Polgármesteri Hivatal és a nemzetiségi önkormányzatok együttműködése

Kérdés: A polgármesteri hivatalnál működő gazdasági szervezet az Ávr. 13. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján alkotott gazdálkodási szabályzatában rendezi – többek között – a hozzá rendelt, egymástól elkülönült költségvetési szervek működtetését, a költségvetés tervezését, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtását, illetve a pénzügyi, számviteli rend betartását. Az érvényesítő, ellenjegyző személye a gazdasági vezető által kijelölésre történt, azok személye valamennyi szerv esetében azonos. Megyei jogú városunk polgármesteri hivatala és a nemzetiségi önkormányzatok között hatályban lévő együttműködési megállapodás szerint "a helyi nemzetiségi önkormányzat operatív gazdálkodásával összefüggő döntési hatáskörök és ellenőrzési jogkörök gyakorlásának rendjét, felelőseinek és a helyettesítés rendjének meghatározását a Hivatal külön belső szabályzata tartalmazza".
A megállapodás értelmezésével kapcsolatos kérdéseink az alábbiak:
1. Kiterjeszthető-e a Hivatal gazdálkodási szabályzata a nemzetiségi önkormányzatra egy ún. írásbeli elfogadó nyilatkozattal?
2. A nemzetiségi önkormányzatok esetében az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdésében említett irányító szerv vezetője alatt az elnök értendő-e?
Az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdése: Ha kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi ellenjegyző köteles annak eleget tenni, és e tényről az irányító szerv – a központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat nem költségvetési szervi formában működő kezelő szerve esetén az érintett fejezetet irányító szerv – vezetőjét haladéktalanul írásban értesíteni. A fentiekhez hasonló, a polgármesteri hivatal és az intézmények (költségvetési szervek) közötti hatályos együttműködési megállapodás alábbi rendelkezése:
"Az Intézmény a gazdálkodásra vonatkozóan saját szabályzatait a hivatal szabályzataihoz igazítva készíti el."
3. Intézmény esetében a saját szabályzat elkészítését "kiváltja-e", ha írásban nyilatkozik, hogy elfogadja az önkormányzat gazdálkodási szabályzatát?
Részlet a válaszából: […] A nemzetiségi önkormányzat önálló jogi személy. A települési nemzetiségi önkormányzat testülete a képviselő-testület, a területi és az országos nemzetiségi önkormányzat testülete a közgyűlés. A nemzetiségi önkormányzat és a települési önkormányzat között nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 15.

Adatkezelési tájékoztató a munkavállalók felé, új uniós adatvédelmi rendelet (GDPR)

Kérdés: A költségvetési szerveknél a belső ellenőrök időnként munkaügyi témájú ellenőrzéseket is végeznek (pl. besorolások ellenőrzése). Ebben az esetben kell-e a dolgozóktól hozzájáruló nyilatkozat, hogy a belső ellenőr a személyi anyagba betekinthessen?
Részlet a válaszából: […] Az Info-tv. alapján személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul vagy törvény elrendeli (kötelező adatkezelés). További jogalap lehet még – bizonyos feltételekkel – jogi kötelezettség teljesítése, illetve jogos érdek is.A kérdéses esetben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 26.

Érvényesítésre jogosult személyek kijelölése

Kérdés: Az adószakértő munkaköri leírásában szerepel az érvényesítési feladat ellátása. Ezenfelül a pénzügyi kötelezettség zavartalan működése érdekében több megfelelő végzettségű pénzügyi munkatárs külön írásbeli meghatalmazással rendelkezik az érvényesítői jogkör gyakorlásáról, de a munkaköri leírásukban nem szerepel. Aláírásmintával a jogcím gyakorlásához rendelkeznek. Mivel az Ávr. 55. §-ának (2) bekezdése csak az írásbeliséget írja elő kötelező erővel, és a kijelölés módjáról nem rendelkezik, ezért kérdésünk arra vonatkozik, hogy intézményünk eleget tett az Ávr. 58. §-ának (4) bekezdésében az érvényesítők kijelölésére vonatkozó előírásnak? Az Ávr. 55. §-ának (2) bekezdése értelmében a kötelezettséget vállaló szervnél kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére költségvetési szerv gazdasági vezetője, vagy az általa e rendelet előírásainak megfelelően írásban kijelölt, a 9. § (5) bekezdésének a) pontja szerinti költségvetési szerv alkalmazásában álló személy jogosult.
Részlet a válaszából: […] ...kell rendelkeznie.Amennyiben a gazdasági vezető írásban kijelölte érvényesítésre az adószakértőt, van felelősségvállalási nyilatkozata, és a gazdálkodási szabályzatban szerepel érvényesítőként, továbbá vezetik a gazdálkodási-jogkör-gyakorlókról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 2.