Gyermektartásdíj megelőlegezésének elszámolása

Kérdés: A gyermektartás megelőlegezéssel kapcsolatos elszámolást szeretnénk megnyugtatóan tisztázni. Ehhez kérnénk segítséget. Hogyan kell elszámolni az önkormányzatok által megelőlegezett gyermektartásdíj-kifizetéseket? Az eddigi gyakorlat szerint a gyámhivatal határozata alapján az önkormányzat a gyermektartásdíj megelőlegezését a központi költségvetés terhére biztosította. Ennek alapján az önkormányzat által kifizetett gyermektartásdíjat a központi költségvetés megtérítette. Tehát e tétel az önkormányzatoknál lebonyolítás jellegű kiadás, ezért a kiadást a költségvetési átfutó kiadások számlán kellett elszámolni. A kiadások megtérítését ugyanezen a számlán számoltuk el. A 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztató az államháztartás szakfeladatait tartalmazza, melyben a 889936. gyermektartásdíj megelőlegezés elszámolására szolgál. Több helyen érdeklődtünk, hogy a szakfeladatot melyik költségvetési szervnek (központi költségvetés, vagy az önkormányzat) kell alkalmaznia, mert annak következménye az elszámolás. Amennyiben 2010-től az önkormányzat költségvetésében kell szerepeltetni a kiadást, kérem abban is a segítségét, mely főkönyvi számlákat alkalmazzuk!
Részlet a válaszából: […] ...fizetésére kötelezett személyt, továbbá felszólítja atartásdíj haladéktalan megfizetésére, valamint az erre vonatkozónyilatkozattételre. A gyámhivatal közli a határozatát a kötelezettmunkáltatójával, a végrehajtást foganatosító bírósággal, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 28.

Jegyző kötelezettségvállalása

Kérdés: Az Ámr. 27. § (9) bekezdése alapján a jegyző jogosult a törvény vagy kormányrendelet alapján a döntési hatáskörébe utalt feladatok előirányzatai és a választásokra felhasználandó pénzeszközök feletti kötelezettségvállalásra. Ennek a rendelkezésnek meg kell-e jelennie az önkormányzat költségvetésében, azaz el kell-e különíteni ezeket az előirányzatokat (pl. kóbor eb befogásának költsége stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...más, pénzbenkifejezhető értékű szolgáltatás teljesítésére irányuló kötelezettségvállalásáról szóló, szabályszerűen megtett jognyilatkozat, amelyet a költségvetésiszerv, a helyi önkormányzat, a helyi, illetve az országos kisebbségiönkormányzat, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 1.

Közoktatási intézmény gazdasági vezetője – kinevezett vezető vagy magasabb kinevezett vezető?

Kérdés: Önkormányzati fenntartású általános iskola gazdasági vezetőjének megbízása 2009. január 1-től a Kjt. és a többször módosított 138/1992. Korm. rendelet 5. § (1) bek. alapján a törvény erejénél fogva magasabb vezetői vagy vezetői munkakörré alakult át. A 217/1998. Korm. rend. 18/A. § (2) bekezdését, mely szerint a gazdasági vezető az intézményvezető helyettese gazdasági és pénzügyi ügyek tekintetében akkor is, ha azt a munkakörének elnevezése nem tükrözi, és a 2008. évi CV. tv. 8. § (2) bekezdés c) pontját is figyelembe véve, amely a gazdasági vezető kinevezését, felmentését, díjazásának megállapítását az irányító szerv hatáskörébe utalja, kinek, hogyan és mi alapján kell eldöntenie, hogy kinevezett vezető vagy magasabb kinevezett vezető munkakörbe került-e a gazdasági vezető? Tulajdonképpen ki a munkáltatója? Ki készíti el az új munkaköri leírását, amely már az önálló vezetői munkakörre szól? (Munkáját pedig továbbra is az intézmény vezetőjének irányítása és ellenőrzése mellett végzi.)
Részlet a válaszából: […] ...felmentést, díjazásmegállapítását valóban az irányító szerv hatáskörébe utalja. A munkaköri leírása munkáltató egyoldalú jognyilatkozata, amellyel a munkavállaló munkakörébetartozó munkafeladatokat rögzíti, tehát annak elkészítése véleményem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 9.

Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség

Kérdés: A 2007. évi CLII. törvény értelmében kell-e szakközépiskolában a vezetőség tagjainak (közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkeznek) és a könyvelőnek vagyonnyilatkozatot tennie? Kötelezettségvállalásra jogosult az intézményvezető és a helyettesei. Ellenjegyzési jogosultsággal a gazdasági vezető, illetve akadályoztatása esetén a könyvelő rendelkezik. A kötelezettségvállalás aláírása csak ellenjegyzéssel lehetséges.
Részlet a válaszából: […] ...közélet tisztasága és a korrupció megelőzése miatt azoknaka közszolgálatban álló személyeknek nyilatkozattételi kötelezettsége vanjövedelmi, érdekeltségi és vagyoni helyzetéről, akik a 2007. évi CLII. törvény3. §-ában felsorolt feladatokat látnak el, tisztséget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 19.

