Munkaruha-juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk és intézménye, az óvoda belső szabályzata alapján munkaruha--juttatásban részesíti a dolgozóit, egységesen évente 20 000 forint összegben. A dolgozóknak a 20 000 forint kerül kifizetésre, mellyel – az intézmény nevére szóló – számlák ellenében kell elszámolniuk. Az óvodában az óvodapedagógusok és a dajkák kapnak, az önkormányzatnál a fizikai dolgozók (takarító, közterület-fenntartók). A szabályzat tartalmazza, hogy az egyes munkakörökben milyen ruházat vásárolható munkaruhaként. Pl. óvodapedagógus esetén: sportruházat, sportcipő, póló, dzseki, csizma, nadrág, papucs, kosztüm, blúz, köpeny vagy nadrág tunikával. Az Szja-tv. 1. számú melléklete 9.2. pontjának b) alpontja szerint munkaruházat az olyan öltözet és tartozékai, amelyet a munkavállaló egészségének védelme, a munkakörén, feladatainak ellátásán kívül hordott ruházatának megóvása céljából az adott munkakörben, a feladat ellátása közben visel, feltéve, hogy a körülményekből megállapíthatóan a munkaruházati termék használata nélkül a munkavállaló egészsége veszélyeztetett, illetőleg a ruházat nagymértékű szennyeződése, gyors elhasználódása következik be.
1. Van-e olyan jogszabály, ami kötelezően előírja ezen dolgozók esetében munkaruha vagy védőruha kötelező juttatását?
2. Megfelelnek-e a szabályzatban felsorolt ruházatok az Szja-tv. 9.2. pontjának?
3. A jelenleg alkalmazott megoldásnál kell-e a dolgozóktól járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót fizetni, illetve a KIRA-rendszerben számfejteni?
4. Más-e az eljárás és a juttatás adóvonzata, ha a munkáltató vásárolja meg a munkaruhát, tehát mindenkinek egységesen ugyanolyan ruházatot?
5. Miként könyveljük a munkaruha-juttatást, K1108 Ruházati költségtérítésként, vagy K312 rovatra dologi kiadásként?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. a munkaruha-juttatást nem nevesíti, de előírja, hogy a munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés és a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint foglalkoztatni, továbbá – a felek eltérő megállapodása hiányában – a munkavégzéshez szükséges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Közalkalmazotti jogviszony átalakulása munkaviszonnyá

