Kötött felhasználású normatíva

Kérdés: A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az intézményi gyermekétkeztetés egyes kiadásaihoz, III. 5. támogatási jogcímen. A kiegészítő szabályokban foglaltak alapján a III. 5. jogcím szempontjából az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi étkeztetést igénybe vevő gyermekek, tanulók becsült átlaglétszáma és az étkezési napok száma alapján tervezhető, illetve igényelhető a támogatás. Az intézményi étkeztetésben részt vevők számának megállapításánál egy fő – függetlenül attól, hogy többszöri étkezésben is részt vesz – csak egy létszámként és egy intézménynél szerepelhet. Az igényjogosultság szempontjából egy fő létszámnak az a gyermek, tanuló számít, akinek naponta legalább a déli, többfogásos, meleg főétkezés biztosított. A támogatás elszámolásánál a háromszori étkezés, a kétszeri tízórai és ebéd, vagy csak az egyszeri étkezés, az ebédadagok vehetők figyelembe? A kollégiumi diákok esetében viszont a reggelit és a vacsorát a kollégiumban veszik igénybe, a déli főétkezést pedig abban a közoktatási intézményben, ahol napközben tanulnak. Gyakorlatilag naponta háromszori étkezést vesznek igénybe, de azt kettő feladatellátási helyen. Az ő esetükben hogyan igényelhető a támogatás, az egyszeri vagy a háromszori étkezés után? Ha háromszori étkezőként figyelembe vehetők, akkor melyik intézménynél? A kollégiumnál vagy a középiskolánál?
Részlet a válaszából: […] ...szabályok szerint egy normatívajogcím esetében a létszámadatok úgy adhatók meg, hogy egy fő csak egy létszámnak és egy intézménynél vehető figyelembe.A kollégiumban a reggelit és a vacsorát fogyasztják el. Ha a kollégiumban hideg élelmet kapnak reggeli-re és vacsorára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Gyermekétkeztetés igénybevétele betegség esetén

Kérdés: Ha egy óvodás vagy iskolás gyermek – aki oktatási idő alatt étkezik az intézményben – beteg lesz, és otthonában vagy esetleg kórházban tartózkodik, de a hozzátartozója folyamatosan megoldja a neki járó ebéd hazaszállítását, amíg fennáll a betegsége, jár neki erre az időszakra az ebéd? A támogatás elszámolásakor nem probléma, ha nem tartózkodott az iskolában vagy az óvodában? Figyelembe vehető-e mint ténylegesen étkező?
Részlet a válaszából: […] ...tényleges étkezőnek számít az óvodás, iskolás. A normatív támogatás igénylésének alapja az iskolai, óvodai nevelésben részt vevők létszáma, az elszámolás dokumentuma pedig az élelmezési nyilvántartás. Véleményünk szerint tehát abban az esetben, ha betegség miatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 13.

Funkciókód – szünidei gyermekétkeztetés

Kérdés: Gyermekétkeztetés keretében önkormányzatunk a Gyvt. 21. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján az óvoda zárva tartása idejére, valamint az általános iskolában a nyári szünet és az őszi, tavaszi és téli szünetek időtartama alatt minden azon gyermek részére biztosítja a szünidei étkezést (déli meleg főétkezést), akinek a szülője vagy törvényes képviselője ezt kérelmezi. [Nem csak azon gyermekek részére, akik étkeztetését a Gyvt. 21/C §-ának a) pontja alapján az önkormányzat ingyenesen köteles ellátni.] Azon gyermekek esetében, akik nem jogosultak ingyenes szünidei étkeztetésre, a gyermekétkeztetés térítési díjának megfizetése mellett igényelhetik a szünidei étkezést, az önkormányzat külön kedvezményt nem nyújt.
Kérdéseink:
1. Azon gyermekek kapcsán felmerült bevételeket és kiadásokat melyik kormányzati funkción kell elszámolni, akik nem rászorultság alapján (ingyenesen) veszik igénybe a szünidei étkezést, hanem megfizetik az önkormányzati rendeletben a gyermekétkeztetés igénybevételéért fizetendő térítési díjat?
2. A 68/2013. (XII. 29.) NGM rendeletben foglaltak szerint a "104037 Intézmények kívüli gyermekétkeztetés" kormányzati funkción a rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének biztosításával összefüggő feladatok ellátása szerepeltethető, ezért nem egyértelmű számunkra az elszámolás helyessége.
3. Azon gyermekek szünidei étkeztetésével kapcsolatos kiadások finanszírozásához, akik megfizetik a térítési díjat (nyersanyagköltséget), melyik jogcímen nyújtott állami támogatás használható fel?
(A befizetett térítési díj nem fedezi az étel előállításával kapcsolatos teljes költséget, a rezsiköltséget az önkormányzat saját költségvetése terhére fizeti.)
Részlet a válaszából: […] ...az üdültetés, táboroztatás, egyéb szabadidős program keretében szervezett, illetve egyéb szünidei étkeztetéseket is) résztvevőinek létszáma a számításokban nem vehető figyelembe. A szabadidőben szervezett ellátás a 086090 "Egyéb szabadidős szolgáltatás"...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 20.

