ruházati hozzájárulás adómentesen adható-e, illetve a munkáltató – mint kifizető – helyettük átvállalhatja-e a személyi jövedelemadót (44%-os kifizetői szja), vagy pedig a dolgozónál ez a juttatás összevonandó jövedelem, s tőlük kell levonnunk az adót?
Részlet a válaszából: […] ...mértékig adómentes.Az említett dolgozók a Ktv. 2003. július 1-jétől hatályos módosítása szerint jogállásukat tekintve továbbra sem köztisztviselők ugyan, de a Ktv. hatálya alatt szerzett jogosultságok, kötelezően előírt juttatások továbbra is megilletik őket....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 14.

Ügykezelők ruházati költségtérítése

Kérdés: Úgy tudom, hogy megváltozott a köztisztviselők ruházati költségtérítésére vonatkozó előírás. Igaz ez?
Részlet a válaszából: […] ...a kötelezően fizetendő ruházati költségtérítés adókötelezettségét hogyan kell megítélni. Az érintett ügykezelők a Ktv. szerint a köztisztviselőkkel azonos mértékű ruházati költségtérítésre jogosultak ugyan, de a törvény rendelkezése szerint jogállásukat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 13.

Köztisztviselők részére pénzben kifizetett üdülési hozzájárulás adózása

Kérdés: A Ktv. üdülési hozzájárulás mint egyéb juttatás nyújtására ad lehetőséget. Hogyan alakulnak az adózási szabályok, ha ebben a támogatási formában köztisztviselők részesülnek, nem üdülési csekk, hanem készpénz formájában? Hasonlóan adómentes, mint a Ktv. hatálya alá tartozóknak a ruházati költségtérítés? A dolgozó a teljes összeget kézhez kapja-e, vagy levonások terhelik?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv. az 1. számú mellékletének 5.5. pontjában rendelkezik a köztisztviselőt törvény alapján megillető ruházati költségtérítés adómentességéről.A köztisztviselők részére pénzben kifizetett üdülési hozzájárulásra azonban nincs ilyen mentesítő szabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. november 18.

Az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalóknak kifizetett ruházati költségtérítés adókötelezettsége

Kérdés: Polgármesteri hivatalunk ruházati költségtérítést fizet (összegszerűen a köztisztviselőkével azonosan 49 500 Ft-ot) fizikai alkalmazottainak, akik az Mt. hatálya alá tartoznak. Ezek a dolgozók nem Ktv. alól "kiszervezett" dolgozók, nincs köztisztviselői múltjuk, egy kft. alkalmazottai voltak, mielőtt a polgármesteri hivatalhoz kerültek. A hivatalban olyan munkakört töltenek be, amely nem ügykezelői, tehát a Ktv. 2003-as módosítása után sem kerülnek a Ktv. hatálya alá. - Meg kell-e fizetnie a munkahelynek a közterheket (44% szja, 29% tb) az Mt. hatálya alá tartozó dolgozóknak fizetett ruházati költségtérítés után? - A dolgozóknak el kell-e számolniuk számlával az összeg felhasználásáról annak érdekében, hogy számukra az összeg adómentes juttatás legyen?
Részlet a válaszából: […] ...dolgozók esetében ruházati költségtérítés adómentesen nem fizethető ki. Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 5.5. pontja csak a köztisztviselőknek törvény alapján – kifizetett ruházati költségtérítést mentesíti az adó alól.Az Mt. hatálya alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. október 28.

Köztisztviselők ruházati költségtérítése

Kérdés: 2003. I. félévében az ügykezelők még az Mt. hatálya alá tartoztak. 2003. július 1-jétől ismét a Ktv. hatálya alá kerültek, és számukra is kötelezően fizetendő ruházati költségtérítés.- Az ügykezelőknek fizetett ruhapénzt terheli-e 44 százalék szja-, illetve 29 százalék tb-járulékfizetési kötelezettség?- Ebből a szempontból van-e jelentősége annak, hogy a dolgozó a ruhapénzt az I. félévben kapta, amikor még az Mt. hatálya alá tartozott, vagy július 1. után, miután újra a Ktv. hatálya alá került?- A dolgozónak el kell-e számolnia számlával az összeg felhasználásáról?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv. 1. számú mellékletének 5.5. pontja a köztisztviselőnek törvényi előírás szerint járó ruházati költségtérítést mentesíti az adó alól.Azon ügykezelők, akik 2003. július 1-jétől ismét a Ktv. hatálya alá kerültek, a köztisztviselőkkel azonos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. október 7.

Köztisztviselőt megillető ruházati költségtérítés elszámolása

Kérdés: A 2003. január 1-jétől hatályos Szja-tv. szerint a Ktv. előírása alapján adott ruházati költségtérítés adómentes. A ruházati költségtérítés felhasználásának eddigi gyakorlata az volt, hogy készpénzben megkaptuk a ruhapénzt, majd számlával kellett igazolni annak felhasználását. Egy tájékoztatón ezzel kapcsolatban az hangzott el, hogy a tv.-módosítás miatt nem kell a köztisztviselőnek a ruházati költségtérítés felhasználását számlával igazolni. Kell-e vagy nem a köztisztviselőknek ez évben számlával igazolni a készpénzben megkapott költségtérítés felhasználását? Amennyiben nem kell számlával igazolni a felhasználást, akkor a munkáltató saját szabályzatára hivatkozva előírhatja-e a számlával történő igazolást?
Részlet a válaszából: […] ...személyi jövedelemadó szempontjából a köztisztviselőnek nem kell számlával igazolnia a ruházati költségtérítés címén kapott összeg felhasználását, mivel ez a juttatás 2003. január 1-jétől adómentes bevételnek minősül. Ettől függetlenül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. augusztus 5.

Munkaruha adómentessége

Kérdés: 2003. január 1-jétől a Ktv. alapján juttatott munkaruha adó- és járulékmentes lett. A munkaruha-juttatás címén adott költségtérítést számlákkal kell-e bizonylatolni?
Részlet a válaszából: […] ...használat utáni visszaszolgáltatásáról, illetve pénzbeli megváltásáról a munkaruha-szabályzatban rendelkezni kell arra az esetre, ha a köztisztviselő jogviszonya a juttatási idő letelte előtt megszűnik. A munkaruha-juttatástól függetlenül a Ktv. 49/B. § (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 15.

Köztisztviselők ruházati költségtérítésének munkáltatói kötelezettsége

Kérdés: A Ktv. 49/G. § (1) bekezdés alapján a köztisztviselőket ruházati költségtérítés illeti meg. Az Szja-tv. 1. számú melléklet 5.5. pontja szerint a költségtérítés jellegű bevételek közül adómentes a ruházati költségtérítés. Milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli a munkáltatót? Az elszámolás milyen bizonylat alapján történik?
Részlet a válaszából: […] ...köztisztviselőket – a Ktv. 49/G. § (1) bekezdése alapján – megillető ruházati költségtérítés után 2003. január 1-jétől nem kell adót, járulékot fizetnie a munkáltatónak. Az szja szempontjából a ruházati költségtérítéssel összefüggésben nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 15.
1
2