Diákotthon dolgozóinak besorolása

Kérdés: Az egyházi fenntartású felsőoktatási diák-otthon (önálló intézmény) a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatók arányában jogosult költségvetési támogatásra. A támogatás normatív összegét az Nftv. 114/D. §-a (1) bekezdésének d) pontja határozza meg. A 2011. évi CCVI. törvény 21. §-ában foglaltak szerint: "21. § Közcélú tevékenységet ellátó egyházi jogi személynél az ilyen feladathoz kapcsolódóan foglalkoztatottak munka-viszonyának tartalma a munkabér, munkaidő és pihenőidő vonatkozásában a közalkalmazotti jogviszonyhoz igazodik azzal, hogy a foglalkoztatott javára történő eltérés megengedett. Az ilyen foglalkoztatottakra az állami vagy a helyi önkormányzati intézmények foglalkoztatottaira vonatkozó központi bérpolitikai intézkedések azonos feltételekkel terjednek ki."
Az egyház belső szabályozása szerint az állami támogatásban részesülő intézményben a közfeladat ellátására alkalmazottak munkaidejét és pihenőidejét, előmeneteli és illetményrendszerét a Kjt. 55-80. §-ai szerint kell megállapítani. A fentiek alapján jól gondoljuk-e, hogy a felsőoktatási diákotthonban dolgozó kollégiumi nevelők besorolását és illetményét a Kjt. 79/B.-79/E. §-ai szerint, az egyéb munkakörben dolgozók besorolását és illetményét a 395/2015. Korm. rendelet 8. §-a szerint, a dolgozók szabadságát a Kjt. 56-59. §-ai alapján kell megállapítani?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalókra az Önök által is hivatkozottak alapján valóban a közalkalmazottakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a bérezés, munkaidő, pihenőidő tekintetében, így a Kjt. és a vonatkozó végrehajtási rendelet, azaz a felsőoktatási intézményekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 20.

Garantált bérminimumra való jogosultság

Kérdés: Intézményünk alkalmazottai közül egy fő 2 évfolyamos gép- és gyorsírói bizonyítvánnyal rendelkezik (1986. 06. 18.). 1997. május 8-án elvégzett egy 160 órás megyei pedagógiai intézetben rendezett tanfolyamot, amelyen az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott 8925320 12 10 11 azonosító számú dajka szakképesítést igazoló bizonyítványt szerzett. Egy fő általános iskolai bizonyítvánnyal rendelkezik, később 2002. december 15-én szintén 160 órás, egy intervenciós központ által kiadott Országos Képzési Jegyzékben meghatározott 318999 01 azonosító számú dajka megnevezésű szakképesítést igazoló bizonyítványt szerzett. Jelenleg B/9 közalkalmazotti kategóriába vannak besorolva. Illetményük a minimálbér. A jelenlegi besorolásuk helyes-e? Megilleti-e őket a garantált bérminimum a fent említett bizonyítványok alapján?
Részlet a válaszából: […] ...a 298/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet rendelkezik.Ennek 2. §-a (1)-(2) bekezdései alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatottmunkavállaló részére megállapított minimálbér a teljes munkaidő teljesítéseesetén 2012. január 1-jétől havibér alkalmazása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 3.

Minimálbérre és garantált bérminimumra vonatkozó szabályok alkalmazása közalkalmazottak esetében

Kérdés: Az óvodákban dolgozó "B", "C" és "D" fizetési osztályba sorolt dajkák illetményével összefüggésben szeretném megkérdezni, hogy kell-e rájuk nézve alkalmazni a kötelező legkisebb munkabérről és a garantált bérminimumról szóló 298/2011. (XII. 22.) Korm. rendeletet? Például egy D/2 fizetési osztályba besorolt dajkát megilleti-e a 108 000 Ft-os garantált bérminimum?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése alapján a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetveközépfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalórakell alkalmazni a garantált bérminimumra vonatkozó előírást, azaz a teljesmunkaidő esetén a havibér...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 20.

További szakképesítés elismerése közalkalmazottak esetében

Kérdés: Személyes gondoskodást nyújtó intézmény vagyunk. Közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozónknak mérlegképes könyvelői képesítése van, "E" fizetési osztályba van besorolva. A munkavállaló a bér- és munkaügyi előadói feladatok mellett kontírozást végez. 2011. május hónapban bérügyintéző (OKJ: 54343 05 01 00 52 01) és társadalombiztosítási ügyintéző képesítést (OKJ: 54343 05 01 00 52 02) szerzett. Garantált illetménynövelő további szakképesítésként figyelembe lehet-e venni a megszerzett képesítést, ha igen, milyen százalékban?
Részlet a válaszából: […] A 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (Kjt-vhr.) 2. számúmelléklete szerint a bér- és társadalombiztosítási ügyintéző munkakör, és ígyaz ilyen munkakört betöltő közalkalmazott "C"-"E" fizetési osztályba sorolhatóbe a meglévő iskolai végzettsége alapján. A mérlegképes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 9.