Kérdés: Önkormányzati fenntartású, önállóan működő költségvetési intézmény vagyunk, előadó-művészeti szervezet, a 2008. évi XCIX. törvény is vonatkozik ránk.
1. A vezetői megbízásokat a 2020. évi XXXII. törvény értelmében nem érinti az átalakulás. A gazdasági vezetők kinevezését, vezetői megbízását az Áht. szerint eddig a fenntartó készítette el, a polgármester írta alá. Az átalakulásról szóló törvény szerinti tájékoztatást, a munkaszerződésre vonatkozó ajánlatot, a munkaszerződést kitől fogjuk megkapni, a fenntartótól vagy a zenekar igazgatójától? A gazdasági vezető közalkalmazotti jogviszonya határozatlan, a vezetői megbízatása határozott idejű. 2020. október 31. napon mit tartalmaz majd a munkaszerződés, munkakör, munkaszerződés időtartama?
2. A 40 év jogosultsági idővel rendelkező, de még nem nyugdíjas nő munkavállaló részére jár-e végkielégítés, amennyiben nem írja alá a további foglalkoztatást megalapozó munkaszerződést?
3. A kulturális illetménypótlék be lesz építve a munkabérbe. Eddig a kulturális illetménypótlékot az állam finanszírozta. A költségvetés eredeti előirányzata nem tartalmazta, havonta a MÁK és a fenntartó tájékoztatása szerint előirányzatot módosítottunk. 2020. november 1-jétől ki finanszírozza a kulturális illetménypótlékot?
4. Amennyiben több dolgozó nem fogadja el a munkáltató ajánlatát a munkaszerződésre, a kifizetendő végkielégítés és a távolléti díj összegét az állam finanszírozza meg?
5. 40 év szolgálati idővel rendelkező nő közalkalmazott 2020. április 29-től 8 hónap felmentési idejét tölti. A tényleges munkavégzés alóli felmentés ideje 2020. augusztus végétől kezdődik, és 2020. december 28-ig tart. Az ő esetében hogyan alakul át a közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá?
6. Táppénzen lévő – veszélyeztetett terhes – dolgozó szabadságát is ki kell adnom a közalkalmazotti időszakra. A táppénz után szülési szabadságon lesz. Ebben az esetben hogyan járok el helyesen? Ki kell fizetnem az időarányosan járó szabadságát, mert nem tudja kivenni? Nyáron a zenekari tagok az évad lezárultával szabadságon vannak. Amíg nem szül, ki tudná venni a szabadságát, de akkor meg kell szakítani a táppénzt.
7. Szülési szabadságon, GYED-en, GYES-en lévő dolgozónak az időarányosan és a törvények szerint a szülési szabadságra és a GYED első hat hónapjára járó szabadságát is ki kell adnom, vagy ki kell fizetnem? Amikor visszajön dolgozni, nem lesz szabadsága, hogyan szoktatja be a gyermekét a bölcsődébe, óvodába?
8. Az előadó-művészeti törvény (2020. július 1-jétől) értelmében a munkaköröket és a munkakörökre előírt végzettségeket, képesítéseket a kormány rendeletben határozza meg. Már létező jogszabályra hivatkozik, vagy ezután készül el a rendelet? Eddig a 150/1992. Korm. rendelet szabályozta a kulturális közalkalmazotti munkaköröket az előadó-művészeti szervezetekre vonatkozóan is.
9. A törvény szerint 5 évig a Kjt. szerinti végkielégítést és a jubileumi jutalmat ki kell fizetni. Mi lesz a jubileumi jutalom számításának alapja, a dolgozó munkabére a jogosultság megszerzésének az időpontjában? Az esetleges bérpótlékokat bele kell számítani? Ha szólamvezető, és azért kap pluszpénzt határozott időre (munkaszerződés-kiegészítésként), azt az összeget bele kell számítani? A fenntartónak kell biztosítani a fedezetet 5 évig, vagy az állam magára vállalja? Eddig kötött felhasználású céltámogatásként biztosította a fenntartó évenként a felmentés és a jubileumi jutalom összegét.
10. Az előadóművészek úgynevezett "szakmai nyugdíja" évekkel ezelőtt átalakult korhatár előtti ellátássá. 2020. november 1-jétől a művészek véleménye szerint munkaviszony mellett már nem kell szüneteltetniük ennek az ellátásnak a folyósítását akkor, ha dolgoznak, és nem vonatkozik rájuk a kereseti korlát sem. A 2020. július 1-jén életbe lépő új nyugdíj- és tb-törvény hogyan szabályozza ezt?
11. A munkaszerződést határozatlan időre kötjük azoknak, akiknek most is az. A pótlékokat, keresetkiegészítéseket be kell építeni a munkabérbe? Sok esetben a jogviszony határozatlan, a pótlék (pl. szólamvezetői pótlék) határozott időre szól. A munkaszerződésben szerepeltetem a munkabér határozatlan időre járó részét, a munkaszerződés-kiegészítésben pedig szerepeltetem a munkabér határozott időre szóló részét? Hogyan járok el helyesen? Kapcsolt munkaköröknél hogyan szerepeltetem a munkaszerződésben a munkabért? (Zenekari tag zenekari felügyelői, pódiumtechnikusi munkát is végez, a pódiumtechnikus gondnoki feladatot is ellát.)
12. A 6% emelésre, ami elméletileg 2020. január 1-jétől jár a dolgozóknak, milyen szabályozás vonatkozik?
13. Aki hamarabb kapja meg a munkaszerződés-ajánlatot, mint augusztus 15., annak az átvételtől számít a 30 nap, amíg írásban válaszolnia kell?
Részlet a válaszából: […] ...kell minden munkavállalót.2. A munkáltató 2020. augusztus 15-éig írásban közli a közalkalmazottal a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot. A közalkalmazott és a munkáltató a munkaviszony keretei között történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Postánál eltöltött jogviszony figyelembevétele jubileumi jutalomra jogosító időhöz

Kérdés: 1973. 09. 06.-1974. 06. 30. között a Posta Központi Hírlap Irodánál előfizető ügykezelő voltam, ez szerepel is a munkakönyvemben. Úgy tudom, közalkalmazott voltam, s ezt a tényt nem tudom bebizonyítani, mivel 1992 óta nem tartoznak a postai dolgozók a közalkalmazottak közé. Volt MÁV vasúti igazolványom, de sajnos ez már nincs meg ennyi év után, s nem biztos, hogy ez elég bizonyíték lenne. A postai dolgozók közalkalma­zot­tak­nak számíthatók-e valóban 1973-ban és 1974-ben? Vajon hol található régi nyilvántartás? Abban az időben nem írtak munkaszerződéseket, csak nyilvántartásba vettek, s beírták a munkakönyvbe a munkavégzés időpontjának kezdetét és a végét. Nagyon fontos lenne ez a 9 hónap 25 nap számomra a jubileumi jutalomra jogosító közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő számításához.
Részlet a válaszából: […] A közalkalmazotti jubileumi jutalomra jogosító időbe – többek között – beszámít– a Kjt., Ktv., Kttv., Ktjv. hatálya alá tartozó, vagy 1992-ben annak hatálya alá került munkáltatónál eltöltött jogviszony (pl. tanácsi, önkormányzati, állami költségvetési szervek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 14.

