Nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége

Kérdés: Intézetünk kormánytisztviselőket foglalkoztat. A kormánytisztviselők illetményére, illetve besorolására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) vonatkozó részeit kell alkalmaznunk. Egyik kormánytisztviselőnk egy négygyermekes édesanya. Harmadik gyermekével GYES-en volt, mikor munkahelye megszűnt (1992-ben). Munkanélküli-ellátást igényelt, mivel nemsokára megszületett negyedik gyermeke, akire tekintettel GYÁS-t, GYED-et, GYES-t, majd pedig a gyermek nyolcéves koráig anyasági támogatást (járulékköteles volt) vett igénybe. Mivel a negyedik gyermek születésekor az édesanya nem rendelkezett foglalkoztatási jogviszonnyal, emiatt nyolc évet elveszít, amit ugyanúgy gyermekei nevelésével töltött el, mint más édesanyák, akiknek nem szűnt meg a munkahelyük. Jogosnak érezzük az édesanya felháborodását: az ő gyermekeibe fektetett munkája, energiája kevesebbet ér? Ráadásul ha ez annak idején tudható lett volna, a munkanélküli-ellátás helyett elvállalhatott volna egy képzettségének nem megfelelő munkát, ahonnan folytathatta volna a gyermeknevelési ellátások igénybevételét. Milyen jogorvoslati lehetőségei vannak az édesanyának, ha úgy érzi, hogy őt méltánytalanság érte? A munkáltatói jogkört intézetünkben a főigazgató gyakorolja. Van-e joga a főigazgatónak méltányosságból elfogadni a gyermekneveléssel eltöltött éveket?
Részlet a válaszából: […] ...ideértvetermészetesen az egyéb tanulmányokat folytató személy nyári szünetben történőmunkavégzésének időtartamát is;– a korkedvezményre jogosító időtartamot azöregséginyugdíj-jogosultságra vonatkozó általános szabályok szerint.Jogosultsági időként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Polgármesterek öregségi nyugdíja, közszolgálati járadéka I.

Kérdés: Főállású polgármesterünk a következő választásokon nem kíván indulni, hanem nyugdíjba szeretne vonulni az 1994. évi LXIV. tv. alapján. 1990-94 között országgyűlési képviselő volt, majd 1994-től főállásban a megyei közgyűlés alelnöke, 1998-tól ugyanott tanácsnok, 2002-től 2005-ig ismét alelnök. 2005 óta folyamatosan városunk polgármestere. Kérdésünk, hogy jogosult-e a hivatkozott jogszabályban meghatározott korkedvezményre? (Jelenleg 54 éves.)
Részlet a válaszából: […] A polgármesterek öregségi nyugdíjáról és közszolgálatijáradékáról a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és azönkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény (Pttv.)13/A. és 13/B. §-ai rendelkeznek, illetve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 31.

Őstermelő

Kérdés: Önállóan működő és gazdálkodó általános iskolánk főzőkonyhát üzemeltet. Kérdésünk az lenne, hogy ha mezőgazdasági őstermelőtől szeretnénk felvásárolni a konyha részére, ezt hogyan tudjuk teljesen szabályosan megtenni? Milyen nyilatkozatokat kell kérni az őstermelőktől? Változtat-e valamin az a tény, hogy nyugdíj, főállás mellett őstermelő, akitől felvásárolnánk, vagy nincs állása, csak őstermelő?
Részlet a válaszából: […] ..."83/B. § (1) Ha az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött,a) előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregséginyugdíjban,b) korkedvezményes nyugdíjban,c) bányásznyugdíjban,d) korengedményes nyugdíjban,e) az egyes művészeti tevékenységet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Polgármesterek jubileumi jutalma

Kérdés: A polgármester (1947-ben született) 1980. január 1-jétől 2002. október 20-ig (új polgármester megválasztásáig) látta el ezen megbízatását. Ezt követően táppénzes állományban volt, majd a Pttv. 13/A. § (1) bekezdése alapján 2003. október 1-jétől öregségi nyugdíjba vonult. 2006 októberében újra főállású polgármesternek választották a településen. A 35 éves jubileumi jutalomra 2003-ban lett volna jogosult. Elszámolható-e nyugdíj mellett a polgármesternek a 35 éves jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...kimondja,hogy "ha az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött,a) előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregséginyugdíjban,b) korkedvezményes nyugdíjban,c) bányásznyugdíjban,d) korengedményes nyugdíjban,e) az egyes művészeti tevékenységet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 22.

Korkedvezményes nyugdíjra való jogosultság

Kérdés: 1954-ben születtem, 1972. július 1-jétől közalkalmazottként dolgozom az egészségügyben. 1975. szeptember 30-tól 2007. május 23-ig napi 8 órából 3 órát röntgenasszisztensként tevékenykedem. Ezek a röntgenasszisztensként eltöltött évek miben játszanak szerepet a nyugdíjazásomkor?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezik arról, hogy aki aszervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösenártalmas munkát végez, korkedvezményben részesül nyugdíjazásakor. Az igénylőre irányadó öregségi nyugdíjkorhatárhoz képestkétévi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 3.

Korengedményes nyugdíj

Kérdés: Milyen feltételekkel lehet a korengedményes nyugdíjazást 2007-ben igénybe venni? Vannak-e korlátai a nyugdíj melletti munkavégzésnek?
Részlet a válaszából: […] ...éviLXXXI. törvény 83/B paragrafusa értelmében. A törvény szerint az öregségi és azöregségi jellegű nyugdíjakat – korengedményes, korkedvezményes, előrehozottstb. – szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas nem töltötte be a 62. életévét, és atárgyévi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 15.