Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...az ételt ingyen vagy a piaci ár alatt kapják, akkor a piaci ár és a térített összeg közötti különbség összevonandó jövedelem, a munkabérre vonatkozó szabályok szerint adózik.Ha a költségvetési szerv megvendégeli a dolgo-zóit pl. pedagógusnap, köztisztviselői...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Pedagógusszakirodalom-vásárlási hozzájárulás

Kérdés: Intézményünk a tantestület döntése alapján pedagógus-szakkönyv biztosítását a következőképpen oldotta meg: a pedagógus az intézmény nevére szóló számlát kért a könyvről, mely könyvet leltárba vette az intézmény könyvtára, majd a pedagógus használatába adta. A fentiek alapján a dolgozónak adó-, járulékfizetési, illetve -bevallási kötelezettsége nem keletkezik. Szeretnénk tudni, hogy helyesen jártunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése szerint a szakirodalom-vásárlásihozzájárulást a munkavégzés évét követő év április havi munkabérrel, illetőlegilletménnyel együtt kell kifizetni, átutalni. A 6. § szerint pedig a törvényalapján biztosított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 21.

Pedagógusok részére szakirodalom vásárlásához nyújtott hozzájárulás szabályai 2010-ben

Kérdés: 2010-ben a pedagógusok részére a költségvetési törvényben meghatározott 4000 Ft/fő értékben nyújtott szakirodalom vásárlásához való hozzájárulás az Szja-tv. szerint költségtérítésnek minősül? A pedagógus erről köteles számlát hozni? Ha igen, akkor az intézmény vagy a pedagógus nevére szóljon a számla?
Részlet a válaszából: […] ...20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésszerint a hozzájárulást a munkavégzés évét követő év április havi munkabérrel,illetőleg illetménnyel együtt kell kifizetni, átutalni. A kormányrendelet 6.§-a szerint a törvény alapján biztosított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Igazgatóhelyettes megbízása

Kérdés: Általános iskola igazgatóhelyettese 2006. augusztus 1-jétől 4 hónapig munkában töltendő felmentését kezdte meg nyugdíjkorhatár betöltése miatt. Ezt követően december 1-jétől 4 hónapig mentesül a munkavégzés alól. Az iskola igazgatója a folyamatos munkavégzés miatt megbízhat-e egy másik pedagógust igazgatóhelyettesi munkával, és ha igen – mivel egy iskolának egy igazgatóhelyettese (illetve pótlékja) lehet –, ki kapja december 1-jétől az igazgatóhelyettesi pótlékot?
Részlet a válaszából: […] ...felmentés időtartamára amunkavállalót átlagkeresete illeti meg. (Nem illeti meg átlagkereset amunkavállalót arra az időre, amely alatt munkabérre egyébként sem lennejogosult.)Az Mt. 152. § (4)bekezdése szerint pedig az átlagkereset-számítás alapjául az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 7.

Pedagógus szakkönyvtámogatása

Kérdés: Általános iskolai tanár 2003. december 31-én nyugdíjba vonult, illetve pályakezdő tanító 2003. szeptember 15-én létesített munkaviszonyt. Járt-e nekik pedagógus-szakkönyvtámogatás 2004 áprilisában?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavégzés évének december 31. napján alkalmazásban állt. Ugyanakkor a kifizetés csak a munkavégzés évét követő évi április havi munkabér kifizetésének időpontjában esedékes.És itt jön a nyugdíjba vonuló pedagógusra vonatkozó kérdés, ő ugyanis a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 14.

Pedagógus szakkönyvtámogatása

Kérdés: Intézményünknél sok részmunkaidős pedagógus dolgozik 30-100 százalékig terjedő munkaidőben. Szakkönyvtámogatás az engedélyezett álláshely után, vagy azt meghaladóan minden kinevezett pedagógusnak – aki a támogatásra jogosult – teljes összegben (14 000 Ft/fő) kifizethető-e?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavégzés évének december 31. napján alkalmazásban állt. Ugyanakkor a kifizetés csak a munkavégzés évét követő év április havi munkabérfizetés időpontjában esedékes.Lehetséges olyan eset is, hogy a pedagógus a kérdéses évben több munkáltatónál...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 21.