Takarító és konyhai kisegítő besorolása, fizetési fokozatának megállapítása

Kérdés: 1. Az érintett 2011. 03. 21-étől közalkalmazottja az általános iskolának, intézménytakarító munkakörben. Legmagasabb iskolai végzettsége szakmunkás (ruhakészítő). Előző jogviszonyai: 1994. 01. 07.-2007. 08. 08. munkaviszony meós, csoportvezető 2007. 11. 01.-2009. 06. 12. munkaviszony bm. kézi összeszerelő 2009. 06. 05.-2010. 12. 09. munkaviszony bm. kézi összeszerelő 2010. 12. 10.-2011. 03. 20. munkanélküli-járadék Az iskola besorolása szerint az illetménye: C/01 94 000 forint. Helyesen járt-e el az iskola a besorolásnál, hogy figyelembe vette a legmagasabb iskolai végzettségét, valamint nem számította be a munkaviszonyban töltött időket? 2. A közalkalmazott kinevezés szerinti munkaköre: intézménytakarító (önkormányzati gyermekélelmezési konyha) és konyhai kisegítő (önkormányzati gyermekélelmezési konyha). Melyik jogszabály milyen képesítési követelményt határoz meg, mely munkaviszonyok vehetők figyelembe a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő számításánál?
Részlet a válaszából: […] ...igénylő munkakörben (jelenesetben takarítóként, "B" fizetési osztályba sorolással, tehát szakképzettségetigénylően) foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidőteljesítése esetén havi 94 000 Ft, amely tehát az érintettre is irányadó.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 7.

Regisztrált mérlegképes könyvelő illetménynövekedése

Kérdés: Középiskolában dolgozom 1995 óta mint könyvelő. Államháztartási mérlegképes könyvelői végzettségem van. 1993-ban elvégeztem egy 6 hónapos, napi 8 órás számítógépes programkezelői tanfolyamot a Munkanélküli Átképző Központon keresztül. Erről oklevelet kaptam. A kérdésem az lenne, hogy kaphatok-e pótlékot, szorzót vagy illetménykiegészítést, mivel munkám során mind a két végzettségemet használom napi 8 órában (számítógéppel könyvelek)?
Részlet a válaszából: […] ...után járó pótlék mértéke. Kettő vagy több továbbiképesítés esetén legalább 10% az illetménynövekedés mértéke.Amennyiben a munkavállaló további szakképesítéssel,szakképzettséggel rendelkezik, a közalkalmazotti munkaköre ellátásához abesorolás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 28.

Közalkalmazotti besorolás III.

Kérdés: A következő évi költségvetés tervezéséhez kérjük segítségüket. Az önkormányzat az éves költségvetés elfogadásakor előirányzatot engedélyezett iskolánknak arra, hogy munkáltatói döntésen alapuló illetményt állapítson meg. Ez meg is történt. A következő évre viszont, a gazdasági helyzetre hivatkozva, vissza szeretné vonni a munkáltatói döntésen alapuló illetményt. Valóban megvonható ezen illetményrész?
Részlet a válaszából: […] ...Tehát a módosításról mindkét fél megállapodásaszükséges. A Munka Törvénykönyve 82. § (1) pontja szerint a munkáltató és amunkavállaló a munkaszerződést csak közös megegyezéssel módosíthatja. Tehát akövetkező évi költségvetés tervezését megelőzően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 9.

Téves besorolás

Kérdés: Amennyiben a helyi önkormányzat által fenntartott – művészeti, közművelődési, közgyűjteményi, közoktatási és szolgáltató feladatokat ellátó, valamint egyéb – intézményeknél foglalkoztatott köztisztviselő, közalkalmazott besorolási osztálya/fizetési fokozata helytelenül került megállapításra, akkor mi a helyes eljárásmód a korrekcióra? Be kell-e ilyenkor sorolni a helyes besorolási osztályba/fizetési fokozatba, és ez járhat-e a közalkalmazott/köztisztviselő illetményének csökkenésével?
Részlet a válaszából: […] ...gazdálkodási szempontból is jogszerűtlen,adott esetben a költségvetésre nézve hátrányos lenne.A téves besorolás történhet a munkavállaló előnyére vagyhátrányára. Ennek megfelelően, amikor megállapításra kerül a helyes besorolás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 29.

Több munkakört betöltő közalkalmazott illetménye

Kérdés: Intézményünkben a pénztáros-élelmezésvezető-anyagkönyvelő kapcsolt munkakört ellátó dolgozónak szakközépiskolai végzettsége van, gépírási, gyorsírási és igazgatási ügyintézői szakképzettséggel rendelkezik. Besorolási kategóriája: "D". Kaphat-e a Kjt. 66. § (2) bekezdése alapján illetménynövekedést a szakképesítése és a betöltött munkakör alapján?
Részlet a válaszából: […] ...további képesítés, illetve képzettség a kinevezésébenrögzítésre kerül,– a további képesítéssel a közalkalmazott rendelkezik.Mivel munkavállalójuk kapcsolt munkakörében megvalósul az,hogy munkaidejének legalább 10 százalékában használja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 20.

Iskolai könyvtáros illetménye és munkaideje

Kérdés: Iskolánkban egy kb. 23 000 kötetes könyvtár működik. A könyvtárosi feladatokat egyetlen könyvtáros látja el. A könyvtáros végzettsége: könyvtár-történelem szak. A könyvtár szakot egyetemen végezte el. A közalkalmazott órarend szerint nem tart órákat, csak a könyvtárral kapcsolatos teendőket látja el. Kérdéseink: 1. A történelem szak után jár-e neki a további szakképesítésért illetménynövekedés? 2. A kötelező órája 22 óra/hét vagy 40 óra/hét?
Részlet a válaszából: […] ...főiskolai végzettséget,felsőfokú szakképzettséget igénylő munkakör. A könyvtárosi feladatokellátásához szükséges képesítéssel munkavállalójuk rendelkezik, besorolásánál alegmagasabb iskolai végzettségét kell figyelembe venni. Amennyibenkinevezésében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 20.