Kötött felhasználású normatíva

Kérdés: A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az intézményi gyermekétkeztetés egyes kiadásaihoz, III. 5. támogatási jogcímen. A kiegészítő szabályokban foglaltak alapján a III. 5. jogcím szempontjából az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi étkeztetést igénybe vevő gyermekek, tanulók becsült átlaglétszáma és az étkezési napok száma alapján tervezhető, illetve igényelhető a támogatás. Az intézményi étkeztetésben részt vevők számának megállapításánál egy fő – függetlenül attól, hogy többszöri étkezésben is részt vesz – csak egy létszámként és egy intézménynél szerepelhet. Az igényjogosultság szempontjából egy fő létszámnak az a gyermek, tanuló számít, akinek naponta legalább a déli, többfogásos, meleg főétkezés biztosított. A támogatás elszámolásánál a háromszori étkezés, a kétszeri tízórai és ebéd, vagy csak az egyszeri étkezés, az ebédadagok vehetők figyelembe? A kollégiumi diákok esetében viszont a reggelit és a vacsorát a kollégiumban veszik igénybe, a déli főétkezést pedig abban a közoktatási intézményben, ahol napközben tanulnak. Gyakorlatilag naponta háromszori étkezést vesznek igénybe, de azt kettő feladatellátási helyen. Az ő esetükben hogyan igényelhető a támogatás, az egyszeri vagy a háromszori étkezés után? Ha háromszori étkezőként figyelembe vehetők, akkor melyik intézménynél? A kollégiumnál vagy a középiskolánál?
Részlet a válaszából: […] ...szabályok szerint egy normatívajogcím esetében a létszámadatok úgy adhatók meg, hogy egy fő csak egy létszámnak és egy intézménynél vehető figyelembe.A kollégiumban a reggelit és a vacsorát fogyasztják el. Ha a kollégiumban hideg élelmet kapnak reggeli-re és vacsorára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Normatívaigénylés jogosultsága

Kérdés: Kistérségi társulás közoktatási szakszolgálati feladatellátást végez gesztor intézménnyel kötött szerződés alapján egy közoktatási intézményben. Az intézmény szeptember 1-jétől önkormányzati fenntartásból egyházi fenntartásba került. Az eddig a költségvetési törvény 8. számú mellékletének 2.2.2. pontja alapján biztosított finanszírozásnormatíva igénybe vehető-e továbbra is az egyházi intézményben tanuló gyerekek után, ha az egyéb jogszabályi feltételek teljesültek? Amennyiben igen, ennek milyen egyéb feltételei vannak?
Részlet a válaszából: […] ...időarányosan vissza kell majd fizetnie a már nemjogosult összeget. Az egyházi intézményre eső, 2011. évben időarányosan négyhónapra és létszámra jutó normatívaösszeg kiszámítását követően a normatívávalcsökkenteni, korrigálni szükséges a társulás tárgyévi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 22.

Központi költségvetési támogatás I.

Kérdés: A 2011. évi költségvetési törvény (2010. évi CLXIX. tv.) 8. számú melléklet kiegészítő szabályok 2.6. pontja szerint a közoktatási intézményi feladatellátáshoz kapcsolódó támogatások igénybevétele és az elszámolás a nevelési feladatoknak megfelelő közoktatási statisztikai adatokra és az azt megalapozó előírt tanügyi okmányokra vagy a hozzájárulást megalapozó okmányokra épül. Nem szól arról a jogszabály, hogy a statisztikában nem szereplő létszámoktól függetlenül további feltételek esetén is lehet figyelembe venni létszámot.
Jól értelmezzük-e, hogy a két melléklet alapján az intézményvezető különböző létszámot adhat meg, attól függően, hogy a 3. számú vagy a 8. számú melléklet szerint vizsgálunk?
Részlet a válaszából: […] ...tehát a törzslapok, beírási naplók, osztálynaplók, gyakorlatioktatási naplók vezetése, hiszen ezek adják meg az év közbeni valóslétszámadatokat, a hiányzókról is tájékoztatást adnak. A vizsgálat tárgyátképezi az elszámolást megalapozó számítások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 30.

