Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...juttatás, ideértve az iskolai könyvjutalmat is; továbbá adómentes az előbbi rendezvényeken a gyermekek, tanulók felügyeletét ellátó magánszemély a jelenlétének, közreműködésének biztosításához szükséges feltételek biztosításaként nem pénzbeli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Nyugdíjazás alkalmából adott ajándék adóvonzata

Kérdés: Nyugdíjazása alkalmából egy munkatárs 80 000 Ft értékű tárgyi ajándékban részesült. Az ajándékozás eddig egy esetben fordult elő az intézményben, a közszolgálati szabályzat ennek lehetőségét nem tartalmazza. Terheli-e kifizetői adó az ajándékvásárlást?
Részlet a válaszából: […] ...adóköteles. Mivel tárgyi ajándékról van szó, abból nem vonható le a személyi jövedelemadó és a járulékok. Megoldás lehet, hogy a magánszemély az ajándék után megfizeti a közterhek összegét a munkáltatónak, aki azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 8.

Csapatépítő tréning adókötelezettsége

Kérdés: Az intézet dolgozóinak egy különálló csoportja (kollégium dolgozói) "csapatépítő tréningen" vesznek részt. Erről az eseményről különféle (múzeumi, egyházi) belépőket csatol. Oktatásról, étkezésről, oda-vissza utazásról nem hoz számlát. Ha hozott volna, azok adóznak-e? Kérdésem, hogy ezeket a számlákat terheli-e szja, eho (a 119-szeres adóalap után) az Szja-tv. 70. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján, vagy adómentesen elszámolható egyéb juttatásként? Hogy igazolható, illetve hogyan értelmezhető egy csapatépítő tréning fogalma, amiről egyre többet hallani?
Részlet a válaszából: […] ...egyes meghatározott juttatásnak minősül, ésmint a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés vagy más szolgáltatásrévén a magánszemélynek juttatott adóköteles jövedelem, a kifizetőt terheli ajuttatás értékének az 1,19-szerese után 16%...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 31.

Munkavállalóknak juttatott kultúrautalvány

Kérdés: A csekély értékű ajándékozás lehetőségével élve, úgynevezett kultúrautalványt adtunk az intézmény munkatársainak az elmúlt évben. Az utalvány értéke 5000 forint volt. A 2008. évben megváltozott személyijövedelemadó-szabályok szerint adhatunk-e továbbra is adómentesen ilyen utalványt?
Részlet a válaszából: […] ...minősül. Ebben az esetben azadómentesség független a juttatás értékétől és attól is, hogy az adóévbenhányszor kap ilyen juttatást a magánszemély. (A csekély értékű ajándék esetébenezeknek jelentősége van.) Ugyanakkor figyelni kell arra, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 26.