Étkeztetés

Kérdés: Intézményünkben problémát okoz az étkeztetési feladatok személyek közötti megosztása. Kérdésünk lenne, hogy melyek az élelmezéssel foglalkozó munkakörök, a feladatok hol, hogyan kerülnek megírásra, továbbá az élelmezésvezető milyen feladat- és hatáskörrel bír?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkeznie, és belső szabályozásban is a feladatukat meg kell határozni. Az étkeztetést ellátó költségvetési szerveknél az étkezők létszámához igazítva szükséges megállapítani az élelmezéssel foglalkozó munkaköröket és létszámot, ennek a vizsgálatát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 4.

Intézményen kívül igénybe vehető étkeztetési szolgáltatás

Kérdés: Iskolai, illetve óvodai intézményben hiányzó gyermek részére elvitelre biztosítható-e ingyenes vagy kedvezményes étkezés, és arra a költségvetési normatíva igényelhető-e?
Részlet a válaszából: […] ...V. fejezetének 4. pontja szerint az óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetést igénybe vevő gyermekek, tanulók 2014. évi becsült átlaglétszáma és az étkezési napok száma alapján tervezhető, illetve igényelhető. A támogatás szempontjából az önkormányzat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 14.

Szakfeladat

Kérdés: Hogyan történt az oktatási és nevelési intézmények működtetési kiadásainak szakfeladaton történő elszámolása 2013. december 31-ig, és hogyan történik 2014-ben?
Részlet a válaszából: […] ...tanulók stb. szakfeladaton kellett a kiadásokat elszámolni. A szakfeladat szétbontásának elve belső szabályozás útján történt, vagy létszám, vagy légköbméter-százalék, vagy alapterület stb. százalékában.56/2011. (XII. 31.) NGM rendelet 2. § (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 8.

Mezőgazdasági közmunka önköltsége

Kérdés: A Start közmunkaprogramban zöldséget, gyümölcsöt termelnek közmunkás dolgozóink. A megtermelt zöldséget az üzemi konyhára beszállítjuk, és közétkeztetésre használjuk fel. Milyen kötelező nyilvántartásokat kell vezetnünk, és a könyvelésben hogyan kell szerepeltetni? Milyen módon kell szabályozni az önköltségszámítást ebben az esetben, ugyanis a munkabért és a dologi kiadásokat is 100%-os mértékben megtéríti részünkre az állam.
Részlet a válaszából: […] ...számú melléklete alapján kell meghatározni.A központi irányításnál felmerült közvetlen és közvetett költségek összegét a dolgozói létszám vagy a szervezeti egység költségeinek arányában célszerű felosztani.Az önköltségszámítást számos dokumentációval...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 19.

Kedvezményes étkezés számviteli elszámolása

Kérdés: Hogyan történik a polgármesteri hivatal gazdasági szervezeténél az önállóan működő költségvetési szerv ingyenes és kedvezményes normatív étkeztetésének számviteli elszámolása? Milyen esetben kell az 583. Önkormányzatok által folyósított főkönyvi számot alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...összeg a 913. főkönyvi számon kerül elszámolásra, a másik 50%-a, a normatív része pedig a hónap végén összesített tanulói létszám és adagszám alapján önkormányzati finanszírozásként jelenik meg az önállóan működő költségvetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 18.

Normatív iskolai étkeztetés

Kérdés: Az ingyenes étkezést igénybe vevők államinormatíva-igénylésével kapcsolatban teszem fel kérdésemet. Eddig mi csak azon a napon adtunk ebédet a gyermeknek, amikor iskolában volt, így az étkezők nyilvántartása és az osztálynapló egyezett. Több helyről felmerült a kérdés, hogy amikor beteg a gyermek, miért nem viheti el az ebédet az ingyen étkező. Szeretnénk kérdezni, hogy megoldható-e, hogy a szülő írásban erre rendszeresített nyilvántartásban nyilatkozik, hogy gyermeke beteg, el kívánja vinni az ebédet, ez lenne a kiegészítő nyilvántartás az étkezők nyilvántartásához, hogy az állami normatíva ezekre a napokra, illetve tanulókra is igényelhető legyen. A fentiek megfelelnek-e a normatívaigénylés feltételeinek?
Részlet a válaszából: […] ...szempontjából a szervezett intézményi(óvodai, kollégiumi, iskolai) étkeztetésben részt vevők számánakmegállapításánál egy fő létszámnak az a gyermek, tanuló számít, akinek napontalegalább a déli, többfogásos, meleg főétkezés az intézmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 11.

Intézményi társulás

Kérdés: Önkormányzatunk intézményfenntartó társulás keretében mint székhely működteti a nevelési és oktatási intézményeit. Korábbi kérdésemre kapott válaszban az étkeztetési normatívát a székhely intézmény átadott pénzként kezeli, és nem kell számlát kibocsátani a tagintézménybe járó és ott étkező gyerekek után. Ismerve az önkormányzatok mai gazdasági nehézségeit, nincs lehetőség a székhely önkormányzatnak átadni a normatív támogatást, és visszafelé sem tud támogatást utalni a működési költségekhez a tagintézmény. Az önkormányzatok többségének az lenne a kérdése, hogy mivel az önkormányzatok pénzforgalmi szemléletű könyvelést végeznek, van-e lehetőség mindkét önkormányzat esetében úgynevezett kompenzálólevélre az elszámolás érdekében, ezen összegek vegyes naplón való könyvelésére?
Részlet a válaszából: […] ...formák az elterjedtebbek. A társulások az intézményi finanszírozást úgy isszabályozhatják a megállapodásokban, hogy azt a tanulói létszám arányábanosztják meg a társulásban részt vevő települések között. A társulásoknáltörténő feladatellátásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.
1
2