6 cikk rendezése:
1. cikk / 6 Köztisztviselő képesítettsége
Kérdés: Megfelelő végzettséggel rendelkezik-e az I. besorolási osztályba soroláshoz az a köztisztviselő, aki az alábbiakban felsorolt feladat- és munkakör ellátásához óvónői, illetve óvodapedagógusi végzettséggel rendelkezik? A helyi önkormányzat képviselő-testülete hivatalában, szociális területen – 2005. december 1-jétől – dolgozó köztisztviselő munkaköri leírása szerinti munkaköre "titkárnő-ügyintéző". Iskolai végzettsége szerint 1986-ban szerzett diplomája okleveles óvónő, 2002-ben pedig óvodapedagógusi főiskolai oklevelet szerzett. Szakmai feladata, hogy ellátja az osztályvezető mellett a titkárnői feladatokat, illetve közreműködik az osztály feladatainak elvégzéséhez szükséges feltételek biztosításában. Előkészíti a nevére iktatott rendszeres gyermekvédelmi támogatás, óvodáztatási támogatás, átmeneti segély, rendszeres átmeneti segély stb. ügyekben hozott döntéseket, valamint az ügyfeleket tájékoztatja. Véleményünk szerint a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletének 18. (Szociális igazgatási feladatok), illetve 22. (Titkársági, testületi feladatok) pontjában meghatározott iskolai végzettségek és szakképesítések vonatkoznak az adott munkakörre, azonban ezek óvodapedagógus végzettséget nem említenek.
2. cikk / 6 Személyi illetmény megállapítása, illetve illetményeltérítés képviselő-testület hivatalánál
Kérdés: 1. Képviselő-testület hivatalában határozatlan időre szóló személyi illetmény milyen feltételekkel és mely időpontban állapítható meg jogviszonyban álló köztisztviselő számára? Év közben? Mi a kimagasló teljesítmény? Tárgyévre szólhat (03. 01.-02. 28.)? Határozatlan időre szóló visszavonható-e?
2. Év közben sor kerülhet-e munkakör változása miatt teljesítményértékelésre és illetményeltérítésre (amennyiben a megállapított illetmény nem csökken), illetve új teljesítménycélok kitűzésére?
2. Év közben sor kerülhet-e munkakör változása miatt teljesítményértékelésre és illetményeltérítésre (amennyiben a megállapított illetmény nem csökken), illetve új teljesítménycélok kitűzésére?
3. cikk / 6 Képzettségi pótlék megállapítása
Kérdés: Önkormányzatnál pénzügyi ügyintézőként, könyvelőként dolgozom, de a gazdálkodási ügyintézői feladatokat is ellátom (beruházás nyilvántartása, állományba vétel, tárgyi eszközök nyilvántartása). Közgazdasági szakközépiskolai végzettségem van. 1990-ben szakvizsgát tettem középfokú tervgazdasági és beruházási szakmai tanfolyamon. Abban kérem állásfoglalásukat, hogy besorolásomnál figyelembe kell-e venni a 30%-os képzettségi pótlékot.
4. cikk / 6 Közigazgatási versenyvizsga
Kérdés: Ügyintéző II. besorolású köztisztviselő kolléganőnk nemsokára megszerzi a diplomáját, és a Ktv. alapján átsorolnánk ügyintéző I.-be. Úgy gondoljuk, hogy nem kell közigazgatási versenyvizsgát tennie, mivel már több mint öt éve dolgozik nálunk, azonban ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények a hivatalunkban. Kell-e a kolléganőnknek versenyvizsgát tennie?
5. cikk / 6 Fizetési fokozat megállapítása
Kérdés: Munkaviszony-beszámításban szeretném kérni a segítségüket. A fizetési fokozat megállapításánál mely időtartam vehető figyelembe, melyik fokozatban kell most lennie? Dolgozóm gimnáziumban tanult gyors- és gépírást, mely a bizonyítványában is szerepel. Munkaviszonyai: 1976. 07. 01.-1976. 07. 31-ig ÁFÉSZ, 1976. 08. 01.-1977. 08. 31-ig városi tanács, 1977. 09. 01.-1978. 04. 30-ig építőipari szövetkezet, 1978. 05. 01.-1981. 03. 31-ig városi tanács, 1981. 04. 01.-1992. 12. 31-ig mgtsz., 1993. 01. 01.-1993. 09. 30-ig "CS" Kft., 1993. 10. 01.-1994. 03. 31-ig "H" Bt., 1994. 04. 01.-1994. 10. 29-ig "CS" Kft., 1996. 11. 04.-1997. 05. 23-ig a munkaügyi központ által szervezett szoftverüzemeltető OKJ-s képzésen vett részt, melyről az igazolást és a bizonyítványt megkapta, 1997. 10. 03.-2007. 12. 31-ig általános iskola, 2008. 01. 01-től gazdasági ellátó intézmény (önkormányzati intézmény), ahová áthelyezéssel került. Munkái során mindenütt adminisztrátori munkát végzett.
6. cikk / 6 Osztályvezetői besorolás
Kérdés: A Ktv. 45. § (9) bek. c) pontja alapján osztályvezetői szintnek megfelelő vezetői megbízás adható, önkormányzatunk ezzel a lehetőséggel élt. Ez alapján két dolgozónkat osztályvezetővé soroltuk be 2001 októberétől, ami azt jelenti, hogy vezető kulcsszámot kaptak, s illetményüket is az érvényes vezetői szorzóval állapítottuk meg. Időközben jegyzőváltás volt, aki szerint nem jogosultak az osztályvezetői 7-es szorzóra, hanem főiskolai végzettségük (I-es besorolási o.) szerinti bérre, valamint a Ktv. 46. § (5) bek. alapján a testületi rendelettel megállapított 10% vezetői pótlékra. Az IMI rendszer az I. besorolási kulcsszámmal nem engedi feladni a 10% vezetői pótlékot. De ha a vezetői kulcsszámot adjuk meg, akkor a 7-es szorzót engedi a rendszer, s mellette a 10%-os vezetői pótlékot. Hová kell besorolni a két dolgozót?