Munkáltatói jogutódlás hatása a közalkalmazotti keresetkiegészítésre

Kérdés: Az önkormányzat rendeletében keresetkiegészítést határozott meg az intézményeinél meghatározott vezetői beosztást betöltő közalkalmazottak részére, az adott vezetői beosztás tényleges fennállásáig. A juttatás megállapítására munkáltatói döntésen alapuló kiegészítésként került sor. Amennyiben intézményünknél munkáltatói jogutódlás következik be, az érinti-e a keresetkiegészítést, a jogutód munkáltató elvonhatja-e azt?
Részlet a válaszából: […] ...jutalom, végkielégítés, rendkívüli munkavégzés díjazása,ügyeleti díj. Más elemek a munkáltató egyoldalú intézkedésén vagyjognyilatkozatán alapulnak. Ilyen a keresetkiegészítés, mely alapjaiban nemkötelező, de a munkáltató egyoldalú döntésével rendelkezhet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 20.

Jogviszony megszüntetése nyugdíjazáskor

Kérdés: 2007. évben 57 éves leszek, és 39 évnyi munkaviszonnyal rendelkezem. Köztisztviselőként az előrehozott öregségi nyugdíjat igénybe kívánom venni. A munkáltatóm felmentési időt nem akar adni a nyugellátás megállapítása után, mert a vezetés úgy határozott, hogy nyugdíjazás miatt adjam be én a felmondásomat, és így neki nem kell felmentési időre járó átlagkeresetet fizetnie. Szeretném tudni, hogy a munkáltatóm helyesen jár-e el, amikor nem akar felmentési időt és a felmentési időre járó átlagkeresetet adni.
Részlet a válaszából: […] ...megállapodnak.Lemondás: Az alkalmazott a jogviszonyáról bármikorlemondhat. A lemondási idő két hónap. A lemondást írásba kell foglalni, anyilatkozatot indokolni nem kell, de abból világosan ki kell tűnni, hogy azalkalmazott a jogviszonyáról lemond. Ebben az esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 28.

Gépkocsi hivatali célú használata

Kérdés: Intézményünk önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkező önkormányzati költségvetési szerv. Gépkocsit hivatali célú használatra nemrégiben kaptunk, de a pontos elszámolásban még bizonytalanok vagyunk. Eddig jelentkező gondjaink a következők: 1. Ritkán külföldi útjaink is előfordulnak, de az ott vásárolt üzemanyagról a nálunk használatos bizonylattól eltérő dokumentumot állítanak ki. Hogyan kell forintban szabályosan elszámolni a külföldön vásárolt üzemanyagot? 2. Belföldi forgalomban üzemanyag-megtakarítás esetében milyen módon kell vagy lehet juttatásban részesíteni a gépkocsivezetőt, annak milyen szja-vonzata van, illetve üzemanyag-túllépés esetén mi a teendő? Van-e ún. túllépési határ, amitől már szankciót kell alkalmazni? Fentieken kívül esetenként rendezvényeinken külföldi állampolgárságú előadók is közreműködnek, amiért előadói díjat kapnak. Ezenfelül utazási költségtérítésben részesíthetők-e? Ha a válasz igen, akkor milyen formában? Információnk szerint az ottani szolgáltatók számlát intézményünk részére nem állítanak ki. Az előadók csak az adott országra vonatkozó jeggyel tudnának elszámolni, de azt visszautazás miatt nem is tudják leadni. A külföldi fizetőeszközben vásárolt jegyet hogyan lehet szabályszerűen forintban kifizetni?
Részlet a válaszából: […] ...az ideutazásukról szóló bizonylatokat, illetőleg a hazautazáshozmegvásárolt jegyről, bizonylatról a fénymásolatot a költségnyilatkozatukhozcsatolni. Amennyiben az előadók Magyarországon vásárolják meg a visszautazáshozpéldául a repülő jegyet, akkor ezt –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 7.

Jogviszony megszüntetése

Kérdés: 1947. 03. 03-án születtem, 2004. 06. 24-én 36 éves munkaviszonnyal előrehozott öregségi nyugdíjba mentem. Azóta is folyamatosan dolgozom. A 35 éves jubileumi jutalmat 2003 októberében kaptam meg. Úgy tervezem, hogy 2006. 07. 01-jével abbahagyom a munkavégzést. Mit kell tennem, illetve milyen juttatásokra leszek jogosult?
Részlet a válaszából: […] ... Egy következőmegoldási lehetőség: az alkalmazott lemondása. A lemondási idő két hónap. Alemondást írásba kell foglalni, a nyilatkozatot indokolni nem kell, de abbólvilágosan ki kell tűnni, hogy az alkalmazott a jogviszonyáról lemond. Ebben azesetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. július 19.
1
2