Központi költségvetési támogatás II.

Kérdés: A 2011. évi költségvetési törvény (2010. évi CLXIX. tv.) 3. és 8. számú melléklete szerinti óvodás gyermekek számának meghatározásában kérem segítségüket. A 3. számú melléklet szerint a normatívaigénylésnél azon gyermekek után jár támogatás, akik a 2011. októberi statisztikában szerepelnek, továbbá azok, akik 2011. december 31-ig vagy felvételüktől számított 6 hónapon belül a harmadik életévüket betöltik, és a 2011/2012. nevelési évben legkésőbb december 31-ig első alkalommal veszik igénybe az óvodai nevelést.
Részlet a válaszából: […] ...gyermekek után -beleértve a sajátos nevelési igényű gyermekeket is -– a 2011/2012. nevelési évi közoktatási statisztikai nyitólétszámadatok alapján, továbbá– akik 2011. december 31-éig, vagy – a Közokt. tv. 24. § (1)bekezdésében foglalt feltételek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 30.

Központi költségvetési támogatás III.

Kérdés: Költségvetési törvény 8. számú melléklete szerinti statisztikai létszámban a magántanuló figyelembe vehető-e? A magántanulói státuszban lévő tanuló a 3. számú melléklet szerint a normatíva igénylése szempontjából különbséget tesz aszerint, hogy saját döntése alapján lett magántanuló a gyermek, vagy szakértő javaslata szerint.
Ugyanez érvényes a 8. számú melléklet szerint is?
Részlet a válaszából: […] ...normatív, kötött felhasználású támogatásait tartalmazza.Ebben a mellékletben megigényelhető normatívák esetében a statisztikailétszámban figyelembe vehető tanulók szabályai megegyeznek a 3. számú mellékletnormatívaigénylésének szempontjaival. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 30.

Normatív iskolai étkeztetés

Kérdés: Az ingyenes étkezést igénybe vevők államinormatíva-igénylésével kapcsolatban teszem fel kérdésemet. Eddig mi csak azon a napon adtunk ebédet a gyermeknek, amikor iskolában volt, így az étkezők nyilvántartása és az osztálynapló egyezett. Több helyről felmerült a kérdés, hogy amikor beteg a gyermek, miért nem viheti el az ebédet az ingyen étkező. Szeretnénk kérdezni, hogy megoldható-e, hogy a szülő írásban erre rendszeresített nyilvántartásban nyilatkozik, hogy gyermeke beteg, el kívánja vinni az ebédet, ez lenne a kiegészítő nyilvántartás az étkezők nyilvántartásához, hogy az állami normatíva ezekre a napokra, illetve tanulókra is igényelhető legyen. A fentiek megfelelnek-e a normatívaigénylés feltételeinek?
Részlet a válaszából: […] ...szempontjából a szervezett intézményi(óvodai, kollégiumi, iskolai) étkeztetésben részt vevők számánakmegállapításánál egy fő létszámnak az a gyermek, tanuló számít, akinek napontalegalább a déli, többfogásos, meleg főétkezés az intézmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 11.

Normatíva

Kérdés: Ha 2010. december 31-ig betölti a 3. életévét a gyermek, és még ebben az évben akár egy napot is jár az óvodába, akkor a 2010. évi költségvetés elszámolása során számolni kell a 2010/2011. (I. félév.) tanév 4/12 részénél a létszámával. Tehát normatíva igényelhető rá (4/12). Az októberi létszám alapján készülő oktatási statisztikában lehet-e szerepeltetni a gyermeket, aki majd csak később tölti be a 3. életévét (december 31-ig), de az óvodába már beíratásra került? Ha nem lehet szerepeltetni, és ugye az októberi statisztikai számok alapján tervezzük a 2011. évi költségvetést, akkor ez a létszám nem lesz benne, ugyanakkor ez a gyerek feltehetően 2011. augusztusig jár óvodába, ugyanakkor normatíva nem igényelhető rá, mivel az előző évi októberi létszám a 2011-es költségvetés 8/12-ének az alapja. A normatíva ellenőrzésekor év közben hiába van mód júliusban pótigényre, az októberi statisztikák a mérvadóak.
Részlet a válaszából: […] ...Visszafizetés esetén az önkormányzatigénybevételi kamatot fizet az Áht. 64/A. § (4) bekezdésben leírtak szerint. Az óvodai létszámra igényelhető normatíva a közoktatásialap-hozzájárulás normatívában található, mely hozzájárulás a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 14.