Intézmény által ellátott feladatok kiszervezése és annak munkajogi vonatkozásai

Kérdés: Az intézményünk által ellátott feladatokat egy cég veszi át. Mire jogosult az a közalkalmazott, aki nem szeretne átmenni a céghez dolgozni? Jár-e részére felmentési idő, végkielégítés? Köteles-e a cég átvenni a dolgozókat? Mi történik azzal a dolgozóval, aki az átadás tervezett időpontját köve­tően jogosult lesz a nők negyvenéves öregségi nyugdíjára, ezért jogviszonyát felmentéssel szüntetnék meg erre tekintettel még az átadást megelőzően? Kinek kell kifizetni részére a járandóságokat, meddig terjed a felmentési ideje?
Részlet a válaszából: […] ...a közalkalmazott foglalkoztatását az átvevő biztosítja. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot. Az ajánlatot a 25/B. § rendelkezéseire figyelemmel kell megtenni, az ott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 28.

Ruhapénz az oktatásban

Kérdés: Munkaruhapénz az óvónőknek, pedagógiai asszisztenseknek, dajkáknak jár-e? Ha igen, mennyi? Az illetékes önkormányzat köteles-e kifizetni, ha nem teszi meg, és jár az illetmény, milyen következményeket von ez maga után?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszony tekintetében is alkalmazandó – 51. §-ának (1)-(4) bekezdései tartalmazzák, hogy a munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés és a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint foglalkoztatni, továbbá – a felek eltérő megállapodása hiányában –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Változó munkavégzési hely a kinevezésben

Kérdés: Közalkalmazotti kinevezésben korábban változó munkavégzési helyet kötöttünk ki. Úgy tudjuk, hogy ilyen már nem szerepelhet munkavégzési helyként. Mi a helyes eljárás ebben az esetben, hogyan lehet meghatározni a munkavégzés helyét?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonyban is alkalmazandó – előírásai szerint változó munkavégzési hely kikötése tilos. Amennyiben ilyet kötnek ki a munkaszerződésben, kinevezésben, ez a rendelkezés érvénytelen, helyébe a törvényi előírás lép. Ha a munkaszerződésben,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 9.

Milyen jogviszonyt kell létesíteni a költségvetési szervek alkalmazottaival?

Kérdés: Költségvetési intézmény vagyunk. Munkaszerződés alapján foglalkoztathatunk-e munkavállalót megbízási szerződés helyett? Ez a létszám beleszámít a költségvetési engedélyezett létszámba? Kell-e felügyeleti szervi engedély?
Részlet a válaszából: […] A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII.törvény (a továbbiakban: Ktv.) 1. § (1) bekezdése kimondja, hogy a Ktv. hatályaa Miniszterelnöki Hivatal, a minisztériumok, a kormányhivatalok, a központihivatalok (központi államigazgatási szerv) és területi, helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 8.

Rehabilitációs hozzájárulás – össze kell-e számolni a részben önálló intézmények dolgozóinak létszámát?

Kérdés: Hivatalunknál részben önálló intézmény az óvoda, iskola, kultúrház, humánszolgálat. Kérdésem, hogy a rehabilitációs hozzájárulás számításánál a statisztikai létszám számításakor össze kell-e adni a részben önálló intézmények dolgozóinak létszámát?
Részlet a válaszából: […] ...tagjának szolgálativiszonyát kell érteni.A létszám megállapításakor tehát minden esetben azt kellfigyelembe venni, hogy az alkalmazottak munkaszerződésében (kinevezésében) kivan munkaadóként (munkáltatóként) feltüntetve. Ennek megfelelően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 2.

Veszélyességi pótlék

Kérdés: Az önkormányzatnál 5 éve látom el a folyékonyhulladék-gyűjtés és -szállítás feladatait. Jár-e nekem ezért a veszélyességi pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...a rendkívüli munkavégzés pótléka, a készenléti, ügyeletipótlékok.Minden más esetben a felek megállapodása az irányadó, teháta munkaszerződés megkötésekor kell a kérdést rendezni.Amennyiben a foglalkoztatás közalkalmazotti jogviszonykeretében történik, akkor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 18.

Rugalmas munkaidő

Kérdés: Intézményünknél az iskolaigazgató és helyettesei rugalmas munkaidőben dolgoznak. Érvényes-e ugyanez a szabályozás az intézmény más vezető beosztású dolgozóira is (pl. gazdasági vezető)? Ugyanis tőle megkövetelik a munkaidő pontos betartását.
Részlet a válaszából: […] ...dönthetnek a pihenőidejük, illetve a szabadságuk igénybevételéről. Aze kérdéssel összefüggő jogosultságok terjedelmét a munkaszerződésben lehetpontosan meghatározni.Ebben a relációban felvetődhet, hogy a munkáltatói jogkörtgyakorló vezető a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 25.
1
2