Gazdasági vezető közoktatási intézményben

Kérdés: Megyei fenntartású oktatási intézmény vagyunk. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési intézmény. Tavaly 2009. május 31-vel a gazdasági vezető lemondott. Ezután az intézményvezetőnek a fenntartó azt az utasítást adta, hogy a gazdasági vezető kinevezése a fenntartó által történik, ami azóta sem történt meg. Az intézmény vagy a fenntartó kötelessége a gazdasági vezető pótlása, kinevezése, és ki gyakorolja a munkáltatói jogokat? A másik kérdés, hogy tavaly decemberben létszámleépítésként – miután a gazdasági vezetői álláshely hosszabb ideje nem volt betöltve – szóbeli tájékoztatásban erre hivatkozással a fenntartó elvonta ezt az álláshelyet. A közgyűlési határozatban azonban nem volt megnevezve az elvonni kívánt munkakör, csak az, hogy 1 fő szakmai létszámmal csökkenti az intézményünk engedélyezett létszámát. Az idei költségvetést már e munkakör bére nélkül terveztük. Így az idén az anyagi fedezet sem áll rendelkezésre, hogy helyettesítéssel vagy megbízással ennek a munkakörnek a feladatát valaki hivatalosan elvégezhesse. Beszámolókat, bevallásokat a könyvelők elkészítik, és aláírás nélkül adják be a fenntartónak tavaly május 31-óta. Kinek és hogyan kellene feloldani ezt a szabálytalan és jogellenes működést?
Részlet a válaszából: […] Az Ámr. rögzíti, hogy a gazdasági szervezet a költségvetésiszerv, illetve a hozzá rendelt költségvetési szervek működtetéséért, agazdálkodás megszervezéséért és irányításáért, a vagyon használatával,védelmével összefüggő feladatok teljesítéséért, a pénzügyi,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.

Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek, tanulók létszámának számítása

Kérdés: A BTM-es gyerekek 2 főként számítanak-e a többcélú kistérségi társulás által megigényelt közoktatási normatívába?
Részlet a válaszából: […] ...vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzd (BTM-esgyerek, tanuló), az óvodai csoport, iskolai osztály, kollégiumi csoportlétszámának számításánál két gyermekként, tanulóként kell számításba venni.Függetlenül attól, hogy a többi gyermekkel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 23.

Normatív támogatás

Kérdés: Az önkormányzatunk intézményfenntartó társulás keretében tart fenn óvodát. A 4/2009. (II. 18.) OKM rendelet 39/M. § (2) bekezdés szerint önálló intézményként egységes óvoda-bölcsődét tervez működtetni. Az intézményfenntartó társulás már döntött az új működési formáról, hiszen a személyi, tárgyi feltételek adottak. Az alapító okirat felülvizsgálatára és annak módosítására 2009. év május 31-ig sor került, a törzskönyvi nyilvántartásba vételről az intézkedés megtörtént, 2010. év január 1-jétől a bölcsődei ellátást új feladatként jelölte meg a fenntartó. A megkeresés, a regionális módszertani bölcsőde véleményezésének megkérése megtörtént. A normatív támogatás mikortól illeti meg a fenntartót, illetve milyen intézkedéseket kell tenni ahhoz, hogy esetlegesen már a nevelési év kezdetén, 2009. év szeptember 1-jétől, vagy a nevelési év folyamán indítható legyen az új ellátási forma?
Részlet a válaszából: […] ...így a normatíva jogosultsági feltétele is ettől azidőponttól áll fenn.A bölcsődei ellátásra jogosító normatívát az ellátottaklétszáma után lehet megigényelni. Tervezéskor az ellátottak éves becsültlétszámának figyelembevételével meghatározott gondozási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 10.
1
2